Ebben az évezredben szinte már minden országban a legtöbb ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Vannak azonban jellegzetes különbségek: Európában, az Egyesült Államokban a halál oka legtöbbször szívroham, Ázsiában viszont a magas vérnyomás okozta agyi katasztrófák vezetnek.
Nemrégiben a Mercedes-Benz SLK55 AMG kapcsán merült fel a hengerlekapcsolással való takarékoskodás, a napokban pedig a Volkswagen mutatta be, ők milyen technológiával képesek pihenőpályára küldeni a hengereket olyan esetekben, mikor kisebb teljesítmény is bőven elég az autó mozgatásához.
7,38 millió forint. Nem tévedés: a prémium felső-középkategóriában akár az autó alapárának 63 százalékát is elkölthetjük egy teljes körű szolgáltatást nyújtó fedélzeti elektronikai rendszerre. Ezért a pénzért pedig nagyon magas színvonalú szolgáltatásokat várunk. Na de melyik gyártó nyújtja a legjobbat? A német prémiumtrió képviselőinek faggatásával megadjuk a választ.
Megsokszorozódtak anyai kötelességei egy kubai gazdaságban élő kutyának: az ottani kismalacok ugyanis második anyjuknak fogadták az állatot, amelynek saját kölykén kívül így tizennégy "disznófit" is szoptatnia kell.
Megkezdődött hétfő délután Jacques Chirac volt francia elnök korrupciós pere, de a 78 éves politikus egészségügyi okokra hivatkozva nem jelent meg a párizsi bíróságon.
Bölcsődét adtak át szeptember 3-án Dunaszegen, így húsz kisgyermek számára tudnak elhelyezést biztosítani. Az intézmény több helyi család életét teszi könnyebbé, biztosítva az édesanyák elhelyezkedési lehetőségeit. A beruházás csaknem 80 millió forint uniós támogatás segítségével valósulhatott meg.
Az Európai Központi Banknál (EKB) 151 milliárd euró volt az egynapos betétek állománya szeptember 2-án, ami új éves csúcsot jelent - derül ki az EKB hétfőn megjelent adataiból, amelyek elemzők szerint...
Brüsszel — Ugyan ma csak barátságos mérkőzésen lépnek pályára Belgium legjobbjai az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja ellen, az országban mégis minden az Európa-bajnoki selejtezősorozat körül forog.
Az új munka törvénykönyvének tervezetéről egyeztetett Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője és Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke hétfőn. Mindkét fél szerint biztosítani kell a munkavállalók megfelelő mozgásterét munkáltatóikkal szemben, valamint be kell tartatni az alkalmazottak személyes adatainak, magánszférájának védelmét.
A csomagtartóba zárva utasát száguldozott vadul egy hamburgi taxisofőr az észak-németországi város utcáin, míg végül ámokfutásának a járókelők vetettek véget - jelentette a helyi rendőrség.
A január kivételével minden hónapban egy kevéssel 70% alatt maradt a cégek személyautó vásárlása a hazai piacon. A magánszemélyek áprilisig tartó térnyerése azonban megfordult és azóta újra hónapról...
A magyarországi lakosoknak csaknem négy százaléka regisztrált egyéni vállalkozó. A regionális adatok is jelzik az egyes országrészek gazdasági fejlettsége közötti különbséget: a nyugat-dunántúli megyékben nagyjából minden huszonegyedik, Észak-Magyarországon csak minden harmincadik ember foglalkozik vállalkozással. Ugyanakkor az egyéni cégek népszerűségét a tavaly óta hatályos új jogszabályi…
Angela Merkel pártja, a CDU a hét végén már a hatodik egymást követő vereségét szenvedte el az idei tartományi választásokon. Miután a párt koalíciós partnere, az FDP még jobban leszerepelt, a népszerűtlen kormánypolitika elleni belső lázadással próbálhat javítani népszerűségén.
7,38 millió forint. Nem tévedés: a prémium felső-középkategóriában akár az autó alapárának 63 százalékát is elkölthetjük egy teljes körű szolgáltatást nyújtó fedélzeti elektronikai rendszerre. Ezért a pénzért pedig nagyon magas színvonalú szolgáltatásokat várunk. Na de melyik gyártó nyújtja a legjobbat? A német prémiumtrió képviselőinek faggatásával megadjuk a választ.
A közösségi vásárlásra épülő weboldalakon rövid idő alatt szép számú vendégéjszaka adható el, az eszközt óvatlanul használó szállodáknak azonban hosszabb távon súlyos problémákat is okozhat ez a fajta értékesítés
Visszatért Diósgyőrbe, s hároméves szerződést kötött az NB I-es futballcsapattal a csatár. A legutóbb a belga St. Truidennél játszó támadó 2004 és 2006 között már szerepelt a DVTK-ban, sőt a piros-fehérek tagjaként mutatkozott be az élvonalban.
