A közműcégek tulajdonosait eltántoríthatja a további működéstől, ha a hatósági ár, Schmidt Jenő szerint, nem hozhat nagyobb profitot, mint az elfogadott.
Közel harmincezer fővel kell csökkenteni a központi közigazgatási intézmények dolgozói létszámát - erről hozott informális döntést a kormány az [origo] információi szerint. Az adóhatóság és néhány más intézmény felmentést kaphat az elbocsátások alól.
Műszaki hiba miatt nem sokkal a felszállás után visszafordult a Liszt Ferenc repülőtérre a Malév podgoricai járata. A gép 46 utassal a fedélzetén biztonságban landolt, senki sem sérült meg.
Felmentette Borovszky Tímeát, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának korábbi főosztályvezetőjét a vesztegetés vádja alól másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön; az ítélet nem jogerős, a per a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be.
A 63 kilós Sastin Marianna az elődöntőben is két menetben győzött, így az esti programban aranyéremért küzdhet az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
Az 1989 óta megkötött mintegy 1700 privatizációs szerződés teljes átvizsgálását, "leltárazását" akarja elérni a Szociális Unió - mondta el Szili Katalin, a szervezet elnöke, független országgyűlési képviselő csütörtökön Kabán.
Augusztusban a vártnál gyorsabban, ám az előző havinál lassabban nőtt az ipari termelés volumene az Egyesült Államokban - jelentette a Federal Reserve. A főindex 0,2 százalékos bővülést jelzett. A...
December 31-ig lehet majd benyújtani az igényeket a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére - közölte a miniszterelnök szóvivője.
Felmentette Borovszky Tímeát, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatósága korábbi főosztályvezetőjét a vesztegetés vádja alól másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön; az ítélet nem jogerős, a per a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be.
A reggeli 288,5-rõl határozottan erõsödött kora délutánra a forint az euróval szemben, majd a délután 3 órakor érkezett összehangolt lépés a világ legnagyobb jegybankjai felõl...
A vegyület növelte a sejteket energiával ellátó sejtszervecskék, a mitokondriumok számát az izomsejtekben, hasonlóan ahhoz, ahogyan a tréningezés teszi.
Sajnos sok esetben kimaradunk a jóból, ami ezúttal különösen igaz mondás lehet, hiszen a Volkswagen többek között stratégiai és piaci okokra hivatkozva nem forgalmazza hazánkban a Golf Cabriót, pedig a keménytetős EOS létezése ellenére biztosan sokan lecsapnának a kínálkozó lehetőségre. Hogy miért? Kiderül a cikkből.
A KTE szerb mestere elmondta, egy-két légiósa helyett szívesen látná a csapatában a Haladás 20 éves tehetségét, aki remekül játszott az U20-as válogatott szerbek elleni 3-1-es legyőzésekor.
Több évig tartó gazdasági lejtmenetet jósol az euróövezetnek Soros György. A befektetési szakember szerint a deficitcsökkentési igyekezet nyomása tartós recesszióba taszítja az euróövezetet, és ez szerinte beláthatatlan politikai következményekkel járhat.
A fiktív számlák kiszűrése és az áfa-bevételek növelése fontos feladat most az adóhatóság napi rutinjában. Van azonban, aminek az alkalmazására a NAV nem lát lehetőséget.
Mire számíthat a munkanélküli gyermeket váró anyuka, milyen feltételek esetén jogosult a terhességi gyermekágyi segélyre? Olvasónk kérdésére az Adózóna szakértője, Széles Imre válaszol.
December 31-ig lehet majd benyújtani az igényeket a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére - közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtökön újságírók előtt.
Gyilkos meccset játszott egymással az Érd és a Ferencváros az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság alapszakaszának a negyedik fordulóból előrehozott mérkőzésén.
Október 1-jétől megújulnak a közszolgálati televíziós és rádiós csatornák. Az m1-en 36, a Duna és Duna2 csatornán 16 új műsor jelentkezik ősztől - jelentette be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese.
Líbiába érkezett David Cameron brit miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia államfő. A Kadhafi-rezsim elleni nemzetközi támadásokat vezető országok első emberei a diktátor bukása óta először járnak az észak-afrikai államban.
Somogy megye ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint az ország többi területe, de úgy látom, megvan az akarat az előrelépésre, nem mutogatnak már visszafelé - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök országjáró körútjának somogyi állomásán, kaposvári látogatása során csütörtökön.
A foglalkoztatásért felelős EU-biztos szerint Magyarországon komoly gondot jelent a szociális párbeszéd. Andor László szerint a munkaadói és a munkavállalói oldal nagyobb bevonásával fenntarthatóbb...
Indokolatlannak tartja a Nemzetgazdasági Minisztérium a délutáni műszakban járó pótlékot, az éjszakait viszont továbbra is megtartaná - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: nem cél a jövedelem csökkentése, egyéb, meg nem nevezett eszközökkel kellene fenntartani....
A másodfokon eljáró bíróság - megváltozatva az első fokon hozott ítéletet - Kaszab Csaba cselekményét társtettesként, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettére minősítette. A végrehajtandó szabadságvesztés tartamát két évi börtönbüntetésre enyhítette és a 17 millió forint vagyoni előny megfizetésére való kötelezését mellőzte a bíróság.
Egymásnak feszülő érvek, pozitív és negatív jövőképek, eltérő irányú várakozások, és parázs szakmai viták is tarkították a Portfolio.hu első, kizárólag a kiskereskedelmi ingatlanpiaccal foglalkozó...
Robbie Williams férfiasságát csupán egy fügefalevél takarta, amikor kilépett mentoráltjai elé a brit X-Faktor egyik adásában. A pucérkodás ötlete feleségétől, Aydától származott.
Ez év végéig lehet majd benyújtani az igényeket a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére - közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtökön újságírók előtt.
Kialudt a tűz a Miskolcon sérült vezetéknél, miután a Tigáz szakemberei elzárták a gázt. A 300 mm-es vezeték berobbanásakor két a helyszínen dolgozó munkás sérült meg, egyikük életveszélyes állapotban van, testfelületének 70 százaléka megégett.