2011. augusztus 2. kedd

aug. 2
18:54
Indulnak a Tour-dobogósai a debütáló amerikai versenyen (Agroinform)
A júliusi Tour de France mindhárom dobogósa rajthoz áll az első alkalommal kiírt amerikai Pro Cycling Challenge elnevezésű kerékpárversenyen.
aug. 2
18:57
USA - a szenátus is megszavazta az adósságplafon emelést (ProfitLine)
Órákkal a potenciális csődtől az amerikai szenátus 74-26 arányban megszavazta a 14,3 ezer milliárd dolláros adósságplafon emelését 2,4 ezer milliárd dollárral, melyet két lépcsőben hajtanak végre, így gyakorlatilag megoldódott a washingtoni kormány fizetésképtelenségével fenyegető belpolitikai válság. Emellett a szenát
aug. 2
19:06
Magyar Nagydíj: 200 ezer néző volt kint a Hungaroringen (Sport365)
Csütörtök és vasárnap között kétszázezren látogatottak ki a Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
aug. 2
19:08
Maicon nem kell az Internek, 20 millióért bárki viheti (Sport365)
Lapértesülések szerint 20 millió euró ellenében bárki elviheti az Inter 30 éves védőjét, Maicont.
aug. 2
19:09
Megtalálták a szegedi vár déli kaputornyát (Blikk)
Szeged – Máshol volt, mint gondolták! Egy régészeti feltárás során bukkantak rá a legendás szegedi vár déli kaputornyára a Móra Ferenc Múzeum régészei.
aug. 2
19:09
Kapott egy kis időt a világ (HírTV)
Megszavazta kedden az amerikai szenátus az adósságplafon emeléséről szóló jogszabályt, amivel gyakorlatilag megoldódott a washingtoni kormány fizetésképtelenségével fenyegető belpolitikai válság. A képviselőház hétfőn hagyta jóvá az adósságplafon emelését és a hozzá kapcsolódó deficitcsökkentő intézkedéseket. A megállapodás értelmében 2013-ig 2 ezer milliárd dollárnál nagyobb összeggel emelik meg…
aug. 2
19:09
Lassan 250-nél a frank, zuhan Amerika (Portfolio)
Délután hirtelen negatív hangulat lett úrrá a nemzetközi tőkepiacokon, a nyugat-európai tőzsdék ennek hatására jelentős, 2% körüli veszteséggel zárták a napot. A tengerentúlon is jelentős mínuszban...
aug. 2
19:09
Lencsevégre kapták az ámokfutót: dukál a megabírság (Pénzcentrum)
Közzétette honlapján a rendőrség az idei nyári szezon "díjazott" sebességrekordereit....
aug. 2
19:10
Videó: Íme a világ legröhejesebb női motorversenye (Sport365)
Rendkívüli népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban az X-Games, azaz az extrém sportok játéka. A rendezvényen immár a hölgyek is megmutatták tudásukat a krosszpályán, ám előadásuk inkább mosolyt csalt a nézők arcára, mintsem az izgalom verejtékcseppjeit.
aug. 2
19:11
Zászló nélkül maradt Budapest (Blikk)
Budapest - Addig variált Tarlós István főpolgármester a budapesti zászlókkal, míg végül lobogó nélkül kénytelen ünnepelni augusztus 20-át a főváros.
aug. 2
19:11
Derékig ér, mégsem tudnak mit tenni (HírTV)
Három-négyszáz súlyosan fertőzött mezőgazdasági területen burjánzik a parlagfű országszerte. A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület sokszor hiába jelenti a hatóságnak a fertőzött területeket, ha a tőszám nem éri el a törvényben előírt mennyiséget, szinte nem történik semmi. Az allergiások száma évente akár 100-120 ezerrel is nőhet.
aug. 2
19:12
Teljes értékű munkát végezhet Hud Vedran, de szerződése még mindig nem végleges (Agroinform)
Már csak egyetlen orvosi kontroll van hátra és aláírhatja szerződését az MKB Veszprém csapatával a 20 éves horvát irányító Hud Vedran.
