A „csomagoknak” visszatérő eleme az áfa-beszedés hatékonyságának növelése. A növekvő áfa-beszedés lehetőségét a NAV azzal táplálja, hogy folyamatosan azt kommunikálja, Magyarországon az európai átlagot meghaladó az áfacsalás. Kevés szó esik arról, hogy a NAV nyilatkozatát követően kerültek nyilvánosságra azok az Európai Bírósági ítéletek, melyek cáfolták a NAV vélelmét. Nem az áfacsalások száma…
Fegyverszünetet köttetne Szíriában az ENSZ külön-megbízottja október végével. Az országban szerdán is több ponton összecsaptak a kormány-csapatok és a felkelők - utóbbiak egy helikoptert is lelőttek. A lázadók megállapodtak abban, hogy a különböző felkelő-csapatokat mostantól közösen irányítják.
Fel akarta robbantani a New York-i regionális szövetségi bank (Federal Reserve Bank) New York-i épületét egy, az al-Kaida terrorszervezettel rokonszenvező bangladesi férfi - jelentette be szerdán a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
Oda kell figyelni a fiatalok munkanélküliségére, mert munka nélkül nehéz elindulni és továbblépni az életben, ami ahhoz vezethet, hogy egy egész nemzedék veszik el - hangzott el egy szakmai konferencián, ahol az Ökumenikus Segélyszervezet "Ygen" Humánerőforrás Központjának munkáját mutatták be. A szervezet abban próbál segíteni, hogy a fiatalokat alkalmassá tegye a munkavállalásra, sokszor ugyanis…
Az EU-OSHA által kifejlesztett ingyenes online interaktív kockázatértékelési szoftver Európa-szerte segíti a mikro- és kisvállalkozásokat abban, hogy a munkahelyeken lényegre törő és költséghatékony módon végezzenek kockázatértékeléseket. Cipruson kifejezetten a fodrász szakma számára készült ilyen eszköz, de más országokban hentesek, irodai dolgozók, autószerelők is számíthatnak hasonló…
A Fiat 2013 januárjában új vállalatba vonja össze magyarországi, csehországi és szlovákiai működését. A ’FIAT GROUP AUTOMOBILES CENTRAL AND EASTERN EUROPE’ néven bejegyzésre kerülő regionális társaság központja Budapestre kerül. Az új régióközpont a Fiat Csoport valamennyi márkájával foglalkozik majd.
Munkanap-áthelyezés és az iskolai őszi szünet miatt is változik a közösségi közlekedés menetrendje; a változás a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Volánbusz és a MÁV járatait is érinti.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál 526.700 álláskeresőt tartottak nyilván szeptember végén; augusztushoz képest 160-nal, az előző szeptemberhez képest pedig csaknem 10 ezerrel csökkent a munkát keresők száma - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci statisztikából.
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levélben kezdeményezte, hogy a kormány a reprivatizációs programját terjessze ki a Rail Cargo Hungaria Zrt.-re, és minél előbb kezdődjenek tárgyalások a vasúttársaság visszavásárlásáról.
Pedagógus szakszervezetekkel egyeztetett az oktatási államtitkárság október 17-én. Hoffmann Rózsa elmondta, november 9-én folytatják a párbeszédet. Addig arra kérte a szakszervezeteket, hogy a megbeszélt időpontig egyezzenek meg egymás között.
Péntektől vasárnapig Budapesten rendezik meg a Hungarian Junior Open elnevezésű rangos utánpótlás fallabdaversenyt, négy korosztályban 13 ország versenyzőivel.
Nehéz ellenfél vár a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt két magyar csapatra csütörtökön: az MKB Veszprém a címvédő német THW Kielt fogadja, a Pick Szeged pedig a Dinamo Minszk otthonában szerepel.
Távol vagyunk még mindig attól, hogy az Országgyűlés rábólintson a 2013-as költségvetésről szóló törvényjavaslatra, pedig már eddig két alapvető módosításra derült fény a főszámok tekintetében...
Föl akarta robbantani a New York-i regionális szövetségi bank (Federal Reserve Bank) New York-i épületét egy, az al-Kaida terrorszervezettel rokonszenvező bangladesi férfi – jelentette be szerdán a Szövetségi Nyomozó Iroda.
Jövő év tavaszáig biztosan nem lesz változás a közoktatásért felelős helyettes államtitkári poszton - közölte csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Csaknem hatvanhatmillió néző kísérte figyelemmel az amerikai elnökjelöltek második televíziós vitáját, alig valamivel kevesebben, mint az elsőt – közölte szerdán a Nielsen piackutató cég.
Felajánlotta lemondását Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke, ha az újabb egyenlegjavító-csomag bankokat sújtó részéből törvény lesz - írta egy neve elhallgatását kérő bankvezetőre hivatkozva az origo.hu. Az MTI-nek banki körök a hírt megerősítették, de a szövetség nem kívánta kommentálni.
