Az uzsorával kapcsolatos új szabályozás miatt szükség lesz a büntető törvénykönyv módosítására, a tervek szerint szigorítanák a már létező uzsora-bűncselekmény tényállását - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A tegnapi amerikai kereskedés végén látott pozitív fordulat egyelőre ma is kitart a világ részvénypiacain, így optimista kereskedést láthattunk Ázsia szerte, ahol ma a dél-koreai és a hongkongi piac...
Egy-egy álláshirdetésre átlagosan 27-en jelentkeztek a 2011 júniustól augusztusig eltelt 92 napban a Workania.hu internetes állásportál legfrissebb felmérése szerint. Legnépszerűbbek a pénzügyi...
Húszmillió uniós mikro-, kis- és középvállalkozás munkahelyi kockázatokat vizsgáló tevékenységén segít egy közösségi kezdeményezés. Az internetes alkalmazás elsősorban azon cégeknek előnyös, amelyek nem tudnak költeni saját forrásból különböző rendszerekre - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A hétfői kereskedési napot kihagyta a részvény, miután a kereskedés megindulása előtt bő 10 perccel bejelentették a részvény felfüggesztését Orbán Viktor árfolyam-befolyásoló bejelentésére hivatkozva.
A nyári ítélkezési szünet után ma folytatódik a romák elleni támadássorozat elkövetésével vádolt négy férfi büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon. December 9-ig 26 tárgyalási napot tartanak, de az idén még nem várható ítélet.
A Freiburg felett aratott szombati 7-0-s Bundesliga-siker után szerdán, a Villarreal ellen jól szeretné kezdeni a Bajnokok Ligája csoportkörét a Bayern München labdarúgócsapata.
Sajtóértesülések szerint az olasz pénzügyminiszter múlt héten Kínából érkező delegációval találkozott, ahol többek között arról esett szó, hogy az óriási tartalékokkal rendelkező Kína olasz...
A tisztességes szociális párbeszéd visszaállítását követelték a Kossuth téren tüntető szakszervezetek, amelyek szerint a kormány eddigi intézkedései nem kedveztek a magyar munkavállalóknak. A konföderációk elnökei hangsúlyozták: szeretnék felhívni a parlamenti képviselők figyelmét egyéni döntési felelősségükre.
Világi Oszkár, a MOL Nyrt. Igazgatóságának tagja, a SLOVNAFT a.s. Vezérigazgatója és Igazgatóságának elnöke 2011. szeptember 12-én 3 darab, a Magnolia Finance Ltd. által kibocsátott, 100 ezer euró névértékű, lejárat nélküli, MOL részvényre átváltható értékpapírt vásárolt 66 százalékos árfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével tőzsdén kívüli piacon - olvasható a…
Az amerikai piacok pozitív zárását követően az ázsiai piacokon is megjött a vételi kedv az előző napok masszív veszteségeit követve. Mindez annak a hírnek köszönhető, amely szerint Kína olasz kötvények vásárlására készül.
A nyár az EKB ügyetlenkedésével telt, amíg az eukraták pihentek, Berlin vázolta fel a válságkezelés európai megoldásait. Nincs könnyű dolga a lengyel elnökségnek
Paul Colletta lábára egy két tonnás betonfal esett háza építés közben. A bajba jutott férfi a mentők helyett a feleségét értesítette, és nyugodt hangon közölte a balesetet.
Star jobban szereti az emberi társaságot, mint fajtársaiét. A kacsa olyannyira ragaszkodó, hogy gazdájával Barrie Hayman-nel (65) rendszeresen jár kocsmába és bevásárolni is.
Az Utah államból érkezett The New Hot 5 amerikai dixieland zenekar Autrans-ban, egy legelő mellett adott koncertet. A mezőn legelésző marhát már az első taktusokra felfigyeltek, majd mindannyian megbűvölve mentek a kerítéshez és hallgatták a zenét.
Egyik legértékesebb csatára, a korábban a katalánoknál futballozó Zlatan Ibrahimovic nélkül játszik kedd este az AC Milan Barcelonában, a Bajnokok Ligája 2011-2012-es idényének nyitó napján.
Huszonkét iraki síita zarándokot mészároltak le feltehetően szunnita radikális iszlamista fegyveresek hétfő este a nyugat-iraki el-Anbár tartományban - közölte a rendőrség.
Novak Djokovic nyerte hétfő éjjel New York-ban az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét, miután négy játszmában diadalmaskodott a tavalyi győztes spanyol Rafael Nadal ellen
Az AAA Auto közzétette a cégvezető, Anthony James Denny legutóbbi tranzakcióit, a menedzser szeptember 9-én és 12-én összesen 47 860 darabot vásárolt a társaság részvényeiből. Mint ismeretes...
Sajtóértesülések szerint az olasz pénzügyminiszter múlt héten Kínából érkező delegációval találkozott, ahol többek között arról esett szó, hogy az óriási tartalékokkal rendelkező Kína olasz...
