Sami Khedira sem karrierje, sem barátnője miatt nem panaszkodhat. A Real Madrid sztárja St. Tropez-ban nyaralt kedvesével, Lena Gerckével, a szép modell pedig egyáltalán nem zavartatta magát a strandon.
Az ember nagyon kíváncsi: végigpróbálgat minden földből kinövő zöldet, mit hasznosíthat belőle – és legtöbbször a termését, a levelét vagy a gyökerét eszi meg.
A kabinetnek az a szándéka, hogy a lakáshitelesek törlesztőrészletei az árfolyamrögzítési lehetőség lejárta után legfeljebb 15 százalékkal emelkedjenek
Bár még nem született meg az erről szóló kormányrendelet, a kabinetnek az a szándéka, hogy a lakáshitelesek törlesztőrészletei a pénteken induló árfolyamrögzítési lehetőség lejárta után legfeljebb 15 százalékkal emelkedjenek - derül ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság MTI-nek szerdán adott válaszából.
Visszavetette a svájci Nestlé nyereségét a frank erősödése, a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata az idei év első félévében 13 százalékkal kevesebb profitot ért el, mint egy évvel korábban.
A termelés újraindítása tetemes költséggel járna, de a konzervüvegek és palackok iránt jelentősen megnőtt belföldi kereslet új profilt adhat a gyárnak, illetve munkát akár több száz dolgozónak - írja a Napi Gazdaság Online.
Az erősödő svájci frank jelentősen megvághatja a magyar növekedési kilátásokat. Ennek hatására akár az egykulcsos szja rendszer ejtése sem zárható ki - vélekedett Török Zoltán, a Raiffeisen piaci elemzője a Napi Gazdaságnak. Szerinte jövőre sem az áfa bevételek nem tudnak nőni, sem a foglalkoztatás nem fog bővülni.
Tízből nyolc cég vélekedik úgy, hogy jelenleg Magyarországon nagyon nehéz megfelelő munkaerőt találni - derül ki a Profession.hu céges ügyfelei körében végzett, nem reprezentatív felméréséből.
Az elkövetkező hónapokban közel 30 Sole termék kerül át Mizo márkanév alá – ezzel a Mizo lesz a legszélesebb választékkal rendelkező tejtermék-márka az országban. A Bonafarm Csoporthoz tartozó ...
A Malév szerdai közgyűlése nem tárgyalt a társaság tőkerendezéséről, mert a közgyűlés összehívásáig - a rendelkezésre álló rövid idő miatt - még nem született meg a fedezet biztosításához szükséges valamennyi döntés - közölte az MTI kérdésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát az Izland elleni esti felkészülési mérkőzésre. Korcsmár Zsolt először lép pályára a nemzeti együttesben.
Fiatalok ismét összecsaptak a rendőrökkel kedden éjjel több brit város utcáin, de a főváros, London a többezres rendőrségi erősítésnek köszönhetően nyugodt maradt.
Az Egis magyarországi tevékenysége veszteséges lesz a kormányzati megszorítások miatt, a többletterhek jövőre elérhetik a 7-8 milliárd forintot - írja a Napi az Egis pénzügyi igazgatójának, Poroszlai...
A júliusi csökkenés után augusztusban gyakorlatilag szinten maradtak az élelmiszerárak a hipermarketekben a Privátbankár augusztusi Árkosár-felmérésének eredményei szerint. Éves szintű árcsökkenésről 14 hónapja, 2010. júniusa óta nem tudunk beszámolni
Nem lehet sok jót elmondani a globális M&A piacról 2011 második negyedévnek adatai alapján, hacsak nem annyit, hogy a tranzakciók összértéke éves szinten enyhén emelkedett. A gazdasági környezet...
Az Európai Bíróság elmarasztalta hazánkat amiatt, hogy az áfatörvényben lehetőség volt a visszaigényelt áfa visszatartására. A passzus kikerül a szövegből, ám az a hatóság feladata lesz, hogy a problémákat megoldja.
Elemzői vélemény szerint borulna az idei költségvetés, ha nőne az államadósság, vagyis nem kivitelezhető, hogy a devizahitelesek megsegítését a bankadóból fedezzék. De van egy kompromisszumos megoldás, amivel senki nem jár rosszul.
A Suzuki néhány perccel ezelőtt szivárogtatta ki a Swift jelenlegi generációjából épített sportváltozat fotóját, mégpedig néhány hivatalos adat kíséretében. A legfrissebb Swift Sportról a Frankfurti Autószalonon hull le a lepel, de sok eget rengető újdonságra nem számíthatunk, hiszen mind a forma, mind pedig a specifikációk az ígéretek szerint alakultak – előbbi kimondottan hasonlít a márciusban,…
Az árfolyamrögzítést írásban kell jelezni a bankoknak, ehhez több dokumentumra is szükség van, és biztosan pénzbe is kerül majd. A módosítással szeptembertől élhetnek a hitelfelvevők, de legkésőbb az év végéig kell jelentkezni.
