A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.
Elutasította a felülvizsgálati kérelmet és helybenhagyta a jogerősen már kiszabott ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést a Legfelsőbb Bíróság az ózdi kettős gyilkos ügyében.
Orosz és finn turisták százai ragadtak Bulgáriában a Bulgaria Air légitársaság és egy utazási iroda között támadt anyagi természetű nézeteltérés miatt.
Atiefete Jahjaga három napos magyarországi látogatása különös jelentőséggel bír, mivel a koszovói állam 2008-as megalakulása óta először látogat hazánkba a balkáni ország államfője.
Kedden 10 órakor kezdődik a parlamentben az oktatási, tudományos és kutatási bizottság ülése, ahol szintén meghallatják Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert. 15:20 Két héten belül a...
Összehangolt robbantássorozatot hajtottak végre a tálibok az afgán főváros diplomáciai negyedében. Sajtójelentések szerint öngyilkos merénylők robbantottak, és több fegyveres egy épületben barikádozta el magát. Szemtanúk heves tűzharcról is beszámoltak.
Tanúként hallgatták ki kedden a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök elleni perben Omar Szulejmánt, az elkergetett államfő legbelsőbb köréhez tartozó politikust, hogy a bíróság megtudja.
Megérti, de nem osztja Matolcsy György a devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztésére vonatkozó kormányzati tervekkel szembeni kritikákat, és számít rá, hogy a terv alapján készülő...
Az Egyesült Államok rijádi nagykövete 2008 júliusában érdekes táviratot küldött Washingtonba. A titkos sürgönyben Ford M. Fraker azt állítja, hogy egy nyugati orvos véletlenül kiderítette: a szaúdi uralkodó, Abdallah bin Abdel-Aziz nem annyi idős, mint amennyinek hiszik, és hormonkezelés alatt áll.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya várja, hogy Lipták Zoltán, Németh Krisztián, Priskin Tamás hova és milyen körülmények közé tud majd szerződni.
A miniszterelnök által hétfőn bejelentett végtörlesztéssel kapcsolatos javaslat lefelé mutató kockázatokat jelent a hitelezés, a növekedés szempontjából és kedvezőtlen fejlemény a költségvetés...
Orbánék az egyszerű kommunikáció érdekében a meglehetősen összetett kérdésekben is nagyon primitív megoldásokat szorgalmaznak, vélekedett az ATV Start-ban Orbán hétfőn bejelentett nemzetvédelmi tervével kapcsolatban Róna Péter.
A tavalyi évben közel 20 ezerrel nőtt a vállalkozások száma, ennek ellenére 62,2 milliárd forinttal kevesebb társasági adóbevétel folyt be az államkasszába
Azt nem tudni, mekkora pénzt ajánlott egy évre az Anzsi Mahacskala Fabio Capellónak, viszont van összehasonlítási alapunk. Mindenesetre az angol válogatott jelenlegi olasz szövetségi kapitánya még hónapokig nem tárgyalhat a dagesztáni vezérekkel, azt ugyanis megtiltotta neki az angol szövetség!
A legmagasabb jövedelem tavaly 1,7 milliárd forint volt, az éves szintű minimálbér értékének megfelelő vagy annál alacsonyabb jövedelmet pedig az összes adózó 27,9 százaléka, 1,258 millió adózó vallott be, 88 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden publikált adataiból.
Amennyiben mostanában tudta meg, hogy Ön vagy szerette előrehaladott prosztatarákban szenved, minden bizonnyal sok kétsége és kérdése van. Összeszedtük a betegséggel kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket és válaszokat, hogy segítsünk.
Korai még végleges véleményt nyilvánítani a hétfőn bejelentett magyar tervekről, de az Európai Bizottságnak első ránézésre aggodalmai vannak azzal kapcsolatban, hogy a terv a devizahitelek egyösszegű, a mostani piacinál alacsonyabb árfolyamú törlesztésének elfogadására kötelezné a bankokat - mondta az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján kérdésre…
Belátható időn belül emelkedhet Magyarországon a nyerstej ára az időjárási hatások, a magas takarmányárak, valamint egy új, olasz érdekeltségű piaci szereplő megjelenése miatt - tájékoztatta a Tej Terméktanács az MTI-t kedden.
