Több százan kezdtek ülősztrájkba a Clark Ádám téren a kormány intézkedései ellen, ezzel megkezdődött a határozatlan időre hirdetett, D-nap elnevezésű demonstrációsorozat. A tüntetés szervezői petíciót akartak átadni Schmitt Pál köztársasági elnöknek a Sándor-palotában, ám azt végül a hivatal egyik főosztályvezetője vette át.
Augusztusban 1,2 százalékkal csökkent a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban, ami alapján az valószínűsíthető, hogy a következő hónapokban tovább csökken az adás-vételi...
Szabálytalan átszervezések miatt veszélyben vannak a magyarországi uniós pénzek. Az Index úgy tudja, hogy közlekedésfejlesztésre a magyar állam nem tud most lehívni pénzt Brüsszelből, és más...
Horvátország uniós csatlakozása tekintetében Magyarország őszinte és hathatós segítséget nyújtott, ezt a szándékát a főváros támogatásával továbbra is fenntartja - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön, miután hivatalában fogadta Ivo Josipovic horvát köztársasági elnököt.
Apróságnak tűnik, de a járművek rezgései számos problémát okoznak, ráadásul teszik ezt igen sunyi módon, hiszen módszeresen, apránként teszik tönkre autónk alkatrészeit, mindezt úgy, hogy a rezgésforrások felkutatása sok esetben olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. A rezgések emellett csökkentik komfortérzetünket, hosszútávon egészségünknek sem használnak, sőt, ha a zaj oldaláról nézzük, még a…
Az MTI által megkérdezett kereskedelmi bankoknál felkészültek a devizahitelek végtörlesztése miatti megnövekedett igények fogadására, de az első nap nem volt tömeges az érdeklődés a lehetőség iránt.
Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató, Giró-Szász András politológus, jelenlegi kormányszóvivő és Somogyi Zoltán volt MDF-es tanácsadó tanúkénti meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a per, amelyben Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és egykori frakcióvezetőjét, Herényi Károlyt személyes adattal való visszaéléssel vádolják. Ítélet februárban várható.
Az amerikai vezetés azt akarta, hogy minél több embere legyen kint Irakban, ezért kerülhetett ki a háborús övezetebe az az elmezavar jeleit mutató katona, aki 2009-ben agyonlőtt egy magyar köztisztasági munkást - vélekedett tanúvallomásában az emberöléssel vádolt katona elöljárója a KCEN-HD News csütörtöki beszámolója szerint.
A gyanú szerint egy taxi hátsó ülésén kívánt magáévá tenni egy hölgyet Titus Bramble, a Sunderland futballistája. Persze rögvest rács mögé is került, de mivel az óvadékot kifizette, mehetett is isten hírével.
A norvég vasutaknak újított fel személyvagonokat a dunakeszi Bombardier MÁV Kft.. Három éve a nemzeti vasúttársaságnak is készítettek 10 intercity kocsit, de a szerződés időközben lejárt. A MÁV októberben új tendert ír ki 50 kocsira. Az idő sürget, hiszen 2013-ra több jelenlegi IC-kocsit is ki kell vonni a forgalomból.
A Juhász Rolanddal felálló belga Anderlecht csütörtökön magabiztos győzelmet aratott a házigazda Lokomotiv Moszkva felett a labdarúgó Európa Liga csoportkörének második fordulójában.
Az MTI által megkérdezett kereskedelmi bankoknál felkészültek a devizahitelek végtörlesztése miatti megnövekedett igények fogadására, de az első napon nem volt tömeges az érdeklődés a lehetőség iránt...
Az ENG-vizsgálat (electroneurographia) az idegek vezetési sebességéről, illetve a kialakult és az idegek mentén tovafutó ingerület nagyságáról ad felvilágosítást, amelynek eltérései az idegrendszer különböző kórállapotaira utalnak.
Az amerikai vezetés azt akarta, hogy minél több embere legyen kint Irakban, ezért kerülhetett ki a háborús övezetebe az az elmezavar jeleit mutató katona, aki 2009-ben agyonlőtt egy magyar köztisztasági munkást - vélekedett tanúvallomásában az emberöléssel vádolt katona elöljárója a KCEN-HD News csütörtöki beszámolója szerint.
Elérhetőek a jövő évi költségvetési célok, azok ugyanis reálisan alacsonyak - mondta Járai Zsigmond. A Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság 49. Közgazdász-vándorgyűlésén úgy fogalmazott, hogy a tanácsnak beterjesztett tervezet reális makrogazdasági pályát ír le. Másfél százalékos gazdasági növekedéssel, 4,2 százalékos inflációval, 8,4 százalékos exportnövekedéssel és 17…
Kiújult Gera Zoltán bokasérülése, így a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nem léphet pályára október 11-én, a finnek elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőn a Puskás Ferenc Stadionban.
Nyílt levélben tájékoztatta a köztársasági elnök a Magyar Bankszövetséget arról, hogy miért írta alá az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényt. „Arra a megállapításra jutottam, hogy a veszély igen nagy, a bankokat sújtó esetleges hátrányok pedig nem haladják meg azt a mértéket, amelyet a pénzintézeteknek a közös kockázat- és teherviselés jegyében el kell tűr...
Kiújult Gera Zoltán bokasérülése, így a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nem léphet pályára október 11-én, a finnek elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőn a Puskás Ferenc Stadionban.
A mélyszegények és a romák társadalmi felzárkóztatásának sikeressége központi jelentőségű a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozása szempontjából - hangsúlyozta Balog Zoltán, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, aki csütörtökön Szkopjében a Roma Integrációs Évtized Program (RIÉP) keretében szervezett konferencián tartott előadást.
Apróságnak tűnik, de a járművek rezgései számos problémát okoznak, ráadásul teszik ezt igen sunyi módon, hiszen módszeresen, apránként teszik tönkre autónk alkatrészeit, mindezt úgy, hogy a rezgésforrások felkutatása sok esetben olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. A rezgések emellett csökkentik komfortérzetünket, hosszútávon egészségünknek sem használnak, sőt, ha a zaj oldaláról nézzük, még a…
SZÓTERÁPIA A Mosoly Alapítvány három éve kezdte el alkalmazni a meseterápiát, amellyel több – hosszú kórházi kezelésben részesülő – beteg kisgyermeken segítettek már.
Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató, Giró-Szász András politológus, jelenlegi kormányszóvivő és Somogyi Zoltán volt MDF-es tanácsadó tanúkénti meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a per, amelyben Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és egykori frakcióvezetőjét, Herényi Károlyt személyes adattal való visszaéléssel vádolják. Ítélet februárban várható.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kedvező makrogazdasági adatok és a német parlament uniós mentőcsomagról szóló szavazásának híre repítette felfelé a kereskedés első óráiban az amerikai tőzsdeindexeket. Később azonban elromlott a...
A távközlési szolgáltatók különadójának eltörlésére szólította fel Magyarországot az Európai Bizottság. A Költségvetési Tanács elnöke szerint elérhetőek a jövő évi költségvetési célok. Meghosszabbították a balatoni hajózási szezont a nyárias időjárásra való tekintettel. A nap legfontosabb hírei szeptember 29-én.