Líbiába érkezett David Cameron brit miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia államfő. A Kadhafi-rezsim elleni nemzetközi támadásokat vezető országok első emberei a diktátor bukása óta először járnak az észak-afrikai államban.
Somogy megye ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint az ország többi területe, de úgy látom, megvan az akarat az előrelépésre, nem mutogatnak már visszafelé - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök országjáró körútjának somogyi állomásán, kaposvári látogatása során csütörtökön.
A foglalkoztatásért felelős EU-biztos szerint Magyarországon komoly gondot jelent a szociális párbeszéd. Andor László szerint a munkaadói és a munkavállalói oldal nagyobb bevonásával fenntarthatóbb...
Indokolatlannak tartja a Nemzetgazdasági Minisztérium a délutáni műszakban járó pótlékot, az éjszakait viszont továbbra is megtartaná - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: nem cél a jövedelem csökkentése, egyéb, meg nem nevezett eszközökkel kellene fenntartani....
A másodfokon eljáró bíróság - megváltozatva az első fokon hozott ítéletet - Kaszab Csaba cselekményét társtettesként, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettére minősítette. A végrehajtandó szabadságvesztés tartamát két évi börtönbüntetésre enyhítette és a 17 millió forint vagyoni előny megfizetésére való kötelezését mellőzte a bíróság.
Egymásnak feszülő érvek, pozitív és negatív jövőképek, eltérő irányú várakozások, és parázs szakmai viták is tarkították a Portfolio.hu első, kizárólag a kiskereskedelmi ingatlanpiaccal foglalkozó...
Robbie Williams férfiasságát csupán egy fügefalevél takarta, amikor kilépett mentoráltjai elé a brit X-Faktor egyik adásában. A pucérkodás ötlete feleségétől, Aydától származott.
Ez év végéig lehet majd benyújtani az igényeket a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére - közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtökön újságírók előtt.
Kialudt a tűz a Miskolcon sérült vezetéknél, miután a Tigáz szakemberei elzárták a gázt. A 300 mm-es vezeték berobbanásakor két a helyszínen dolgozó munkás sérült meg, egyikük életveszélyes állapotban van, testfelületének 70 százaléka megégett.
Gyanúsítottként hallgatta ki Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) volt értékesítési igazgatóját a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésével összefüggésben a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön; Császyt bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, valamint magánokirat-hamisítás vétségével gyanúsítják.
Traian Basescu román és Giorgio Napolitano olasz államfő egyetért abban, hogy létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat - derült ki a két államelnök bukaresti találkozóján.
Közel harmincezer fővel kell csökkenteni a központi közigazgatási intézmények dolgozói létszámát - erről hozott informális döntést a kormány az Origo.hu információi szerint
Csütörtök délután meredek erősödésbe kezdett a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is: a háttérben a világ vezető jegybankjainak közös akciója áll, likviditást biztosítanak a dollárra szomjazó piacoknak
Felmentette Borovszky Tímeát, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának korábbi főosztályvezetőjét a vesztegetés vádja alól másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön; az ítélet nem jogerős, a per a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be.
December 31-ig lehet majd benyújtani az igényeket a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére - közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtökön újságírók előtt.
Október 1-jétől megújulnak a közszolgálati televíziós és rádiós csatornák. Az m1-en 36, a Duna és Duna2 csatornán 16 új műsor jelentkezik ősztől - jelentette be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a kiskunlacházi gyermekgyilkossággal vádolt Pocsai Józsefet; a férfi leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
December 31-ig lehet majd benyújtani az igényeket a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére - közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtökön újságírók előtt. ...
Tizedik alkalommal rendezik meg Budapesten a mobilitási hetet, és ahhoz kapcsolódóan szombaton az autómentes hétvégét az Andrássy úton. A programsorozat pénteken kezdődik.
Októberben vagy novemberben léphet tőzsdére a közösségi vásárlási szolgáltatásokat kínáló Groupon - tudta meg a New York Times. Mint ismeretes, a cég a múlt héten jelentette be, hogy elhalasztja az...
Rácz Gergő élete első duettjét a Megasztár 5 győztesével, Tolvai Renivel énekelhette. A dal az összefogásról szól, a videoklipben ezt a ruhák segítségével szemléltetik.
Szükség van a humorra, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy milyen helyzet van Magyarországon – mondta Vámos Annamária, az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület társelnöke.
Az új Chevrolet Camaro ügyesen lovagolja meg a retro-divat hullámait, s erre mi sem lehetne jobb bizonyíték, minthogy a gyártó immáron az európai piacon is bizonyítani kívánja a modell rátermettségét.
A fogadóirodák szerint Harry Redknapp a fő várományosa az angol válogatott szövetségi kapitányi pozíciójának, amelyet az olasz Fabio Capello jövő nyárig tölt be.
Csökkent uygan a feldolgozóipari szereplők pesszimizmusa, ám a vártnál kisebb mértékben - derül ki a Philadelphiai Fed szeptemberi felméréséből. A főindex értéke -30,7 pontról -17,5 pontra emelkedett...
Emil Jersling 2011 szeptemberében operatív igazgatóként csatlakozik a Kupon Világhoz, Magyarország vezető közösségi vásárlási oldalához, mely a berlini központú Rebate Networks magyarországi leányvállalata.
A Masterplast Nyrt. Oroszországban hozta létre legújabb leányvállalatát, a 100 ezer dolláros invesztíció eredményeképpen először gazdaságosan szállítható termékekkel lépnek piacra - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Összehangolt akciót kezdenek a világ vezető központi bankjai, hogy kellő mennyiségben juthasson dollárhoz az euróövezeti bankrendszer, az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki közleménye szerint az akció az utolsó negyedévben indul.
Konkrétan nem beszélt korrupcióról a Hunvald-ügyben szereplő önkormányzati ingatlanokkal kapcsolatban a külföldi nagybefektetők tanúként meghallgatott egykori képviselője, de homályosan célzott rá a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.
Két életveszélyes sérültje van annak a balesetnek, amelyben a miskolci Városház téren belobbant egy gázvezeték. A vezetékszakaszt elzárták, már nem ég a gáz, csak minimális szivárgás van, de rövidesen ez is megszűnik.
A kormány múlt vasárnap informális döntést hozott arról, hogy közel harmincezer fővel kell csökkenteni a központi közigazgatási intézmények dolgozói létszámát - értesült az origo. Az adóhatóság...
A globális tőkepiacokat befolyásoló hangulat romlása a befektetési alapok hozamaiban is jelentkezett, a pénztári vagyonátadáshoz kapcsolódó visszaváltások is folytatódtak.
TeARTrum Fesztivál elnevezéssel a korábbi évek hagyományaira építve az idén is lesz Színházi Korzó az Andrássy úton: a szombati évadindító rendezvényen elsősorban független színházi társulatokkal találkozhatnak a látogatók.
Nyugat-Afrika partjai egyre veszélyesebbek: a kalózok egy teljes tankerhajó személyzetét foglyul ejtették, majd eltűntek a hajóval. A szakértők emelni akarnak a Szomália előtti partok veszélyességi szintjén.