BUDAPEST - Úgy tűnik, kilábal a gödörből Damu Roland (37). A nemi erőszakkal megvádolt, és emiatt gyakorlatilag az összes lényeges munkáját elvesztő színésszel ugyanis ismét számol a szakma.
Erdélyben a tusványosi tábor alternatívájaként az RMDSZ ifjúsági szervezete létrehozta a marosfői MIÉRT-tábort. A Sziget kicsiben, Félszigetként hódít Marosvásárhelyen. "Nemzeti alternatívája" a gyergyószentmiklósi EMI-tábor lett, amely évek óta borzolja a romániai magyar és román kedélyeket.
Az amerikai hadsereg legtragikusabb napja volt a szombati az afganisztáni háború 2001-es megkezdése óta. Az ország keleti részén a tálibok lelőtték az amerikaiak egyik szállító gépét 31 amerikai katona - túlnyomórészt haditengerészek - halálát okozva. Életét vesztette továbbá hét afgán katona is.
Munkahelyváltásnál elsősorban a fizetés összege motiválja a munkavállalókat Nagy-Britanniában. Egy tavalyi hasonló vizsgálat során még a munkahelyi elégedettséget jelölte meg a többség indokként.
Éles vádakkal illették a NATO-t. Az észak-atlanti szövetség állítólag nem segített a Földközi-tengeren hánykolódó, menekülteket szállító hajó utasainak, holott tudta, hogy nagy a baj. A csütörtöki esti mentőakció során száz embert holtan találtak az Afrikából az olaszországi Lampedusa szigetére haladó hajón.
Miközben az izraeli kormányt elsősorban a palesztin államalapítással kapcsolatos kérdések kötik le, a lakosság három hete az árak emelkedése, a megélhetési nehézségek miatt sztrájkolnak. Hétvégén 300 ezren tüntettek több városban.
XVI. Benedek pápa tegnap felszólította a szír hatóságokat és a lakosságot, hogy "mihamarabb állítsák helyre a békés együttélést,foglalkozzanak megfelelő módon a polgárok jogos követeléseivel, tiszteletben tartva a nép méltóságát, előmozdítva a térség stabilitását".
Egyre több ország kormánya fejezi ki aggodalmát Julija Timosenko ukrán ex-kormányfő vizsgálati fogságba helyezése miatt. Az Európai Unió figyelmeztette Kijevet, különös figyelemmel követik az eseményeket, a washingtoni kormányzat pedig egyenesen azt kérte, helyezzék szabadlábra az ellenzék vezetőjét. Julija Timosenkót pénteken tartóztatták le, tárgyalása ma folytatódik.
Vasárnapra virradó éjjel zavargások törtek ki az észak-londoni Tottenham városrészben: mintegy 300 tüntető összecsapott a rendőrökkel, autókat gyújtott fel és a kapitányság épületét is megtámadták, több boltot pedig kifosztottak; legalább 26 rendőr megsérült, több mint 40 embert letartóztattak.
Javában zajlik a fesztiválok szezonja. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a legtöbb esetben, amikor a fesztiválozók az orvosi személyzethez fordulnak, a túlzott alkoholfogyasztás jelenti a problémát, de olyan is előfordult már, hogy valakinél a fesztivál alatt indult meg a szülés.
Hétfőn új világra ébredünk, csak az a kérdés, hogy finoman bekopogtat, vagy ránk rúgja az ajtót. Azzal, hogy az Egyesült Államok elveszítette legjobb adósbesorolását, a befektetőknek újra kell...
Nem rendült meg a piaci bizalom az amerikai dollár és az amerikai államkötvények iránt, amelyek továbbra is vonzóak és biztos befektetési eszközt jelentenek az Egyesült Államok adósosztályzatának rontása ellenére is - jelentette ki hétfőn sajtótájékoztatóján a japán pénzügyminiszter a hét legfejlettebb ipari állam (G7-csoport) pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek videotanácskozása után.
Újabb csúcsot döntött kedd hajnalban a magyar fizetőeszköz a svájci frank árfolyamához képest, amikor elérte a 260,86 forintos szintet. Hétfő este az amerikai tözsdék óriási eséssel zártak, az ázsiaiak zuhanással nyitottak. Hírek percről percre.
Szaúd-Arábia mellett az Arab Liga, valamint az Öböl menti Együttműködési Tanács is elítélte a damaszkuszi rezsim véres fellépését - Basár el-Asszad komolyan elszigetelődött.
Izgalmas napok elé nézhetünk ezen a héten is, a múlt heti pánikhangulat kitarthat az értékpapírpiacokon, a tőzsdék a hét elején az amerikai szuverén adósság leminősítését árazhatják be.
Kedden lesz 145 éves a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az évforduló alkalmából hétfőn, kedden és szerdán is születésnapi programokkal várják a látogatókat, mi több, díjmentesen léphetnek be a 145 cm alatti testmagasságú látogatók.
A felszámolási eljárás sajnos nem minden esetben jelent megoldást problémákra, hiszen a társaság vagyona nem feltétlenül – sőt, általában nem – biztosít kellő fedezetet a hitelezői igények kielégítésére. Bár viszonylag új a jogintézmény, így kevesen ismerik és még kevesebben alkalmazzák, mégis van mód arra, hogy a hitelezők ilyen esetben is érvényt szerezzenek igényüknek és a vezető tisztségviselő…
Pénteken piaczárást követõen jelentette be a Standard and Poor's az Egyesült Államok leminõsítését, így az elsõ fontosabb piaci reakciókkal hétfõ reggel találkozhatunk. Az ázsiai...
