A Médiatanács e heti ülésén a rádiós helyi frekvenciákat érintő döntései mellett három szolgáltató ügyében indított JBE-azonosítási eljárást. Az eljárás célja, hogy kiderüljön, mely médiaszolgáltató r...
Az idei évtől jelentősen változott az üzleti ajándék fogalma, és megváltoztak a természetben nyújtott juttatások adó- illetve adminisztrációs vonzatai is. Összességében el lehet mondani, hogy szigorodott a törvény ezen a ponton. Megnéztük, hogy pontosan miben.
Kairó - Az Al Ahly egyiptomi futballklub csatára, Amir Sayoud elbénázott tizenegyesével kiérdemelte a világ legrosszabb büntetőrúgásáért járó képzeletbeli díjat.
További öt évig havi nettó százezer forintot fizet a Veszprém megyei kórház azon rezidenseinek, akik jelentkeztek az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogramra – jelentette be Rácz Jenő, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója csütörtökön egy balatonfüredi rendezvényen.
A második negyedévben éves szinten 7,3 százalékkal csökkent a görög GDP az első negyedévi 8,1 százalékos visszaesés után - közölte az ELSTAT görög állami statisztikai hivatal csütörtökön.
A Chelsea támadója másfél hete szenvedett fejsérülést. A Kékek jövő hétvégén a Manchester United vendégeként szerepelnek a PL-ben, a klub orvosi stábja mindent elkövet, hogy Drogba hadra fogható legyen.
Az inflációs kockázatok az eurózónában nagyjából kiegyensúlyozottak - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke csütörtökön a kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján, megerősítve azokat a várakozásokat, miszerint a kamatemelés most háttérbe szorul.
A közösségi vásárlás a ma létező leghatékonyabb marketingeszköz, amelyet – ha tudatosan és jól használnak – a szálláshelyek ismertségét és vendégszámát is jelentősen növelheti. A tapasztalatok szerint azok a szállodák, amelyek a bónusszal/kuponnal érkező vendégeket ugyanolyan színvonalon szolgálják ki, mint a teljes árat fizetőket, azzal számolhatnak, hogy a hagyományosan vásárló vendégekhez…
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 1,50 százalékon tartotta az euróövezeti kamatot az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. Az inflációs várakozásokon emelt az EKB, a gazdaság növekedési kilátásain rontott - a borús helyzetkép miatt gyengült az euró és a forint is
Még legalább egy hónapig folyamatos szenvedést okoz az allergiásoknak a pollenszezon. Tavaly még Lengyel Péter is eldugult orral és könnyező szemmel kínlódta végig a szeptembert, idén azonban semmi baja.
Hermannsburg- Saját gyerekeit rabolta el még április 24-én egy férfi. Végül 136 nap után, Egyiptomban sikerült elfogni a válása miatt feldühödött apát.
Mindeddig nem történt utalás arra, hogy az alapfokú oktatási intézmények államosítása milyen hatással lesz a már elnyert Európai Uniós pályázatokkal kapcsolatos feladatmegosztásra, illetve a források lehívására. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Oktatásért felelős Államtitkársága több lehetséges variációt tekint reálisnak, egyebek közt, hogy a jelenlegi fenntartók még befejezik a…
Bulgária tisztes erőfeszítéseket tett a schengeni tagság elérése érdekében, és Magyarország reméli, hogy erre hamarosan sor kerül - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön Szófiában, amikor három napos bulgáriai látogatása során Georgi Parvanov bolgár államfővel tárgyalásokat folytatott. A magyar köztársasági elnök arról is beszélt, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) illetve az…
A Budapesti Corvinus Egyetem hosszú távú fennmaradását és sikerességét reméli Mészáros Tamás rektor, aki erről csütörtökön az intézmény tanévnyitóján beszélt a Művészetek Palotájában. Az egyetem...
Új szolgáltatást vezetett be a hazai ügyfelei jobb kiszolgálása érdekében a Citibank. Mostantól bárki a honlapon keresztül könnyen tájékoztatást kaphat a bank termékeiről, több termékre online regisztrálhat is....
Közel húszmillió forint értékű bronz kábelt vágtak le és ennek egy részét el is lopták ismeretlenek egy cég telephelyén, Jászberény külterületén – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Mint ismeretes a Yahoo a minap lapátra tette Carol Bartz vezérigazgatót, miután nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ügy kapcsán a Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva...
A munka világát érintő kilenc pontos követeléscsomagot fogalmaztak meg az akcióegységbe tömörült szakszervezetek, amelyek szeptember 29-től indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Day-nek keresztelt sztrájk- és tüntetéssorozatukat. A mintegy 70 szakszervezetet, civil- és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység Budapesten ülősztrájkot, kerekasztal-megbeszélés, nagygyűlést tart és…
Felújítják a Pannonhalmi Főapátság 13. századi bencés bazilikáját. Az oltárt és a kegytárgyakat restaurátorok felügyelete mellett vitték ki a főhajóból. A padokat átmenetileg a plébániatemplomban, a szószéket a millenniumi emlékkápolnában, a Szent Benedek- és Szent István-szobrokat a monostorban helyezik el.
Polgár Judit bejutott a legjobb nyolc közé az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló, kieséses rendszerű sakk Világkupán, miután a nyolcaddöntő csütörtöki rájátszásában jobbnak bizonyult a kubai Leinier Dominguez Pereznél.
Szeptember végére kiderül, hogy a közönségarány tekintetében jelentős befolyásoló erejű médiumnak számít-e az RTL, a TV2, a Class FM és a Neo FM - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa csütörtökön az MTI-t.
Új csarnokot épít 765 millió forintos beruházással szekszárdi telephelyén az utazótáskákat, bőröndöket gyártó Samsonite Hungária Kft. - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Más tagállam is fontolgatja, hogy az Európai Bizottsághoz forduljon azzal a kéréssel, hogy emeljék meg az áfa-kulcs felső határát - mondta el a PricewaterhouseCoopers cégtársa. Lőcsei Tamás szerint a kormány számára nem nagyon van más út, mint a fogyasztás megadóztatása.
A munka világát érintő 9 pontos követeléscsomagot fogalmaztak meg az akcióegységbe tömörült szakszervezetek, amelyek szeptember 29-től indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Day-nek keresztelt sztrájk- és tüntetéssorozatukat. A mintegy 70 szakszervezetet, civil- és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység Budapesten ülősztrájkot, kerekasztal-megbeszélés, nagygyűlést tart és félpályás…