2011. szeptember 7. szerda

szept. 7
9:37
Nem rukkolt elő meglepetéssel a forint (HírTV)
Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest szerda reggelre a nemzetközi bankközi piacon kedd estéhez képest: az eurót továbbra is 277, a svájci frankot 230 forint körül jegyezték.
szept. 7
9:42
Szerények a SZÉP-kártya eddigi eredményei (HR Portál)
Rendkívül szerények a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP) értékesítésének beindítása óta eltelt két hónap eredményei a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) szakmai álláspontja szerint, amelyet kedden küldött el az MTI-nek.
szept. 7
9:42
Júliusban újra nőtt az ipari termelés Magyarországon (ProfitLine)
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 júliusában 0,3 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal nőtt.
szept. 7
9:44
Eddig 81 tűzoltósághoz kezdték meg utalni a túlórapénzeket (HR Portál)
Eddig összesen 81 hivatásos önkormányzati tűzoltóságnak kezdték kiutalni a munkatársaik után visszamenőlegesen járó túlmunkadíjat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel.
szept. 7
9:44
Augusztusban 1,448 milliárd euróval nőtt a devizatartalék (ProfitLine)
Augusztusban 1,448 milliárd euróval nőttek az ország devizatartalékai - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett előzetes adataiból.
szept. 7
9:45
Szolid ráncfelvarráson esett át a Volvo XC90 (Auto Pult)
A Volvo igen büszke az XC90 sikereire, de tétlenül ez nem tart sokáig. Így a gyártó úgy döntött, hogy a további érdeklődés fenntartása végett itt az ideje, hogy egy szolid ráncfelvarrást eszközöljenek az SUV-n.
szept. 7
9:46
A nemi hormonok jelentősen befolyásolják a karrierválasztást (HR Portál)
A nemi hormonok erősen befolyásolják az emberek érdeklődési körét és ezáltal jelentős szerepet játszanak a pályaválasztásban is - állítják a szakemberek.
szept. 7
9:48
Pluszban nyitott a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 229,52 pontos emelkedéssel, 18.076,43 ponton nyitott szerdán.
szept. 7
9:48
Videó: Ennél nagyobb ziccert nem hagytak ki az Eb-selejtezőkön (Sport365)
Óriási helyzetet hagyott ki Robert Earnshaw, a walesi válogatott csatára Anglia ellen. A támadónak csak a hálóba kellett volna passzolnia pár méterről, ehelyett csúnyán a léc fölé durrantott.
szept. 7
9:51
Amy elherdált hárommilliárdot? (BorsOnline)
Amy Winehouse vagyonát 2008-ban tíz millió fontra, azaz több mint hárommilliárd forintra becsülték, így júliusi halálát követően arról szóltak a hírek, hogy körülbelül ekkora összeg, sőt, akár még több is lesz a hagyatéka, melyet családja örököl. Főként, hogy két éve édesapja, Mitch is tizenötmillióról számolt be.
szept. 7
9:51
Cooky nem kér az anyaotthonból (Blikk)
A rádiós minden erejével azon van, hogy megakadályozza az építkezést
szept. 7
9:51
Veszélybe sodorhatják csapatukat, ha nemet mondanak a szurkolók (HírTV)
A szurkoló nagy úr, mondják a „futballbölcsek”. Magyarországon ezt talán kevésbé érzékelik a télen-nyáron a lelátón olvadozó-fagyoskodó drukkerek, Nyugat-Európában azonban zongorázni lehet a különbséget. Barcelonában például úgy áll a helyzet: amennyiben a szurkolók nemet mondanak az új szponzorra, a klub jövője is veszélybe kerülhet.
szept. 7
9:51
Történelmi csúcsközelben Magyarország nemzetközi tartalékai (Portfolio)
Az előzetes augusztusi adatok szerint a hónap során közel 1,5 milliárd euróval 37,5 milliárd euróra nőttek Magyarország nemzetközi tartalékai - tette közzé ma reggel a Magyar Nemzeti Bank. Ez csak...
szept. 7
9:53
1,448 milliárd euróval nőttek a devizatartalékaink (HírTV)
Augusztusban 1,448 milliárd euróval nőttek az ország devizatartalékai – ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett előzetes adataiból.
szept. 7
9:53
Szerény emelkedéssel kezdtük a napot (Portfolio)
A gyenge nyugat-európai piacokkal ellentétben Amerika a tegnapi kereskedés során is megcsillantotta erejét, mely egyelőre segíti a magyar parkett mai emelkedését. A BUX jelenleg 1%-os erősödést mutat...
szept. 7
9:57
Csepeli gyilkosságok: négy hajléktalan egyszerre tűnt el januárban (hirado.hu)
Egy időben tűnt el az a négy hajléktalan, akiknek a maradványait augusztusban ásták ki a rendőrök a csepeli eperföldön - értesült a Magyar Hírlap.