A Malév szerdai közgyűlése nem tárgyalt a társaság tőkerendezéséről, mert a közgyűlés összehívásáig - a rendelkezésre álló rövid idő miatt - még nem született meg a fedezet biztosításához szükséges valamennyi döntés - közölte az MTI kérdésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV).
A gyorsított német nukleáris kivezetés 2030-ig 32 milliárd euró többletkiadást jelent a német fogyasztók számára, derül ki a Handelsblatt által megszerzett, német kormányzati felkérésre készített...
Az elmúlt napok esti zavargásai miatt a Külügyminisztérium arra figyelmezteti az Angliába utazókat, hogy tartsák magukat távol a tömegmegmozdulásoktól, és lehetőleg kerüljenek el néhány londoni városrészt....
Őrizetbe vette a rendőrség a közelmúltban azt a három tiszabői embert, akik félholtra vertek egy férfit, június 27-én a főváros XIII. kerületében, mert nem adott nekik cigarettát.
Két államkötvény sorozat kapcsán tartott ma visszavásárlási aukciót az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében összesen 12,9 milliárd forintnyi értékpapírt vásárolt vissza. A jövő júniusban...
Az Újpestről kirúgott tréner furának találja, hogy ismét egy külföldi szakember érkezése jelentette számára a végállomást, de továbbra is elkötelezett a lila-fehér klub iránt.
A Fotex tegnap további 26 661 darab Fotex részvényt vásárolt 313 Ft/darab átlagáron a Concorde közreműködésével. Ezen tranzakcióval a Fotex közvetlen tulajdonában 666 644 db, a társaság...
A Malév szerdai közgyűlése nem tárgyalt a társaság tőkerendezéséről, mert a közgyűlés összehívásáig - a rendelkezésre álló rövid idő miatt - még nem született meg a fedezet biztosításához szükséges valamennyi döntés - közölte az MTI kérdésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV).
A Fed közleménye volt az, ami tegnap mozgatta az amerikai kereskedést. Az elsõ reakció negatív volt, mivel nem tartalmazott új intézkedést, viszont a kereskedés végén hatalmas szárnyalásba...
A Bank of England (BoE) ma publikált negyedéves inflációs jelentésében tovább rontotta a brit gazdaság idei évi növekedési kilátásait, leginkább a gyengülő világgazdasági kilátásokkal kapcsolatban, ugyanakkor az infláció tekintetében már jövő évtől jelentős csökkenést vár.
Miközben az európai gazdaság minden eresztékében recseg-ropog, az európai politikusok nyaralnak. Ki otthon, ki külföldön. Nicolas Sarkozy francia elnök a Földközi-tengernél, George Osborne brit pénzügyminiszter Kaliforniában. Az adósságválság sújtotta Írország teljes kormánya elhagyta Dublint, az európai uniós intézmények közül pedig csak az Európai Bizottság próbál meg napról-napra fásultabban…
Nem változtatott az amerikai alapkamaton a Fed, a svájci jegybank viszont további lépéseket tesz a frank megállítása érdekében. 2 és fél órán belül háromszor ugrott és esett közel 6 forintot a frank
Pécsett a gyermekklinikára pár hete eszméletlenül szállították be az alig egy éves kisfiút. Karja eltörött, fogát kirúgták, agyrázkódása volt, testén több helyen hónapok óta kapott ütésnyomokat viselt, még a szeme is bevérzett Danikának.
Új lappal indul a Los Angelesbe tervezett Bánk bán-produkció: a szaktárca megbízottja augusztus végén utazik az amerikai városba, hogy tárgyaljon a premierről, amely jelenleg a 2012-2013-as évadban látszik reálisnak.
A kormány a jövő héten tárgyalja, mekkora lesz a közmunka-programban részt vevők bére – mondta el a hírTV Rájátszás című műsorában a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. Papp Károly hangsúlyozta: az új programban résztvevők napi 8 órát dolgoznak majd, és igyekeznek majd olyan munkát adni nekik, ami megfelel a képesítésüknek.
Bár még nem született meg az erről szóló kormányrendelet, a kabinetnek az a szándéka, hogy a lakáshitelesek törlesztőrészletei a pénteken induló árfolyamrögzítési lehetőség lejárta után legfeljebb 15...
Hatalmas zakónak indult a keddi kereskedés is a New York-i értéktőzsdén, azonban a remek hajrának köszönhetően végül kiválóan zártak az irányadó indexek
A rendkívüli időjárás miatt cégek, vállalkozók, de sok esetben egész iparágak forgalma esett vissza. Pedig sokan csak a nyári szezonban bízhatnak egész évben.
Az amerikai kamatdöntési közlemény utáni jelentős nemzetközi hangulatjavulás ma intenzív, 20-30 bázispontos hozamcsökkenést eredményezett a magyar állampapírpiacon, ami jó előjel a holnap sorra...
Egy esztendő alatt a hazai gazdaságban 17 221 cég végelszámolására került sor, ez az egy évvel korábbi adathoz képest 32,5 százalékos növekedést jelent
A kabinetnek az a szándéka, hogy a lakáshitelesek törlesztőrészletei a pénteken induló árfolyamrögzítési lehetőség lejárta után legfeljebb 15 százalékkal emelkedjenek.