Czink Melinda az egyes sikere után párosban - a cseh Andrea Hlavackovával az oldalán - ugyancsak bejutott a második fordulóba a 220 ezer dollár összdíjazású, quebeci keménypályás tenisztornán.
Anyámmal nagyon jól megvagyunk. Mindenben számíthatunk egymásra. Sokat harcolunk, de szeretjük egymást. Ketten voltunk, amióta az eszemet tudom. Sőt, előtte is.
Alternatívnak mondanánk, ha nem volna ez a jelző totálisan értelmetlen. Inkább mondjuk azt: Péterfy Bori mindig ott forgolódik, ahol valami érdekes dolog történik a kulturális életben.
Törökország szárazföldi rajtaütést tervez az Irak északi részén megbúvó kurd szakadárok ellen, akik az arab országból kiindulva hajtanak végre fegyveres akciókat törökországi területeken – közölte kedden a török sajtó.
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint ezermilliárd forint veszteség is érheti a bankrendszert, ha mindenki átváltja a devizahitelt forintra. Azt javasolja, a kormány a devizatartalék egy részét...
Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki – feltehetően öngyilkossági szándékkal – egy személyvonat elé feküdt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályinál.
Ausztria megvizsgálja, hogy mennyiben jogszerű a devizahitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztéséről szóló magyar kormányzati javaslat - jelentette ki az osztrák kancellár kedden egy...
A Torpedo Zodinov és Dnyeper Mogyilev találkozójának 70. percében a vendégek egy óriási kapushibának köszönhetően egalizáltak, megszerezve ezzel az egyik pontot.
A piaci árazások alapján nagyon úgy tûnik, hogy Görögország hamarosan csõdbe megy. Emellett az euróövezet perifériájáról vegyes hírek érkeznek. Az egyik ilyen, hogy sajtóértesülések szerint...
A KBC Securities elemzője a kis- és közepes cégeket gazellákhoz hasonlította, melyek dinamikusak, mozgékonyak, és ráadásul ízletes csemegék a nagyvadaknak
Komoly negatív hatással jár a magyar bankszektor számára a magyar kormány tervezett, végtörlesztéssel kapcsolatos intézkedése - jelezte kérdésre válaszolva Amadeu Altafaj Brüsszelben. Olli Rehn...
A megkérdezett munkáltatók közül 11% növelni szeretné a munkaerő létszámát, 10% elbocsátást tervez, 76% pedig nem kíván változtatni az év utolsó három hónapjában
A magyarországi lakossági devizahitel-állomány mögött álló különböző swappiaci termékek várható zárása semmilyen módon nem befolyásolja majd az azonnali (spot) piaci forintárfolyamot, a végtörlesztés...
Elkészült az új szakképzési törvény koncepciója és tervezte, de a véglegesítéssel be kell várni a köz-, a felsőoktatási és az önkormányzati törvényeket is - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a parlament oktatási bizottságában kedden.
Megtévesztő módon, hitelező cégként hirdeti magát több, valójában fogyasztói csoportokat szervező vállalkozás. Akik beleesnek a csapdába, általában fogalmuk sincs arról, hogy a szerződés aláírásával nem jutnak pénzhez, hanem előtakarékosságot vállalnak, és az is előfordulhat, hogy csak 5-15 év múlva, a megadott futamidő végén jutnak hozzá a megvásárolni kívánt áruhoz.
Magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelnek a szlovákiai pedagógusok. Követeléseiknek kedden Pozsonyban tüntetésen adtak nyomatékot. A kormány épülete előtt lezajlott nagygyűlésen mintegy 8-10 ezer ember gyűlt össze.
A 35 éven felüli aktív alkalmazottak 20 százaléka foglalkozik azzal, hogy miből él meg nyugdíjas korában, míg 59 százalékuk nem szentel komolyabban figyelmet arra, hogy felkészüljön nyugdíjas éveire - derül ki az Aegon Magyarország megbízásából a BellResearch által készített felmérésből, amelynek megállapításait a biztosító közölte.
Folytatódik az életbiztosítási piac növekedése és 2013-tól a nem-élet oldal is lassú emelkedésbe kezdhet a K&H Biztosító szerint, melynek vezetői keddi sajtótájékoztatójukon ismertették az élet- és...
A Rájátszás vendége Orbán Viktor miniszterelnök 20.05-től. Rögzített árfolyamú végtörlesztés a devizahiteleseknek, zéró tolerancia az uzsorásokkal szemben, hatósági áras szemét-, víz- és csatornadíjak. Hat pontos országvédelmi akciótervvel kezdődött a küzdelmes ősz. (lm) hírTV
A görög kormánynak nagyjából október közepéig van elegendő pénze ahhoz, hogy kifizesse kötelezettségeit, egyebek mellett az állami alkalmazottak bérét, és a nyugdíjakat - mondta egy televíziós interjúban a görög pénzügyminiszter-helyettes.
