2011. augusztus 18. csütörtök

aug. 18
7:58
A pékszakma az új kenyér ünnepére készül (HR Portál)
A pékszakma készül az új kenyér ünnepére, augusztus 20-ra, amikor hagyományosan bemutatják az új fejlesztésű sütőipari termékeket, a szakmai törekvéseit a minőségi és az egészségesebb táplálkozást szolgáló termékszerkezet kialakítására - mondta Kurdi András, a Magyar Pékszövetség elnöke szerdán az MTI-nek.
aug. 18
8:00
Tízezer új állás a hajógyártásban (HR Portál)
Tízezer új állás jött létre Nagy-Britanniában a hajógyártásban, a két jelenleg épülő repülőgép-hordozó hajó kulcsszerepet játszhat a brit ipar jövőjében.
aug. 18
8:03
Nagy Feró: Babát akarok! (Blikk)
Budapest - Hatvanöt évesen negyedszer is apa lenne Nagy Feró. A nemzet csótánya leginkább egy kislánynak örülne három felnőtt gyermeke, az első házasságából született Gabi, illetve két fia, Botond (27) és Hunor (21) után.
aug. 18
8:03
Miért nem ragyog régi fényében Keszthely, a kis magyar Weimar? (Infostart)
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum nemrég kinevezett igazgatója az előző vezetés alatt történt szabálytalanságok miatt. Pálinkás Róbert elmondta: az intézményt gyakorlatilag üres kasszával és csaknem 90 millió forintos tartozással vette át júniusban. Hozzátette: az átvételkor meglévő pénz a bérfizetésre sem volt elegendő; a juttatásokat a keszthelyi…
aug. 18
8:03
Porig égett az üzem (HírTV)
Teljesen leégett egy polisztirolt gyártó üzem Veszprémben szerdán este, a tűzben senki nem sérült meg, és az eddigi mérések szerint nem kerültek a levegőbe egészségre ártalmas anyagok.
aug. 18
8:03
Tarlós: két lépcsőben lehetne átalakítani a főváros közigazgatását (Alternatív Energia)
Budapest főpolgármestere szerint két lépcsőben, 2014-ben és 2018-ban lehetne átalakítani a budapesti közigazgatást; Tarlós István erről a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjújában beszélt.
aug. 18
8:03
Megerősítette a franciák legjobb minősítését az S&P (Portfolio)
Fontos piacnyugtató közleménmyt tett ma reggel közzé a Standard and Poor's, ugyanis megerősítette Franciaország legjobb, AAA hitelminősítését. Az intézmény jelezte: egyelőre nincs tudomása arról,...
aug. 18
8:05
Bajban a szlovák cégeket alapító társaságok? (HírTV)
Nemcsak a külföldi rendszámmal futó autók üzemben tartói törhetik a fejüket, mit tegyenek szeptemberben, ha életbe lép a közúti közlekedési törvény módosítása. A szlovák cégalapítást kínáló ügynökségek is jelentős üzlettől esnek el – írja a Magyar Nemzet.
aug. 18
8:06
Beszorult a német gazdaság, és a magyart is rántja magával (ATV)
A németek takarék-üzemmódra álltak át, hiába nőnek a bérek, mégsem költenek, hanem spájzolnak. Ahogy a többi országban is spórolnak, így viszont csökken a német export. És ha begyengül a német gazdaság rántja magával a magyart is.
aug. 18
8:07
Százezrek a semmiért Havas Szófiának? (HírTV)
Havi 600 ezer forintért vezényelte le 2007-ben az Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK) megszüntetését és az intézmény vagyonának hasznosítását miniszteri megbízottként Havas Szófia, az MSZP egészségügyi szakpolitikusa, mostani fővárosi képviselő – írja a Magyar Nemzet.
aug. 18
8:18
A Barcával játszhat a magyar futsalbajnok (Sport365)
Mindhárom mérkőzését megnyerte, így továbbjutott a magyar bajnok Győr az UEFA Futsal Kupa bécsi selejtezőtornájából.
aug. 18
8:21
Az euró 270, a svájci frank 235 forint alatt (Privátbankár)
Csütörtök reggel 269,99 forinton jegyezték az eurót az előző esti 269,63 forint és a szerda reggeli 269,87 forint után. A múlt év végén 278,25 forinton történt az európai közös valuta jegyzése. Az eur...
