"Távmunkában" dolgozik a miniszterelnök - legalábbis szóvivőjének szavaiból erre lehet következtetni. A napokban az ellenzék kifogásolta, hogy a nehéz gazdasági helyzetben szabadságon vannak kormánytagok, így nem sokat hallani Orbán Viktorró sem.
"A kormány Magyarország hosszú távú gazdasági stabilitását szem előtt tartva felelősen gazdálkodik a nemzeti vagyonnal, a közösség érdekeit figyelembe véve..." - etc. etc. nyilatkozta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter.
Havi 400 ezer forintért ad romaügyekben ötleteket a Fidesz erzsébetvárosi szervezetének alelnöke a helyi fideszes polgármesternek. Nem tudni, hogy a kisebbségi tanácsnoknak kinevezett pártfunkcionárius - pusztán szóban elvárt - tanácsai mennyit érhetnek, ám az biztos, hogy a VII. kerület roma kisebbségi önkormányzatának egész éves költségvetése alig több - félmillió forint - egyhavi tanács…
Négy holttestet hantoltak ki a rendőrök Csepel egy erdős területéről - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) péntek délelőtt a rendőrség honlapján. Sajtóinformációk szerint a gyilkosságokkal egy szerb uzsorás férfit gyanúsítanak, aki pénzt követelt az áldozataitól. A legutóbbi gyilkossági kísérletnél azonban egy élve eltemetett férfi kiszabadult, és értesítette a rendőrséget. Szerbia budapesti…
Az MSZP szerint ha a parlament elfogadja az új munka törvénykönyvét, előreláthatóan csökkenni fog az egészségügyi dolgozók keresete, így még több orvos és szakdolgozó vándorolhat el.
Budapest — Meglehetősen megdöbbentő ötlettel állt elő az X-Faktor egyik mentora, Keresztes Ildikó, aki a minap a Szigeten ünnepelte a születésnapját. Keresztes szerint egyre macerásabb a bejutás, és nagyon drága a Sziget, ezért lapunkon keresztül üzent a fesztivál szervezőinek.
Visszahívott 54 szupergyors vonatot a Peking és Sanghaj közötti vasúti szakaszról a kínai állami gépgyár. A China CNR Corp. egy nappal azután jelentette be a döntést, hogy a pekingi kormányzat azt közölte, felfüggeszti az új szupergyors vasúti szakaszok kiépítését, mert súlyos biztonsági kockázatok merültek fel. "A China Corp 54 darab CRH380BL szerelvényt hív vissza biztonsági okok miatt" -…
Vesszőfutás volt eddig Barack Obama idei nyara. Az amerikai elnök horzsolásokkal került ki a Kongresszussal folytatott alkudozásból, népszerűségi mutatói visszaestek, s még demokrata körökben is aggódva latolgatják 2012-es újraválasztási esélyeit.
A kormányzatnak 20 milliárd eurót kell megtakarítania 2013-ig, eddig az évig ugyanis - Silvio Berlusconi kormányfő ígéretei szerint - kiegyenlítetté kell válnia a költségvetésnek. A kabinet valóban drasztikus intézkedéseket vezethet be.
Hatalmas műanyagsátorral fedik be a márciusi földrengés és cunami nyomán legsúlyosabban megrongálódott 1. reaktorblokkot a Fukusima Daiicsi atomerőműben. Vatanabe Kodzsi, az erőművet üzemeltető energiaszolgáltató cég, a TEPCO szóvivője tegnap közölte, hogy a sátor építése a héten már meg is kezdődött.
Nem reagál a Híd párt Andrej Danko, a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első alelnökének felszólítására - közölte az Új Szóval Czuczor Nóra, a párt szóvivője. A politikus azt követelte Bugár Bélától, bizonyítsa be, hogy nem rendelkezik magyar állampolgársággal.
Tovább nőtt Nicolas Sarkozy népszerűsége. A francia köztársasági elnök közkedveltségi mutatója tavasszal érte el a mélypontot. Ezúttal azonban újabb három százalékkal gyarapodott, így 36 százalék alakított ki pozitív képet róla. Ez a legjobb eredménye 2010. márciusa óta.
Nagy erőkkel járőrözik egész hétvégén a rendőrség London utcáin, hogy megelőzzék a zavargások kiújulását. Steve Kavanagh helyettes rendőrfőnök közölte, hogy a brit fővárosba vezényelt erősítés szolgálatban marad, az általában szokásos 2500 helyett továbbra is 16 ezer rendőr teljesít szolgálatot. Nem titkoltan attól tartanak, hogy a hétvégi italozások ismét feltüzelhetik az indulatokat.
Péntek óta kérhetik a bankoktól az árfolyamrögzítést a bajba jutott adósok. A pénzintézetekben egyelőre nem volt nagy roham. Ennek ellenére van olyan bank, ahol rendkívüli nyitva tartással készülnek. A bankok ingyen, a közjegyzők pedig minimális díjazás mellett vállalják a szerződések módosítását. Az árfolyamrögzítésre 45 milliárd forintot fordít a kabinet.
Augusztus 18-án 20 órától a Magyar Állami Népi Együttes a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az Ecseri lakodalmas és Az álomidő című táncelőadásokkal ünnepli fennállásának hat évtizedes jubileumát. Jegyek országosan kaphatók az ismert jegyirodákban.