aug. 2
19:13
Elszámolták a hitelesek törlesztését (Blikk)
Minél több hiteles éljen a kormány fizetéskönnyítésével – kürtölte tegnap világgá a kabinet. A Blikk kiszámolta, mennyivel járnak jobban a hitelesek, ha a mostani 240 forintos árfolyam helyett 180 forinton törleszthetnek, de leesett az állunk!
aug. 2
19:15
Életében először látta a Balatont Roni (Blikk)
Balatonederics - Ha nem is Afrikába, de a Balaton-parti Afrika Múzeum és Állatkertbe repített egy csapat hátrányos helyzetű gyerkőcöt a Blikk Napraforgó programja.
aug. 2
19:18
Újabb magyar erők segítik a békefenntartást Koszovóban (ATV)
A közelmúlt parázs eseményei azt bizonyították, hogy nincs még teljes béke a koszovói térségben, olyan ellentétek feszülnek nemzetek, népcsoportok között, amelyeket csak NATO-békefenntartók jelenlétével lehet kezelni - mondta Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese a Magyar Honvédség (MH) koszovói KFOR alakulatához 5. váltásként induló katonák búcsúztató ünnepségén kedden…
aug. 2
19:20
Az utolsó pillanatban ment át az adósságplafon-törvény + videó (ATV)
A képviselőház után a szenátus is megszavazta az amerikai adósságplafon emeléséről szóló törvényt, így gyakorlatilag megoldódott a washingtoni kormány fizetésképtelenségével fenyegető belpolitikai válság. Győzött a megegyezés, a politikusok megértették, hogy mit akar a közvélemény – így értékelte az új törvényt Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet, aki Washingtonból nyilatkozott az ATV…
aug. 2
19:21
A vitaminhiány okozta hajhullás (WebBeteg)
Ha valakinek hullik a haja, természetes, hogy tudni akarja az okát. Ezek azonban nagyon különbözőek és sokrétűek lehetnek, éppen ezért sokszor nehéz kideríteni, mi áll a háttérben. A diagnózist bőrgyógyász állítja fel.
aug. 2
19:27
"Orbán Viktor elengedi 3,7 millió munkavállaló kezét" (Infostart)
Szakszervezetek szerint a munkaadók számára előnyös, míg a munkavállalókra nézve hátrányos az új munkatörvénykönyv napvilágot látott tervezete, két civil szervezet pedig alkotmányellenesnek tartja annak több pontját is.
aug. 2
19:27
Az európai férfiak fele osztozik Tutanhamon DNS-én (Infostart)
A brit férfiak 70 százaléka és a nyugat-európai férfiak fele kapcsolatban áll Tutanhamon fáraóval svájci genetikusok szerint.
aug. 2
19:27
Hihetetlen! Medúzasapkában úszik a delfin (Blikk)
Edinburgh - Medúzakalappal parádézott egy bohókás delfin a minap Skócia partjainál, a tengeri emlős láthatóan élvezte a dolgot, a medúza azonban már kevésbé.
aug. 2
19:27
Ez Svájcnak sem kedvez (HírTV)
Az erős frank az alpesi ország gazdaságának sem kedvez. Svájc exportja két hónapja zuhan a svájci kereskedelmi kamara adatai szerint.
aug. 2
19:27
250-nél a svájci frank: kedden is rekordok dőltek (Pénzcentrum)
Erősödik a svájci frank: a befektetők a stabil alpesi devizát keresik, a frank ereje megjelent a forinttal szemben is, délután 5 óra környékén új történelmi csúcsra repült a forinttal szemben. Az új frankrekord 19 óra után 249 forint....
aug. 2
19:30
Ma is nagyot bukott az OTP árfolyama (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,71 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 20.811,31 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
aug. 2
19:32
Már 250 forint közelében a frank árfolyama - frissített (ProfitLine)
A világgazdasági kilátások keltette aggodalmak hatására tovább gyengült a forint a svájci frankkal szemben a bankközi devizapiacon. Az egész nap során erősödő svájci frank forint árfolyama 249,62 forinton újabb csúcsot döntött kedd este. A frank/forint kurzus kedden egymás után döntötte a csúcsokat.
