2011. szeptember elsején újabb jelentős változások lépnek életbe, többek között szociális alapú gázár- és távhő ár-támogatás helyébe lép a lakásfenntartási támogatás, változnak az álláskeresési járadékra vonatkozó szabályok, átalakul a bérpótló juttatás, adót kell fizetni a bizonyítottan egészségkárosító élelmiszerek után, emellett pedig több mint 1.3 millió gyermek számára kezdődik el az új tanév…
Visszavonta a tizenkét fővárosi önkormányzati fenntartású és egy alapítványi működtetésű egészségügyi intézmény állami tulajdonba adásáról szóló előterjesztést Tarlós István főpolgármester, így erről várhatóan egy későbbi ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés.
A Duna-parti CET fejlesztője, a Porto Investment a Fővárosi Önkormányzat súlyos szerződésszegései miatt felmondja szolgáltatási szerződését. Nem nézheti tovább tétlenül, hogy a Főváros távolról sem európai módszerekkel üldözi el a külföldi befektetőket, az Önkormányzathoz és a CET-hez méltatlan stílussal és hozzáállással akadályozza a megnyitást és törvénytelen lépéseivel okoz kárt a projekt…
Az EST MEDIA Nyrt. 517,1 millió forint adózott veszteséggel zárta az első félévet, szemben az egy évvel korábbi 440,4 millió forint negatívummal, a cég bevétele 1,187 milliárd forint volt, 26 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban.
Az ipari termelői árak az előző havihoz mérten 0,3 százalékkal nőttek, az egy évvel korábbihoz képest ugyanakkor 1 százalékkal csökkentek júliusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Visszaestek a beruházások a második negyedévben: a nemzetgazdasági beruházások volumene április-júniusban 2,4 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint, míg az első negyedévben 2010 utolsó negyedéhez képest még 1,7 százalékos emelkedést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal.
Ki tartozik kinek? címmel rendezik meg szeptember 10-én, szombaton a tizedik kötcsei találkozót a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében – mondta el Balog Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek.
Visszavonta a tizenkét fővárosi önkormányzati fenntartású és egy alapítványi működtetésű egészségügyi intézmény állami tulajdonba adásáról szóló előterjesztést Tarlós István főpolgármester, így erről várhatóan egy későbbi ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés.
A világ legnagyobb mobil kijelzőket gyártó cége jön létre, miután a Sony, a Toshiba és a Hitachi megegyezett arról, hogy leválasztják és egyesítik kijelző üzletágukat. A tervek szerint a cég 2012...
Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a vártnál kisebb gazdasági növekedés ellensúlyozására elképzelhető további zárolás a tárcáknál, és a kormány megvizsgálja más kisebb gazdasági lépések szükségességét is.
A keddi kereskedés második felében látott gyengeséget követően egyelőre ma sem tudott igazán fellélegezni a pesti parkett, mely jelenleg 0,4%-os csökkenést mutat az OTP további gyengeségének...
2011. szeptember elsején újabb jelentős változások lépnek életbe, többek között szociális alapú gázár- és távhő ár-támogatás helyébe lép a lakásfenntartási támogatás, változnak az álláskeresési...
Több mint 740, állami feladatokat ellátó, megyei önkormányzati intézmény kerül vissza - az adósságállományával együtt - 2012. január 1-jével az állam kezelésébe a kormányhivatalokon keresztül -...
A háztartások forint- és euróbetéteinek átlagos kamatlábai nem változtak. Az új szerződések értékében a forintbetétek esetében nagyobb mértékű, míg az euróbetéteknél az előző hónaphoz képest kisebb mértékű növekedés tapasztalható
A szombaton Oroszországban kulcscsonttörést szenvedett Dzsudzsák Balázs néhány órával budapesti operációja után megígérte, hogy amint lehet, meglátogatja Telkiben a válogatottbeli játékostársakat.
Ősszel folytatódik az államadósság csökkentése a magán-nyugdíjpénztári vagyonból - mondta Orbán Viktor a közrádiónak adott interjúban. A miniszterelnök hangsúlyozta, 2012-ben a GDP-arányos államadósságot 70 százalék alá, a ciklus végére pedig 60 százalékhoz közel szeretnék vinni.
10 óra után pár perccel el is kezdődött az Est Media rendkívüli közgyűlése, melyen a szavazó részvények 1%-a sem jelent meg, így az természetesen határozatképtelen. Balázs Csaba, az Est Media...
További fejlesztéseket, kínálatbővítést tervez a BónuszBrigád, a Magyarországon piacvezető közösségi vásárlóoldal - jelentették be a cég mai sajtótájékoztatóján. A verseny ugyanakkor egyre kiélezettebb, ma már mintegy 60 vállalkozás foglalkozik ilyen tevékenységgel....
Öt ember sérült meg abban az autóban, mely felborult szerda reggel az M0-s autóúton. A mentés idejére az út M5-ös felé vezető oldalát lezárták - értesült a HavariaPress.
Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a vártnál kisebb gazdasági növekedés ellensúlyozására elképzelhető további zárolás a tárcáknál, és a kormány megvizsgálja más kisebb gazdasági lépések szükségességét is.
Görög internetes források úgy tudják, az olasz Genoa magyar válogatott csatára, Rudolf Gergely a következő szezonra a Panathinaikosz csapatához kerülhet kölcsönbe.
„Drámaian” nőtt a nyugati gazdaságokat fenyegető újabb recesszió kockázata, és a világgazdaság növekedési üteme várhatóan egészen az évtized közepéig lanyha marad londoni pénzügyi elemzők legújabb helyzetértékelései szerint.
Kioldalazott a háromszög alakzatból az EUR/USD, de szignifikáns kitörést egyik irányban sem láthattunk. Hetek óta a 20 napos mozgóátlag, és az 1,455-ös ellenállás alatt oldalaz a kurzus. Ha a sávból lefelé veszi az irányt, akkor az 1,40-es támaszt tesztelheti vissza, a másik forgatókönyv szerint pedig 1,455 áttörésével az 1,47 és 1,49-es szinteket érintheti meg az árfolyam - olvasható az Erste…
Mivel a vártnál kisebb lett a gazdasági növekedés, a kormány vizsgálja több, kisebb gazdasági lépés szükségességét, illetve további zárolások lehetőségét.
Ahogy ígértük, a Ford valóban kupé tanulmánnyal készül a Frankfurti Autószalonra: az új Evos a márka jövőbeli arculatát és a kupék, valamint a hibridek iránti újdonsült elkötelezettségét hivatott szemléltetni.
Hihetetlen jelenetet vett fel egy biztonsági kamera az USA-beli Santa Fé egy parkolójában. Egy szolgálatban lévő, egyenruhát viselő rendőr autója motorházán közösült egy nővel.
A Pannon Egyetem (PE) Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Pápán található Neveléstudományi Intézetében számos fejlesztést hajtottak végre az elmúlt időszakban. TÁMOP-pályázat keretében kialakítottak egy pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóközpontot, mentorfórumot tartottak, informatikai rendszert fejlesztettek kapcsolattartás céljából, számos hasznos eredményt tudhatnak…
Pokolgép robbant szerdán Pakisztán délnyugati részén, a detonációban legkevesebb tíz ember, köztük egy asszony és egy gyermek veszítette életét, valamint közel kéttucatnyian megsebesültek - közölték rendőrségi és kórházi tisztségviselők.
Rohamosan nőtt a mobilinternet-használók száma az elmúlt években. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koncepciója szerint 2020-ig minden háztartásnak gyors, szélessávú hozzáféréssel kell rendelkeznie. A szakértők szerint a fejlesztések munkahelyeket teremtenek és hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez is - értesült a HírTV.
Az erőteljesen emelkedő frankárfolyam miatt 339 milliárd forinttal nőtt júliusban a magyar lakosság banki tartozásainak összege, miközben továbbra is nettó hiteltörlesztők a háztartások. A Magyar...
Különféle vállalkozások igyekeznek különböző szolgáltatásokért pénzt "kicsikarni" a távfűtött háztartásoktól a budapesti távhőszolgáltatóra hivatkozva - jelezték több alkalommal a FŐTÁV ügyfelei....
Az előző tanévhez képest jelentősen nőtt az egyházi közoktatási intézmények száma- derül ki a három nagy keresztény egyház által az MTI-hez eljuttatott adatokból. A katolikus egyház 20, a református egyház 10, az evangélikus egyház pedig 13 százalékos növekedést tudhat magáénak.
Németországban történelmi csúcsra emelkedett a munkaerő-kereslet: a munkaügyi hivatal (BA) erre vonatkozó mutatója az adatgyűjtés kezdete, 2004 óta augusztusban állt legmagasabban, 170 ponton.
Több mint 130 napirendi pontot tárgyalhat meg mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Döntés születhet többek között a Széll Kálmán tér rendezésének koncepciójáról (a tér átépítésének első üteme 2014-re...
Négyéves megállapodást kötött a Juventus a HSV Hamburg holland válogatott szélsőjével, Eljero Eliával. A 24 éves játékosért 9 millió eurót fizetnek az olaszok.
Sikerként értékeli az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP) bevezetésének eddigi két hónapját - hangzott el a vállalat keddi sajtó-háttérbeszélgetésén.
A tegnapi kereskedés második felében megtorpantak a fejlett nyugat-európai piacok, melyek azonban ma már kedvező teljesítményt tudnak felmutatni, miután a keddi kereskedésben a nehéz kezdés ellenére...
A kormány szerdán tárgyalja a 2012-es költségvetés tervezetét, amely már a korábban vártnál alacsonyabb GDP-növekedésre épül. A tervek szerint a dokumentum ezután a költségvetési tanácshoz kerül, amelynek három hete van a véleményezésre.