2011. augusztus 3. szerda

aug. 3
8:01
Logisztikai központ épül - kétszáz új munkahely (HR Portál)
A tervek szerint két éven belül kétszáz új munkahelyet teremt az a logisztikai központ, amelyet zöldmezős beruházás keretében a kecskeméti Mercedes gyár tőszomszédságában valósít meg a MAPI Zrt. és a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. – tudatta kedden a két vállalkozás közleményben az MTI-vel.
aug. 3
8:03
Nem sztrájkolhatnak szeptemberben a mozdonyvezetők (HR Portál)
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság augusztus 1-jei nem jogerős végzésében jogellenesnek mondta ki a Mozdonyvezetők Szakszervezetének szeptember 8-ra és 29-re a MÁV-Trakció Zrt.-nél személyszállításra és áruszállításra meghirdetett sztrájkját.
aug. 3
8:03
Szexőrült pszichopata zaklatja László Attilát (Blikk)
Budapest - Egy szexőrült pszichopata férfi üldözi László Attilát (14) és barátnőjét! A Csillag születik győztesének édesapja lapunknak elmondta, már annyira eldurvult a helyzet, hogy rendőrségi védelmen gondolkozik a család.
aug. 3
8:03
"Ha menteni kell egy magyart, a terrorelhárítók készen állnak" (Infostart)
Lehetnek magyarok a világon, akik bajban vannak, ezért elképzelhető, hogy a Terrorelhárítási Központ egy újabb, a líbiaihoz hasonló mentőakciót hajt végre - mondta a központ főigazgatója. Hajdú János dandártábornok az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is: egyelőre nincs olyan információja a rendőrségnek, amely azt erősítené, hogy norvég merénylőnek magyarországi kapcsolatai lennének.
aug. 3
8:03
Áttörés: fény derült egy titokra (HírTV)
Első ízben sikerült vitathatatlanul kimutatni oxigénmolekulákat a világűrben az Európai Űrügynökség (ESA) infravörös tartományban működő Herschel csillagászati műholdjának köszönhetően. A felfedezésről az Astrophysical Journal legújabb számában jelent meg tanulmány.
aug. 3
8:03
Franciaország kiadja Noriegát Panamának (Kripto Akadémia)
A francia hatóságok beleegyeztek abba, hogy kiadják szülőhazájának Manuel Noriega egykori panamai diktátort, hogy a latin-amerikai országban töltse le a reá ott kiszabott hosszú börtönbüntetést - közölte Noriega ügyvédje.
aug. 3
8:03
Állami Nyomda: további javulás, vegyes számok (Portfolio)
Vegyes gyorsjelentést tett közzé a tegnapi piaczárást követően az Állami Nyomda, melynek EBITDA és üzemi szintű eredménye 4, illetve 5%-kal elmaradt a konszenzustól, nettó soron azonban 7%-os pozitív...
aug. 3
8:05
Elbocsátások miatt tüntettek a postások (HR Portál)
Tíz százalékos bércsökkentésük és a román postánál tervezett elbocsátások miatt tüntettek kedden Bukarestben a postások.
aug. 3
8:09
Ismét alaposan elkalapálták az USA piacokat (ProfitLine)
Az újabb csalódást keltő amerikai makroadat - ezúttal a személyes fogyasztás alakulása - csak tovább erősítette az amerikai gazdasággal kapcsolatos félelmeket, amely ismét masszív esést eredményezett a piacokon. Az eladói nyomás kivétel nélkül az összes szektort érintette, az S&P 500 index az idei évi teljesítményét tekintve mínuszba fordult, míg a kötvényhozamok kilenc havi mélypontra…
aug. 3
8:11
Rogyadoznak az ázsiai piacok (ProfitLine)
A legtöbb ázsiai részvénypiac mínuszban tartózkodik az európai, valamint az amerikai adósságválság és összességében a világgazdaság alakulásával kapcsolatos félelmek miatt.
aug. 3
8:12
Szíriai öldöklés: az ENSZ Biztonsági Tanácsa ismét csak veszekedett (ATV)
Állítólag Oroszország és Kína attól tart, hogy egy elítélő határozat után a NATO akcióba lendülne, és légicsapásokat mérne a szír elnök rendszerére.
