Fegyverszünetet kért Kóka Jánostól Gyurcsány Ferenc, még 2006 novemberében - derül ki egy újabb WikiLeaks által nyilvánosságra hozott dokumentumból. Eszerint az akkori miniszterelnök arra utasította a gazdasági és közlekedésügyi minisztert, hogy ne erőltesse tovább az átláthatóságot az autópálya-építések alkufolyamataiban.
A "V0" Budapestet délről elkerülő vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége.
Szerdán nulla órától literenként bruttó 7 forinttal emelkedik a benzin és 5 forinttal a gázolaj ára. Az emelés hatására akadhatnak benzinkutak az országban, amelyeknél a hét második felétől átlépi a 95-ös nafta ára a lélektani 400 forintos határt....
Kevesebb műszakban termel az Elcoteq pécsi üzeme. A hétvégére leállították a termelést és a a munkára jelentkező embereket hazaküldték pihenőnapra - írja az MTI. Többek között ilyen és ehhez...
Az erdélyi magyar politikai élet „kategorikus imperatívusza” az összefogás – idézte a hétfői romániai magyar sajtó Tőkés Lászlót, aki elsősorban a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) „üzent” e megállapításával, miközben a Magyar Polgári Párt éppen a szövetség ellenében akar összefogni Tőkésékkel a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokon.
Egységes alapnyugdíjat vezetne be a kormány, amit csökkentett összegű munkanyugdíjjal egészítene ki, legalább is ez rajzolódik ki az origo által közölt tervezetből. A Nemzetgazdasági Minisztériumban...
Az utolsó pillanatban húszról tizenkilenc fősre csökkent a hétfőn Chisinauba elutazott és kedden 19:45-től Moldova csapatával Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszó magyar labdarúgó-válogatott kerete.
Az utolsó pillanatban húszról tizenkilenc fősre csökkent a hétfőn Chisinauba elutazott és kedden 19:45-től Moldova csapatával Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszó magyar labdarúgó-válogatott kerete.
A magyarországi lakosoknak csaknem négy százaléka regisztrált egyéni vállalkozó - derül ki a CompLex Kiadó céginformációs adatbázisából. Az egyéni cégek népszerűségét a tavaly óta hatályos új jogszabályi feltételek sem hozták meg.
Kevesebb műszakban termel az Elcoteq pécsi üzeme. A hétvégére leállították a termelést, az MTI úgy tudja, a munkára jelentkező embereket hazaküldték pihenőnapra.
Kevesebb műszakban termel az Elcoteq pécsi üzeme. A hétvégére leállították a termelést, az MTI úgy tudja, a munkára jelentkező embereket hazaküldték pihenőnapra.
Kevesebb műszakban termel az Elcoteq pécsi üzeme. A hétvégére leállították a termelést, a munkára jelentkező embereket hazaküldték pihenőnapra. Novodárszky Béla, az Elcoteq Vasas Szakszervezetének vez...
Kína - Biztonsági kamerák és szemtanúk gépei is rögzítették, hogyan dolgoznak fényes nappal a zsebesek. A felvételeken jól látszik, hogy lopnak mobiltelefonokat evőpálcikákkal.
A Strauss család tagjai által írt zenedarabok kéziratait digitalizálta a bécsi városi könyvtár: az interneten több mint 300 művet tettek közzé, például a Radetzky-indulót és a Kék Duna keringőt.
A 21-es főúton történt hétfői Nógrád megyei buszbaleset életveszélyes koponyasérülést szenvedett áldozatát a fővárosi Honvédórház-Állami Egészségügyi Központba szállították; folyamatos altatásban tartják - közölte a kórház központi intenzív osztályának vezetője az MTI-vel.
Emlékezetes hónapot tudhatnak maguk mögött a részvénypiacok, a BUX index augusztusban több mint 10%-ot veszített értékéből. Mindez szerepet játszhat abban, hogy a hazai alapkezelők rövid távon...
Magyarország is fokozott biztonsági ellenőrzéseket vezettek be az IKEA áruházaiban, miután pénteken szemeteszsákba rejtett pokolgépet találtak a lakberendezési lánc egyik prágai áruházában. A bombát a rendőrség hatástalanította, személyi sérülés nem történt. Néhány hónapja Nyugat-Európában történt hasonló támadás a svéd cég boltjai ellen....
A kormányfő ragaszkodik az egyéni számlás rendszerhez és az alapnyugdíj bevezetéséhez - a fura magyar modell 1,3 millió embert írhat ki végleg a nyugellátás rendszeréből. Nyugdíjtervek szivárogtak ki az NGM-ből
Lemond képviselői mandátumáról és teljesen visszavonul a politikától Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár a Telekom Austria-botránnyal összefüggésben. A politikus ezt maga jelentette be hétfőn egy sajtótájékoztatón.
Elérkezett az idő, hogy az eddigi alulsúlyozásról felülsúlyozásra módosítsák a CEEMEA (Közép- és Kelet-Európa, Közel-Kelet, Afrika) régió bankjaira meglévő ajánlásukat a Deutsche Bank elemzői - derül...
Kína a világ legnagyobb aranykitermelője, ezt a címet az éves, közel 314 tonna kitermelt arannyal sikerült elérnie. A világ tíz legnagyobb kitermelője közé tartozik, Üzbegisztán, Ausztrália és Indonézia is
Az utolsó pillanatban húszról tizenkilenc fősre csökkent a hétfőn Chisinauba elutazott és kedden 19:45-től Moldova csapatával Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszó magyar labdarúgó-válogatott kerete.
Magyarországnak tovább kell csökkentenie az államadósságot, illetve tartani kell a kitűzött hiánycélt, különben nagyon nehéz helyzetbe kerülünk – jelentette ki Szijjártó Péter az ATV Start című műsorában.