Szerencsére egy jó DVD-nek nincsen szezonja. Mert mindig szezonja van. Ezzel csak annyit szeretnék előre bocsátani, hogy a Mágnás Miska digitálisan felújított, extrákkal ellátott lemeze időtől és időjárástól független, azaz nem egynyári, hanem üde szórakozás.
Több mint 500 pályázat érkezett egyetlen hét alatt az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) programjaira, ami azt mutatja, hogy tovább élénkül a pályázói aktivitás - mondta pénteken Budapesten Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára.
Ha az ázsiai és amerikai tőzsdeindexek talán igen, de a hazai lakóingatlanok árában és keresletében történt változások és a jelzáloghitelesek egyre elviselhetetlenebb terhei biztosan nem kerülték el...
A nyaraló vendégfogadás céljára történő hasznosítása szálláshely-szolgáltató tevékenységnek minősül, így érdemes tisztában lenni az adózási szabályokkal is.
Spanyol lapértesülés szerint az Arsenal és az FC Barcelona labdarúgócsapata már megegyezett Cesc Fabregas átigazolásáról és a világbajnok játékos vasárnap érkezik a katalán fővárosba.
Mihály Árpád visszatér a Fehérvár jégkorongcsapatához, miután nem sikerült az orosz profiligában (KHL) érdekelt Avtomobiliszt Jekatyerinburghoz igazolnia. A csatár péntek este már pályára lépett magyar klubjának idénybeli első edzőmérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az utolsó pillanatban kapott kosárral 75-73-ra kikapott pénteken a finnektől az Európa-bajnoki pótselejtező második fordulójában Szolnokon, ezzel második mérkőzését is elvesztette a kvalifikációban.
A jelzáloghitel-problémák megoldásában érdekelt három szereplőnek - a hitelfelvevőknek, a bankoknak és a kormányzatnak - szorosan együtt kell működniük; ma egyik szereplő sincs abban a helyzetben, hogy a válság következményeit egyedül magára vegye, a felvett és elköltött hiteleket a mindenkor hatályos szerződések szerint vissza kell fizetni - hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség.
Bár idén elvileg csak és kizárólag elektronikus kártyával lehetne fizetni a 2011-es Sziget Fesztiválon, ennek ellenére a Pénzcentrum.hu mégis talált kiskaput a rendszerben, ahol mégiscsak elfogadják a készpénzt....
A munkaadók üdvözlik, és jó iránynak tartják a Munka törvénykönyvének tervezett változtatásait - ezt mondta Dávid Ferenc a Vosz Főtitkára a munkáltatók érdekképviselői és a Nemzetgazdasági Minisztérium mai egyeztetésén.
Meglepő leletről számoltak be lengyel paleontológusok, akik egy nyolcvanmillió éve élt kis szarvas dinoszaurusz, a Protoceratops fosszíliáit az állat utolsó lábnyomával együtt fedezték fel Mongóliában.
Közzétette az általa idén eddig kötött szerződések adatait a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a kormányzati portálon. Ezekből kiderül, hogy a tárca a többi között 30-30 Magyary Zoltán- és Moór Gyula-szobrot rendelt.
A KDNP alelnöke szerint az MSZP-nek csak azt követően van erkölcsi alapja megszólalni a devizahitelek kérdésében, miután bocsánatot kért az érintett hitelesektől.
Legkorábban októberben fizethetnek rögzített árfolyamon az árfolyamgátas konstrukciót választó devizahitelesek - erről Müller János beszélt az Egyenes Beszédben.
A jövő évben nem indul el az olaszországi országúti kerékpáros körversenyen, a Giro d,Italián a címvédő spanyol Alberto Contador, mert csak a később sorra kerülő francia viadalra, a Tour de France-ra koncentrál.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Budapest — „Soha nem féltem a haláltól, de most megtapasztalhattam, hogy utolsó pillanataiban az ember mindent elkövet, hogy mentse az életét" – ezt írta a Magyar Nemzet szerint saját Facebookoldalán az erdélyi M. M., akit élve elástak néhány napja Csepelen. (A bejegyzést azóta törölték a közösségi oldalról.)
Az Oszama bin Laden elleni amerikai akció hatására valamelyest csökkenő mértékben ugyan, de még mindig a hadsereg élvezi a legnagyobb bizalmat a pakisztáni lakosság körében az állami szervezetek közül.
A piaci mutatók pozitívan változnak. A nettó piaci felszívás pozitív, a bérbeadási volumenek egyenletesek, a túlkínálat fokozatosan megszűnik és a legmagasabb bérleti díjak is emelkednek, ahogyan a...
A bírósági ítélet szerint a kongresszus túllépte hatáskörét azzal, hogy bírság kilátásba helyezése mellett egészségbiztosítás megvásárlására kötelezte az állampolgárokat.
Spanyol lapértesülés szerint az Arsenal és az FC Barcelona labdarúgócsapata már megegyezett Cesc Fabregas átigazolásáról és a világbajnok játékos vasárnap érkezik a katalán fővárosba.
„Könnyebbé teszik az életemet az e-mail címemre érkező hirdetések” – mondja a magyarok 49%-a. Imádjuk a névre szóló üzeneteket, és főleg, ha lemondhatjuk a hírleveleket
Az Egyesült Államok az egyetlen fejlett ország, ahol nincs egységes, állami egészségbiztosító - Obama egészségügyi reformja ezért lehetne mérföldkő. Egy atlantai bíróság szerint viszont alkotmányellenes
A ki- és a belépő oldalon egyaránt kétórás várakozás alakult ki szombat reggelre a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.