Termálvíz alapú fűtést épít ki a Fővárosi Állat és Növénykert. Az intézmény fejlesztési referense, Szabon Márta szerint erre azért van szükség mert a fűtési idény a trópusi házakban szeptembertől májusig tart. A beruházás összesen 395 millió forintba kerül, amelyet az Európai Unió is támogat.
Megtalálták Takács József alapítványvezetőnek, a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozatának vérét az emberöléssel gyanúsított Kun Tamás ruházatán – mondta Lázik András igazságügyi orvosszakértő csütörtökön a Fővárosi Bíróságon abban az ügyben, amelyben Kun Tamás biztonsági őrt emberöléssel, Deme Gábor volt csepeli iskolaigazgatót pedig ebben való bűnsegédi szereppel vádolják.
A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács fegyveresei behatoltak a még ellenálló Szirt területére - jelentette be a miszrátai katonai parancsnokság csütörtökön.
A válság veszélyes új szakaszába léptünk, a közös döntések nélkül nem tér vissza a bizalom, amire oly nagy szüksége van most a világnak - mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap...
Néhány órán belül elfogták azt a két fiatalt, akik a gyanú szerint elloptak egy értékes bronzszobrot a kisújszállási alkotóházból - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Megtalálták a május 27-én eltűnt Orosz László holttestét. A korábbi 120-szoros válogatott, sokszoros magyar bajnok kosarasra a Soproni-hegység népszerű kirándulóhelyén, a Károly-kilátótól 800 méterre bukkantak rá arrafelé túrázó középiskolások.
Korrupció gyanújával nyomozást folytat Herbert Scheibner volt védelmi miniszter ellen és kérte a politikus parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését a bécsi ügyészség - erősítette meg csütörtökön a hatóság szóvivője.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csütörtökön elutasította a katari Mohamed Bin Hammam fellebbezését, amelyet a sportág ázsiai szövetségének volt elnöke az életre szóló eltiltása miatt nyújtott be még augusztusban.
A mélyülő euróövezeti adósságválság most már az eddiginél "agresszívabb járvány" formájában kezd átterjedni Kelet-Európára is, és a negatív hatások miatt a jelenlegi konszenzusos előrejelzésekben szereplő ütemnél várhatóan jóval lassabban növekszik a következő két évben a felzárkózó európai térség gazdasági teljesítménye - jósolták csütörtökön londoni felzárkózó piaci elemzők.
A portugál Hugo Almeida átemelős góljával már a 3. percben megszerezte a vezetést a török Besiktas az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen az Európa Liga E-csoportjának első fordulós mérkőzésén.
Jogi úton támadja meg a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiszabott 135 milliárd forintos bírságról szóló határozatot - közölte a cég és jogi ügyvédje is az MTI-vel csütörtökön.
A bari ügyészség nyolc ember ellen emelt vádat, akik a feltételezések szerint előnyös szerződések és magas pozíciók reményében biztosították prostituáltak szolgáltatásait az olasz kormányfőnek.
A legtöbb bevásárlóközpont ma már nem tudja felhívni magára a figyelmet csak az üzletekkel az éttermekkel, vagy a mozival: olyan vásárlóösztönző eszközök is szükségesek, amelyek extra szolgáltatásként vonzzák az érdeklődőket. Új plázafejlesztések egyelőre nem indulnak Magyarországon, a diszkontok viszont további terjeszkedés előtt állnak - hangzott el csütörtökön, a Portfolio.hu Retail 2011. című…
Az összehangolt jegybanki bejelentésnek és a továbbra is szép technikai képnek köszönhetően a kezdeti bizonytalanság után továbbra is optimisták az amerikai részvénypiacok. A vezető indexek közül a...
A francia élelmiszeripari óriás, a Danone továbbra is akvizíciós lehetőségeket keres, mely jegyében a társaság akár a mexikói bébiétel piacra is beléphet - mondta a társaság pénzügyi vezére,...
Egy Sopronhoz közeli erdőben megtalálták a május végén eltűnt Orosz László kosárlabdázó holttestét - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A Slovan Bratislava otthonában szerezte meg a vezetést a spanyol Athletic Bilbao az Európa Liga csoportkörének első fordulójában, amikor Munian passzábából Susaeta talált be.
Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen, az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.
Harmadikként a francia válogatott jutott be a négy közé a litvániai férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, miután a csütörtöki negyeddöntőben legyőzte a görög csapatot.
Kellemetlen halszag árad azoknak a leheletéből, izzadtságából és vizeletéből, akik DNS-ében egy hibás gén két példányban van jelen, ezért szervezetük nem képes lebontani a kolin nevű anyagot - írták amerikai kutatók az American Journal of Medicine című orvosi folyóiratban.
Szurkolólányok köszöntötték születésnapján Dimitrij Medvegyev orosz elnököt, aki szerdán töltötte be 46. életévét. A „Medvegyev-lányok” - ahogy magukat hívják - egyenruhába bújva énekeltek a moszkvai Vörös téren, még tortát is sütöttek kedvencüknek.
Egy helyi lap szerint a 81 éves Pedro Novais hét éven keresztül az államkasszából fizette bejárónőjét, akit hivatalosan kongresszusi tanácsadóként tüntetett fel.
A nyáron nagy reményekkel érkező hórihorgas támadóra a jövőben nem számol az első csapat szakmai stábja, így várhatóan már nem is lép pályára az őszi szezonban az NB I-ben.
Portugál összjáték végén duplázta meg előnyét a török Besiktas, a 28. percben Quaresma majdnem a felezővonaltól adott külsővel egy zseniális labdát honfitársának, aki másodszorra a kapuba juttatta a labdát.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
November 6-án szólítják az urnákhoz a nagycenkieket, hogy polgármestert és önkormányzati képviselőket válasszanak; a helyi választási bizottság csütörtökön meghozott döntéséről Tóth Erzsébet elnök tájékoztatta az MTI-t.
Nyilvánosan pedofilnak nevezte Daniel Cohn-Benditet Jean-Marie Le Pen. A két politikus az Európai Parlament ülésén kezdett éles hangú vitába a norvég mészárlás kapcsán. Le Pen azzal vádolta a norvég kormányt, hogy nem védte meg kellőképpen polgárait.
A szervezet szerint a belügyi kormányzat részéről már máskor is tapasztalhatóak voltak olyan intézkedések, amelyek akadályozták a rendvédelmi dolgozók demonstrációit.