A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,24 pontos emelkedéssel, 22.216,61 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,46 százalékkal erősödött. Az enyhülő optimizmus mi...
Új fejlesztésbe kezd a hazánkban is az egyik legnagyobb ingatlanpiaci szereplőnek számító ABLON Csoport Varsóban. A 18 ezer négyzetméteres Karolkowa Business Park átadása 2013 első negyedévében...
Az OTP tegnap 4337 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bankcsoporti Javadalmazási Politikája keretében. Így a Bank tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4 176 307 darabra változott....
A Discovery 4, avagy az LR4, ahogy Észak-Amerikában hívják, a Range Roverrel egyetemben már annyi ráncfelvarráson esett át, mint Hollywood krémje összesen, mégis a 2012-es modellévre ismét megújul.
A Plotinus Vagyonkezelő tegnap késő este közzétette az első félévre vonatkozó eredményét, az első negyedéves -8,1 millió forintos adózás előtti eredmény után a második negyedévben már 55,3 millió...
Matolcsy György szerint az új kormány 2010-ben a nyílt pénzügyi csődhelyzetből hozta vissza a magyar gazdaságot. A külgazdasági szakdiplomaták budapesti éves értekezletén felszólalt Fellegi Tamás is, aki elmondta: a Mol-részványvásárláshoz hasonlóan az állam tesz majd lépéseket azért, hogy tulajdont szerezzen vissza korábban privatizált stratégiai területeken.
Nem volt egyszerű az idei első félév a piaci szereplők számára, a piacok ugyanis a különböző katasztrófák és aggodalmak miatt jelentős ingadozást mutattak. Noha a legfőbb amerikai részvényindex, az...
Az ipari termelés volumene májusban 7,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatással korrigált index 2,6 százalék - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az előzetes adatok alapján.
Az idén június végén 37,002 milliárd eurót tettek ki a nemzetközi tartalékok, némileg csökkentek a csúcsot jelentő májusi 37,638 milliárd euróhoz képest a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön megjelent előzetes adatai szerint.
Üdvözlik a magyar csokoládégyárak, hogy a magas kakaótartalmú csokoládék kikerülnek az úgynevezett chipsadó alól. Erről a módosító javaslatról még hétfőn késő este szavazott a parlament.
A hormonmentes fogamzásgátlásra nem csak a nyári kalandokkal kapcsolatban kell gondolni, de számos egészségügyi oka is lehet annak, hogy ilyen módját kell választani.
Minden negyedik szlovákiai magyar házasuló szlovák nemzetiségű személyt vesz el, a vegyes házasságok aránya az elmúlt tíz évben nem változott számottevően - derült ki abból az összeállításból, amelyet az Új Szó című pozsonyi magyar napilap közölt csütörtökön.
A nyár sok embernek egyet jelent a napsütéssel, nyaralással, sporttal és szabadidős tevékenységekkel. Vannak azonban olyan emberek is, akik számára a nyár örömök helyett megpróbáltatást és szomorúságot hoz, sőt akár súlyos depresszióba is süllyedhetnek.
Az európai stresszteszteken részt vevő 91 banknak csaknem harmada külső segítségre szorulhat - tette közzé álláspontját szerdán a Moody’s. A hitelminősítő végez saját stresszteszteket is, így...
A korábbi hetekben látott sorozatos lefelé kiakadásokat követően ma felfelé függesztették fel az Est Media részvényeit, miután a társaság részvényei percek alatt 10,9%-ot emelkedtek. A mostani heves...
Az évtized végére a nagy európai vállalatok vezetői pozícióinak 40 százalékát nőknek kellene betöltenie az Európai Parlamentben szerdán megszavazott jelentés szerint - adja hírül az InfoRádió.
A lassuló növekedés és az enyhülés jeleit mutatni nem akaró adósságválság ellenére szinte biztos, hogy ma 25 bázisponttal 1,5 százalékra emeli irányadó rátáját az Európai Központi Bank, az egyre...
