A múlt hét végén átlépte a 15 000-ret az idén megindult végelszámolások száma. Tavaly egész évben 13685 esetben indítottak végelszámolást a tulajdonosok vagy a hatóságok a cégek bezárása érdekében,...
A német Wolfsburg csapatánál "szabadlistára" kerülő brazil karmester sajtóhírek szerint a spanyol pontvadászatban szereplő Atlético Madrid csapatához kerülhet.
Vegyesen ítélik meg a beruházási kilátásokat az MTI által megkérdezett elemzők: van, aki szerint az év hátralévő részében kezdődő beruházások javíthatnak az adatokon, míg mások szerint folytatódhat a beruházások csökkenése.
Mi a teendő gazdasági válság esetén? Természetesen cselekedni kell minden létező állami eszközzel: nagyszabású programok a költségvetés kárára, a jegybanki alapkamat csökkentése - ún. élénkítés. Mára...
A gazdaságnak az a lendületes fejlődése, amire a kormányprogram épült, a ciklus első felében nem lesz teljesíthető - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár szerint szükség van a kiigazítására, amit nem lehet véghez vinni úgy, hogy nincs megszorítás.
Szokatlanul magas a forgalom a mai napon az Állami Nyomda papírokban, ami egyetlen nagyobb kötésnek tulajdonítható. Ez a kötés azonban az 5%-os küszöb alattinak számít, hiszen a 349 187 darab a...
Már több mit két hete élhetünk az árfolyamrögzítéssel, sokan azonban még mindig keveset tudnak arról, mire számíthatnak az árfolyamrögzítés ideje alatt és az után, noha ennek kiszámítására több lehetőségünk is van. A pénzügyi felügyelet által készített kalkulátor mellett internetes cégek is kínálnak hasonló megoldásokat. Most megmutatjuk, hogyan lehet ezeket jól használni....
Kétezer ember részesítette világsztárnak kijáró forró ünneplésben Lionel Messit az indiai Kolkata repülőterén, ahová az argentin válogatott tagjaként érkezett szerdán a földkerekség jelenlegi első számú labdarúgója.
Vajon érzelmek nélkül van vezetés? A vezetők tényleg hideg fejjel hozzák azokat a bizonyos racionális döntéseket, vagy csak azt hiszik? A HR Portal GottHard Anikó munkaszervező-szociológust, Jagudits Ákos HR vezetőt, Dr. Bodó Péter képző-mester coachot, az Európai Coaching Szövetség (ECA) alelnökét, és Cservenyák Tamást, a KPMG-BME Akadémia vezető oktatóját és képzési projektmenedzserét kérdezte…
A jövő év elején megkezdődhet a termelés a Nyírbátori Ipari Parkban épülő repülőgépberendezés-gyárban. A német Diehl csoport is azt tervezi, ha beválik a magyar helyszín, öt éven belül bővíti az üzemét és újabb munkahelyeket létesít - írja a Világgazdaság.
Próbál menekülni a hiteleitől a lakosság, de csak egyre jobban eladósodik. Júliusban 22,6 milliárd forinttal fizettünk vissza több hitelt, mint amennyit felvettünk. A tartozás mégis óriásit nőtt, mert a frankárfolyam emelkedése miatt 339 milliárd forint újabb hitel keletkezett.
Konténervárost építenek a hajléktalanoknak Tatabányán. 56 fedél nélkül élő elszállásolását tudnák biztosítani így. A városban január elsejétől büntetik a közterület-felügyelők azokat, akik az utcán élnek, illetve guberálás közben szétszórják a szemetet. A Komárom-esztergomi megyeszékhelyen 458 hajléktalant tartanak nyilván, közülük jelenleg 141 ember éjszakai elhelyezése biztosított.
Első körben határozatképtelen volt az Est Media rendkívüli közgyűlése, a megismételt közgyűlésen azonban (ugyancsak minimális befektetői érdeklődés mellett) a korábban közzétett napirendi pontokhoz...