aug. 18
8:21
Szokatlan látvány: az eladó házhoz egy halott is jár (HírTV)
Nem mindennapi ingatlant árul egy svéd ügynök, az ötszobás házhoz egy középkori sír és egy csontváz is tartozik.
aug. 18
8:21
Augusztus 20. - Duna-átúszást tartanak szombaton Pakson (Alternatív Energia)
A Szent István-napi ünnepi programok részeként Duna-átúszást tartanak szombaton Pakson. A több mint tízéves múltra visszatekintő rendezvény csak egyike a Dunához kötődő ünnepi eseményeknek, a kulturális programokat is a folyón - egy hajószínpadon - tartják, és lampionos felvonulás is lesz a Dunán - mondta el az MTI-nek Czink Dóra, a polgármesteri hivatal turisztikai referense.
aug. 18
8:21
Nyugodt kereskedés Amerikában (Portfolio)
A nyitás után lassú lecsorgás volt megfigyelhető az amerikai részvénypiacokon, a főbb indexek stagnáltak. Közülük a Nasdaq jelent kivételt, mely 0,5%-os eséssel fejezte be a napot a Dell csalódást...
aug. 18
8:24
40 milliárd forint is lehet a kórházak lejárt tartozása (ATV)
Az intézmények között most szétosztott 3,8 milliárd csak lélegzetvételhez juttatja a kórházakat, melyek vezetői szerint egyetlen lehetőség maradt, a struktúraváltás.
aug. 18
8:27
"Politikai alapon bocsátották el az ajkai tanárokat" (HR Portál)
A Fidesz ajkai elnöke szerint a város középiskoláiból a nyáron elküldött pedagógusok valamennyien nagy szaktudású, több éve, évtizede dolgozó tanárok, csak az a bűnük, hogy polgári, jobboldali elveket vallanak. A település MSZP-s polgármestere azt mondta, hogy a középiskolákból a szakmailag leggyengébb pedagógusokat küldték el az igazgatók.
aug. 18
8:27
Esés mutatkozik az ázsiai piacokon (ProfitLine)
A világgazdasági kilátásokkal kapcsolatos pesszimizmusnak köszönhetően csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon, Japánban az erős jen érinti érzékenyen az exportőr vállalatokat, míg a többi országban a vállalati eredmények, illetve előrejelzések határozzák meg az indexek irányát.
aug. 18
8:29
Kezdődik? - demonstrációt szerveznek a szakszervezetek (HR Portál)
Demonstrációt szervez négy szakszervezet szeptember 12-ére, az őszi ülésszak első napjára a Parlament elé, hogy tiltakozzanak a kormány munkavállalókat érintő eddigi, és tervezett intézkedései ellen.
aug. 18
8:29
OTP részvény kilátások - oldalazás, veszélyes szakadék szélén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,08 pontos, 1,69 százalékos emelkedéssel, 18.630,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A világpiaci hangulat vezetett a budapesti tőzsdeindex emelkedéséhez, ugyanakkor ez ezzel párhuzamosan zajló, magyar miniszterelnöki, a…
aug. 18
8:39
Chávez államosítaná az aranyipart (Privátbankár)
Az aranyipar államosításának tervéről beszélt szerdán az állami televízióban a lábadozó venezuelai elnök. Hugo Chávez elmondta, hogy az aranykitermelő és -feldolgozóipart is államosítaná, és a termelé...
aug. 18
8:39
Újabb jemeni várost foglaltak el az iszlamisták (Infostart)
Újabb várost foglaltak el iszlamista fegyveresek Dél-Jemenben: Sakra a harmadik nagyobb város, amely a kezükre került - közölték törzsi források és helyi lakosok szerdán.
aug. 18
8:39
Meg kellett volna nyomni a vészcsengőt (HírTV)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábbi vezetésének már évekkel ezelőtt figyelmeztetnie kellett volna az embereket a devizahitelek növekvő kockázataira - mondta Rájátszás című műsorunkban a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter.
aug. 18
8:39
Bízik a franciák legjobb minősítésében az S&P (Portfolio)
Fontos piacnyugtató jelzést tett ma reggel a Standard and Poor's Franciaországért felelős vezetője, ugyanis egy rádióinterjúban azt jelezte: bízik benne, hogy az ország meg tudja őrizni a legjobb,...