szept. 7
9:57
Az életmód gyógyszer a depresszióban (WebBeteg)
A mozgás szinte második gyógyszerként hat a depresszióban szenvedő betegekre, akik egy megfelelően kialakított életmóddal jelentősen enyhíthetik a tüneteiket. Az összefüggésekről dr. Babai László életmód orvos beszélt.
szept. 7
9:57
Ashley Young hasonló gólt lőtt, mint Rudolf Gergely - videó (Agroinform)
Anglia 1-0-ra nyerte hazai pályán a Wales ellen játszott Európa-bajnoki selejtezőjét a Manchester United játékosának, Ashley Youngnak a góljával.
szept. 7
9:59
Britney exférje Amerika első embere akar lenni? (hirado.hu)
Az énekes egy elnöki pulpitus mögött áll. Politikai babérokra tör az egykori N’Sync nevű zenekar tagja?
szept. 7
10:01
Felpezsdül a Király utca hétvégén (hirado.hu)
A budapesti utcán lesz kirakodóvásár, világrekorder salsamenet, és Lengyelország is Pestre költözik.
szept. 7
10:03
Kábítószer-kereskedőket végeztek ki Iránban (hirado.hu)
Felakasztottak kábítószer-kereskedelem miatt elítélt négy férfit a délkelet-iráni Kerman börtönében - írtaa Sarg (Kelet) című napilap.
szept. 7
10:05
Sokat nőttek augusztusban a devizatartalékok (hirado.hu)
A múlt hónap végén 37,554 milliárd euróra rúgtak a tartalékok, 2,282 milliárd euróval haladták meg az egy évvel korábbit.
szept. 7
10:06
KSH: nőtt az ipari termelés (Infostart)
Az ipari termelés volumene az előző havi 0,6 százalékos visszaesés után júliusban 0,8 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva és a munkanaphatással kiigazítva 2,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az előzetes adatok alapján szerdán Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 7
10:07
WikiLeaks: Bűnözőként bántak Sólyom Lászlóval a szlovákok (hirado.hu)
Amerikai diplomaták szerint nemcsak Fico alattomossága, hanem a szlovákiai magyar politikusok retorikája is negatívan befolyásolta a két ország kapcsolatát.
szept. 7
10:09
Négymilliárdot tüntetett el – vádemelést javasolnak Tribuszerné ellen (HírTV)
Vádemelést javasol a '90-es évek többmilliárdos csalássorozata miatt ismertté vált Tribuszer Zoltánné ellen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
szept. 7
10:09
A kár közepén állok... (Metropol)
Az ember csak ül, nézi a Frizbit, és nem győzi irigyelni Hajdú Pétert. Nem a feleségéért, Sarka Katáért, még csak nem is a bizonnyal jól jövedelmező állásáért.
szept. 7
10:09
Haluskafesztivál lesz szombaton Vanyarcon (Spa Trend Online)
Haluskafesztivált, benne sztapacskafőző és -evő versenyt rendeznek szombaton a Nógrád megyei Vanyarcon; a fesztiválon haluskás verseket, rigmusokat is alkothatnak a résztvevők.
szept. 7
10:09
Perceken belül jön a német döntés és Merkel tájékoztatója (Portfolio)
Ma délelőtt 10 órakor jelenti be a német alkotmánybíróság a németek eddigi eurózóna pénzügyi mentőcsomagokban, illetve a pénzügyi stabilitási keretben való részvételével kapcsolatos jogi álláspontját...
szept. 7
10:09
Biztonságosabb lehet a kártyahasználat Magyarországon (Pénzcentrum)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke vezetői körlevélben foglalta össze a bankkártya-szolgáltatók számára, hogy a váratlan helyzetekben mit vár el tőlük....
szept. 7
10:11
Hárommiliós kárt eredményezett a kutya felbukkanása (HírTV)
Egy úttestre kiugró kutya miatt szenvedett balesetet egy kisteherautó sofőrje Bikácsnál. Az árokba hajtó járművet egy villanyoszlop állította meg - értesült a HavariaPress.
szept. 7
10:11
Streisand játékunk nyertesei (Metropol)
Streisand játékunk megfejtése: A Yentl volt Barbra Streisand első rendezése. Nyerteseink neve a cikkben!
szept. 7
10:11
A devizahitelesekről tárgyalt Matolcsy és Simor (Portfolio)
Tárgyalt egymással szerdán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A találkozót utóbbi kezdeményezte a miniszterelnökkel többek között a...
szept. 7
10:13
Gosling játékunk nyertesei (Metropol)
Gosling játékunk megfejtése: Jacob a garázsban tartja a masszázsszéket. Nyerteseink neve a cikkben!
szept. 7
10:15
Matolcsy tárgyal a jegybankelnökkel a devizahitelesek helyzetéről (hirado.hu)
A kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy további védelmi intézkedésekkel segítse a legsérülékenyebb társadalmi csoportok, így a devizahitelesek helyzetét is.