aug. 2
19:39
Gera: "Nem volt jobb választás a West Bromnál" (Sport365)
A West Bromwich Albionhoz kedden aláíró Gera Zoltán első birminghami interjújában elmondta, számára a Roy Hodgson-WBA kombinációnál nem létezik jobb, így nem volt kérdés, hogy hova igazoljon.
aug. 2
19:41
Újpest: Előzetes letartóztatásba kerülhet a klubtulajdonos (Sport365)
Milliárdos csalással gyanúsították meg kedden az Újpest FC tulajdonosát - erősítette meg a Nemzeti Sport információját Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek, hozzátéve, hogy a nyomozás jelen állása szerint az ügynek semmi köze a sportklubhoz. Tolnai Sándor részletes vallomást tett, de nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését.
aug. 2
19:45
Van oxigén a világűrben! (Infostart)
Első ízben sikerült vitathatatlanul kimutatni oxigénmolekulákat a világűrben az Európai Űrügynökség (ESA) infravörös tartományban működő Herschel csillagászati műholdjának köszönhetően.
aug. 2
19:45
Lesz gondja Nemcsáknak az új poszton (Blikk)
Budapest - Csak a teátrum anyagi helyzetének megismerése után dönt a művészek szerződéseiről a József Attila Színház augusztus elsejétől kinevezett új igazgatója.
aug. 2
19:45
Nem sajnálták a pénzt a színtelen kocsira (Infostart)
A világ legszíntelenebb autója, egy átlátszó karosszériájú Pontiac került árverésre az Egyesült Államokban és kelt el 308 ezer dollárért (60 millió forintért).
aug. 2
19:45
Életveszélyben van a tömeggyilkos? (HírTV)
Féltik a többi őrizetestől a tömeggyilkost. A norvég rendőrség szerint Anders Breivik élete veszélyben van – különösen mérgezéstől tartanak. Megkímélte a legkisebbeket, mivel nem akart gyerekeket ölni – ezt közölte a rendőrséggel a 77 ember haláláért felelős norvég mészáros.
aug. 2
19:45
Lassan 250-nél a frank, ütik Amerikát (Portfolio)
Délután hirtelen negatív hangulat lett úrrá a nemzetközi tőkepiacokon, a nyugat-európai tőzsdék ennek hatására jelentős, 2% körüli veszteséggel zárták a napot. A tengerentúlon is jelentős mínuszban...
aug. 2
19:47
A szenátus is megszavazta az adósságplafon-emelést (Portfolio)
Megszavazta az amerikai szenátus az adósságplafon emelését ma este, alig néhány órával annak veszélye előtt, hogy az amerikai kormány fizetésképtelenné váljon - írja az MTI. A szenátus 74-26...
aug. 2
19:54
Bundabotrány: meghosszabbították hat gyanúsított előzetes letartóztatását (ATV)
Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság a labdarúgó-bundabotrány hat gyanúsítottjának előzetes letartóztatását - közölte a bíróság kedden.
aug. 2
20:03
Autón szexelt a pécsi rendőrvezető (Blikk)
Pécs - Meztelenül, részegen szeretkezett egy rendőr egy nővel egy Baranya megyei város egyik mélygarázsában, egy autó motorháztetején.
aug. 2
20:03
Új antioxidánsra bukkantak a paradicsomban (Infostart)
Spanyol kutatók új antioxidánst találtak a paradicsomban, amely minden eddig ismert vegyületnél erőteljesebb hatású, ezért valószínűleg nagy jövő előtt áll a gyógyításban.
aug. 2
20:03
Lejárt szavatosságú áruk és higiéniás hiányosságok a budaörsi Tescóban (HírTV)
Egyebek mellett lejárt szavatosságú krémtúróra, ismeretlen eredetű pékárura, illetve számos higiéniás hiányosságra bukkantak a budaörsi Tesco áruházban július végén a Pest megyei kormányhivatal illetékes ellenőrei. A feltárt jogszabálysértések miatt bírság kiszabása várható – közölte a megyei kormányhivatal kedden.