aug. 18
8:39
5 éves kórházi várólista: adósságcsapdában az intézmények (Pénzcentrum)
A kórházi várólistákat aligha csökkentheti az a 3,8 milliárd forint, melyet a napokban osztott szét néhány intézmény között az egészségbiztosító, hiszen az egészségügyi intézmények adóssága elérheti a 45 milliárd forintot - írja a Világgazdaság....
aug. 18
8:41
A Metro-csoport ragaszkodik a MediaMarkt-Saturnhoz (Privátbankár)
Cáfolta szerdán este a gyengélkedő MediaMarkt-Saturn (MMS) elektronikai üzletlánc esetleges eladásáról szóló híreket a többségi tulajdonos Metro-csoport. A leánycég a konszern része, és nincsenek az é...
aug. 18
8:41
Elromlott a hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
A nyitás után lassú lecsorgás volt megfigyelhető az amerikai részvénypiacokon, a főbb indexek zárásra stagnáltak. Ma reggelre viszont romlott a részvénypiaci hangulat, lefele vették az irányt az...
aug. 18
8:42
A tőkeemelés után újabb 8 milliárdot kaphat a Malév (ATV)
A Napi Gazdaság információi szerint egyetlen, a légitársaság tőkehelyzetének rendezésére vonatkozó napirendi pont szerepel a cég 23-i közgyűlésén.
aug. 18
8:43
Reggel megbillent a frank (Portfolio)
Már a reggeli órákban szembetűnő mozgásokkal találkozhatunk a devizapiacokon. Minden bizonnyal az S&P mai bejelentése áll ennek hátterében, melynek során a hitelminősítő megerősítette Franciaország...
aug. 18
8:44
Megdicsérték Franciaországot, megingott a frank (ATV)
A Standard and Poor's megerősítette Sarkozyék AAA besorolását, erre az euró erősödni kezdett a frankkal szemben.
aug. 18
8:45
Új befektetők a láthatáron - De mikor érnek ide? (Portfolio)
Becslések szerint a befektetési tranzakciók összértéke a magyar ingatlanpiacon 283 millió euró körül volt 2011 első félévében, ami csak a transzparens befektetési tranzakciókat tartalmazza. Az év...
aug. 18
8:47
Hamarosan újabb milliárdokhoz jut a Malév (Portfolio)
Újabb 8 milliárd forinthoz juthat a Malév. Erről dönt a társaság jövő hétre összehívott közgyűlése. Összesen nagyjából 18,5 milliárd forint tőkejuttatás kellene még, a 8 milliárdon felüli részt más...
aug. 18
8:51
El Clásico másképp: Mourinho bunkózott, ráncigált, a tömegbunyó is megvolt - videók! (Sport365)
A pályán látott parádés gólok és remek játék mellett a már szinte szokásosnak mondható botrányos jelenetek sem maradhattak ki a szerdai Barcelona-Real Madrid Spanyol Szuperkupa-döntőn. Nézd meg videón, mi minden történt a meccsen.
aug. 18
8:57
Veszteséggel zárta a félévet a Bookline (Privátbankár)
A Bookline.hu Nyrt. 17,6 millió forint adózás utáni veszteséget szenvedett el 2011 első félévében, szemben az egy évvel korábbi 76,8 millió forintos veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján k...
aug. 18
8:57
Szombaton rajtol a nagy Duna-átúszás (HírTV)
A Szent István-napi ünnepi programok részeként Duna-átúszást tartanak szombaton Pakson. A több mint tízéves múltra visszatekintő rendezvény csak egyike a Dunához kötődő ünnepi eseményeknek, a kulturális programokat is a folyón – egy hajószínpadon – tartják, és lampionos felvonulás is lesz a Dunán - mondta el Czink Dóra, a polgármesteri hivatal turisztikai referense.
aug. 18
8:57
Mától osztalékszelvény nélkül forog a Zwack (Portfolio)
A mai napon már a 850 Ft-os osztalékszelvény nélkül forognak a Zwack részvényei. A társaság a 2010/2011-es üzleti év után bruttó 850 forint osztalékot fizet. Az osztalékfizetés 2011. augusztus...
