Belga dhnet.be internetes portál értesülései szerint Németh Krisztián az Olimpiakosztól egy évre kölcsönbe a belga ezüstérmes Standard Liége együtteséhez került.
Rekordot döntöttek a végelszámolások Magyarországon: augusztus 28-ig 15.205 céggel szemben indult ilyen eljárás, míg tavaly egész évben ennél kevesebb, 13.685 esetben indítottak végelszámolást a tulajdonosok vagy a hatóságok a cégek bezárása érdekében - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Mi kell ahhoz, hogy egy garázscégből nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás legyen? Milyen lehetőségei vannak, ha történetesen magyar cégről van szó? Mennyire vannak lemaradva a hazai startupok az olyan nagyágyúktól, mint a Twitter vagy a Foursquare? Miskolczy Csabával, a Blogter alapító tulajdonosával beszélgettünk a piac alakulásáról, a közeljövőről. Interjú
Martonyi János külügyminiszter szerint Közép-Európának nincsenek földrajzi határai, "elsősorban kulturális és spirituális jelenség", amelyet tényleges politikai és gazdasági együttműködéssé kell átfordítani.
Tanúként hallgatta ki Bajnai Gordont az ügyészség Sukoró-ügyben ma a Magyar Rádió információi szerint. A Központi Nyomózó Főügyészség nem kommentálta a Krónika értesülését.
Miközben a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon viszonylagos nyugalom és mérsékelt hangulatjavulás mutatkozik reggel óta, addig a svájci frank hullámszerű erősödést mutat és az euróval szemben reggel óta...
Csökkent az iskolakerülések száma az iskoláztatási támogatás megvonásának köszönhetően; a szociális államtitkárság szerdai tájékoztatása szerint az elmúlt tanévben 7427 esetben függesztették fel jogerősen a támogatást.
A tüntetők szerint a projekt nem szolgálja az ország érdekeit, az államfő szerint azonban pénzre van szükség és ígéretet tett, hogy minden alkalmazott, még az igazgató is román lesz.
A Manchester City angol válogatott szélsőjét, Shaun Wright-Phillipst Buzsáky Ákos együttese, a Queen"s Park Rangers 6 és fél millió fontért szerződtetné.
Mi kell ahhoz, hogy egy garázscégből nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás legyen? Milyen lehetőségei vannak, ha történetesen magyar cégről van szó? Mennyire vannak lemaradva a hazai startupok az olyan nagyágyúktól, mint a Twitter vagy a Foursquare? Miskolczy Csabával, a Blogter alapító tulajdonosával beszélgettünk a piac alakulásáról, a közeljövőről. Interjú
A vasúti pálya állapotának eddiginél pontosabb mérését teszi lehetővé a szerdán bemutatott korszerűsített mérőkocsi. A 110 millió forintos fejlesztést a MÁV leánycége valósította meg.
A tegnapi kereskedés második felében látott eladói hullám a mai nap első felében is kitart az alulteljesítő pesti parketten, ahol a BUX jelenleg 0,3%-os emelkedésben áll. A hazai piacot az OTP...
Sokan talán meg se tudják számolni, hogy naponta hány kihagyhatatlan akcióról kapnak e-mailt. A jobb levelezőprogramok ugyan kiszűrik a kéretlen leveleket, és a törölt üzenetek közé teszik, ám mégis bejuthatnak néha olyan veszélyes spamek is, amelyek észrevétlenül adatgyűjtő kémprogramokat vagy vírusokat telepítenek a számítógépünkre. A Tudatos Vásárlók Egyesületének tanácsaival megóvhatjuk…
Mindenképpen emlékezetes féléven vagyunk túl, hiszen a fokozódó makrogazdasági gyengeségek végül győzedelmeskedtek a kedvező vállalati eredmények és likviditásbőség felett, ennek következtében pedig...
A német kormány szerdán elfogadta a European Financial Stability Facility (EFSF) euróövezeti mentőalap működésének kibővítését lehetővé tévő törvénymódosító javaslatot - írja az MTI. A...
A miniszterelnök szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc azon kijelentése, hogy nincs európai válság, azt mutatja: a volt kormányfő és a szocialisták továbbra sem értik a világot.
Nem is olyan régen alkoholista volt, majd eljutott a kokainig, s az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta minden idők egyik legjobb profi ökölvívóját, a ringből 2009-ben visszavonult Oscar De La Hoyát.
A Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) újraszerződött a Főgázzal, így Budapest távhőigényének 60 százalékát és villamos energia szükségletének 10 százalékát biztosító erőműtársaság a 2012-2016 közötti...
"Drámaian" nőtt a nyugati gazdaságokat fenyegető újabb recesszió kockázata, és a világgazdaság növekedési üteme várhatóan egészen az évtized közepéig lanyha marad londoni pénzügyi elemzők legújabb helyzetértékelései szerint.
Mint arról tegnap beszámoltunk, a magyar válogatottal Telkiben készülő Koltai Tamás kisebb combsérüléset szenvedett ezért elhagyta a csapatot és visszatért klubjához.