Vegyesen ítélik meg a londoni elemzők Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédének legfontosabb pontját, ami a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésről szól. Egyes közgazdászok egyenesen azt...
Nem jutott be a legjobb 16 közé Lipcsei Betta, a Brazíliában zajló Miss Universe szépségversenyen. A Sport TV szemrevaló műsorvezetője azért így sem lehet csalódott - a 60. alkalommal kiírt versenyt Angol szép nyerte.
Annak tudatában jelentették be végtörlesztési lehetőséget, hogy az borítékolhatóan jogellenes. A következmények is egyértelműek, ha az Európai Bíróság az eddigi gyakorlatának és a magyar igazságügyi minisztérium szakértőinek véleményének megfelelően jár el, a mostani lépés első körben a bankokat terhelő akár több százmilliárdos költségét a magyar államnak kell majd megfizetnie. A számla akár még…
Szerdán ismét tárgyal a kormány a devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztéséről, és ha jóváhagyja a Nemzetgazdasági Minisztérium által előkészített jogszabálytervezetet, a parlament a jövő héten elkezdheti annak tárgyalását - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt.
Egy év elzárást kapott kedden az a tizenéves fiú, aki egy kővel összetörte egy négyéves kislány arcát. A követ szándékosan vágta ahhoz a kocsihoz, amiben a kislány is ült.
A szocialista Hiller István szerint nyilvánvalóan nincs pénz Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár terveinek megvalósítására. Az ellenzéki politikus keddi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a kormány tandíjrendszert vezet be a felsőoktatásban.
A tegnapi egész napos felfüggesztés után ma már kereskedhetünk a hazai bankszektor két szereplõjével, melyek közül az OTP 1,3, az FHB 2%-os esésben áll. Napon belül egy pozitív fordulat...
Nagy fejfájást okozhat a problémás hiteleseknek a kormány által bejelentett rögzített árfolyamon történő végtörlesztés. Az ugyanis, hogy a több mint 90 napja nem fizető adósok igénybe tudják-e venni a lehetőséget nagymértékben a bankok hozzájárulásán és feltételein is múlik. A miniszterelnök által is támogatott koncepció ugyanakkor az ingatlanpiacra is kifejtheti hatását, mely nyomán további…
Az importárak 0,4 százalékkal csökkentek, az exportárak viszont 0,5 százalékkal emelkedtek az USA-ban - derül ki az amerikai munkaügyi tárca jelentéséből. Az importárak esetében -1,0 százalék volt a...
Az amerikai elnök világos szavakkal kérte európai kollégáit, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket az adósságprobléma megoldására – a következmények ugyanis Amerikát is elérhetik. Azt is beismerte, hogy saját válságintézkedéseik kialakítása és végrehajtása során ő is követett el hibákat.
Nem jutott be a legszebb 16 lány közé Lipcsei Betta, a Brazíliában zajló Miss Universe szépségversenyen. A Sport TV szemrevaló műsorvezetője azért így sem lehet csalódott - a 60. alkalommal kiírt versenyt egyébként Angola szépe nyerte.
A brazil támadó kihagyta a királyiak utolsó, nyilvános tréningjét a szerdai, Dinamo Zagreb elleni BL-csoportmérkőzés előtt, így valószínűsíthető, hogy José Mourinho nem viszi őt magával Horvátországba.
A megemelt összegben meghirdetett 3 hónapos diszkont kincstárjegyből az alacsony jegyzési érdeklődés miatt a meghirdetettnél kevesebbet értékesített növekvő hozamon az Államadósság Kezelő Központ heti rendszeres keddi aukcióján.
A Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Borussia Dortmund az Arsenalt fogadja, és ennek tiszteletére a német bajnok egy videóklippet készített.
Az idei első két negyedévben 0,8-0,8 százalékkal, összesen 26,6 milliárd forinttal csökkent az életbiztosítók által kezelt, mintegy 1.600 milliárd forintos vagyon, a K&H Biztosító az első félévet jobb aránnyal zárta, az év egészében - az 5 éves lejáratú konstrukciók miatt - viszont az átlagosnál többet veszít - mondta Kuruc Péter, a biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője…
Tudta-e, hogy a magyarok Európa leghevesebb szeretői közé tartoznak? Mindezt a felmérések mellett az a tény is alátámasztja, hogy a párok hetente többször is belépnek a gyönyör birodalmába.