szept. 7
10:15
Mennyi a fizetése az autóiparban dolgozó diplomásoknak? (HR Portál)
A workania.hu internetes állásportál által működtetett fizetesek.hu a Népszabadságnak készített vizsgálatának eredményei arról nyújtanak áttekintést, milyen az átlagos jövedelemszint a magyarországi és a környező országok autóiparában dolgozó diplomások körében.
szept. 7
10:15
Megindultak felfelé az európai piacok (ProfitLine)
Az elmúlt napok masszív veszteségei után az európai piacok is megindultak felfelé, követve az ázsiai piacok példáját. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 229,52 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 18.076,43 ponton nyitott szerdán.
szept. 7
10:15
Earnshaw óriási egyenlítési lehetőséget hagyott ki a Wembleyben - videó (Agroinform)
Wales könnyedén egyenlíthetett volna Anglia elleni Eb-selejtezőjén, de Earnshaw néhány méterről nem tudta eltalálni az üres kaput.
szept. 7
10:15
A júniusi visszaesés után nőtt az ipari termelés volumene (ATV)
Az ipari termelés volumene az előző havi 0,6 százalékos visszaesés után júliusban 0,8 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva és a munkanaphatással kiigazítva 2,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az előzetes adatok alapján szerdán Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 7
10:17
Tartásra rontotta Magyar Telekom ajánlását az Erste (ProfitLine)
Felhalmozásról tartásra rontotta a Magyar Telekom részvényeire kiadott ajánlását, célárukat pedig 640 forintról 550 forintra csökkentette az Erste.
szept. 7
10:17
Bomba robbant a delhi Legfelsőbb Bíróság előtt: 9 halott (ATV)
Az indiai belügyminiszter, RK Singh szerint pokolgép robbant az indiai fővárosban lévő Legfelsőbb Bíróság épülete előtt. A detonációban kilenc ember meghalt, legalább negyvenöten pedig megsebesültek.
szept. 7
10:19
Újra a 7 százalékos szinttel néz farkasszemet a 10 éves hozam (ProfitLine)
Múlt héten ismét lefelé vette az irányt a 10 éves hozam, és tegnap megérintette a 7,04%-os szintet. Ennek törése esetén elérheti a 6,95%-os mélypontot, majd a 6,56%-os támaszt. Rövidtávon lefelé mutat a technikai kép, nagy a valószínűsége a további hozamcsökkenésnek - olvasható az Erste elemzésében.
szept. 7
10:21
Indulnak az .xxx végződésű domainek (ProfitLine)
Hosszas viták után 2011. szeptember 7-én útjára indul az .xxx legfelső szintű tartomány (angolul top-level domain), azzal a céllal, hogy a felnőtt tartalmak számára új otthont teremtsen az interneten.
szept. 7
10:24
Matolcsy egyeztetett az MNB elnökével (Infostart)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tárgyalt a Magyar Nemzeti Bank elnökével. A jegybank 10 pontból álló javaslatot fogalmazott meg a hitelesek védelme érdekében.
szept. 7
10:26
Csődvédelmet kért a Saab (Infostart)
Csődvédelmet kért a Saab - jelentette be szerdán a holland tulajdonos, miután a második negyedévben tovább nőttek a cég veszteségei.
szept. 7
10:27
Bárdosi Lyme-kóros (BorsOnline)
Kellemetlen meglepetés érte Bárdosi Sándort: a vizsgálatok kimutatták, hogy Lyme-kórban szenved. Sydney olimpiai ezüstérmes birkózója, a szumósként és MMA-harcosként is ismert sportoló a Borsnak beszélt a betegségéről.
szept. 7
10:27
Utcán támadta meg a jegesmedve – videóval! (Blikk)
Fényes nappal támadott meg egy jegesmedve egy nőt Oroszországban.
szept. 7
10:27
Recept: Tepertős pogácsa VIII. (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 10 dkg tepertő 8 dkg sertészsír 2 db tojás 1 dkg élesztő só 1 dl tejföl
szept. 7
10:27
A kormányzati épület mellett robbantak fel (HírTV)
21-en meghaltak, több mint 40-en megsebesültek a pakisztáni Kvetta városában egy robbantásos öngyilkos merényletben.
szept. 7
10:27
Szombaton ismét Big Band Fesztivál Szombathelyen (Spa Trend Online)
Hétvégén ismét megrendezik a Big Band Fesztivált Szombathelyen: szombaton nyolc zenekar lép majd fel egymás után a város főterén felállított nagyszínpadon.
szept. 7
10:27
Elutasította a német alkotmánybíróság a beadványt (Portfolio)
A vártnak lényegében megfelelő döntést hozott ma a német alkotmánybíróság azokban a beadványokban, amelyek készítői állásfoglalást kértek a németek eddigi eurózóna pénzügyi mentőcsomagokban, illetve...

Keresés