A Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége (NAR) adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések alakulásából képzett mérőszám (PHSI) az USA-ban augusztus folyamán a vártnál kisebb mértékben Az index értéke a felülvizsgált júliusi 89,7 pontról 1,2 százalékkal 88,6 pontra csökkent. Az előzetes várakozások 1,7 százalékos csökkenésre számítottak, az előző havi 1,3 százalékos visszaesés után.
Októberben dönthet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete a Győri ETO fellebbezéséről, amelyet a nemzetközi kupákból való hároméves kizárása miatt nyújtott be a klub.
Helyi civilek kezdeményezésére immár negyedik alkalommal rendeznek úgynevezett tökvilágfesztivált Zebegényben, amit idén sárkányfesztivállal „fűszereznek” – tájékoztatta az MTI-t a hétvégi kétnapos programról Vincze Mihály főszervező.
Nehéz körülmények között kellett összerakni a jövő évi költségvetést, amit az is tovább nehezített, hogy a magyar költségvetési politika megítélése a legrosszabb az Európai Unióban - mondta Járai...
Augusztusban 1,2 százalékkal csökkent a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban, ami alapján az valószínűsíthető, hogy a következő hónapokban tovább csökken az adás-vételi...
Magyarországnak szüksége van a gazdasági élet jobb tervezhetőségére - mondta a CNBC-nek adott interjújában Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete. Az országba...
Csak a harmadik negyedévben 8,9 milliárd dollár értékben halasztották el vagy vonták vissza elsődleges részvénykibocsátási terveiket a világban vállalatok, ezzel pedig jó úton haladunk afelé, hogy...
Brighton - Robert Burns (64), brit férfi nyugdíjazása után sem tudta letenni az ecsetet. A visszavonult festőművész tiszteletből 8 év alatt Sixtus-kápolnává pingálta bérelt lakását.
A Figyelő azt írja, hogy diplomások és szakképzettek tízezrei hagyják el az országot a kedvezőbb életkörülmények és a munkalehetőség reményében, sőt már a tizenéves korosztály egy része sem itthon képzeli el a jövőjét.
Somogy Megye Közgyűlése is átadná az államnak az általa működtetett Kaposi Mór Oktató Kórházat. Erről szerdán döntött a testület, az intézmény jövőbeni biztos működtetése, az ellátás színvonalának emelése és a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés érdekében.
A kormány 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,5 százalékos hiánnyal, 3,7 százalékos folyó fizetési egyenleg többlettel, 4 százalék feletti inflációval és a foglalkoztatottság 1-1,5 százalékos bővülésével számol a jövő évi költségvetés tervezetében - jelentette be Varga Mihály csütörtökön Pécsen.
Szükségszerűnek tartja Gyurcsány politikai és jogi felelősségének vizsgálatát a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott.
Budapest - Mit rejt egy múmia koporsója? Hogyan nézhetett ki egy több mint 2000 évvel ezelőtt élt egyiptomi ember? Ezekre ad választ a budapesti Szépművészeti Múzeum és az Appsters közösen kifejlesztett háromdimenziós iPad-alkalmazása, a Mummy, amelyet pénteken 11 óráig bárki ingyenesen letölthet az Apple online boltjából.
Egy gép mozgó alkatrészei közé szorult egy nő a békéscsabai konzervgyárban szerdán, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Be kell vonni a roma közösségeket a nemzeti integrációs stratégiák megalkotásába - hangsúlyozta Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, az Európa Tanács égisze alatt működő Roma Ifjúsági Konferencia aktivistáival lezajlott strasbourgi találkozón.
Horvátország az Európai Bizottság engedélyét kéri majd azon törvény elfogadásához, mely korlátozná a MOL-t abban, hogy 50% feletti részesedést szerezzen az INA-ban - írja a Reuters. Jadranka Kosor...
A részvények az elmúlt évtizedben koránt sem hozták azt a teljesítményt, amit a kockázatosságuktól elvártak volna a befektetők, ezért a globális tőkepiacok egyik nagy szereplői, az állami befektetési...
