Budapest — Egyre feszültebb a légkör a Ferencvárosnál. A szurkolók nehezen viselik, hogy a futballcsapat a tizenötödik helyen szerénykedik az NB I-ben, s ennek hangot is adtak. A szerdai edzést negyven-ötven drukker zavarta meg, elbeszélgettek a játékosokkal – a „lelki terror" vajon milyen hatással lesz a keret tagjaira?
Európai színvonalúnak nevezte a budapesti vendéglátóhelyeket a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének igazgatója. Bobál Pál a nyári főszezonban tartott ellenőrzések tapasztalatairól elmondta, hogy azok a korábbi évekhez képest kedvezőbbek.
A terror továbbra is komoly veszélyt jelent a demokráciára és a világra - mondta a "Terrorizmus és Demokrácia a XXI. században" című konferencián Pintér Sándor belügyminiszter. Az előadók az emberi jogok biztosítása és a biztonság garantálása közti egyensúly fontosságát hangsúlyozták.
Hatalmas többséggel - az ellenzéki képviselők támogatásával - a német Bundestag csütörtökön megszavazta a kibővített euróövezeti támogatási alapot. Az úgynevezett EFSF mellett 523 képviselő szavazott, míg ellene 85, hárman tartózkodtak.
Szembesítették Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetőjét csütörtökön Párizsban Tristane Banon újságíró-regényíróval, aki nemi erőszak kísérlete miatt tett panaszt ellene.
Nyílt levélben tájékoztatta a köztársasági elnök a Magyar Bankszövetséget arról, hogy miért írta alá az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt.
Az éneklés mellett buliszervezésbe fogott Gönczi Gábor, az RTL Klub Fókuszának műsorvezetője és a Smile Rock Circus nevű 20 éves zenekar frontembere. A tévés-énekes szerint ugyanis a válság miatt kellett valamilyen megoldást találni azzal kapcsolatban, hogy a kisebb cégek is megünnepelhessék a karácsonyt.
Budapest - Partra szálltak a Lánchídnál a szakszervezetek! Az 1944-es normandiai partraszállás nyomán D-dayként elnevezett akcióra több százan gyűltek össze a Clark Ádám téren, hogy ülősztrájkkal tiltakozzanak a kormány megszorító intézkedései ellen.
Mégsem korbácsolják meg azt a szaúdi nőt, aki a szigorú tilalom ellenére autót vezetett. A dzsiddai bíróság ítéletét az arab ország királya helyezte hatályon kívül.
Budapest — Jól startolt a végtörlesztés ötlete, a devizaadósok fantáziáját alaposan megmozgatta a lehetőség. A kérelmeket tegnap lehetett először benyújtani, de sokan csalódtak: a hitelesek nagy része hiába is szeretné, nem fogja tudni jóval a mostani árfolyamok alatt visszafizetni svájcifrank-, euró- vagy japánjen-kölcsönét.
Nem tekinthető világpolitikai fordulatnak a hatalmi színtért tekintve a tíz évvel ezelőtti amerikai terrortámadás – hangsúlyozták a téma szakértői egy csütörtöki fővárosi háttérbeszélgetésen. Kiss J. László úgy látja, hogy a terrorizmus minden országnak a belpolitikájává vált, míg Tálas Péter szerint a nyugati világot nem az iszlamista radikalizmus fenyegeti.
Budapest - Ikerháború robbant ki az X-Faktor táborában. Az RTL Klub tehetségkutató műsorába ugyanis két iker testvérpár is jelentkezett, akik közül csak egy juthat tovább a mentorok házába, így a Hajdú (18) és a Zier (23) testvéreknek kőkeményen meg kell küzdeniük egymással.
Martonyi: Magyarország érdekelt a "két állam"-megoldásban: egy önálló, életképes, területileg összefüggő palesztin állam megalakulásában, amely egy biztonságban élő Izrael mellett békében létezik.
Nyílt levélben tájékoztatta a köztársasági elnök a Magyar Bankszövetséget arról, hogy miért írta alá az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényt - tette közzé az MTI. ...
Magyarország érdekelt a "két állam"-megoldásban: egy önálló, életképes, területileg összefüggő palesztin állam megalakulásában, amely egy biztonságban élő Izrael mellett békében létezik. Ennek eléréséhez az egyetlen járható út az igazságos és tartós, a két fél közvetlen tárgyalásain kidolgozott rendezés - közölte Martonyi János külügyminiszter csütörtökön nyílt levélben, Morvai Krisztina jobbikos…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,67 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel, 15.806,19 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Nyílt levélben tájékoztatta a köztársasági elnök a Magyar Bankszövetséget arról, hogy miért írta alá az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényt. "Arra a megállapításra jutottam, hogy a veszély igen nagy, a bankokat sújtó esetleges hátrányok pedig nem haladják meg azt a mértéket, amelyet a pénzintézeteknek a közös kockázat- és teherviselés jegyében el kell tűrniük"…
A nőknek ma már nagy esélyük van arra, hogy a mellrák diagnosztizálása után a megfelelő kezelést alkalmazva meggyógyuljanak, és újra teljesen egészségesek legyenek. Ehhez azonban a tumort időben fel kell fedezni.