aug. 3
8:13
OTP kilátások - akár 4400 Ft-ig is eshet (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,71 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 20.811,31 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Folytatódtak a pánikszerű eladások a tőzsdéken, a befektetők az európai adósságválság, és az amerikai adósságplafon körüli huzavona miatt menekülnek a…
aug. 3
8:21
Videó: Gyereket szült, de újra vetkőzik Timi (Blikk)
aug. 3
8:21
Két forint – ennyivel kerül mától kevesebbe (HírTV)
Szerdától két forinttal olcsóbb a gázolaj - a benzin nagykereskedelmi árát nem csökkentette a Mol.
aug. 3
8:21
A világ "legvékonyabb" háza (Kripto Akadémia)
Egy méter húsz centi széles lesz a világ legkeskenyebb háza, melynek Varsó "szorít helyet".
aug. 3
8:23
Változás áll be az időjárásban (HírTV)
Szerdán országszerte sok lesz napsütés, az UV-B sugárzás átlagértéke is eléri a nagyon erős szintet. Csütörtökön némi lehűlésre kell számítani, de azt követően, a hét végéig nyárias idő várható, amelynek a hétfői hidegfront vet majd véget.
aug. 3
8:24
250-en is túl: megállíthatatlannak tűnik a frank (Privátbankár)
Szerda reggel is rekordközelben jár a forint a svájci frankkal szemben, de tegnap késő este a 250 forintot is átlépte az árfolyam
aug. 3
8:26
Megvan az amerikai döntés, kemény kínai kritika (Privátbankár)
A szenátus elfogadta az adósságplafon emeléséről szóló törvénytervezetet, a nagy hitelminősítők pozitívan értékelték az eredményt, Kínában viszont már csak A-kategóriás az USA
aug. 3
8:28
Negyedik mobilszolgáltató: a héten jöhet a tender (Privátbankár)
A tenderkiírás már csütörtökön megjelenhet, miután az elektronikus hírközlési törvény módosításai szerdán hatályba léptek. Egy néhány héttel korábbi rendelet szerint első körben egy negyedik szolgálta...
aug. 3
8:30
Egyre több a transzplantáció + videó (ATV)
Spanyol mintára koordinátori hálózatot alakítanak ki a kórházakban.
aug. 3
8:39
Mégis maradnak amerikai kiképzők Irakban? (Infostart)
Beleegyeztek az iraki pártvezetők, hogy Bagdad tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal arról, hogy amerikai katonai kiképzők azután is az arab országban maradhassanak, hogy az amerikai haderőt a tervek szerint az év végéig kivonják Irakból.
aug. 3
8:39
Juhnyáj okozta a galibát (HírTV)
Egy, az úttestre tévedő juhnyáj miatt ütközött össze két gépkocsi a 32-es számú főúton szerda reggel Jászfényszaru és Hatvan között; a vasúti átjáró közelében történt balesetben az elsődleges információk szerint két ember sérült meg - közölte a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
aug. 3
8:39
Fejvesztve menekülnek a befektetők a svájci frankba (Portfolio)
Kedd délután hirtelen negatív hangulat lett úrrá a nemzetközi tőkepiacokon, a nyugat-európai tőzsdék ennek hatására jelentős, 2% körüli veszteséggel zárták a napot. Amerika is csökkenéssel nyitott, a...
aug. 3
8:39
Újabb nap, újabb gyomorgörcs: 251-nél a frank (Pénzcentrum)
Szerda reggel a svájci frank új történelmi rekordot állított fel a forinttal szemben is a 251-es szint felett. 9 óra után a svájci nemzeti bank közbelépett, további intézkedéseket ígért - ez azonban csak néhány óráig gyengítette a frankot....
aug. 3
8:41
Nincs még kritikus szinten a félelem index (Portfolio)
Emelkedett ugyan az elmúlt napokban a VIX index, az indikátor azonban egyelőre nem áll olyan szinteken, ami nagyon nagy ijedtségre utalna - legalábbis egyelőre. A S&P 500 index opciókra vonatkozó...
aug. 3
8:42
Folytatódhat az esés Európában (ProfitLine)
Az amerikai és az ázsiai piacokon mutatkozó eladói nyomás és a meredeken romló világgazdasági kilátások hatására várhatóan az európai piacokon is folytatódhat az esés a szerdai piacnyitás során. A befektetők a nap folyamán az amerikai magánszektor júliusi foglalkoztatottsági adatait (ADP) várják.
