2011. július 7. csütörtök

júl. 7
21:18
Paks-Santa Coloma 2-0 - ÉLŐ (Agroinform)
A Paks-Santa Coloma EL-selejtező visszavágó mérkőzést Székesfehérvárról élőben követhetitek a hathárom.hu-n.
júl. 7
21:30
Babos két labdára állt a továbbjutástól (HírTV)
Két labdára állt a továbbjutástól Babos Tímea a Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztornán. A magyar játékos a nyolcaddöntőben megnyerte az első szettet az olasz Vinci ellen, majd a második felvonásban 5:4-nél már a mérkőzésért adogatott.
júl. 7
21:30
Abortusz helyett örökbeadás – európai alapelv is lehetne (Gondola)
A Zenit hírügynökség a magyar abortuszplakát-ügy kapcsán megkérdezte Carlo Casinit, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának elnökét. Mint ismeretes, Viviane Reding igazságügyi EU-biztos közölte: nincs összhangban az Európai Unió Progress Programjának szabályaival az abból anyagilag támogatott magyarországi abortuszellenes kampány.
júl. 7
21:32
Égésnyomok láthatóak az elnök arcán (HírTV)
Először jelent meg a nyilvánosság előtt a jemeni elnök azóta, hogy merényletet kíséreltek meg ellene. Ali Abdullah Szaleh arcán még mindig égésnyomok láthatók, keze pedig be van kötve.
júl. 7
21:39
Megerősítik a magyar dinnye piaci pozícióit (ATV)
Megerősítik a magyar dinnye piaci pozícióit, erről döntött a szaktárca, annak nyomán, hogy csütörtökön a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) egyeztettek a kialakult magyar dinnyepiaci helyzetről a termelők, a szakmai szervezetek és a minisztérium képviselői - tájékoztatta Czerván György, a VM agrárügyekért felelős államtitkára az újságírókat a megbeszélést követően.
júl. 7
21:42
Egyre több külföldi vásárol Romániában termőföldet (ProfitLine)
Egyre több külföldi befektető vásárol mezőgazdasági területeket Romániában, a román külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki emiatt, a tárca szerint a jelenség terjedését sürgősen meg kell akadályozni.
júl. 7
21:48
Bizonyíthatott Dzsudzsák a pályán! (Blikk)
Söchau - Dzsudzsák Balázs (24) egy félidőn át szerepelt bemutatkozása alkalmával az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapatában.
júl. 7
21:48
Halálos medvetámadás a Yellowstone Nemzeti Parkban (Infostart)
Halálosan megsebesített egy grizzly medve egy férfit, aki feleségével a Yellowstone Nemzeti Park területén túrázott. A házaspár valószínűleg meglepte a nőstény medvét és kölykeit - közölték a park munkatársai.
júl. 7
21:48
Ír barnamedvétől származnak a jegesek (HírTV)
Barnamedve volt a jegesmedvék "ősanyja", amely több tízezer évvel ezelőtt a mai Írország területén volt honos.
júl. 7
21:48
Fradi-továbbjutás az EL-ben, stadionkatasztrófa Hollandiában - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
júl. 7
21:50
Nem lesz több forráselvonás az NKA-tól (HírTV)
Nem várható további forráskivonás 2011-ben a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) – mondta el egy nyílt levélre reagálva csütörtökön Jankovics Marcell, az NKA elnöke, aki az alap szakmai kollégiumainak várható megújításáról is beszélt.
júl. 7
21:52
A raportőrök a sarkalatos törvények iránt érdeklődtek (HírTV)
Tárgyszerűnek és őszintének értékelte az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének (PACE) jelentéstevőivel folytatott egyórás megbeszélést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a csütörtöki találkozó után az MTI-nek. Harrach Péter tájékoztatása szerint a találkozón a sarkalatos törvényekről, a Költségvetési Tanácsról és a KDNP kormányzati szerepéről volt szó.
júl. 7
21:54
Paks-Santa Coloma 4-0 - végeredmény (Agroinform)
A Paks-Santa Coloma EL-selejtező visszavágó mérkőzést Székesfehérvárról élőben követhetitek a hathárom.hu-n.
júl. 7
21:56
Amerikában 20 millió úszó van, itthon ötezer - Kiss László (Agroinform)
Kiss László volt a Magaslabda legutóbbi adásának a vendége, aki beszélt a sanghaji vb esélyeiről és a magyar csapat lehetőségeiről is.
