2011. augusztus 7. vasárnap

aug. 7
14:03
Pályázat drogprevencióra (Infostart)
Összesen mintegy 400 millió forintra lehet pályázni a most megjelent kábítószer-prevenciót célzó pályázatokon. A kérelmeket beadási határideje szeptember elseje.
aug. 7
14:03
Eltömítették a szennyvízátemelőt – vízben álltak a házak (HírTV)
Több győri házból a Pannon-Víz Zrt. szakembereinek kellett kiszivattyúzniuk a vizet a csütörtöki esőzések után, miután ismeretlenek eltömítették a szennyvízátemelőt a városrészben.
aug. 7
14:05
Az akciófilmek „szereplői” sem hiányozhattak Komáromból (+videó) (HírTV)
Tizedik alkalommal rendezték meg idén a Nemzetközi Amerikai Autófesztivált a komáromi Monostori Erődben. A jubileumi rendezvényen Buickok, Jeepek, Fordok, Chevroletek és több mint ezer, eredeti állapotában felújított jármű fogadta a látogatókat.
aug. 7
14:06
Felhőszakadás, jégeső: ilyen idő lesz holnap estig (ATV)
Hétfőn kezdetben napos idő várható, majd a déli óráktól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé kell záporra, zivatarra számítani.
aug. 7
14:06
Götze olyan, mint Messi - Beckenbauer (Agroinform)
A német labdarúgás legendáját, Franz Beckenbauert is lenyűgözte Mario Götze pénteki játéka, a Császár egyenesen Lionel Messihez hasonlítja őt.
aug. 7
14:07
Magyar aranyérem a sportlövő Eb-n (HírTV)
Sidi Péter aranyérmet nyert vasárnap a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számban a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon.
aug. 7
14:08
Sidi Péter megvédte címét (Agroinform)
Sidi Péter megvédte címét vasárnap a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számban a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon.
aug. 7
14:12
Még ma dönthet az EKB az olasz állampapírvásárlásról (Infostart)
Rendkívüli ülésen, várhatóan még ma dönt az Európai Központi Bank arról, hogy vásároljon-e olasz állampapírokat a másodlagos kötvénypiacon az euróövezeti adósságválság megfékezése érdekében.
aug. 7
14:14
Meddig szárnyalhat még az arany? (Infostart)
Az általános közvélekedés szerint az Egyesült Államok Kínával, Japánnal vagy Németországgal ellentétben sohasem volt igazán exportorientált ország. Amerika valamit mégis példátlan sikerrel exportált szerte a világba: egyfajta biztonságérzetet, ami a dollárt az utóbbi száz évben a legfontosabb nemzetközi valutává tette. Washington most mégis ott tart, hogy eljátssza egykor volt jó hitelét a…
aug. 7
14:16
Gordon Brown: Európa még mindig homokba dugja a fejét (Infostart)
Gordon Brown korábbi brit miniszterelnök szerint a legutóbbi piaci zavar előrelátható volt, és a gazdasági, szociális és politikai gondok súlyosbodására kell számítani, ha az euróövezet vezetői továbbra is kerülik az azokkal való szembenézést.
aug. 7
14:21
Hőlégballonok közé feszített kötélen sétált (Blikk)
Peking - Harminc méter magasságban sétált át két hőlégballon közé kifeszített kötélen egy ujgur akrobata. Saimaiti Aishan 15 méteren át lebegett ég és föld között biztosítás nélkül, mindössze az egyensúlyozásra használt rúdba kapaszkodva.
aug. 7
14:21
Sidi Péter megvédte elsőségét a sportlövő Eb-n (Infostart)
Sidi Péter megvédte címét vasárnap a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számban a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon.
aug. 7
14:21
Ez nem a kempingek nyara volt eddig (+videó) (HírTV)
Az elmúlt 16 év legrosszabb szezonját zárhatják idén a hazai kempingek. Az alacsony vendégszámnak nem csak az esős időjárás az oka. Egyes kempingezők szerint a forgalom csökkenését az is okozhatja, hogy a vendéglátás színvonala sokat romlott a korábbi évekhez képest.
aug. 7
14:21
Elhunyt Szirmai Béla koreográfus (Spa Trend Online)
Elhunyt Szirmai Béla koreográfus, egyetemi tanár, a Színház és Filmművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője - értesítette a család vasárnap az MTI-t.
aug. 7
14:21
Tanulmány: a cukor nem olvad, hanem szétbomlik (Kripto Akadémia)
Amerikai kutatók kísérletükben demonstrálták, hogy a korábbi hiedelemmel ellentétben a cukor nem olvad, hanem bomlik.
aug. 7
14:21
Bírálják Amerika leminősítését londoni elemzők (Portfolio)
Több okból is megkérdőjelezhető az Egyesült Államok leminősítése - vélekedtek vasárnapi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők az MTI beszámolója szerint. A Standard & Poor's - a világ...
aug. 7
14:21
Videó: Ezt érdemes megnézni, egy kis varázslat a strandról (Sport365)
A most zajló strandlabdarúgó-világbajnokságon Brazília 7-0-ra legyőzte Venezuela legjobbjait.
