Szinte az utolsó utáni pillanatban, a 94. percben egyenlített a francia csapat Olivier Giroud góljával Madridban, a vb-címvédő spanyol labdarúgó-válogatott ellen.
Hamarosan megkezdődhetnek a felújítási munkálatok a márciusban tűzvészben megrongálódott krasznahorkai váron, miután a szlovák Közbeszerzési Hivatal elutasította az egyik vállalat panaszát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,78 pontos, 1,67 százalékos csökkenéssel, 18.950,86 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol és az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az államnak a visszavett feladatokkal együtt szerepet kellene vállalnia azoknak az önkormányzati hiteleknek a visszatörlesztésében is, amelyek ezen feladatellátásokhoz kapcsolódtak - jelentette ki Szekeres Antal, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) Jegyzői Kollégiumának elnöke, Debrecen jegyzője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az extravagáns David Bowie-ról a napokban készült egy felvétel, amelyen nemcsak azt látszik, fölötte is halad az idő rendesen, hanem az is, hogy stílustalanná kezd válni.
Mindenkinek törekedjen arra, és dolgozzon azért, hogy soha többé ne lehessen kirekeszteni, meggyalázni, meggyilkolni embereket származásuk vagy vallásuk miatt - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetés és a Bátorságért érdemjel átadási ünnepségén csütörtökön Budapesten.
Nem az a kérdés, hogy leminősítik-e az Egyesült Államok adósság-besorolását, hanem az, hogy mikor - véli a világ legnagyobb kötvényportfólióját kezelő Pimco. Scott Mather, a Pimco...
Orbán Viktor szerint ha nincs a januári békemenet, könnyen lehet, hogy már nem ő a miniszterelnök, kormánya nem élte volna túl a támadásokat. A kormányfő az Egy a haza - Békemenet 2012 című, csütörtökön bemutatott kötetben olvasható interjúban arról is beszélt, hogy - bár érzelmileg érthető felvetés - katasztrofális döntés lenne kilépni az Európai Unióból.
Magyarország továbbra sem szerepel az államcsőd szempontjából leginkább kockázatos országok listáján, amelyet ismét Görögország vezet. A CMA londoni adatszolgáltató harmadik negyedéves összeállításából az is kiderül, hogy az uniós tagállamok közül az első tízben található még Ciprus, Portugália és Spanyolország. A legbiztonságosabb állam továbbra is Norvégia.
A bolgár kormány 2 500 eurónak megfelelő összeggel támogatja az elektromos autók, és 1 250 eurónak megfelelő összeggel a hibrid meghajtású kocsik vásárlását.
Idén 4-4,5 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek, így - a magas inflációs ráta miatt - csökkenhetnek a reálbérek - vélték az MTI által megkérdezett elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki adatközlését követően.
A török Enka csapata 16-5-re legyőzte a magyar másodosztályban szereplő, s a svéd Järfälla helyére beugró DEAC együttesét a férfi vízilabda Eurokupa debreceni selejtezőcsoportjának csütörtöki nyitómérkőzésén.
Olaszország téli sportokat összefogó szövetsége (FISI) közölte: egyre közelebb kerül a megvalósításhoz az a terv, hogy alpesisí Világkupa-versenyt rendezzenek Róma történelmi belvárosában.
A karcsúbb formákra vagy jobb közérzetre vágyók csak mozgással tudják elérni vágyukat. Idősebb korban vagy a sport nélkül töltött évek után is érdemes elkezdeni a tréninget. A lényeg, hogy kedvünket és lendületünket is megőrizzük.
Az este hat óráig beérkezett tulajdonosi igazolások alapján az E-Star hétfőn 10 órára meghirdetett közgyűlése nem lesz határozatképes, ezért nem tartják meg - közölte a társaság a BÉT honlapján. A...