júl. 7
21:57
Nem rúghatja ki a volt Stasi ügynököket a szövetségi hivatal (ATV)
Nem mondhat fel a volt Stasi-alkalmazottaknak az a német szövetségi hivatal, amely az egykori keletnémet állambiztonsági minisztériumnak, a Stasinak az iratait kezeli.
júl. 7
22:06
Megpecsételték a vérturisták sorsát (HírTV)
A jövőben mindenki csak a lakhelyéhez legközelebb eső vérellátóba utazhat ingyen, de ezen a távon is csak a donor által a közösségi közlekedésben igénybe vehető kedvezmény szerinti legolcsóbb jegy árát téríti meg a vérgyűjtő.
júl. 7
22:06
Az OTP nem kommentálja a felvásárlási pletykákat (Portfolio)
Egy mai Kommerszant cikk alapján a Sberbank mellett az OTP is ajánlatot kíván tenni a Volksbank Internationalra . Az OTP azonban közleményben jelezte, bár folyamatosan vizsgálják a befektetési...
júl. 7
22:08
A Paks is továbbjutott az El-ben (HírTV)
A Paks a székesfehérvári Sóstói Stadionban 4-0-ra diadalmaskodott csütörtökön az andorrai Santa Coloma felett, így kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel jutott be a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 2. fordulójába.
júl. 7
22:08
Közel a csúcs az amerikai piacon (Portfolio)
Tombol a bika a tengerentúlon, az utóbbi hét kereskedés során mindössze egyszer fordult elő, hogy a részvényindexek minimális mínuszban zártak. Így a mai 1% körüli emelkedéssel együtt ezidő alatt már...
júl. 7
22:12
A norvég Tromsö lesz a Paks ellenfele (Agroinform)
A norvégok az első forduló visszavágóján 2-1-re nyertek a lett Daugava ellen, így kettős győzelemmel jutottak tovább, ahol a Paks lesz az ellenfelük.
júl. 7
22:21
Gázolva ment tovább a Paks az Európa Ligában. (Sport365)
A Paks együttese 4-0-ra kiütötte a Santa Colomát az Európa Liga első selejtezőkörének visszavágóján és 5-0-s összesítéssel továbbjutott.
júl. 7
22:23
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Július 7. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
júl. 7
22:24
Közelebb a csúcs az amerikai piacon (Portfolio)
Tombol a bika a tengerentúlon, az utóbbi nyolc kereskedés során mindössze egyszer fordult elő, hogy a részvényindexek minimális mínuszban zártak. Így a tegnapi 1% körüli emelkedéssel együtt ezidő...
júl. 7
22:24
Kevesebb spam, nagyobb lenyúlás (Pénzcentrum)
A Cisco legújabb biztonsági jelentése szerint a kiberbűnözők stratégiája az elmúlt évben sokat változott: a hagyományos spam-áradatok helyett egyre inkább a személyre szabott támadásokat részesítik előnyben, amelyekkel nagyobb pénzügyi károkat okoznak a kiszemelt szervezeteknek - írja az Index....
júl. 7
22:30
A Paks négyet rámolt be az andorraiaknak (Agroinform)
Akárcsak a Ferencváros, a Paks csapata is 5-0-s összesítéssel lépett tovább az Európa Liga selejtezőjének második fordulójába, miután "hazai" pályán 4-0-ra legyőzte a Santa Colomát.
júl. 7
22:32
A Tromsö ellen ennél több kell - Kis Károly (Agroinform)
A vendégek vezetőedzője elmondta, még soha nem játszottak akkora stadionban, mint a székesfehérvári, míg Kis Károly már a Tromsöről beszélt.
júl. 7
22:34
A Fradi az Aalesund testén keresztül léphet az EL kapujába (Agroinform)
A Pakshoz hasonlóan - amely a Tromsővel találkozik - a Ferencvárosnak is norvég ellenfele lesz a labdarúgó Európa Liga-selejtező második körében.
júl. 7
22:48
Csődbe mehetnek a kórházak az MSZP szerint (ProfitLine)
A kórházak felhalmozott adósságainak rendezése nélkül csődbe mehetnek a hazai egészségügyi intézmények - mondta csütörtöki telefonos sajtótájékoztatóján a Fővárosi Közgyűlés egészségpolitikai és szociális bizottságának szocialista alelnöke.