Még az elsőrendű vádlott szerint is összefüggéstelenül beszél a bíróságon a romagyilkosságok egyik legfontosabb tanúja. F.-né Ny. Évát, aki a négy vádlott munkáltatója, és az elsőrendű vádlott szeretője volt, harmadszorra idézte be a bíróság.
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.
Portugália megkaphatja az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 78 milliárd eurós hitelének soron következő 11,58 milliárd eurós részletét, miután az EU-t követően az IMF is úgy döntött, hogy átutalja a hozzájárulását az adósságválság kezelését szolgáló hitelhez.
Kövesdi Pétert, a Független Hírügynökség egykori alapító-főszerkesztőjét nevezte ki a Hír24 főszerkesztőjévé a Sanoma Media Budapest Zrt. - tájékoztatott kedden a részvénytársaság, jelezve, hogy az új főszerkesztő csütörtöktől tölti be a posztját.
A miniszterelnök szóvivője szerint "akármilyen magas politikai lovon is ül valaki", a törvények rá ugyanúgy vonatkoznak, mint bármely más magyar emberre.
Összesen 3,5 milliárd forint különadó folyt be a végkielégítések után 2010-ben, s mintegy félmilliárd forint hiányzik az államkasszából - derült ki a Nemzeti Adó-és Vámhivatal sajtótájékoztatóján. Ezt az 500 millió forintot, összesen 600 adózó nem vallotta be, miközben munkáltatójuk arról tájékoztatta az adóhatóságot , hogy végkielégítüsüket kifizették.
Kedden 10 órakor kezdődik a parlamentben az oktatási, tudományos és kutatási bizottság ülése, ahol szintén meghallatják Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert. 15:20 Két héten belül a...
Míg az uzsora-bűncselekmények esetében az üzletszerűség jelenleg alapesetnek minősül, addig a jövőben minősített eset lesz, s így egy uzsorázás is bűncselekménynek számít majd - ismertette a miniszterelnök szóvivője a büntető törvénykönyv (Btk.) tervezett szigorítását, amelynek tervezete két héten belül kerülhet a kabinet elé....
Pep Guardiola leveszi a játékosai válláról a terhet, amikor azt mondja, hogy a 2011/2012-es BL favoritja ezúttal nem az általa irányított FC Barcelona.
Hűtlen kezelés és természetkárosítás elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen az elszámoltatási kormánybiztos a nagybereki madárrezervátum ügyében. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon tett feljelentésről Budai Gyula kedden tájékoztatott.
A Győri Ítélőtábla jogerősen három év börtönbüntetésre és 2,7 millió forintos vagyonelkobzásra ítélt egy szeghalmi férfit, aki 2004-ben a dorogi ipari park egyik nagyvállalatának végzett munkaerő-közvetítést, és elmulasztott bevallani 600 millió forint bevételt.
A miniszterelnök által hétfőn bejelentett végtörlesztéssel kapcsolatos javaslat lefelé mutató kockázatokat jelent a hitelezés, a növekedés szempontjából és kedvezőtlen fejlemény a költségvetés...
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.
A későbbiekben Magyarországon a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában készülő B-osztállyal találkoztunk a Frankfurti Autószalonon. A modellt nagy érdeklődés övezi, hiszen a stuttgartiak számára stratégiai fontosságú autóról van szó. Épp ezért a mérnökök talán még alaposabb munkába fogtak, aminek eredményét az autószalonon meg is tapasztaltuk.
Az önkormányzati ingatlanpanamákra vonatkozó vádpont kapcsán a Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és társai elleni büntetőperben a vád tanúja a helyi SZDSZ és Fidesz közötti szóbeli háttér-megállapodásról beszélt a Fővárosi Bíróságon kedden.
A BÉT és a KBC Securities konferenciáján rendezett beszélgetésen egy alapkezelő, egy üzletkötő és egy elemző kereste a választ arra, mitől függ, hogy egy kis- vagy közepes vállalat sikerrel jár-e, ha úgy dönt, a tőzsdére lép. Az biztos, hogy a transzparencia és az alapos kommunikáció elengedhetetlen
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.