Ulrich Minke 2011. július 1-jétől az Audi Hungaria Kft. járműgyártásért felelős ügyvezető igazgatója Ingolstadtból, az Audi AG-től érkezett a magyar vállalathoz, ezzel az Audi Hungaria ügyvezetése öt tagúra bővül - írja a Világgazdaság.
Július 7-én vezetik be a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. 240.000 darab, egyenként 10 forint névértékű névre szóló törzsrészvényét - derül ki a BÉT vezérigazgatójának határozatából. Az E-Star BÉT-re bevezetett részvényeinek száma ezzel 2,4 millióról 2,64 milló darabra nő.
Az infláció mérséklése céljából várhatóan ismét kamatemelésre készül a mai napon az Európai Központi Bank, az eurózóna peremére szorult országok adósságproblémája ellenére is.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 májusában 7,6 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 2,6 százalékkal nőtt. A termelés az év első öt hónapjában 10,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index májusban 0,8…
Hátborzongató tettre vetemedett egy elismert román újságírónő néhány nappal ezelőtt Bukarestben: párnával megfojtotta anyját, majd a fűtőtestre felakasztotta magát. A rendőrséget a szomszédok értesítették, akik kedden erős szagra panaszkodtak Cristina Verona lakása előtt - írja a Manna.ro.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Országos Rendőr-főkapitányságon, mert a budapesti Közraktárak projekt PPP konstrukcióban történő megvalósítása kapcsán feltárt tények megalapozzák a bűncselekmény elkövetésének gyanúját.
A dél-koreai oktatási tárca bejelentette, hogy 2015-re megszüntetik a nyomtatott tankönyvek használatát az iskolákban, és minden tananyagot digitalizálnak. A tanulók otthon és az iskolában is számítógépekkel fognak dolgozni. A tananyagok digitalizálása nem egyszerű szkennelést jelent, hanem át is dolgozzák őket, hogy módszertanilag is kihasználják a digitális technika adta előnyöket. Emellett…
A korábbi hetekben látott sorozatos lefelé kiakadásokat követően ma emelkedés miatt szünetelt az Est Media kereskedése, miután a társaság részvényei percek alatt 10,9%-os pluszba ugrottak. A mostani...
A mai napig nem érkezett meg az állami készletekből az a kétezer tonna cukor, amelyet az agrárkormányzat a két nagy hazai tulajdonban lévő élelmiszerláncnak ígért olcsón, hogy letörje a magas árakat....
Gyakrabban képesek visszaemlékezni álmaikra a lányok, mint a fiúk. A Bázeli Egyetem felmérésében összesen 5600 fiatal vett részt, akik írásban válaszoltak az álmokat, alvást, stresszt és kreativitást érintő kérdésekre.
A tőzsdére lépést fontolgatja az Aston Martin - tudta meg a Financial Times. A brit sportautó-gyártó nyilatkozatai szerint egyelőre nem áll a küszöbön az elsődleges részvénykibocsátás, de a társaság...
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 májusában 7,6 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 2,6 százalékkal nőtt – közölte csütörtökön a KSH.
Májusról június végére 634 millió euróval 37,002 milliárd euróra olvadtak Magyarország nemzetközi tartalékai - tette közzé ma reggel az előzetes adatokat a Magyar Nemzeti Bank. A május végi...
A kkv-k üzleti várakozásai ugyan továbbra is olyan szinten vannak, mint a gazdasági világválság kirobbanásakor voltak, de a családi vállalatok optimistábban tekintenek a jövőbe
Az előző három kereskedés masszív alulteljesítését követeőn kisebb 0,2%-os fellélegzéssel kezdte a napot a BUX. Ám a piac belsejét nézve az eladók még mindig nem hátráltak meg az első fél óra...
Az enyhülő optimizmus miatt a kivárás jellemezheti a csütörtöki kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint Amerika optimizmust mutat, de jelei van...