A Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. igazgatóságára bízta hétfőn, hogy milyen döntést hoznak a busztenderrel kapcsolatban.
November 13-ra napolta el a harkivi bíróság Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök újabb peres ügyének hétfőre kiírt tárgyalását, mivel sem a vádlott, sem ügyvédje nem jelent meg a bíróság előtt - közölte Konsztantyin Szadovszkij bíró.
Gurmai Zita szocialista politikus szerint "Magyarországon a kormány kifejezett szándéka szerint történik az elszegényedés". Az MSZP országos nőtagozatának elnöke, európai parlamenti képviselő erről hétfőn, a szegénység elleni küzdelem világnapján beszélt Debrecenben, sajtótájékoztatón.
A négyszeres győztes Kamerun vasárnap nem tudta kiharcolni a részvételt a jövő évi Afrika Kupára, így több mint 30 év után először fordul elő a nemzeti csapattal, hogy sorozatban két kontinenstornáról lemarad.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az Európai Bizottság múlt héten közzétett bővítési csomagja visszaigazolja Magyarország álláspontját, amely szerint az Európai Unió nyitottsága érték, és hozzájárul versenyképességének és válságkezelő készségének javításához.
A Szövetség közleménye szerint 2013 elején - a mind jobban gyorsuló áremelkedések miatt - a létminimum összege egy munkavállaló esetében 91500 forint lesz. A jelenleg érvényes 93 ezer forintos minimálbér elkölthető értéke ennek az összegnek csak a kétharmadát éri el.
Két fiatalkorú fiú menekült a zsaruk elől Zalában. A fiúk jogsi és engedélyek nélkül száguldoztak a kocsival. A rendőrök végül elfogták és őrizetbe vették a fiatal ámkfutókat.
Október 29-én szavazhat a parlament az új választási eljárási törvényjavaslathoz kapcsolódó alaptörvény-módosításról - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
A napokban megházasodott Ramil Safarov, a Budapesten baltás gyilkosságért elítélt azeri katonatiszt, akit Magyarország átadott Azerbajdzsánnak. A baltás gyilkos hazájában azonnal államfői kegyelemben részesült.
Az európai bevezetéssel egy időben hazánkba is megérkezett a Turbo-csomag a Hyundai Velosterhez, ami kis lépés ugyan az emberiségnek, ám annál lényegesen nagyobb a típusnak, hiszen az i30-bázisra építkező sportkupénak a feltöltő, s a vele járó kiegészítők sora nagyon jót tett. A kissé vérszegény alapmotorral eddig megkérdőjelezhető volt a nem túl olcsón mért Hyundai értelme, ám az autó mostantól…
Fuad Siniora, Libanon korábbi miniszterelnöke bírálta Haszán Naszralla Hezbollah-vezért, aki október elején drónt küldött Izrael fölé. Az izraeli légierő megsemmisítette a robotrepülőgépet, a lépéssel azonban a Hezbollah egy Libanon elleni izraeli reakciót kockáztatott – írja a libanoni Daily Star napilap.
A spórolás néha extrém méreteket ölt, sőt, fanatikus viselkedéssé válhat és hihetetlen mértékű fösvénységbe csaphat át. Egy új sorozat a legkülönösebb eseteket mutatja be.
Csekély szabálysértés miatt 60 napos bezárásra ítélték a budapesti Kaledonia skót pubot. Az étterem megbízásából készített felmérés szerint a 18-64 évesek többsége túl szigorúnak találja a büntetést, és a legtöbben úgy gondolják, a hatóságnak inkább pénzbírságot kellett volna kiszabnia egy ilyen esetben.
A battonyai SOS Gyermekfaluban hetvennégy gyermek és fiatal felnőtt él. A szakma azt mondja róluk, szociálisan árvák. Rajtuk segített a német Vaillant csoport, amikor 10 millió forint értékben lecserélte a gyermekfalu elavult és energiazabáló fűtési és melegvíz-ellátási rendszerét. Az adományozási oklevél budapesti átadásán az SOS Gyermekfalu híres jószolgálati nagykövetei is ott voltak: Barabás…
Vezérigazgatóvá nevezték ki Marosvölgyi Pétert, az AEGONdirekt.hu Zrt. eddigi szakmai igazgatóját - közölte a társaság. A 34 éves online marketing szakember szakterülete kiemelten a...
Az Európai Unió további gazdasági szankciókkal válaszolna arra, hogy a gazdaságilag már így is súlyos károkat elszenvedett Irán továbbra sem hajlandó együttműködni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), nukleáris létesítményei ellenőrzésének tekintetében.
Alvin Roth és Lloyd Shapley amerikai közgazdásznak ítélte oda hétfőn a 2012. évi közgazdasági Nobel-emlékdíjat a svéd jegybank. A Sveriges Riksbank a piactervezés gyakorlatának elemzéséért és a...
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a köztársasági elnök által visszaküldött és javaslata alapján megváltoztatott településfejlesztési törvénymódosításról, valamint módosíthatja a választási regisztrációt lehetővé tévő alkotmánymódosító javaslatot is.
Hozzávalók: 2 kg vaddisznóhús 5 fej hagyma 3 gerezd fokhagyma pirospaprika 3 szem egész borókabogyó 4 evőkanál zsír 2-3 evőkanál áfonya- vagy meggylekvár só bors kakukkfű ételízesítő ízlés szerint 1 paprika 2 paradicsom 2-3 dl a kedvenc száraz vörösborunkból 3-4 babérlevél 1 csipet őrölt kömény
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin, illetve 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Az a nagy tétel megdőlt, hogy további fiskális megszorítással a dolgokat helyre lehet tenni; ugyanakkor látni kell, hogy a felelőtlen pénzköltés időszakának is vége van - mondta a Corvinus tanszékvezetője.
A Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke szerint nem ugrik meg a kéményseprés jelenlegi néhány ezer forintos díja a jövőre életbe lépő jogszabályváltozással.