Az Egyesült Államok pénteki leminősítése miatt valószínűleg rendkívül izgalmas napok várnak ránk, hiszen egyelőre senki nem tudja, hogy milyen következményei lehetnek a lépésnek. Az azonnali hatások...
Barack Obama amerikai elnök megkérte Timothy Geithner pénzügyminisztert, hogy maradjon a posztján, aki ebbe bele is egyezett - közölte vasárnap a Fehér Ház.
Vad Magyarország - A vizek birodalma című alkotásáért Török Zoltán kapta az idei Pusztaszeri Országos Természetfilm-fesztivál fődíját. Az alkotást nemzetközi együttműködésben másfél éven át forgatták, húsz hazai helyszínen.
Mostanában sok, teljesen jogos kritika éri a köztelevíziót. Szólni lehet azért néhány elismerésre méltó programról is, annál inkább, mert az általános elmarasztalás miatt nem szerencsés lebecsülni azok munkáját, akik jobb adásokat készítenek. Olyan munkatársakat, akikről ritkán esik szó, a szerkesztőkről és az operatörőkről. Kitűnő szerkesztői munka a most talán legjobb műsor, a Hogy volt.
A Napi Gazdaság számítása szerint a forint alapú lakáshitelezés az idei év első félévében 54 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest.
Vasárnap este sem aludtak nyugodtan a londoniak: megismétlődött a szombat esti zavargás - a metropolisz Enfield és Brixton negyedébe kellett kivezényelni a rohamrendőröket, később a Dalston és Walthamstow kerületekből is érkeztek jelentések zavargásokról. Tucatnyi boltot kifosztottak, helyenként pedig közelharc alakult ki a rendőrség és a köveket dobáló tömeg között. A Scotland Yard megerősítette:…
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azzal kapcsolatban, hogy az előző ciklusban Sós Tamás (MSZP) utasítására 160 millió forintot utaltak át az egri Markhot Ferenc Kórházat működtető kft.-nek.
Az olaszok nem újévkor, hanem a nyári szabadságuk napjaiban döntenek az életükben tervezett változtatásokról - derült ki egy felmérésből, amely szerint szeptembertől az olaszok egynegyede kezd új életet.
Multinacionális cégnél dolgozik a csaknem 330 ezer kereskedelmi alkalmazott túlnyomó többsége, de az öt fő alatti vállalkozásokat tekintve összesen több mint félmillióan dolgoznak az ágazatban.
A szakszervezetekbe való belépésre biztat mindenkit vasárnapi blogbejegyzésében a szocialista párt elnöke, mert álláspontja szerint a munkavállalóknak szükségük van a munka törvénykönyvének számukra hátrányos változtatásaival szembeni védelemre.
Magyarországon jelenleg túl sokan, 15 ezren foglalkoznak méhészkedéssel, és míg például a vadászat és a horgászat engedélyhez kötött, méheket bárki tarthat; a hozzá nem értők veszélyeztetik a kiváló méhészek megélhetését - mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szombaton az MTI-nek.
Arn Gréta sikerrel vette a selejtező második fordulóját is a 2,05 millió dollár összdíjazású, keménypályás torontói női tenisztornán, ezzel feljutott a főtáblára.
A Fidesznek nincs alternatívája - olvasható a Népszabadságban, míg a Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy 700 milliárd forinttal lehetne nagyobb a nyugdíjvagyon.
Személyre szabott banki konstrukció, vagy a frank hitel euró alapúra váltása lehet a megoldás a bajba jutott hitelesek számára szakemberek szerint. Az árfolyamgát bevezetését nem tartják jó megoldásnak a pénzügyi tanácsadók. Azt mondják, az árfolyam rögzítését csak annak érdemes kérnie, aki biztosan tudja, hogy 3 év múlva jobban fog állni anyagilag.
Miután a jogorvoslat bejelenése után kötötte meg a szerződést az érvénytelen ajánlatot tett nyertessel az elektronikus aláírás tenderen, 500 ezer forintra bírságolta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ-t) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
A tavalyinál 2177 pedagógussal és 24 ezer gyermekkel kevesebb kezdi meg az új tanévet szeptemberben – derül ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium statisztikai osztályának becsléséből. Az óvodákban a legjobb, a középiskolákban a legrosszabb helyzet. Hivatalosan eddig 23 közoktatási intézményről jelezték, hogy szeptembertől egyházi fenntartásúvá válik.
Pénteken piaczárást követõen jelentette be a Standard and Poor's az Egyesült Államok leminõsítését, így az elsõ fontosabb piaci reakciókkal hétfõ reggel találkozhatunk. Az ázsiai...
Eséssel nyitottak hajnalban az ázsiai tőzsdék, az Egyesült Államok hétvégi leminősítése után. A hongkongi index egyéves mélypontra csökkent. A befektetők az amerikai recessziótól és az eurózóna válságától tartanak. Elemzők szerint zuhanhat a BUX is, a forint pedig a héten újabb mélypontra kerülhet a svájci frankkal szemben.
A világ vezető gazdasági hatalmai arról egyeztettek a hét végén, hogyan erősítsék meg az amerikai gazdaságba vetett bizalmat, miután az Egyesült Államok elvesztette a lehetséges legjobb adósbesorolását. Feszült várakozással telt a hétvége: vajon mit lépnek a piacok a hírre?