Pénteken piaczárást követõen jelentette be a Standard and Poor's az Egyesült Államok leminõsítését. Eközben viszont az Európai Központi Bank állampapír-vásárlással kapcsolatos bejelentése...
Lemondott tisztségéről Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, aki helyett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Kovács Jánost, az operaház első karmesterét bízta meg a dalszínház vezetésével.
Miközben az Egyesült Államok leminősítésének híre a kockázatkerülés nyomán azonnali negatív reakciót vált ki a régiós piacokon, a pánikhangulat csillapodása után a befektetők elkezdhetik...
Az országban egyedülálló látványosságot kínál a Barokk Varázsa rendezvénysorozat e hétvégén Győrben, ahol a történelmi belváros épületei valóságos díszletet nyújtanak a jelmezesek színes kavalkádjának.
A Sziget mínusz egyedik napján Geszti Péter és eddigi együttesei léptek fel, Gesztivál címmel. Ma Prince vonz majd tömegeket, akinek nyolcvan millió példányban keltek el a lemezei és hét Grammy-díj tulajdonosa.
Függetlenül attól, hogyan döntenek egyes hitelminősítő intézetek, az Egyesült Államok mindig AAA osztályú ország volt és az is marad - jelentette ki hétfőn Washingtonban elmondott televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.
Komoly veszteséget könyveltek el a tokiói tőzsdén forgó értékpapírok a reggeli kereskedés kezdetén, de nem volt jobb a helyzet más térségbeli börzéken sem.
Több brit nagyvárosra futótűzként terjedtek át a Londonból kiinduló zavargások keddre virradóra. Az utcára vonult fiatalok autókat, épületeket gyújtottak fel.
Komoly vitákat gerjeszt az oktatási államtitkárság nyelvoktatási stratégiájának napokban kiszivárgott tervezete. Abban valamennyi szakember egyetért, hogy a nyelvoktatási stratégiára nagy szükség van, hiszen a magyarok nyelvtudása lényegesen elmarad az európai uniós átlagtól, arról azonban már sokan másképpen vélekednek, hogy a kívánt célt milyen eszközökkel lehet elérni.
Pénteken piaczárást követõen jelentette be a Standard and Poor's az Egyesült Államok leminõsítését. Eközben viszont az Európai Központi Bank állampapír-vásárlással kapcsolatos bejelentése...
Lemondott tisztségéről Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, aki helyett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Kovács Jánost, az operaház első karmesterét bízta meg a dalszínház vezetésével.
A Stabilitás Pénztárszövetség szerint alapvetően hibás adatokból vont le téves következtetést Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott, amikor hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a magánpénztári rendszerben közel 700 milliárd forint veszteség keletkezett az elmúlt években.
A lengyelek és a csehek jóval elégedettebbek saját anyagi helyzetükkel és az országuk gazdaságával, mint a szlovákok vagy a magyarok, a lakosság várakozásai tekintetében viszont alig van különbség a visegrádi négyek lakosainak véleménye között - derül ki a legfrissebb TÁRKI-kutatásból.
Arn Gréta két sima játszmában nyert a cseh Klara Zakopalova ellen a 2,05 millió dollár összdíjazású, keménypályás torontói női tenisztorna hétfői nyitófordulójában.
Hirtelen ötlettől vezérelve – vagy talán politikai nyomásra – vásárolt tíz Talent motorvonatot a MÁV a 2006-os választások előtt. A járművek műszaki problémái miatt ma is perben áll a vasúttársaság és a gyártó Bombardier, amely most a karbantartást is kénytelen átengedni a konkurens Stadlernek.
Továbbra is erős fundamentumokról árulkodik a Graphisoft Park negyedéves gyorsjelentése, ráadásul a papírok még mindig olcsók. Ennek ellenére a tegnapi amerikai zuhanást elnézve nem valószínű, hogy...
Hatalmas eséssel reagáltak a vezető amerikai részvénypiacok hétfőn az S&P pénteki lépésere, melyben megvonta az Egyesült Államoktól az "AAA" elsőrangú hitelbesorolást. A Wall-Streel-en 5-7 százalékos esés mutatkozott a Dow index pedig november óta először 11.000 pont alá bukott.
