Az államnak a visszavett feladatokkal együtt szerepet kellene vállalnia azoknak az önkormányzati hiteleknek a visszatörlesztésében is, amelyek ezen feladatellátásokhoz kapcsolódtak - jelentette ki...
"Senki nem fog 51 százalékos közteher mellett cafetériát adni a munkavállalóknak. Az egészségügyi hozzájárulás mértékének drasztikus emelésével lenullázza és jelentéktelenné teszi a kormány a béren kívüli juttatásokat" - jelentette ki a Pénzcentrum.hu kérdésére Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a cafeteria…
Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója január elsejével távozni készül a posztjáról - közölte Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke.
A globális likviditásbőség által okozott feltörekvő részvény-, kötvény és derivatív piaci szárnyalás "perverz viselkedéshez" vezethet mind a piaci szereplők, mind a gazdaságpolitikai döntéshozók...
A dohánytermesztés a magyar mezőgazdaság kiemelten fontos ágazata - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten, az Európai Dohánytermesztők Szövetsége (UNITAB) 33. kongresszusán,...
Ritkán látható jelenetet rögzítettek egy lett U17-es meccsen. A Liepajas Metalurgs csapata a rögbiben alkalmazott tolongáshoz hasonló formációval idegesítette az ellenfelet. Itt az ellenszer a Barca játékára?
Austin ‒ „Azt tudom mondani a hitetlen embereknek, sajnálom, hogy nem hisztek a csodákban" – nyilatkozta hét évvel ezelőtt, karrierje csúcsán Lance Armstrong (41).
Montpellier ‒ Immár nemcsak játékosokat, hanem egész csapatot érint hátrányosan a francia kézilabda-fogadási botrány: elhagyja a bajnok Montpellier férfiegyüttesét az egyik főszponzora.
Az akusztikus vonalkód interaktív kommunikációra is alkalmas megoldásokat is nyújthat, kiválóan alkalmazható a tanulásban, a vásárlási élmény javításában vagy akár a raktározásban is. A technológiai...
Heller Ágnes filozófusnak ítélte oda a Primo Levi 2012 nemzetközi díjat a holokausztot túlélő íróról elnevezett olaszországi Primo Levi Kulturális Központ, mely az elismerést vasárnap, Genovában adja át.
A nagymamakorú celebasszony egy rádióműsorban tett megjegyzéseket a királyi család elsődleges nemi jellegeire, de az osztásból Bob Geldof sem maradt ki, ő nyerte meg a legbüdösebb celeb címet.
Az Országos Mentőszolgálat hosszú idő után jelentős járműpark fejlesztést hajthatott végre a rendelkezésére bocsátott forrásoknak köszönhetően. Ugyan a mentőautók érkezése folyamatos volt, az első...
Gyengült a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél négykor 278,30 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg reggel hét órakor 278,20 forinton, délelőtt 10 órakor 276,90 forinton, szerda este pedig 277,92 forinton állt a jegyzés.
Az új alapprogram és az annak rövidített változatát tartalmazó politikai kiáltvány elfogadásával véget ért csütörtökön Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusa.
A Budapesti Értéktőzsde célja, hogy a bevonzza a parkettra a kis és közepes cégeket is, kevés társaság rendelkezik azonban az ehhez szükséges átláthatósággal és kellő vállalkozói múlttal. A cél elérését a kisebb cégekre szabott kockázati tőkeprogramok is segíthetik, amelyek felgyorsítják a vállalkozások fejlődését, egyszersmind alkalmassá teszik azokat további tőke bevonására. A tőzsdére lépés…
Kecskemét - Nemcsak az ellenfeleket, a vadakat is hajtja a Kecskemét labdarúgócsapata. A lila-fehérek szombaton a Haladás együttesét fogadják az NB I 11. fordulójában, a múlt hétvégén viszont a helyi vadásztársaság vendégei voltak.
A Fidesz szóvivője szerint az MSZP gazdasági kilábalási koncepciójának bemutatásával világossá vált, mit akarnak a szocialisták: az emberek adóterheit megemelnék, a bankokét pedig csökkentenék, vagyis vissza akar térni a bankárkormány.
Jánoshalma - Ez vicc? – kérdezte Tóth Imre (72), amikor felhívtuk telefonon, ő az a szerencsés, aki megnyerte Blikk Bumm játékunk egyik fődíját, a Citroen C3-as személyautót. Percekig kellett győzködnünk, amíg elhitte, csakugyan érheti őt és családját ekkora szerencse.
A szerdai avasi demonstrációsorozat bebizonyította, hogy a miskolciak nem kérnek az importtüntetőkből, akiket csak azért "pakoltak buszokra" az ország különböző részeiben, hogy provokáljanak - mondta az MSZP helyi elnöke csütörtöki miskolci sajtótájékoztatóján.
A vártnak nagyjából megfelelõ ma hajnali kínai GDP-adat mérsékelt hangulatjavulást okozott reggelre a nemzetközi piacokon, ami délután is kitartott. Ebbõl azonban újra már nem tudott...
2012. október 29-én, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen hazai portfólió menedzserek fejtik ki véleményüket a magyar és régiós részvénypiacok kilátásairól. Mikor...
Már nemcsak a készpénzes, hanem a hagyományos bankkártyás fizetés is lassan a múlté, a jövő az érintésmentes fizetőeszközöké. Az új módszerek adoptálásának technikai megoldásaiban nagy hangsúlyt kell...
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Tovább fejleszti idei versenyautóját a Ferrari, miután a legutóbbi három versenyen Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő német pilótája diadalmaskodott.
Átadták a forgalomnak Szombathelyen a Csaba úti felüljárót, amely a térség gazdasága számára rendkívül fontos Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasúti fejlesztés része.