A harmadik negyedévben 7,4 százalékkal nőtt a kínai gazdaság éves bázison, a második negyedévben mutatott 7,6 százalék után, vagyis ez volt immár a hetedik negyedév, amelyben folyamatosan csökkent a világ második gazdaságának teljesítménye - derül ki az országos statisztikai hivatal csütörtöki jelentéséből.
Tíz ember életét vesztette, több tucatnyian megsebesültek szerdán Líbiában a bukott diktátor, Moammer Kadhafi hívei és kormánypárti milíciák között kitört harcokban - közölték helyi lakosok és kórházi források. A csatározás az északnyugati országrészben, Bani-Valídban tört ki.
Erősödött a forint csütörtök délelőtt és másfél forinttal megközelítette idei legerősebb árfolyamát. Az eurót délelőtt tíz órakor 276,90 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben.
A Magyar Bankszövetség bízik abban, hogy még változnak a bankokkal kapcsolatos legutóbbi bejelentések (teljes bankadó fennmaradása, tranzakciós illeték emelése) a parlamenti elfogadás előtt. Kovács...
Felajánlotta lemondását Patai Mihály, a bankszövetség elnöke, ha a szerdán bejelentett egyenlegjavító-csomag bankokat sújtó részéből törvény lesz - írta egy neve elhallgatását kérő bankvezetőre hivatkozva szerdán este az Origo.
Lehetséges, hogy január közepétől egy útlevéllel a zsebükben szabadon utazhatnak külföldre a szigetország lakosai. Van, aki szerint a romló gazdasági eredmények kényszerítették ki a lépést, mások viszont szeptikusak, mondván: így csak egy újabb látszat-szabadság-joggal gazdagodik a kommunista ország.
Felmentését kérte posztjáról Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy már a nyomozások idején is blokkolhatnak olyan internetes oldalakat a hatóságok, amelyek súlyos bűncselekményt valósítanak meg.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség Molnár Rolandot, akit a szerdán délután, Táton történt gyilkossággal gyanúsítanak. A 21 éves fiatalember a meggyilkolt idős asszony unokája - értesült a HavariaPress.
A családdal együtt élő 21 éves Molnár Rolandot, az egyik áldozat unokáját gyanúsítják azzal, hogy Táton szerdán megölte édesanyját és nagymamáját - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
A helyszínen életét vesztette az az idős férfi, akit elgázolt egy személyautó, csütörtökön reggel, a főváros VI. kerületében - értesült a HavariaPress.
Lassult az amerikai piacok emelkedésének üteme a tegnapi kereskedés során, a vállalati gyorsjelentések vegyesen alakultak, azonban az ingatlanpiaci adat minden előzetes várakozást felülmúlt.
A harmadik negyedévben 7,4 százalékkal nőtt a kínai gazdaság éves bázison, vagyis ez volt immár a hetedik negyedév, amelyben folyamatosan csökkent a világ második gazdaságának teljesítménye - derül ki az országos statisztikai hivatal csütörtöki jelentéséből.
Háromnapos látogatásra Washingtonba utazott tegnap Martonyi János. A magyar külügyminiszter tárgyalást folytat amerikai kollégájával Hillary Clintonnal. A külügyminisztérium tájékoztatása szerint Martonyi János részt vesz az Atlantic Council kerekasztal-beszélgetésén, találkozik amerikai nagyvállalatok vezetőivel.
Zlatan Ibrahimovic érdemelte ki idén az internetes szavazók szerint a Golden Foot-díjat, melyet a svéd válogatott szerda este vehetett át Monte-Carlóban.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
Több mint ötven diáknak és tanárnak kellett elhagynia egy csornai szakközépiskola kollégiumát az éjjel, mert felrobbant az egyik kazán - tudatta a katasztrófavédelem megyei ügyelete csütörtök reggel az MTI-vel.
Kétszámjegyű növekedésről számolt be a profit tekintetében az eBay tegnap, a piacok zárása után közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amit az biztosított, hogy mind az online fizetési,...
Bár a szerdán bejelentett költségvetési kiigazító intézkedéseket még nem értékelte, attól függetlenül sem tartja reálisnak Magyarország megítélésnek javítását a Moody's elemzője. A világ legnagyobb hitelminősítőjének szakértője szerint a fennálló bizonytalanság gyengíti Magyarország hitelpozícióit.
A kormány bízik abban, hogy az év közbeni folyamatok jövőre igazolni fogják várakozásait, és ezért bizonyos intézkedéseket nem kell megtenni - fejtette ki a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában...
A nemzetgazdasági miniszter tegnap újabb energetikai, közmű-adóterhelést jelentett be, amelyből a kabinet jövőre 30 milliárd forintos bevételre számít. Az érintett közműszolgáltatók idén már egyszer,...
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával bővíti üzemét a Hankook Tire. Rácalmáson több mint 2,4 milliárd forintos beruházással egy újabb keverőgépet és hozzá tartozó üzemcsarnokot...
A harmadik negyedévben 7,6 százalékkal növekedett a kínai gazdaság, ami 0,2 százalékpontos lassulást jelent az előző negyedévhez képest. Elemzők szerint azonban már láthatók az élénkülés jelei....