aug. 7
14:23
Halálra vannak ítélve a nyomtatott könyvek? (HírTV)
A nyomtatott könyvek kora végóráit éli – ecsetelte Shane Richmond, a The Telegraph újságírója egy nemrégiben megjelent cikkében. A szerző szerint a digitális könyvek nyújtotta kényelem lehetősége egyre inkább elfojtja a nyomtatott könyvek iránti érdeklődést, és nem kell sokat várni arra, hogy az iskolákban is digitális könyvekből tanuljanak a gyerekek.
aug. 7
14:24
Sidi Péter aranyérmes (ATV)
Sidi Péter aranyérmet nyert vasárnap a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számban a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon.
aug. 7
14:30
Londoni elemzők: több okból is bírálható Amerika leminősítése (Infostart)
Több okból is megkérdőjelezhető az Egyesült Államok leminősítése - vélekedtek vasárnapi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
aug. 7
14:30
Nagy-Britannia lehet az egyik nagy vesztese az USA leminősítésének (ProfitLine)
Nagy-Britannia gazdasága jelentősen lelassulhat, miután a Standard & Poor's hitelminősítő egy fokozottal rontott az Egyesült Államok hosszú távú államadós-besorolásán - figyelmeztetnek brit lapok.
aug. 7
14:39
A hőkamera és a helybéliek buktatták le őket (HírTV)
Összesen tizenkét afgán és koszovói határsértőt fogtak el a határrendészek Röszke és Gyálarét külterületén – tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
aug. 7
14:39
Sportlövő Eb - Sidi Péter aranyérmes (Blikk)
aug. 7
14:42
Vereséggel rajtolt Dzsudzsák korábbi csapata (Agroinform)
Dzsudzsák Balázs volt csapata, a PSV Eindhoven a holland bajnokság első fordulójában 3-1-es vereséget szenvedett a AZ Alkmaar otthonában.
aug. 7
14:54
Vadócz távozhat az Osasunától (Sport365)
A magyar válogatott középpályása spanyol lapértesülések szerint elhagyja klubját, mivel a posztjára erősített az klub vezetése.
aug. 7
14:57
Józanul is azt látta, amit egy részeg (+videó) (HírTV)
Drogtáska-kutatás, részegszemüveg-próba, kerékpáros akadálypálya és játékos KRESZ-teszt a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság bűn-, és baleset-megelőzési családi napján – a rendezvényen a tűzoltóság látványos bemutatót, magassági életmentést is tartott, majd a gyerekek kipróbálhatták a magasnyomású fecskendőket is.
aug. 7
14:59
Újravívták a szőregi csatát (HírTV)
A 162 évvel ezelőtti szabadságharc egyik csatáját vívták újra szombat este Szeged-Szőregen. A XII. Nemzetközi Huszár- és Hagyományőrző Találkozón csaknem 200 gyalogos, lovas és tüzér hagyományőrző vett részt.
aug. 7
15:00
Válságtanácskozást tartanak a vezető nagyhatalmak (ATV)
A világ vezető nagyhatalmainak pénzügyminiszterei telefonon értekeznek, az Európai Központi Bank pedig rendkívüli ülést tart ma. Ezen döntés születhet olasz államkötvények vásárlásáról. A Der Spiegel szerint a németek nem mentenék meg az olaszokat.
aug. 7
15:00
Szabics Imrére műtét vár (Agroinform)
A magyar válogatott és az osztrák Sturm Graz támadója múlt héten szenvedett bokasérülést, kiderült a játékos számára elkerülhetetlen lesz a műtéti beavatkozás.
aug. 7
15:02
A Debrecen történelmet írhat Kecskeméten (Agroinform)
Az OTP Bank Liga 4. fordulójának zárómeccsét két jó formában lévő csapat játssza, a tavalyi kupagyőztes Kecskemét a bajnokságban még pontveszteség nélkül álló Debrecent fogadja.
aug. 7
15:03
122-re csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma (ProfitLine)
Csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma idén 141-ről 122-re - derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának tájékoztatásából.
aug. 7
15:15
35 eurót fizethet, aki rágyújt (HírTV)
Egy provence-i kisváros földközi-tengeri partszakasza lett Franciaország első dohányzásmentes strandja, amely igen hamar óriási népszerűségre tett szert a füstmentes napozásra vágyó strandolók körében.
aug. 7
15:15
Tizenkét határsértőt fogtak el Szeged közelében (Alternatív Energia)
Összesen tizenkét afgán és koszóvói határsértőt fogtak el a határrendészek Röszke és Gyálarét külterületén - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
aug. 7
15:15
Nem jöhet számításba a frank euróhoz rögzítése (Portfolio)
Nem jöhet számításba a frank árfolyamának euróhoz való rögzítése - mondta Johann Schneider-Ammann, Svájc gazdasági minisztere az ország közszolgálati rádiójának vasárnapi műsorában. A miniszter...