Megmaradásukért küzdenek a hazai lelkisegély-szolgálatok, ugyanis egyre kevesebb a pályázati lehetőség, és az önkormányzatok sem tudják támogatni őket. A Magyar Nemzet által megkérdezett szakemberek szerint azonban egyre gyakrabban érkezik hívás olyan telefonálóktól, akik öngyilkosságot fontolgatnak. A Lelki Elsősegély-szolgálatok Szövetségének országos elnökétől a lap megtudta, hogy…
Nem állt meg a svájci frank erősödése, hajnalban a bankközi kereskedelemben 1 CHF 260,86 forintot ért - ez új árfolyamrekord, de történelmi mélypontot ért el a svájci frank az euróval szemben is, miközben csúcson az arany jegyzése
Évszázadok óta ismert, hogy az érelmeszesedés különleges gyulladás az érrendszerben és arra is voltak adatok, hogy az olyan heveny gyulladással járó fertőzések, mint az influenza ugyancsak szerepet játszhatnak ebben a folyamatban.
Kártérítési keresetet nyújtott be Dominique Strauss-Kahn (DSK) ellen az a New York-i szobalány, aki nemi erőszakkal vádolja az IMF volt vezérigazgatóját.
Egyelőre nem tűnnek jónak Barack Obama amerikai elnök újraválasztási esélyei, mivel az ország államainak többségében a vele való elégedettségi arány 50 százalék alatt volt az elmúlt fél évben. A gazdasági helyzet gyors változása és az esetleges kihívó személye még nem ismert, ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de a demokraták egyelőre nem örülhetnek.
New Yorkban a Dow Jones 634,76 ponttal zuhant, ami minden idők hatodik legnagyobb buktája - vérfürdő volt az amerikai parketten. Semmi jóra ne számítsunk ma
Budapest - Sorsfordító pillanathoz érkezett hétfőn a Stohl-ügy. A színész idős áldozata ugyanis újabb vizsgálaton járt a Budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben, hogy kiderüljön végre, maradandó sérülést szenvedett-e a több mint egy évvel ezelőtti balesetben.
Kártérítési keresetet nyújtott be Dominique Strauss-Kahn ellen az a New York-i szobalány, aki nemi erőszakkal vádolja az IMF volt vezérigazgatóját. Az iratok egyelőre nem tartalmazzák a kárösszeget.
Az amerikai besorolás-rontási "örvény", a fokozódó európai pénzügyi stabilitási aggodalmak és globális recessziós félelmek együttes hatásaként a menedék befektetési eszközök iránt jelentkező szinte már szélsőséges piaci kereslet keddre virradóra új csúcsra emelte a svájci frank árfolyamát az euróval szemben, és új csúcsot ért el az arany ára is.
Pénteken piaczárást követõen jelentette be a Standard and Poor's az Egyesült Államok leminõsítését. Eközben viszont az Európai Központi Bank állampapír-vásárlással kapcsolatos bejelentése...
A hajnali órákban további rendkívüli hangulatromlás volt az ázsiai kereskedési idő alatt, a svájci frank az euróval, a dollárral és a forinttal szemben is új történelmi csúcsra ért. Hajnalban az...
A pénteki esti S&P leminõsítést követõen szabadesésbe váltottak az amerikai részvénypiacok. A befektetõkön eluralkodott a pánik, hétfõn 7%-os esés bontakozott ki, ami kedd reggel...
Közel egy éves mélypontjára zuhant a határidős szállítású amerikai könnyűolaj árfolyama az ázsiai kereskedés során, a globális pánikhangulat és az amerikai recessziós félelmek hatására.
Kínában az infláció júliusban 37 havi csúcsra emelkedett, amely további nyomást gyakorol a kínai vezetésre, hogy csökkentse a megélhetési költségeket, miközben a gazdasági növekedési kilátások az Egyesült Államokban és Európában rosszabbra fordultak.
Emelhetik az áraikat az egészségügyi beszállítók a pénzpiaci válság miatt - erről Csiba Gábor beszélt a Népszabadságnak. A miskolci megyei kórház főigazgatója szerint 40-50 milliárd forintra lenne szüksége az intézményeknek, ehhez képest az árváltozás csak az egyszer használatos műtéti textíliák esetében évi 15 milliós többletkiadást okozna.
A központi bank képviselőivel tartott hétfői megbeszélés után megerősítette eddigi devizapolitikáját a svájci kormány, jóllehet elismerte, hogy a frank erősödése miatt lassulhat a gazdaság növekedési...
Befejezte a rendőrség a helyszínelést az Erzsébet híd Pestről Budára tartó oldalán, ahol baleset történt kedd reggel - tájékoztatta Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-t.
Tovább emelkedett pénteken a VIX index, mely 50%-kal 48 pontra ugrott a tegnapi kereskedésben. A S&P 500 index opciókra vonatkozó volatilitást mérő, a piac változékonyság mérőszámaként használt...
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke titkos levélben írta meg Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek, hogy milyen reformokat vár el tőle a kötvényvásárlási program kiterjesztése ellenében