Török Gábor politikai elemző szerint jelentős fordulat állhat be a pártok versenyében az őszi parlamenti ülésszak alatt. Az elemző az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett: kiszámíthatatlan, hogyan fognak reagálni a választópolgárok a bejelentésekre.
Elkészült az új szakképzési törvény koncepciója és tervezte, de a véglegesítéssel be kell várni a köz-, a felsőoktatási és az önkormányzati törvényeket is - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a parlament oktatási bizottságában.
Az MSZP kiáll Gyurcsány Ferenc mellett, a volt miniszterelnök elleni eljárás egy koncepciós per körvonalait rajzolja ki - kommentálta kedden az MTI-nek Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője, hogy az Országgyűlés hétfőn késő este felfüggesztette a korábbi kormányfő mentelmi jogát.
A magyar agrárgazdaság piaci pozícióit csak kiváló minőségű és nagy hozzáadott értéket képviselő termékekkel lehet erősíteni – mondta Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, egy szakmai tanácskozáson.
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.
Akciótervet fogadott el az atomerőművek biztonságos működésének javításáról a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa a márciusi japán földrengés okozta balesetekre reagálva.
A magánszemélyek összevont jövedelme tavaly a Nemzeti Adó-és Vámhivatal adatai szerint 1,4%-kal, az inflációnál kisebb mértékben, 119,8 milliárd forinttal nőtt
Az éves szintű minimálbér értékének megfelelő vagy annál alacsonyabb jövedelmet az összes adózó 27,9 százaléka, 1,258 millió adózó vallott be, 88 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - derül ki a ...
Gyengült a forint kedden, a svájci frankot délután fél öt előtt 234,83 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 234,22 forint után.
Negatív irányba ható kockázatai vannak a devizahitelek rögzített árfolyamon történő, egyösszegű törlesztését lehetővé tevő kormányzati terveknek, amelyek veszélyeztetik a hitelezést, a gazdasági növekedést és a közpénzügyeket - mondta Frank Gill, a Standard & Poor's (S&P) európai szuverénadósság-kockázati besorolásokért felelős igazgatója a Bloomberg üzleti hírügynökségnek adott telefonos…
A Real Madrid szakít a jól megszokott fehér és fekete mezével és pirosra vált. Nem kell megijedni, a királyiak csak a Bajnokok Ligájában fognak pirosban pompázni...
Újra lángra kapott az erdő a Pilisi Parkerdőben, Telki és Budajenő között - közölte Lomniczi Gergely szóvivő. A nehezen járható hegyoldalban hétfőre virradóra égett le közel egy hektárnyi fenyves, amit a felerősödő szél a ma délutáni órákban újra begyújtott.
Milán-Barcelona rangadóval kezdődik a H csoportban a labdarúgó Bajnokok Ligája. A két egykori BL-győztes összecsapásán kívül érdekesnek ígérkezik a két német-angol párharc is, a Dortmund az Arsenalt fogadja a Chelsea-hez pedig a Leverkusen látogat. Huszti Szabolcs együttese, a Zenit Cipruson kezdi meg a csoportküzdelmeket, a Kötelest és Tőzsért foglalkoztató Genk pedig a Valenciát fogadja.
A romák elleni támadássorozat vádlottjai náci nézeteket vallottak, testükön erre utaló jelképeket, köztük horogkeresztet viselnek - ismertette a bíró a vádlottak egykori munkáltatójának nyomozati vallomását, amelyet tanú a keddi tárgyaláson fenntartott.
A nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő betegségekről az őseink is elmélkedtek. Itt van pár bizarabbnál bizarabb módszer, amitől neked is eláll a lélegzeted, mivel próbáltak ezek ellen védekezni.
Több mint hatmilliárd forint túlórapénzt már átutaltak a tűzoltóságoknak - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) kedden az MTI-vel.
Nem mindennapi lehetőséget kínál Bódi Sylvi néhány férfi számára. A fekete szépség ugyanis elhatározta, 2012-es naptárában egy-két különleges fotó erejéig kisportolt testű pasikkal pózol, akik más-más intim testrészt takarnak el Sylvi gyönyörű domborulataiból.
Guardiola, a katalánok és Allegri, az olaszok mestere is hat helyen változtat kezdőcsapatán a hétvégi Real Sociedad és Lazio elleni balul sikerült bajnokikhoz képest.
A vádirat szerint a január 9-i időközi polgármester-választás előtt nagy számban jelentkeztek be a faluba olyanok, akik életvitelszerűen nem ott éltek.
Bár a lengyel Tomasz Adamek Vitali hétvégi pofonjai után Vlagyimirtől is szívesen kifeküdt volna, a fiatalabbik Klicsko szerint ez senkit nem érdekelne.
Azért rendeltek ki egy nigériai temetésre négy katonát, hogy őrizzék a gyászolókat az országban folyó keresztény-muzulmán összecsapások miatt. Védelem helyett gyilkoltak.
Tudod, hogy nemsokára meg fog történni. Mert meg kell történnie...vagy mégsem??!! Van néhány dolog, amit át kell gondolnunk, mielôtt ágyba bújnánk az újonnan kiszemelt áldozatunkkal.
Az Európai Labdarúgó Szövetség elutasította a Vanczák Vilmost foglalkoztató Sion fellebezését, így a svájciak helyett a skót Celtic készülhet az Atlético Madrid elleni Európa Liga-csoportmérkőzésre.
Összesen 366 millió forint kenőpénzt adott át táskában Nagy György Gál Györgynek, az erzsébetvárosi ingatlanok áron aluli értékesítéséért - erről a vállalkozó beszélt a per mai tárgyalási napján.
Felvette egymással a kapcsolatot az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és az LMP: a találkozójukon vezetőik megállapodtak, hogy egyeztetnek majd az új Munka törvénykönyvéhez (Mt.) beadandó módosító indítványokról.
Közel nyolcmilliárd eurónyi európai uniós támogatás felhasználását gyorsíthatja fel Görögország a témával foglalkozó európai bizottsági munkacsoport eddigi vizsgálatai szerint.
A reggeli stabil kezdés után, az ismét borongóssá vált nemzetközi befektetõi hangulat mellett esésbe váltott a forint a vezetõ devizákkal szemben. Az euró egészen 285-ig drágult, majd...
Belátható időn belül emelkedhet Magyarországon a nyerstej ára az időjárási hatások, a magas takarmányárak, valamint egy új, olasz érdekeltségű piaci szereplő megjelenése miatt....
A tegnapi egész napos felfüggesztés után ma már kereskedhetünk a hazai bankszektor két szereplõjével, melyek közül az OTP 2,7, az FHB 3,2%-os eséssel zárt. Napon belül egy pozitív fordulat...