júl. 7
22:54
MLB: Három ütésre a hallhatatlanságtól Derek Jeter (Sport365)
Az MLB szerdai játéknapján Derek Jeternek egy érvényes ütése volt, így három ütésre van a 3000-es álomhatártól. Érdekesség, hogy ő lehet az első New York Yankees játékos, aki eléri ezt a határt.
júl. 7
23:06
Így győzte le a Fradi az Ulissest idegenben - videó (Agroinform)
A Fradi a nagy meleg ellenére könnyed győzelmet aratott Örményországban, Liban Abdi 11-esből, Olág Lóránt pedig Félix remek passzából talált be.
júl. 7
23:21
Megdőlni látszik egy elmélet: a távoli galaxisok nem 'habzsolnak', hanem komótosan 'falatoznak' (ProfitLine)
Megdőlni látszik az a közkeletű elmélet, amely szerint a galaxisok csillapíthatatlan "étvágyuknak" köszönhetően növekednek, behabzsolva az összes lehetséges csillagközi gázt.
júl. 7
23:27
A bukottak listája: A következő csapatok miatt maradhat el az NBA-szezon (Sport365)
Múlt héten az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) is bejelentették a kizárást, így veszélybe került a 2011-2012-es szezon. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a 30 csapatból 17 veszteséggel zárta az elmúlt évadot.
júl. 7
23:29
Hulk Hogan „Halhatatlanná” teszi a világbajnokot – videó (Sport365)
Csütörtök este rendezik meg az Impact Wrestling következő adását, amelyben az Immortal megalapítója és vezére, Hulk Hogan újra összemérheti erejét Stinggel, akit nehéz lesz megállítani. Az adásban folytatódik a Bound For Glory sorozat.
júl. 7
23:54
Ne csalj on-line, mert lecsap rád az e-zsaru! (ProfitLine)
Az allegroup.hu Kft. átadta a Rendőrség számára azt a segédanyagként is hasznos kézikönyvet, mely az online bűnesetek felderítését és megelőzését segíti. A kötetet az ország legnagyobb e-kereskedelmi platformjait, köztük a Vaterát és a TeszVeszt tömörítő cégcsoport Biztonsági Csapata a Rendőrség szakmai konzulensének aktív közreműködésével készítette el. A könyv célja, hogy az allegroup napi…

2011. július 8. péntek

júl. 8
0:12
Betegségek, melyek demenciát okozhatnak (WebBeteg)
A demenciát egy kis százalékban olyan ritkábban előforduló agyi megbetegedések okozzák, mint a Pick-betegség, a Lewy-testes betegség, a Huntington chorea vagy az ismertebbnek és gyakoribbnak mondható Parkinson-kór.
júl. 8
0:54
Lehetett volna dupla ennyi is - Sipeki István (Agroinform)
Magasföldi József, Vayer Gábor és Sipeki István a hathárom.hu-nak nyilatkozott a Santa Coloma ellen 4-0-ra megnyert Európa Liga-selejtező után.
júl. 8
1:30
Ennyi helyzetünk biztos nem lesz a Tromsö ellen - Kis Károly (Agroinform)
A Paks vezetőedzője a Santa Coloma elleni 4-0-s győzelemmel végződő Európa Liga-selejtező visszavágót a sajtótájékoztatón és a hathárom.hu kamerája előtt is értékelte.
júl. 8
2:54
Megszólalt a bundabotrányba keveredett Kenesei! (Blikk)
Budapest - Nem érzem magam bűnösnek! - ezt üzente jogi képviselőjén, dr. Zamecsnik Tamáson (29) keresztül az egykori élvonalbeli labdarúgó, Kenesei Zoltán (38), akit a múlt héten kirobbant magyarországi fogadási botrány első számú gyanúsítottjának tekintenek.
júl. 8
4:51
Komoly a baj: szervátültetést javasoltak a magyar sztárnak (ATV)
Sem a megerőltető sport, sem az alkoholfogyasztás nem tesz jót neki, és az éjszakába nyúló bulikról sem árt lemondani. A betegség kezelése nem szükséges, de életmódváltás kell.
júl. 8
5:00
Száműzetésbe kerülnek a dohányzók! (Blikk)
Budapest - Száműzi a dohányzó képviselőket a parlamentből Kövér László házelnök. A parlamenti pöfékelésnek így is meg voltak számlálva a napjai, hiszen jövő januártól már nem lehetett volna rágyújtani az épületben, de Kövér előrébb hozta a határidőt, augusztus 15-től „füstmentes" lesz az Országház.