Két órán át szembesítették Dominique Strauss-Kahnt Párizsban egy francia újságírónővel, aki azzal vádolja a Nemzetközi Valutalap korábbi igazgatóját, hogy nyolc évvel ezelőtt meg akarta őt erőszakolni.
Budapest Főváros Kormányhivatala szerint gyakran gyengébb minőségű vagy rosszabb élvezeti értékű termékeket forgalmaznak a multinacionális cégek Magyarországon, mint Nyugat-Európában. Néhány vizsgált termék, köztük bébiételek és pelenkák esetében jelentős minőségromlást is tapasztaltak.
Borkai Zsolt személyes kudarca az Aréna felépítésének elvetése - hangoztatja az MSZP csütörtöki közleménye két nappal azt követően, hogy Győr polgármestere bejelentette: elegendő forrás híján visszavonják a multifunkcionális csarnok tervpályázatát.
Érdemes ellenőrizni az ügyfélkapus elérést október elseje előtt, és frissíteni a jelszót, mert könnyen ki lehet csúszni a bevallási határidőből - tanácsolja az RSM-DTM adótanácsadó cég számviteli üzletág vezetője.
A les a futballvilág legtöbbet támadott szabálya, ám miközben mindenki mindent jobban a tud a játékvezetőnél, gyakorta elfelejtekzünk a dolgok elméleti hátteréről. Kisokos.
Az oroszokat tizenegyestől és érvényes találattól is megfosztotta a bíró, de rengeteg helyzetet herdáltak el, míg a belgák kevés lehetőségüket gólokra váltották.
Játszva tanít a Mátyás királyról elnevezett mesepark. A Visegrádon megalkotott komplexumban múzeumpedagógiai foglalkozások és a Kő Boldizsár és Czér Péter által tervezett játékok idézik meg Mátyás korát.
Több százan kezdtek ülősztrájkba a Clark Ádám téren a kormány intézkedései ellen, ezzel megkezdődött a határozatlan időre hirdetett, D-nap elnevezésű demonstrációsorozat. A tüntetés szervezői petíciót akartak átadni Schmitt Pál köztársasági elnöknek a Sándor-palotában, ám azt végül a hivatal egyik főosztályvezetője vette át.
Augusztusban 1,2 százalékkal csökkent a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban, ami alapján az valószínűsíthető, hogy a következő hónapokban tovább csökken az adás-vételi...
Szabálytalan átszervezések miatt veszélyben vannak a magyarországi uniós pénzek. Az Index úgy tudja, hogy közlekedésfejlesztésre a magyar állam nem tud most lehívni pénzt Brüsszelből, és más...
Horvátország uniós csatlakozása tekintetében Magyarország őszinte és hathatós segítséget nyújtott, ezt a szándékát a főváros támogatásával továbbra is fenntartja - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön, miután hivatalában fogadta Ivo Josipovic horvát köztársasági elnököt.
Apróságnak tűnik, de a járművek rezgései számos problémát okoznak, ráadásul teszik ezt igen sunyi módon, hiszen módszeresen, apránként teszik tönkre autónk alkatrészeit, mindezt úgy, hogy a rezgésforrások felkutatása sok esetben olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. A rezgések emellett csökkentik komfortérzetünket, hosszútávon egészségünknek sem használnak, sőt, ha a zaj oldaláról nézzük, még a…
Az MTI által megkérdezett kereskedelmi bankoknál felkészültek a devizahitelek végtörlesztése miatti megnövekedett igények fogadására, de az első nap nem volt tömeges az érdeklődés a lehetőség iránt.
Az amerikai vezetés azt akarta, hogy minél több embere legyen kint Irakban, ezért kerülhetett ki a háborús övezetebe az az elmezavar jeleit mutató katona, aki 2009-ben agyonlőtt egy magyar köztisztasági munkást - vélekedett tanúvallomásában az emberöléssel vádolt katona elöljárója a KCEN-HD News csütörtöki beszámolója szerint.
A norvég vasutaknak újított fel személyvagonokat a dunakeszi Bombardier MÁV Kft.. Három éve a nemzeti vasúttársaságnak is készítettek 10 intercity kocsit, de a szerződés időközben lejárt. A MÁV októberben új tendert ír ki 50 kocsira. Az idő sürget, hiszen 2013-ra több jelenlegi IC-kocsit is ki kell vonni a forgalomból.