Az eredetileg tervezett 16 helyett valószínűleg csak 13 stadion áll majd rendelkezésre Oroszországban a 2018-as labdarúgó-világbajnokság megrendezéséhez.
A hétfő délutáni kereskedésre jellemző viszonylagos forintstabilitás ma reggelig is kitartott, igaz a nemzetközi részvénypiaci hangulat tegnap délután óta mérsékelten javult. Ebben technikai tényezők...
A legfrissebb statisztikák szerint az amerikai pénzpiaci alapok tovább folytatták a kivonulásukat az európai bankszektorból, többen attól tartanak, hogy a görög csőd a bankoknál problémákat fog...
Hajtóvadászat indul az uzsorások után, fellép a kormány a rezsi és a magas törlesztőrészletek ellen, bevezetik a rögzített végtörlesztést. Többek között ebből áll a kormány legújabb akcióterve. Sok részletet azonban homály takar.
Tegnap a kereskedés végére pozitív fordulat jött Amerikában, mely egyelőre a mai napon is kitarthat, miután az európai határidők 1,5-2%-os emelkedéseket mutatnak. Hazánkban azonban ettől eltérő...
Elsősorban balliberális, az MSZP-hez, az SZDSZ-hez és az MDF-hez kötődő kutatóintézetek, politológusok elemzéseire, értékeléseire volt kíváncsi a budapesti amerikai nagykövetség a 2006–2010 közötti időszakban – ez derül ki a WikiLeaks által közzétett, bizalmas amerikai diplomáciai táviratokból. A dokumentumok Gyurcsány Ferenc „feltűnösködő” közép-ázsiai körútjáról is írnak ...
Paralimpikonok a Trafalgaron, Damu Roland a bíróságon, felkelő a zászlórúdon, Mubarak hordágyon, volt miniszter karja gipszben. Egy hét fotókban elbeszélve a képgalériában.
Nyolc forduló után egy ponttal sereghajtó az NB I-ben a ZTE futballcsapata. Egyelőre Prukner László sem tudta megszakítani a rossz sorozatot. Bemutatkozó mérkőzésén éppen volt csapatától, a Ferenc-várostól kapott ki 2-0-ra a Zalaegerszeg.
Mely területeken mondhatjuk, hogy a nyarat uborkaszezonnak tekinthetjük az álláskeresők aktivitása szempontjából és melyek azok az iparágak, ahol nyáron is sok az álláskereső - erre ad választ a Workania.hu internetes állásportál legfrissebb kutatása.
Az elmúlt két nap jelentős veszteségei után ma már emelkedéssel indulhat a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután Kína kötvényvásárláson keresztül várhatóan pénzügyi segítséget nyújt Olaszország számára. A tegnap esti hír már emelkedést eredményezett az amerikai és az ázsiai piacokon is
A fogyasztói árak 2011. augusztusban 0,1%-kal voltak alacsonyabbak, mint júliusban. Az árak tavaly augusztushoz képest 3,6%-kal nőttek. A várakozások konszenzusa (viszonylag nagy szórás mellett) 3,5...
Még mindig sok hiteles panaszolja be bankját az ombudsmannál: az adósok főként a kamat és a törlesztőrészlet kiszámításának módját és a szerződések felmondásának mikéntjét sérelmezik - írja a Magyar Nemzet. Az ügyfelek az adósmentő intézkedések végrehajtásakor tapasztalt banki visszásságokat is jelenthetik az országgyűlési biztosnál....
A fogyasztói árak 2011. augusztusban 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint júliusban. Az árak augusztusban éves szinten 3,6 százalékkal emelkedtek a júliusban mért 3,5 százalék után. Az első nyolc hónapban átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.
A tegnapi egész napos felfüggesztés után ma már kereskedhetünk a hazai bankszektor két szereplőjével, melyek közül az OTP 4,6, az FHB 3,2%-os esésben áll. A bankok a tegnapi miniszterelnöki beszéd...
Bolíviában szigorították a terrorizmus és a szeparatizmus elleni törvényeket - jelentették múlt csütörtökön az ABI hivatalos bolíviai hírügynökség és a helyi lapok. Az új törvények szerint a Bolíviában terrorizmus gyanújával előzetesben tartott Tóásó Elődöt akár 30 évre is ítélhetik.
Az európai bankok további elbocsátásokra kényszerülhetnek, miután bevételeik csökkennek, a fix költségek pedig továbbra is magasak - írja a Bloomberg. Az európai bankok igen nehéz helyzetben vannak...
Az angol üzletemberek egy évben 3,5 milliárd fontot veszítenek amiatt, hogy nem beszélnek idegen nyelveket, csak az anyanyelvüket. Mi a helyzet itthon?
Moby, amerikai zenész, aki a melankolikus chill-out stílusban lett világhírű, pornót forgatna. Nem érti, hogy a felnőtt filmek miért foglalkoztatnak olyan férfi színészeket, akiknek jóval nagyobb a péniszük az átlagnál.