aug. 18
8:59
Hűvös fogadtatásra talált a monitoring bizottság a bankoknál (Portfolio)
Nem bíznak a magyarországi bankok a kormány által felállított új bizottságban - írja cikkének címében a Reuters. A Magyar Bankszövetség cikkben megszólaló vezető tanácsadója, Müller János szerint a...
aug. 18
9:00
Újabb leépítésekkel spórolhat csak a kormány? (HR Portál)
Hol spórolhat a kormány ahhoz, hogy tartsa az idei hiánycélt? A Napi Gazdaság írása szerint erre eszközöket leginkább a kiadáscsökkentési oldalon találhat. A bürokráciacsökkentés tömeges elbocsátásokat jelenthet -– írja a lap.
aug. 18
9:00
Júliusban is csökkent Japán exportja (ProfitLine)
Japánban az export júliusban már ötödik hónapja csökkent éves szinten, leginkább az erős jen és a márciusi természeti katasztrófa hatásaként.
aug. 18
9:00
Nem cáfolta: esküvő előtt kisbabát vár a megasztáros? (ATV)
Egyelőre titkolózik az énekes.
aug. 18
9:00
A német válogatottban több a tehetség, mint a brazilban - Lúcio (Agroinform)
Egy héttel a németektől elszenvedett vereség után Lúcio, a brazil labdarúgó-válogatott csapatkapitánya úgy fogalmazott, hogy a vendéglátók alakulata tehetségekben fölébük nőtt.
aug. 18
9:01
Most az amerikai tőzsdefelügyeletet gyanúsították meg (Portfolio)
Az amerikai tőzsdefelügyelet, az SEC komoly bajba keveredhet, ha beigazolódnak a vádak, miszerint jelentős mennyiségű dokumentumot semmisítettek meg az elmúlt években, írja a Wall Street Journal. ...
aug. 18
9:02
BÉT - Vegyes várakozások piacnyitás előtt (ProfitLine)
Eltérően ítélték meg az MTI által megkérdezett elemzők a csütörtöki kereskedési napon várható árfolyammozgásokat.
aug. 18
9:02
Loeb a Citroennel folytatja (ATV)
A Citroën és Sébastien Loeb úgy döntött, folytatja gyümölcsöző együttműködését, és harcba száll az újabb győzelmekért a FIA (WRC) Rali Világbajnokság 2012-es és 2013-as szezonjában is.
aug. 18
9:03
Szijjártó: nem mond le a kormány az egykulcsos adóról (Portfolio)
A 100 milliárd forintos lyuk az idei költségvetést érinti - nyilatkozta Szijjártó Péter az MTV Ma Reggel című műsorában. A miniszterelnök szövővője azonban - hasonlóan Orbán Viktorhoz - nem...
aug. 18
9:15
Pénzeső: újabb milliárdok vándorolhatnak a Malévhoz (Privátbankár)
A júniusi után újabb tőkeinjekciót kaphat a Malév, most 18,5 milliárd forintra lenne szüksége a 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével működő légitársaságnak
aug. 18
9:15
Termek és oktatók hiányában ellehetetlenülhet az orvosképzése (HírTV)
Néhány éven belül ellehetetlenülhet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) idegen nyelvű orvosképzése, pedig az angol és német nyelven folyó oktatás egyre népszerűbb, több mint 1300-an tanulnak idegen nyelvű általános orvosi, fogorvosi, gyógyszerész és biotechnológus szakon - írja az eduline.hu. A problémát az infrastruktúra és az oktatók hiánya okozza.
aug. 18
9:15
Újabb cápatámadás az orosz Távol-Keleten (Kripto Akadémia)
Alig 24 órán belül másodszor is cápatámadás történt az orosz Távol-Keleten: ezúttal egy 16 éves fiút a csípőjén harapott meg egy ragadozó, feltépve egyik ütőerét is.
aug. 18
9:15
Három nap alatt kiürült az energiahatékonysági kassza (Portfolio)
Kimagasló érdeklődést mutattak a pályázók az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer "Mi otthonunk" felújítási és új otthon építési alprogram iránt, 2011. augusztus 17-ig közel 550 pályázat...
aug. 18
9:15
Szupergyors mobilnet Budapesten (Pénzcentrum)
A fővárosban és környékén az eddig ígért 21 megabites sebesség helyett 42 megabitre gyorsította az internetkapcsolatát a Telenor Magyarország - írja a Népszabadság....

Keresés