A kormány 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,5 százalékos hiánnyal, 3,7 százalékos folyó fizetési egyenleg többlettel, 4 százalék feletti inflációval és a foglalkoztatottság 1-1,5 százalékos bővülésével számol a jövő évi költségvetés tervezetében - jelentette be Varga Mihály csütörtökön Pécsen.
Egy gép mozgó alkatrészei közé szorult egy nő a békéscsabai konzervgyárban szerdán, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország - Ahány szerep, annyi cipő – magyarázta Vágó Réka, aki nyolc éve készít egyedi tervezésű cipőket, Réka úgy véli, a gyengébbik nem képviselői nem szívesen kötnek kompromisszumot: nekik nem elég, ha kényelmes a cipő, legalább annyira fontos, hogy csinos is legyen, és passzoljon a ruhájukhoz.
A Szerb Labdarúgó Szövetség "a lehető legjobb viselkedésre" szólította fel a válogatott szurkolóit az október 7-i, Olaszország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Az 1997-es agrártörvényt egy vidékstratégiai törvény válthatja fel, a helyi fejlesztéseket gátló jogszabályok „kigyomlálására” pedig a vidéki civil szervezetek tegyenek javaslatot – mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Már nem adhatják el az önkormányzatok azokat az egészségügyi, oktatási és szociális intézményeket, amelyeket államosítani fognak jövőre - olvasható a Népszabadságban. Jövőre 475 közoktatási intézmény kerül állami tulajdonba - mondta el Szabó Erika, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár.
A büdzsében tátongó lyukak sorozatos betömködése és a költségvetési hiány csökkentése annyira leköti a kormány erejét, hogy nagyon úgy tűnik: korábban meghirdetett nagy ívű reformprogramjához sem...
Az MSZP 2010-es országgyűlési választásokon Budapest XVII. kerületében összegyűjtött kopogtatócéduláinak adatait tartalmazó listát kapott a Jobbik – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a Jobbik budapesti elnöke. Staudt Gábor hozzátette: még a héten feljelentést tesznek az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).
Az LMP véleménye szerint szociális katasztrófával fenyeget, hogy az egy gyermekes családokat kizárják a nemzeti eszközkezelő programból - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Vágó Gábor. A párt választmányi szóvivője szerint nem nemzeti eszközkezelőre, hanem az LMP által javasolt ingatlanalap felállítására lenne szükség.
Budapest - Lélegzetelállító mutatvánnyal kápráztatja el a nézősereget Kong Hai tao (21), a kínai tornászfiú, aki 12 széket egymásra pakolva egyensúlyoz a Fővárosi Nagycirkusz porondján.
Veszprém - Méltó módon vett búcsút a lőterektől Csőrike, „aki" a napokban hajtott végre éleslövészetet Veszprémben. Az egyedi festésű Mi–24-es rakétákkal megrakva emelkedett a magasba, hogy minden egyes célpontot maradéktalanul megsemmisítsen, mielőtt nagy szervízre viszik.
Október elsejétől, közös megegyezéssel távozik az Origo Zrt.-től Weyer Balázs, a portál főszerkesztője. Ezzel egyidejűleg - szintén közös megegyezéssel - Nádori Péter, az Origo.hu internetes újság főszerkesztője is befejezi munkáját a vállalatnál.
Tizenöt esztendős besurranót fogtak el Győrben; a fiú eddig másfél tucat lopást ismert be, az általa okozott anyagi kár több százezer forint – tudatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön.
Wimbledon — Amikor Jack, az agár egy edzésen elérte a 60 kilométer per órás futósebességet, gazdájában vérmes remények ébredtek. Azonnal be is nevezte a következő wimbledoni agárversenyre, azzal a szent meggyőződéssel, hogy Jackie fiú az összes trófeát elhozza.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadna polgármesterét és feleségét csütörtökön az Encsi Városi Bíróság, mindkettőjüket önbíráskodás bűntette és uzsora-bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják - közölte Szabó József, a megyei bíróság szóvivője.