aug. 3
8:42
Nabokov mégis New Yorkban kezdi a felkészülést (Agroinform)
Jevgenyij Nabokov, a világ egyik legjobb jégkorongkapusa "megadta" magát, és megjelenik majd az NHL-ben szereplő New York Islanders szeptemberi edzőtáborában, noha klubja az előző szezonban felfüggesztette a játékjogát.
aug. 3
8:43
Hogyan kereskedjünk csökkenő trend mellett?-Portfolio szeminárium MA (Portfolio)
Szívesen kereskedne a devizapiacokon és a külföldi tőzsdéken? A Portfolio.hu soron következő szemináriumán, augusztus 3-án az előbbi piacokat hozzuk közelebb az érdeklődőkhöz. A részvétel az...
aug. 3
8:44
Hatalmas mértékben erősödött a svájci frank (ProfitLine)
Elképesztő mértékű erősödést mutat a svájci frank, mely egyértelműen az elmúlt időszak slágerdevizája. A kockázatkerülő hangulatban abszolút a menekülő devizák dominálnak és ennek köszönhető a frank brutális erősödése is. A dollárral szemben vizsgálva az árfolyammozgást jól látható, hogy begyorsulás jellemzi az esést. (Solar Capital)
aug. 3
8:48
Nincs munkája: ívhegesztést vállalna Gyurcsány államtitkára (ATV)
A luxuslakás „lenyúlásával vádolt” Fapál László álláshirdetést adott fel – legalább öt területen hasznosítaná tapasztalatait.
aug. 3
8:48
Már biztosan jön Frankfurtba az új Lamborghini szuperautó (Auto Pult)
Maga a Lamborghini gyár erősítette meg az újabb nagy újdonság érkezését: az Aventador genfi bemutatkozóját követően újabb szuperautóval gyarapodik az olasz gyártó palettája, melyről a szeptember közepén kezdődő Frankfurti Autószalonon rántják le a leplet az illetékesek.
aug. 3
8:50
Karambolózott olimpiai bajnokunk, három autó összetört (ATV)
Senki sem sérült meg a balesetben.
aug. 3
8:51
Kézilabda női junior Eb - Útra kelt a magyar válogatott (Sport365)
Csütörtökön Lengyelország ellen megkezdi Európa-bajnoki szereplését a női junior kézilabda válogatott. Gyurka János vezetőedző úgy véli, a csoportból való továbbjutás az alap, a további cél azután dől el.
aug. 3
8:53
Arn Gréta kikapott és kiesett a carlsbadi tenisztornán (Sport365)
Arn Gréta két szettben kikapott a 12. helyen kiemelt - az idén Wimbledonban elődöntős - német Sabine Lisickitől magyar idő szerint szerdára virradóra a 721 ezer dollár összdíjazású carlsbadi női keménypályás tenisztorna első fordulójában.
aug. 3
8:54
Melyik benzinkútnál mérik négyszáz forintért a benzint? (Infostart)
Ismét bekövetkezett az, amit már régóta sejtettünk: a benzin literenkénti ára átlépte a 400 forintos lélektani határt egyes hazai töltőállomásokon, jelenleg a legdrágábban 402,9 forintért juthatunk hozzá. A Pénzcentrum.hu összegyűjtötte azon kutak listáját, ahol a legdrágábban mérik a 95-ös benzint az országban, és összehasonlította az árakat a környező országokéival.
aug. 3
8:55
Otten: A könyöklés miatt maszkban kell játszanom (Sport365)
Mark Otten kénytelen a következő mérkőzését maszkban lejátszani, erről a játékos a klub honlapjának nyilatkozott.
aug. 3
8:57
Kairóba vitték a bukott elnököt (HírTV)
Hoszni Mubarak bukott egyiptomi elnök szerdán elhagyta az egyiptomi Sarm-es-Sejkben lévő kórházat, hogy a fővárosba, Kairóba szállítsák az ellene indított perre - számolt be az állami televízió.
