A svájci kormány és a jegybank a hétvége folyamán rendkívüli tanácskozást tartott arról, hogy újabb extrém intézkedéseket határozzanak meg a frank erejének mérséklése érdekében. A legújabb terv szerint - amely szerdáig bejelentésre kerülhet - szükség esetén a svájci jegybank intervenciót hajthatna végre a frank gyengítése céljából - közölte vasárnapi számában a SonntagsZeitung című svájci…
Vasárnap este kerül sor a Spanyol Szuperkupa döntő odavágójára, amelyen a Real Madrid hazai pályán fogadja az ősi rivális, FC Barcelonát. Mourinho elmondása szerint otthon illene győznie a csapatának.
Két héten belül másodszor is tornát nyert a volt világelső Serena Williams: az amerikai teniszező vasárnap két szettben diadalmaskodott az ausztrál Samantha Stosur felett.
A belga válogatott középpályás Steven Defourért és a francia védő Eliaquim Mangaláért a hírek szerint 13 millió eurójába került a portugál együttesnek.
A Győr női kézilabdacsapata nyerte a Siófokon rendezett Szabella Kupa elnevezésű felkészülési tornát, miután a a vasárnapi döntőben három góllal legyőzte a spanyol Itxako Navarra együttesét.
Az MKB Veszprém második helyen végzett a Németországban megrendezett Schlecker Kupán, miután a négycsapatos torna vasárnapi döntőjében 38-29 arányban alulmaradt a német THW Kiellel szemben.
A Chelsea csak egy döntetlenre volt képes a Stoke City otthonában a Premier League nyitófordulójában. A londoniaknak megvoltak a lehetőségeik, de mindent kihagytak, így maradt a 0-0-s döntetlen.
Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában beszélt kapusáról, Marko Ranilovicról, valamint Andrezinho és Abdi elküldéséről is.
Péntekre megnyugodtak a kedélyek a világ tőkepiacain, és a hétvégi napsütésnek köszönhetően hétfőre rózsaszín köd szállhat a tőzsde parkettekre. Amennyiben ez bekövetkezne, ne felejtsük, hogy a trend...
Az 520 napos szimulált Mars-utazáson lévő űrhajósok vasárnap megdöntötték a világűrben való tartózkodás eddigi rekordját, amelyet Valerij Poljakov űrhajós állított fel 1994-1995-ben, még a Mir űrállomáson, 438 nappal.
Ugyan Mesut Özil találatával még a Real Madrid szerzett előnyt, de David Villa után Lionel Messi is betalált Iker Casillas kapujába, így a félidőben 2-1-es Barcelona vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.
Vasárnap este rendezik meg a 2011-es év nyolcadik WWE előfizetéses adását a SummerSlamet. Triple H szerint a szervezet történelmének legfontosabb mérkőzést rendezik meg az este folyamán, CM Punk és John Cena az egyesített WWE világbajnoki címért csatázik.
Részletesen beszámolt a vele történtekről a Csepelen élve eltemetett férfi, akinek sikerült kiszabadulni. A fiatalember a mindennapi.hu portálnak azt mondta, támadói megkötözték, megrugdosták, eközben többször eszméletvesztés közeli állapotba került, majd betemették a földbe, és kicsikarták belőle bankkártyájának PIN-kódját. Mint fogalmazott, "elég üzemszerűnek tűnt az egész".
Látványosan megnőtt az online vásárlók aránya a 18-64 éves aktív internetezők körében, elsősorban a közösségi vásárlást kínáló oldalak térhódításának köszönhetően - derül ki egy friss felmérésből. Más prognózisok szerint lassan már a bolti eladók is veszélyeztetett fajnak számítanak....
A helyettes megy, az államtitkár marad - legalábbis a fejlesztési tárcánál. A nemzetgazdasági minisztériumban viszont az államtitkár megy, bár hivatalosan még nem erősítették meg Becsey Zsolt távozását. Igaz ez Matolcsy György tárcájánál nem is olyan egyszerű, az első kirúgott helyettes államtitkár - Bathó Ferenc - is napokig ment és maradt.
Csaknem másfél évszázados története során a Fővárosi Állat-és Növénykert hazánk leglátogatottabb és egyik legjelentősebb kulturális intézményévé nőtte ki magát. Egymillió látogatót tudhat magának évente, számos beruházás zajlik és új állatok érkeznek. Tarlós István főpolgármester ígéret tett rá, hogy 2014-ig ki is bővítik az intézményt. Bár konkrétumok még nincsenek, az már biztos, hogy a…
Szakemberek szerint több esetben indokolatlanul titkosítanak ügyeket. Vadai Ágnes, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke előfordul, hogy az sem egyértelmű, ki a titokgazda, akinél a minősítés feloldását lehetne kérni. A tavaly elfogadott törvénymódosítás alapján megesik, hogy adott ügyeket más és más időtartamra titkosítanak. Gálszécsy András volt titokminiszter szerint több ügy esetében…
A magyar kormány nemet mondott a verespataki aranybánya projektre. A régészeti leletmentesítést jóváhagyó Kelemen Hunor döntése ellen 77 civil szervezet tiltakozott. Verespatakon a hétvégén helyi lakosok és a bánya alkalmazottai demonstráltak a bányanyitás érdekében, egyben tiltakozva a zöldek által a településre szervezett ellenakció miatt.