Nemrégiben a Mercedes-Benz SLK55 AMG kapcsán merült fel a hengerlekapcsolással való takarékoskodás, a napokban pedig a Volkswagen mutatta be, ők milyen technológiával képesek pihenőpályára küldeni a hengereket olyan esetekben, mikor kisebb teljesítmény is bőven elég az autó mozgatásához.
Az utolsó pillanatban húszról tizenkilenc fősre csökkent a hétfőn Chisinauba elutazott és kedden 19:45-től Moldova csapatával Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszó magyar labdarúgó-válogatott kerete.
A vagyonadó bevezetése mellett foglalt állást az osztrák államfő. Heinz Fischer ezzel a két kormánypárt között folyó vitában a kormányfő pártjával helyezkedett közös álláspontra
Federica Mancini, a Manchester City menedzserének felesége akadályozta meg, hogy rablók fosszák ki a Szardínia szigetén, Porto cervóban lévő luxusvillájukat. Úgy tűnik nem is akárkiket futamított meg Federica (42), mert a rendőrség szerint egy altatógázzal dolgozó banda tagjairól lehet szó, akik már 11 rezidenciát támadtak meg a nyáron.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kifizettetné a külföldön munkát vállaló friss diplomások állami képzéseinek költségeit, Schmitt Pál köztársasági elnök pedig - az előrelátható nehézségek ellenére - itthoni elhelyezkedésre ösztönözte a végzett hallgatókat az orvosi egyetemen tartott beszédében - adta hírül a Népszabadság.
A Magyar Kármentő Alapba a befizetett több mint kétmilliárd forint pénzadományból eddig 534 millió forint kifizetéséről döntöttek, ezt a pénzt a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában érintett Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely önkormányzatai kapják - közölte az alapot irányító bizottság elnöke hétfőn az MTI-vel.
Csökkent az idei tanévben iskolába kerülő magyar kisdiákok száma Horvátországban - írta az Új Magyar Képes Újság című eszéki hetilap internetes oldalán.
Több tízezer forintot kell visszafizetniük jövő tavasszal azoknak, akik középiskolai tanulmányaikat befejező gyermekeik után a nyári hónapokban is igénybe vették az adókedvezményt. Az ugyanis csak a középfokú tanulmányok befejezéséig jár. Az adóhivatal kéthónapos késéssel hívta fel erre a sajtó figyelmét, de a honlapján még mindig nem jelent meg a közlemény....
A kormányfő ragaszkodik az egyéni számlás rendszerhez és az alapnyugdíj bevezetéséhez - a fura magyar modell 1,3 millió embert írhat ki végleg a nyugellátás rendszeréből. Nyugdíjtervek szivárogtak ki az NGM-ből
Különleges látogató lepte meg a hét végén egy norvég hajó legénységét: egy kifejlett jegesmedve mászott fel a lehorgonyzott vízi jármű fedélzetére, majd mintegy félórányi körbeszaglálás után visszaereszkedett a fagyos vízbe.
A bejelentés váratlan volt, a tekintélyes politikus ugyanis mindeddig nem szólalt meg a botránnyal kapcsolatban, s nem válaszolt a lemondását követelő ellenzéki kijelentésekre sem.
Szomáliában egymás után már a hatodik régiót nyilvánította éhínség sújtotta területté az ENSZ, és arra figyelmeztet, hogy a helyzet a következő hónapokban csak romlani fog. A súlyos éhínség a Szomáliával szomszédos országokban is komoly problémát jelent.
A Barcelona 24 éves támadója nem fél attól, hogy az Udinesétől érkező Alexis Sánchez miatt kevesebb szerephez jutna a következő idényben, ráadásul úgy érzi, a csapaton belüli versenyhelyzet miatt csak jobb játékos válhat belőle.
Elhelyezkedési esélyt teremt nyolcvan hátrányos helyzetű munkavállalónak a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás, amely 2,7 milliárd forint értékű európai uniós támogatású fejlesztést valósít meg a környéken - jelentette be Simon Miklós, a szerveződés elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.
Bejelentette lemondását képviselői mandátumáról és a politikától való visszavonulását hétfőn Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár a Telekom Austria-botrány miatt.
Ellopták a csodatévőnek tartott forrás feletti Mária-szobrot a csatkai búcsúban; a rendezvény egyik résztvevője azonnal felajánlotta a kegytárgy pótlását - közölte a Csatkai Mária Kegyhelyért Alapítvány elnöke hétfőn az MTI-vel.
A válság már eddig is számos változtatásra kényszerítette a HR területet, amelynek a termelési erőforrások legfontosabbikával kell gazdálkodnia. Mindent el kell követnie például azért, hogy meg tudja állapítani, kik járulnak hozzá a cég eredményeihez, és mennyivel. Kiket kellene még jobban motiválni, bérezni és jutalmazni ahhoz, hogy még eredményesebb legyen a vállalkozás. Vagy kiket kellene…
A neve is utal életcéljára: a Lexus LFA Nürburgring Edition a legendás Nordschleife aszfaltcsíkján született egyenesen a 20,8 kilométeres pálya meghódítására. Ez most makulátlanul sikerült is, ugyanis a korábbi könnyed próbálkozás után a V10-es sportoló nagyon odatette magát.
Emeli bruttó 7, illetve 5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Még áprilist írtunk, amikor a Volkswagen minden hivatalos információt közzétett az újjászületett bogárhátú második generációjáról (avagy summa summarum a 3. bogárról), de csak a bemutatást követően 4-5 hónappal történt meg az autó piaci bevezetése – ám öröm a késésben, hogy mostantól már hazánkban is elérhető a wolfsburgiak büszkesége.