A közétkeztetésre vonatkozó szabályrendszer átfogó felülvizsgálatát kezdeményezte a kormánynál Szabó Máté ombudsman, mert álláspontja szerint a szabályozás hiányából adódó ellátási egyenlőtlenségek, a mennyiségi és minőségi problémák sértik a gyermekek kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, valamint a jogbiztonság követelményét - közölte az országgyűlési biztos hivatala szerdán az MTI-…
Több mint 740, állami feladatokat ellátó, megyei önkormányzati intézmény kerül vissza az adósságállományával együtt 2012. január 1-jével az állam kezelésébe a kormányhivatalokon keresztül - nyilatkozta a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár az MTI-nek. Elárulták: 475 közoktatási intézmény jutna a kormányhivatalokon keresztül állami kezelésbe.
A fővárosban augusztus végéig közel 2 ezer ügy, azaz fogyasztói panasz érkezett a testülethez, mintegy 600 cég ellen - hangzott el a Budapesti Békéltető Testület mai sajtótájékoztatóján. A fogyasztói panaszok száma országosan eléri a 7 ezret - csak az idei évben....
Megtárgyalta és jóváhagyta a kormány augusztus 31-ei ülésén a köznevelésről szóló törvény tervezetét - értesült az MTI. A jogszabálytervezetet a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra. A közoktatási törvény Magyar Nemzethez eljutott jelenlegi koncepciója szerint bevezetnék az alsó- és felső tagozaton az egész napos iskolát, utóbbi pedig csak minimum két párhuzamos osztály esetén működhetne az…
Martonyi János külügyminiszter szerint Közép-Európának nincsenek földrajzi határai, „elsősorban kulturális és spirituális jelenség”, amelyet tényleges politikai és gazdasági együttműködéssé kell átfordítani.
Újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentésére készül a következő egy hétben a miniszterelnök. Orbán Viktor erről az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerdán, közölve, hogy a csökkentés forrása ismét a nyugdíjrendszer átszervezéséből felszabaduló pénz lesz.
Érdekes videó került elő Mesut Özilről. A Real Madrid német sztárja a Zaragoza elleni 6-0-s kiütés alkalmával vált láthatatlanná. Özil az első madridi gól ünneplésénél a videó elején még a baloldalon látható, aztán köddé válik.
Körözést adott ki a rendőrség a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja ellen, aki lakhelyelhagyási tilalom alatt áll - erősítette meg az MTI értesülését szerdán a rendőrség.
"Drámaian" nőtt a nyugati gazdaságokat fenyegető újabb recesszió kockázata, és a világgazdaság növekedési üteme várhatóan egészen az évtized közepéig lanyha marad
Barack Obama amerikai elnök katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította New Yorkot és Észak-Karolinát szerdán, három nappal azután, hogy a legkevesebb 43 halálos áldozattal járó Irén hurrikán elvonult az Egyesült Államok területéről.
Ötmillió forintra bírságolta a PSZÁF a CIB Bank Zrt.-t, mivel a hitelintézet megtagadta az együttműködést a Pénzügyi Békéltető Testülettel. A PSZÁF egyúttal megtiltotta a súlyosan jogsértő magatartás folytatását a bank számára.
A rendőrség szerint a Szardínia szigetén, Costa Smeralda tengerpartján kiépült Porto Cervo üdülőhelyen az összesen 315 ezer euró körüli értékű készpénzt és ékszert zsákmányoló betörők altatógázzal biztosították, hogy ne zavarják meg őket betörés közben.
A baranyai klub bejelentése szerint a vezetőség kétéves megállapodást kötött a szlovén Zoran Zseljkoviccsal, viszont felbontotta szerződését Wittrédi Dávidnak.
Elemzők szerint nem nyugtatja meg a piaci aggodalmakat az, hogy az olasz kormány módosít a megszorításokon. Az elmúlt hetekben ugyanis koalíciós feszültséget okozott, hogy az államháztartás hiányát a magasabb jövedelműekre kivetett külön adókból és az önkormányzati támogatások lefaragásából akarják elérni.
Partnerségi megállapodást kötött a világ két vezető olajcége. Az amerikai Exxon Mobil és az orosz Rosznyeft az északi-sarkvidéki orosz területek olajának kitermelésére kötött stratégiai szövetséget.
Egyelőre nem tudják a Magyar Bankszövetségnél, mit jelenthet a gyakorlatban Orbán Viktor miniszterelnöknek az MR1-Kossuth Rádióban ma reggel elhangzott mondata, mely szerint az ősz egyik legfontosabb...
Ötmillió forintra bírságolta a PSZÁF a CIB Bank Zrt.-t, mivel a hitelintézet megtagadta az együttműködést a Pénzügyi Békéltető Testülettel. A PSZÁF egyúttal megtiltotta a súlyosan jogsértő magatartás folytatását a bank számára....