A németek harmada szerint tíz éven belül megszűnik az euró. Közgazdászok ugyanakkor azt állítják, a német márka újbóli bevezetése katasztrófához vezetne.
Vélhetően rossz helyen tapogatózik a katonai ügyészség, mikor a jogosulatlan információgyűjtés gyanúja után nyomozva a nemzetbiztonsági bizottság korábbi tagjait faggatja. Ők ugyanis csak a hivatalos - a szakszolgálatok által végzett - megfigyelésekről értesülnek "alanyi jogon", és csak akkor, ha annak valamely parlamenti képviselő a közvetlen "célszemélye".
Még mindig nem ismert az ősszel elfogadni szándékozott szakképzési törvény tervezete, de a rendszer "forradalmi" átalakításának részleteiről is csupán az iparkamara elképzeléseiből, s néhány kósza nyilatkozatból lehet következtetni. A szocialista Sós Tamás szerint a magyar gazdaságra is visszaüthet a kormányzati elképzelések rövidlátása.
Hónapok óta készültek rá, de most véglegessé vált. A Palesztin Hatóság az izraeli-palesztin béketárgyalások folytatása helyett az ENSZ Közgyűléshez fordul egyoldalú államalapítási kérelemmel. A New York-i 66. közgyűléshez azért fűznek különleges reményeket a palesztinok és a támogató Arab Liga, mert szeptemberben a Biztonsági Tanács soros elnöke Libanon lesz.
Kövér László nem ment el a gyergyószentmiklósi nemzetinek nevezett, Erdélyi Magyar Ifjak által hetedik alkalommal megrendezett táborba, mert a szervezők nem hívták meg Szász Jenőt, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökét.
Németországban szombaton a Berlini Fal ötven évvel ezelőtti felépítésére emlékeztek. Berlinben déli 12 órakor egy percre megállt az élet, ez idő alatt a metrók és a gyorsvasutak is leálltak, félárbocra eresztették a zászlókat: az áldozatokra emlékeztek, azokra, akiket Nyugat-Berlinbe való menekülés közben lőttek le. A politikai élet vezető személyiségei a fal megmaradt részénél, a Bernauer…
A Real Madrid nem tudott előnyt szerezni a labdarúgó Spanyol Szuperkupa első, hazai felvonásán, miután 2-2-es döntetlent játszott az ősi rivális Barcelonával vasárnap.
Barack Obama amerikai elnök támogatottsága minden eddiginél alacsonyabb szintre, 40 százalék alá csökkent - derült ki a Gallup vasárnap nyilvánosságra hozott napi jelentéséből.
Egyre jobban dagad a német gyerekek pénztárcája. Egy nagyszabású felmérés kimutatta, hogy az általános iskolások havonta átlagosan mintegy 25 euró zsebpénzt kapnak szüleiktől. Ez tavaly óta csaknem öt százalékos emelkedést jelent.
A 27 százalékos ehót főszabályként a foglalkoztatónak (kifizetőnek) kell fizetnie. De, ha a jövedelem nem kifizetőtől származik, a 27 százalékos ehót a jövedelmet szerző magánszemélynek kell megfizetnie, feltéve, hogy belföldinek minősül.
Tömött sorokban érkeznek a makrogazdasági adatok a héten: Európából a GDP-adatok záporoznak majd, az Egyesült Államokból pedig számos olyan adat, ami az inflációra, ingatlanpiac állapotára...
Először szabadon engedték, ám június 16. óta előzetes letartóztatásban van Zsák Ferenc, a győri Audi-gyár Natura 2000-es területen történő bővítése ellen tiltakozó természetvédő aktivista.
Barack Obama amerikai elnök támogatottsága minden eddiginél alacsonyabb szintre, 40 százalék alá csökkent - derült ki a Gallup vasárnap nyilvánosságra hozott napi jelentéséből.
Sziget, második nap. Túl az első masszív lerészegedésen. Öt óra alváson. Egy-két helyrepofozó unikumon. Jó sok viceházmesteren (2 dl bor, 3 dl szóda). Kizárólag száraz fehérből.
Tömött sorokban érkeznek a makrogazdasági adatok a héten: Európából a GDP-adatok záporoznak majd, az Egyesült Államokból pedig számos olyan adat, ami az inflációra, ingatlanpiac állapotára...