aug. 7
15:15
Nagyon fájhat a magyar családoknak Amerika leminősítése (Pénzcentrum)
Szinte biztosan érinti majd a magyar devizahiteleseket az, hogy pénteken a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő egy fokozattal, "AA-plusz"-ra rontotta a hosszú futamú amerikai államadós-osztályzat eddigi "AAA" besorolását. Mivel ilyen leminősítés még sohasem történt, kiszámíthatatlan a világgazdaságra gyakorolt hatása. Könnyen elképzelhető, hogy a befektetők továbbra is a stabil valutának…
aug. 7
15:17
A 15-24 évesekre leselkedik leginkább a veszély (HírTV)
Megjelentek az idei kábítószer-prevenciót célzó pályázatok, összesen közel négyszázmillió forintra lehet kérelmeket beadni szeptember 1-jéig.
aug. 7
15:17
Háború kirobbanásától tart a világhírű befektető (Portfolio)
Rövidtávon a túladott részvénypiacokon érdemes lehet vásárolni, hosszú távon azonban inkább további esést valószínűsít a neves svájci befektető, Marc Faber. Szerinte a totális összeomlást nem lehet a...
aug. 7
15:18
Mindenki motivált, készen állunk a z Eb-selejtezőre - Hanga Ádám (Agroinform)
Elszántan várja az öthetes felkészülés végén a jövő kedden rajtoló Európa-bajnoki pótselejtezőket Hanga Ádám, a férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobbja.
aug. 7
15:20
A Formula-1 királyai - mit csinálnak a technikai igazgatók? I. rész (Agroinform)
A mai Formula-1-ben egy ügyesen megtervezett hátsó szárny többet ér a legtehetségesebb pilótánál is. Ez tény. De vajon, hogyan születik meg az a hátsó szárny? A kulcsszó: technikai igazgató.
aug. 7
15:27
Hanga Ádám szerint bravúrra kész a kosárlabda-válogatott (Sport365)
Elszántan várja az öthetes felkészülés végén a jövő kedden rajtoló Európa-bajnoki pótselejtezőket Hanga Ádám, a férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobbja.
aug. 7
15:33
Elszabadult a pokol Londonban (Blikk)
London - Elszabadult a pokol London Tottenham negyedében, több száz rendőr csapott össze az utcára vonuló tüntetőkkel. Először csak a kordonként felállított rendőrautókat gyújtották fel, de később már emeletes buszok és épületek is égtek, a tüntetők a tűzoltókat sem engedték a lángok közelébe.
aug. 7
15:33
Felborult a rendőrautó (HírTV)
Felborult az a rendőrautó, amelyik egy személyautóval ütközött vasárnap délután Győrben. A balesetben két ember sérült meg könnyebben - értesült a HavariaPress.
aug. 7
15:33
Rendőrautó ütközött személykocsival Győrött (Blikk)
aug. 7
15:33
LMP: a demokraták legyenek hűek Bibó István elveihez (Alternatív Energia)
Legfőbb ideje, hogy a meggyőződéses demokraták megkezdjék a Bibó Istvánnal szembeni adósság törlesztését, szimbolikus gesztusok megtételét és az általa vallott elvek hű követését - jelentette ki Kaltenbach Jenő, az LMP fővárosi frakcióvezetője vasárnap, a Bibó István születésének 100. évfordulóján tartott megemlékezésen.
aug. 7
15:35
Lehet, hogy az esernyő sem fog segíteni (HírTV)
A Kárpát-medencét hétfőn a déli órákban záporok, zivatarok kíséretében eléri egy hidegfront, és jelentős lehűlés kezdődik.
aug. 7
15:36
Már ma kiderülhet, hogy vásárol-e olasz állampapírokat az EKB (ProfitLine)
A Reuters brit hírügynökség információi szerint az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet már vasárnap végleges döntést vár arról, hogy a szervezet vásároljon-e olasz állampapírokat a másodlagos kötvénypiacon az euróövezeti adósságválság megfékezése érdekében.
aug. 7
15:36
Vizsgálják, hogy tálibok lőtték-e le a NATO helikoptert (ATV)
A NATO vizsgálatot indított Afganisztánban azzal kapcsolatban, hogy valóban tálib felkelők lőtték-e le a szombatra virradó éjjel Vardak tartományban lezuhant helikoptert.
aug. 7
15:36
A vezetőkön múlik, megbüntetik-e Bárányost - Komjáti András (Agroinform)
A klubot nyilvánosan kritizáló irányító végig a pályán volt a Haladás elleni bajnokn, Komjáti András szerint, a vezetők dolga szankcionálni a játékost.
aug. 7
15:38
A tiszalöki áldozat házában él a piricsén megtámadott roma család (ATV)
A Tiszalökön meggyilkolt Kóka Jenő házába költözött egy sértetteket segítő program keretében az a piricsei, hatgyermekes romacsalád, akiket szintén a romák elleni támadássorozatban három évvel ezelőtt támadták meg fegyverekkel és Molotov-koktélokkal Szabolcs megyei otthonukban.
aug. 7
15:38
Fabregas már négy millióval szállna be átigazolásába (Agroinform)
Cesc Fabregas annyira szeretne távozni az Arsenal csapatától, hogy hajlandó lemondani az őt megillető 4 millió eurós bónuszról is.

Keresés