júl. 8
5:00
Álomnyaralás olcsón: ide éri meg utazni idén (Pénzcentrum)
Az év elején az arab országokban kezdődött politikai átalakulások Egyiptomban és Tunéziában kihatnak a korábban a gazdaság fontos - és jól jövedelmező - ágának számító turizmusra is. Kérdés, hogy mi magyarok utazunk-e idén Észak-Afrikába, és vajon olcsóbbak-e ezek az utak, mint tavaly....
júl. 8
5:18
Lajcsival bulizott Alekosz (Blikk)
Budapest - Mulatós karrierre pályázik Alekosz (32). A Villa okostojása tegnap a mulatós zene koronázatlan királyának, Galambos Lajosnak mutathatta be tudását, ami egy olyan lakodalmas zenész számára, mint Alekosz, életre szóló élmény volt.
júl. 8
5:18
Kormány ellen nem lehet sztrájk (Alternatív Energia)
Megváltoztatta jogerős végzésében a Fővárosi Bíróság (FB) a munkaügyi bíróság döntését és elutasította a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkkal kapcsolatos kérelmét. A munkabeszüntetés idején elégséges szolgáltatás mértékéről döntő elsőfokú végzés az FB szerint helytelen volt, mert a sztrájkbejelentés nem is volt megalapozott.
júl. 8
5:20
Két forgatókönyv a bírói függetlenség felszámolására (Alternatív Energia)
Az indokolatlan kényszernyugdíjazások után rá is ül a bírói szervezet nyakára az Orbán-kormány. Két kormánypárti koncepció készült ugyanis a bíróságok igazgatásának átalakításáról: mindkettő a kétharmadhoz rendeli az igazságszolgáltatás igazgatását, így hosszú távon felszámolhatja a független ítélkezést.
júl. 8
5:22
Kémgate: ki kezdte? (Alternatív Energia)
Titkolózás övezi továbbra is a Galambos-Szilvásy-Laborc ügyet - a katonai ügyészség még az állítólagos kémtörténet létezését sem kommentálja, a gyanúsítottak és védőik pedig az ügy legtöbb részletének államtitokká minősítése miatt nem beszélhetnek. A volt titokminiszter ügyvédje, Sebes Péter kérdésünkre tegnap is csak annyit mondhatott: a jövő hét vége felé várható jogerős döntés Szilvásy György…
júl. 8
5:24
BÖSZ: idő előtt összevesztek Tarlóssal (Alternatív Energia)
Ma tartja alakuló ülését a fővárosi kerületek jobbára kormánypárti polgármestereit tömörítő Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ), amely már a hivatalos zászlóbontás előtt összeveszett a Fidesz-KDNP támogatásával megválasztott főpolgármesterrel.
júl. 8
5:27
Rémtett: felkeltette gyermekeit, majd levetette őket a mélybe (ATV)
Megsérült a lépe, a jobb tüdeje, a veséje és a mája, illetve a lába és a könyöke.
júl. 8
5:27
Különböző életkorok jellemző fejfájástípusai (WebBeteg)
A fejfájás diagnosztizálásánál nem árt tisztában lenni azzal, hogy egy adott életkorban mások a jellemző fejfájásformák, jellemzően más betegségek okoznak az éppen aktuális betegnél fejfájós panaszokat.
júl. 8
5:29
Hernádi-ügy: elemzők szerint a magyar állam lehet a nyertes + videó (ATV)
Az elmúlt napok meredek zuhanása után csütörtökön emelkedtek a MOL részvények árai. A tőzsdén arra számítanak, hogy ez csak átmeneti, az INA botránnyal kapcsolatos hírek miatt ugyanis hullámzó árfolyamot várnak. Elemzők szerint a Hernádi Zsolt MOL-vezérigazgató körül kirobbant ügy révén a magyar állam befolyásosabb pozícióhoz juthat az olajcég vezetésében.
júl. 8
5:36
Fotók bizonyítják: Claudia szerelmes (Blikk)
Budapest — Hiába igyekeztek tavaly ősz óta titokban tartani szerelmüket, már bizonyító erejű képek is vannak arról, hogy Liptai Claudia (38) egy párt alkot volt kollégájával, a Mokka felelős szerkesztőjével, B. Péterrel.

Keresés