A Fidesz-frakció határozottan támogatni fogja azt a kamarák által is megfogalmazott elképzelést, amely rugalmasabbá tenné a munka világát, figyelembe venné a munkaadók és a gazdasági szereplők érdekeit is, védve a foglalkoztatottak hosszú távú jövőjét – jelentette ki Lázár János frakcióvezető csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
A nyomozás kiderítette: Rényi-Vámos Krisztina a Budapest Airport Zrt. jogi igazgatója és Sziebert György, a BKV jogi igazgatója irreálisan magas összegű megbízási szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal.
SIKER Több idős embert vert át egy háromfős banda, akik rendőrnek adták ki magukat – közölte dr. Berár Iván rendőr alezredes, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályának vezetője.
Maradhatna a Magyar Természettudományi Múzeum a Lovarda épületében és új irodaházat is kaphatna az intézmény, viszont a Bárka Színház és a Rauol Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium "integrálódna" a Ludovika Campusba költöző Nemzeti Közszolgálati Egyetembe - írja a Heti Válasz csütörtökön megjelent számában.
A múlt hétvégén a Kaposvár elleni mérkőzésen ugyan a Győri ETO elveszítette 100 százalékos mérlegét, de a csapat vezetőit ennél jobban aggasztotta néhány renitens szurkoló viselkedése, akik ellen most vizsgálatot indítanak.
Az Otthon Centrum szakértői szerint a devizaalapú hitelek rögzített árfolyamú végtörlesztési lehetőségének törvénybe iktatása esetén sokak számára alkalmazható eljárás lehet, hogy a deviza hiteles tulajdonos a lakása eladásával törleszti a kölcsönt, majd a vételárból fennmaradó pénzt önerőnek használva, másik lakást vásárol, de most már forint alapú kölcsönre.
Jogi úton támadja meg a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiszabott 135 milliárd forintos bírságról szóló határozatot - közölte a cég és jogi ügyvédje is az MTI-vel csütörtökön.
Sopron – Bekövetkezett az, amitől Orosz László (T39) hozzátartozói, barátai és ismerősei tartottak, holtan találták meg a Lövérek tetején a korábbi válogatott kosárlabdázót. A közkedvelt játékos felakasztotta magát.
Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen, az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.
Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.
A jövőben az Allen & Overy budapesti irodájának munkatársaként folytatja pályafutását két, jelentős szabályozói és ügyvédi tapasztalatokkal rendelkező versenyjogász, Szántó Tibor és Kőmíves Attila....
Régóta és általánosan ismert tény, hogy a sörhas, a zsíros pocak a szívroham egyik kockázati tényezője, de japán kutatók új vizsgálata szerint a szívet burkoló hártya elzsírosodása is az infarktus veszélyére utal. Ken Harada és munkatársainak tanulmányát az American Journal of Cardiology közölte.
Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.
Szerdán barátságosnak indult labdarúgó-mérkőzést játszott Felcsúton a Nemzeti Sport tizenegye a FourFourTwo magazin és a felcsúti futballakadémián dolgozó edzők vegyes csapatával. A mérkőzésen Paulo Sousa, a Videoton FC edzője dühből lefejelte Borbola Bencét, a sportnapilap újságíróját. Az egykori NB I-es játékosból lett újságírónak felszakadt a fejbőre, sebét a Baleseti Intézetben látták el.…
Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.
Budapest — Ez év végig élhetnek a kedvezményes végtörleszéssel azok a jelzáloghitelesek, akik devizában adósodtak el - jelentette be Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
Az elmúlt másfél hónap pánik eséseit követően októberben egy "megkönnyebbülés" rali jöhet a részvénypiacokon - véli Arjuna Mahendran, az HSBC Private Bank ázsiai stratégiai befektetések részlegének...
Megtámadja a Mal Zrt. azt a környezetvédelmi határozatot, amely 135 milliárd forint bírság megfizetésére kötelezi a céget a tavalyi vörösiszap-katasztrófa miatt.
Egy Sopronhoz közeli erdőben megtalálták a május végén eltűnt Orosz László kosárlabdázó holttestét - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Budapest - Foggal-körömmel harcolnak előjogaikért a képviselők. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hadat üzent a honatyák költségtérítéseinek, ám a jelek szerint képviselőtársai is igyekeznek keresztbe feküdni az elképzeléseknek.
Az Európai Unió érdekeit sértőnek minősítette a Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezetéket Günther Oettinger, az EU energiaügyi biztosa, és egyenesen megfenyegette az orosz Gazpromot, hogy problémák lesznek a szerződésekkel, amennyiben a Déli Áramlat zavarni fogja a vetélytárs európai Nabucco vezetéket - írta csütörtökön a Kommerszant című orosz gazdasági lap.
Az előttünk álló vasárnap rangadót rendeznek Debrecenben, a listavezető ugyanis a tavalyi ezüstérmes Paksot látja vendégül. A Siófokon remiző hajdúságiak hazai pályán kétségtelenül esélyesei a mérkőzésnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,46 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 16.798,21 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Költségvetési Tanács (KT) szeptember 23-án véglegesíti a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos véleményét - közölte Járai Zsigmond, a KT elnöke az MTI megkeresésére csütörtökön.
A Real Madrid egygólos győzelmet aratott szerda este a Dinamo Zagreb otthonában. A mérkőzés után a királyi gárda játékosai véleményezték a mérkőzést, nem kímélve a játékvezetőt sem.
Egy női bajnoki mérkőzéssel és a férfi Szuperkupáért kiírt találkozóval kezdődik meg szeptember 28-án a magyar kosárlabdaidény, a "kettős rangadónak" a budapesti Körcsarnok ad otthont.
Noha az elmúlt héten országos átlagban csökkent a parlagfű pollenszórása, a hatfokozatú riasztási skálán több helyütt még negyedik szintű, azaz sötétbordó riasztás van érvényben - közölte a tisztiorvos Facebook oldala csütörtökön. A parlagfű pollenkoncentrációja továbbra is eléri azt a szintet, amely az allergiásoknál erős tüneteket vált ki - hangsúlyozták.
Egy Sopronhoz közeli erdőben megtalálták a május végén eltűnt Orosz László kosárlabdázó holttestét - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Az MSZP elnöke szerint felháborító és szégyenletes, hogy az Orbán-kormány politikai nyomást gyakorol a szakszervezetekre és eszközül használja ehhez a rendőrséget, amellyel betiltatja a szakszervezetek rendezvényeit.
A NATO főtitkár elmondta: a KFOR csapatai önvédelemből léphetnek akcióba, valamint akkor kell cselekedniük, ha az szükséges a biztonság fenntartásához.
A MAL Zrt. állami kézbe kerülését késztheti elő a cégre kirótt 135 milliárdos környezetvédelmi büntetés - vélik a lapunk által megkérdezett szakértők. A vállalat ugyanis feltehetően képtelen befizetni a költségvetésben is méretes összegnek tekinthető bírságot, így az adóhatóság várhatóan elárverezi a céget. A vevők között azonban a magánvállalkozások mellett megjelenhetnek állami cégek is.…