Összeverekedett saját játékosával Paolo Di Canio, a Swindon Town menedzsere. Az olasz legenda Leon Clarke-kal kapott hajba a Southampton elleni 3-1-es Ligakupa-vereség után.
A gazdaságnak az a lendületes fejlődése, amire a kormányprogram épült, a ciklus első felében nem lesz teljesíthető - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi...
Megkezdődött a kampány Oroszországban, miután Medvegyev elnök bejelentette, hogy december 4-én lesznek a parlamenti választások. A voksolás egyértelmű esélyese a Putyin miniszterelnök vezette Egységes Oroszország Párt. Továbbra sem tudni azonban, hogy a két orosz vezető közül melyikük indul a jövő márciusi elnökválasztáson. Putyin mindenesetre a napokban folytatta a szuperférfi karakterre…
A székesfehárváriak hivatalos honlapjának közlése szerint a 23 éves támadó az előttünk álló bajnoki idényben a Kecskemét csapatánál folytatja pályafutását.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,5 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedésének üteme augusztusban az euróövezetben, az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az Eurostat szerdán közzétett gyorsbecsléséből.
A nem megfelelő üzletmenetre hivatkozva megszünteti tevékenységét Japánban a brit Tesco: a világ harmadik kiskereskedelmi hálózata szerdán bejelentette, hogy eladná a tokiói térségben levő 129 áruházát.
A háztartások forintban júliusban is több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, devizában viszont az előző hónapokhoz hasonlóan nettó hiteltörlesztők voltak, vagyis többet törlesztettek, mint amennyit hitelt felvettek - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.
Ilford - Kettős életet élt az a 31 éves brit fiatalember, aki középiskolai pedagógusként Benedict Garrett, chippendale fiúként a Johnny Anglais névre hallgatott - egészen addig, amíg „le nem beszélték" a tanári pálya folytatásáról.
Várhatóan szeptember közepéig elkészülnek a veszélyes áruk szállításának új szabályai - közölte az országos katasztrófavédelem egy szakmai jelentés kapcsán, ami az augusztus eleji komáromi pályaudvaron történt veszélyesanyag-szivárgásról készült. A főigazgatóság a közúton történő veszélyesáru-szállítás ellenőrzésére már rendelkezik hatósági jogosítványokkal. Miért van szükség a veszélyes áruk…
Rendkívül precíz "munkanaplója" szolgált perdöntő bizonyítékul egy betörő ellen Dél-Koreában: a férfi még értékelte is minden egyes akcióját "főnyeremény!", "elmegy", "gyenge" minősítésekkel - tudta meg az InfoRádió.
"Drámaian" nőtt a nyugati gazdaságokat fenyegető újabb recesszió kockázata, és a világgazdaság növekedési üteme várhatóan egészen az évtized közepéig lanyha marad londoni pénzügyi elemzők legújabb helyzetértékelései szerint.
A foglalkoztatást érintő több jogszabály is változik szeptember 1-jétől, valamit átalakul a lakásfenntartási támogatás, hatályba lép a népegészségügyi termékdíj - ismertette a jövő hónaptól érvényes változásokat a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden.
Érdekes videó került elő Mesut Özilről. A Real Madrid német sztárja a Zaragoza elleni 6-0-s kiütés alkalmával vált láthatatlanná. Özil az első madridi gól ünneplésénél a videó elején még a baloldalon látható, aztán köddé válik.
Járulékkedvezményért cserébe a versenyszférában is részmunkaidős foglalkoztatás segítené a gyermeknevelésből visszatérőket a családok védelméről szóló kétharmados törvényjavaslat szerint; a jogszabálytervezetben újradefiniálják a család fogalmát is - mondta el Harrach Péter az MTI-nek. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője jelezte: a kormánypárt szeptemberben terjeszti be a…
Az Orco megállapodást kötött, mellyel 53 millió euróért eladja az orosz eszközeinek egy részét a reoragnizációs stratégiájának megfelelően - adta hírül a társaság. Az Orco az orosz tevékenységének...