aug. 2
20:03
Növekvő nyereség és árbevétel az Állami Nyomdánál (ProfitLine)
Több mint két és félszeresére növelte konszolidált, mérleg szerinti eredményét az első félévben az Állami Nyomda Nyrt. (ÁNY), miközben árbevétele is 10 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a cég kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
aug. 2
20:03
Faber: ismét itt a medve piac (Portfolio)
Ismét itt a medve piac - nyilatkozta a mai napon a CNBC-nek adott interjújában a neves befektető, Marc Faber. A szakértő hozzátette, a részvények a többi eszközosztályhoz képest most nem tűnnek...
aug. 2
20:05
Ma is megbénították a főváros közlekedését (HírTV)
Kedden is megbénították Athén közlekedését a taxisok. Az ellen tiltakoznak, hogy a kormány liberalizálná a személy- és teherszállítási piacot.
aug. 2
20:05
Új és az eddigieknél hatásosabb antioxidáns a paradicsom növényben (ProfitLine)
Spanyol kutatók új antioxidánst találtak a paradicsomban, amely minden eddig ismert vegyületnél erőteljesebb hatású, ezért valószínűleg nagy jövő előtt áll a gyógyításban.
aug. 2
20:05
Amerikai recesszióra figyelmeztet a neves közgazdász (Portfolio)
A neves közgazdász, Meredith Whitney a CNBC-nek adott a minap interjút, melyben elmondta, hogy a W-alakú recesszió jeleit látja az amerikai gazdaságban. "A múlt heti amerikai GDP-adat arról adott...
aug. 2
20:06
Kétgólos előnyt szerzett a BATE Boriszov (Agroinform)
A Bajnokok Ligája-selejtezőjének 3. fordulójában hazai pályán 3-1-es győzelmet aratott a fehérorosz BATE Boriszov csapata a litván Ekranas együttese ellen.
aug. 2
20:12
Tovább gyűrűzik a magyar bundabotrány, Gera aláírt a WBA-hoz - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le..
aug. 2
20:21
Balesetet szenvedett Kokó (HírTV)
Közlekedési balesetet szenvedett Kovács „Kokó” István olimpiai, világ- és Európa-bajnok, profi világbajnok volt ökölvívó.
aug. 2
20:24
Vitaminok: Szintetikus vagy természetes? (WebBeteg)
Olvastam egy cikket, ami a szintetikus vitaminokkal kapcsolatos problémákról szól. Tudna nekem ajánlani olyan vitaminkészítményt, ami nem szintetikus és tényleg fedezi a napi vitaminszükségletemet? Én 31 éves vagyok, alacsony vérnyomással, fáradékonysággal. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
aug. 2
20:36
Megválik a Magyar Turisztikai Holdingtól az SCD csoport (ProfitLine)
Az SCD Csoport eladja a Balaton-fejlesztési Programot, a FlyBalaton repülőteret, valamint a Hunguest Hotel vételi opcióját tulajdonló cégét, a Magyar Turisztikai Holding Zrt.-t.
aug. 2
20:38
Heves reakciókat váltott ki a tiszti főorvosi ajánlás (ProfitLine)
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége a tagszövetségei és tagvállalatai nevében határozottan tiltakozik a közétkeztetőknek szóló, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által augusztus 1-jével életbe léptetett ajánlás ellen - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
aug. 2
20:39
Megvehető egy teljes város (Infostart)
Eladó egy komplett város az Egyesült Államokban 800 ezer dollárért kocsmástul, postástul, boltostul, benzinkutastul, rendőrségi fogdástul.
aug. 2
20:39
Csapaterősítést kért a NATO (HírTV)
Csapaterősítést kért a NATO koszovói parancsnoksága, mert nem tudják biztosítani a Koszovó és Szerbia közötti határátkelőket.
aug. 2
20:39
3 000 embert tesz lapárta idén a Barclays (Portfolio)
A mérlegfőösszeg alapján második legnagyobb brit bank, a Barclays közölte, mintegy 3 000 munkavállalóját bocsátaná el az idei évben, miután a befektetési banki üzletág profitja közel 30%-kal esett...

Keresés