A korrupciós ügyben sajtóértesülések szerint a volt osztrák kancellár vezette kormányok több tagja és az akkori kormánypártok más politikusai is érintettek. A bejelentés váratlan volt, Schüssel ugyanis mindeddig nem szólalt meg a botránnyal kapcsolatban, s nem válaszolt a lemondását követelő ellenzéki kijelentésekre sem.
Freddie Mercury születésének 65. évfordulóján, hétfőn megjelent a Queen újrakevert sorlemezeinek utolsó öt darabja, a The Works (eredeti kiadási év: 1984), az A Kind of Magic (1986), a The Miracle (1989), az Innuendo (1991), valamint a már az énekes halála után kiadott Made in Heaven (1995).
A budapesti Honvédkórházba szállították a Jobbágyinál történt buszbaleset egyik súlyos sérültjét, aki koponyasérülést szenvedett. Közben a szintén súlyosan megsérült buszsofőr állapota javult. A salgótarjáni kórházban megfigyelés alatt lévő sérültek egy hatalmas csattanásra emlékeznek, és elmondásuk szerint nem volt a buszon biztonsági öv.
A magyar befektetési szolgáltatók a pénzügyi felügyelet, a jegybank és a kormány közbenjárását kérik annak érdekében, hogy a Budapesti Értéktőzsde osztrák főtulajdonosa halassza el az új kereskedési rendszer bevezetését a BÉT-en - mondta az InfoRádiónak az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója. Szécsényi Bálint szerint az intézkedéssel magyarországi munkahelyek is veszélybe kerülnek.
David Beckhamnek a Tottenham lehet a következő csapata. Az angol klasszisnak lejár a szerződése a Los Angeles Galaxy-nél, és várhatóan nem hosszabbítja meg kontraktusát.
New York - A pályán ellenállhatatlan volt, a sajtótájékoztató fáradalmait azonban nem bírta Rafael Nadal (25). A korábbi világelső spanyol teniszező tikkasztó hőségben 7:6, 6:1, 7:5-re győzött az argentin David Nalbandian (29) ellen az amerikai nemzetközi bajnokság harmadik fordulójában.
Az ombudsman szerint embertelen, megalázó és veszélyeztető körülményeknek vannak kitéve a Márianosztrai Fegyház és Börtönben fogva tartott rabok. Az Országgyűlési Biztos Hivatala közölte: Szabó Máté egy fogvatartott panaszai alapján vizsgálódott.
Júliusban az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal csökkent a svájci hotelekben eltöltött vendégéjszakák száma; elsősorban az európai turistákat riasztotta el a rekorderős frank és az esős időjárás.
10-15 százalékkal emelkedtek a felvásárlási árak a szekszárd-bátaszéki borvidéken, köszönhetően annak, hogy a tavalyi rossz évjárat miatt kiürültek a pincék. A korai fajtákat már betakarították, a borászok jó minőségű 2011-es évjáratra számítanak.
Ellopták a csodatévőnek tartott forrás feletti Mária-szobrot a csatkai búcsúban; a rendezvény egyik résztvevője azonnal felajánlotta a kegytárgy pótlását - közölte a Csatkai Mária Kegyhelyért Alapítvány elnöke hétfőn az MTI-vel.
A múlt pénteki kedvezõtlen amerikai makroadat után újra a globális növekedési félelmek kerültek elõtérbe a világban, ami mellett az európai adósságválság körüli félelmek sem oldódnak....
Megműtötték a Fejér megyében vasárnap lezuhant kisrepülőgép életveszélyesen megsérült utasát - közölte a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ központi intenzív osztályának vezetője. Nagy László elmondta: a sérült gerincét stabilizálták, de valószínűleg további operációkra lesz szükség.
A frank hetek óta tartó folyamatos erősödése egyre nagyobb nyomást helyez a svájci jegybankra, hogy újra lépjen az alpesi deviza szárnyalása ellen. Egyes gazdasági érdekcsoportok ismét a frank...
Ötvenmillió forintos fejlesztést hajtott végre vasszilvágyi üzemében az ásványvízgyártó és palackozó VitaQuelle Kft. A győri székhelyű társaság a Matusz-Vad Zrt. tulajdonosának, Matusz Balázsnak újabb vállalkozása - mondta Tanos Klaudia kommunikációs munkatárs hétfőn az MTI-nek.
2011. szeptember 30-án - saját elhatározásból, közös megegyezéssel - távozik az Indextől Uj Péter főszerkesztő. A kiadó nevében dr. Spéder Zoltán, a Közép-Európai Média Zrt. elnöke megköszönte a távozó főszerkesztő munkáját, és sok sikert kívánt további terveihez.
A nagycsaládosok szeptember 30-ig kérelmezhetnek kedvezményes árú földgázt a jövő évre - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
A benzin literenkénti ára 7 forinttal, a gázolajé pedig 5 forinttal emelkedik szerdától – erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból. A benzin literje a drágulást követően 385 forint lesz, míg egy liter gázolajért átlagosan 371 forintot kell majd a kutaknál hagyni. Január elsejétől a benzin eddig összesen 24, míg a gázolaj 20 forinttal lett drágább.