aug. 3
8:57
Szerdán nagyon erős UV-B sugárzás várható (Alternatív Energia)
Szerdán országszerte sok lesz napsütés, az UV-B sugárzás átlagértéke is eléri a nagyon erős szintet. Csütörtökön némi lehűlésre kell számítani, de azt követően, a hét végéig nyárias idő várható, amelynek a hétfői hidegfront vet majd véget.
aug. 3
8:57
Fejvesztve menekülnek a befektetők a frankba, 253 forint! (Portfolio)
Kedd délután hirtelen negatív hangulat lett úrrá a nemzetközi tőkepiacokon, a nyugat-európai tőzsdék ennek hatására jelentős, 2% körüli veszteséggel zárták a napot. Amerika is csökkenéssel nyitott, a...
aug. 3
8:59
Újabb csúcsot döntött az arany, esik az olaj (Portfolio)
Az erőteljes kockázatkerülés közepette tovább száguldanak a biztonságosnak vélt termékek, ilyen az arany is, mely a tegnapi emelkedést folytatva újabb csúcsot állított be. A nemesfém decemberi...
aug. 3
9:00
Jack Wilshere-nek csak néhány napot kell kihagynia (Agroinform)
Az Arsenal bokasérülést szenvedő középpályása a bajnoki rajtra már ott lehet az Ágyúsok csapatában.
aug. 3
9:01
"Semmi jót ne várjunk a mai naptól" (Portfolio)
A tegnapi zárásunkhoz képest az amerikai piacok tovább estek, és egyelőre a ma reggeli határidők sem adnak okot a bizakodásra, mely eredőjeként a magyar piacon továbbra is az eladók dominálhatják a...
aug. 3
9:06
Amerika a Moody’s-nál megúszta, ám Kína csúnyán lehúzta (ATV)
A Dagong Global Credit Rating azzal indokolta döntését, hogy az adósságplafon emelése nem változtat azon, miszerint az Egyesült Államok államadóssága gyorsabb ütemben nő, mint ahogy az amerikai gazdaság és az adóbevételek nagysága gyarapszik.
aug. 3
9:08
A rendőrség is nyomoz a fővárosi megaberuházásnál + videó (ATV)
A CET-komplexum ügyében a főváros, az ÁSZ és a kivitelező is feljelentést tett.
aug. 3
9:12
Zuhan a BUX, 252 forint fölé is beköszönt a svájci frank (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 383,43 pontos csökkenéssel, 20.427,88 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 1,84 százalékos gyengülést jelent. A svájci frank árfolyama reggel átlépte a 252 forintot, majd gyengülni kezdett, miután a Svájci Nemzeti Bank bejelentette, hogy 0,00-0,25 százalékra csökkentette kamatcélját az eddigi 0,00-0,75 százalékról.
aug. 3
9:15
24 százalékos profitnövekedés a Suzukinál (Privátbankár)
A japán Suzuki autógyár szerdán 18,73 milliárd jenes adózott eredményt jelentett a második negyedévről - üzleti éve első negyedéről -, 24 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az üzleti eredmény...
aug. 3
9:15
Keserű pirula lesz nekik (HírTV)
Az ügyfelek 8-10 százaléka küzd fizetési gondokkal, de bő kilencven százalékuk rendesen fizet – hangsúlyozta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára a közszolgálati televízióban szerda reggel.
aug. 3
9:15
Technikai elemzés: mi lesz a svájci frankkal? (Portfolio)
A technikai elemzés tárházának már nem sok kapaszkodója maradt az EURCHF következő piaci mozgásának megítélésében. Az árfolyam olyan sebességgel zuhant, mintha nem lenne holnap, és olyan szinteken...
aug. 3
9:15
Megerősítette a Moody's az USA adósságbesorolását (ProfitLine)
Az amerikai államadósság-limit emeléséről hozott kongresszusi döntés után, szerda hajnalban megerősítette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "Aaa" kormánykötvény-besorolását a Moody's Investors Service, egyben negatív kilátást adva az osztályzatra.
aug. 3
9:15
Hitelkönnyítésbe kergeti az adósokat a szárnyaló frank (Pénzcentrum)
Tegnap az alpesi deviza árfolyama a 250-es határt ostromolta. Ennek eredményeként az utóbbi napokban több devizahiteles érdeklődött a magyarországi pénzintézeteknél a hitelkönnyítő lehetőségek iránt....

Keresés