Ritka alkalom, hogy a Google bepillantást enged adatközpontjaiba. Ezúttal fotókkal és virtuális sétával mutatják be a Mátrix című film világára emlékeztető, hihetetlen kapacitású szerverközpontokat.
100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság vezetője arra a férfire, aki október 8-án, késsel rabolt ki egy hódmezővásárhelyi kisboltot - értesült a HavariaPress.
A győri környezetvédelmi felügyelőség természetkárosító hatások miatt első fokon elutasította a Bakonyi Erőmű Almásfüzitőre tervezett létesítményének környezetvédelmi engedélykérelmét - közölte a...
Egyre jobban lemarad Magyarország a vásárlóerő szempontjából: a regionális országokon kívül megelőz minket már Horvátország és Törökország is - hangzott el a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján. A legfrissebb adatok szerint az egy főre jutó, évente elkölthető jövedelem Magyarországon 4884 euró (1,3 millió forint), a legtehetősebb településnek Telki és Üröm számít....
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül négy az euróövezet tagja. Magyarország már az előző negyedévben kikerült a tízes mezőnyből, és a harmadik negyedéveben tovább javított helyezésén a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport csütörtökön ismertetett idei harmadik negyedéves országkockázati összesítése szerint.
A kormány célja az volt, hogy minél több rokkantnyugdíjast vezessenek át a nyílt munkaerőpiacra. A megvalósítás valahol megtorpant, a remélt 90 milliárdos megtakarítást nem sikerült teljesíteni.
A Magyar Bankszövetség folyamatosan, napi szinten tárgyal a kormánnyal, és ha a parlament elfogadja a pénzügyi tranzakciós illeték emelését, akkor a szövetség a bevezetés legalább negyedévvel való elhalasztásáért fog küzdeni - mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Magyar Bankszövetség folyamatosan, napi szinten tárgyal a kormánnyal, és ha a parlament elfogadja a pénzügyi tranzakciós illeték emelését, akkor a szövetség a bevezetés legalább negyedévvel való elhalasztásáért fog küzdeni - mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Robert Fico szlovák kormányfő lehet az Európai Szocialista Párt (PES) jelöltje az Európai Bizottság (EB) 2014-ben megüresedő elnöki posztjára - közölte saját információkra hivatkozva a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap csütörtökön.
Egy a magyar menedzserek körében végzett felmérés szerint a bevált vezetői gyakorlatok alkalmazása egyáltalán nem tekinthető általánosnak. A kutatásból kiderült: a vezetők nagyon fontosnak tartják a jövőkép kommunikálását, a vállalat értékeinek képviseletét, az elvárások egyértelmű tisztázását, a munkatársak tudatos motiválását és egyéni szintű fejlesztését. Ennek ellenére legfeljebb minden…
Többségében alig mozdultak el az irányadó nyugat-európai indexek, mely a ma kezdődő Európai Uniós csúccsal kapcsolatos kivárással magyarázható. Az eladói oldalt erősítheti az a hír, miszerint a német...
Egyre jobban lemarad Magyarország a vásárlóerő szempontjából: a regionális országokon kívül megelőz minket már Horvátország és Törökország is - hangzott el a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján. A legfrissebb adatok szerint az egy főre jutó, évente elkölthető jövedelem Magyarországon 4884 euró (1,3 millió forint), a legtehetősebb településnek Telki és Üröm számít....
A Lexus már több ízben is ízelítőt adott merőben új stílust és egyéniséget felmutató sporthibrid tanulmányából, azonban a japánok ezúttal minden korábbi változatnál kívánatosabb konfigurációjú példányról rántották le a leplet az Ausztrál Nemzetközi Autószalonon alkalmával.
Sorra hátrálnak ki a szponzorok Lance Armstrong örökre eltiltott és címeitől megfosztott, hétszeres Tour de France-győztes korábbi országúti kerékpáros mögül.
Bár az utóbbi hetekben oldalazást láthattunk a piacon, a kisbefektetők közel fele már esést vár. A többség pesszimistán tekint a jövőbe, így egy kis hangulatjavulás is komoly emelkedést okozhat a...
A kormány tegnapi bejelentése alapján a bankadó 2013-ban nem kerül lefelezésre, a pénzügyi tranzakciós illeték pedig a korábban tervezett duplája lesz. A terhek emelkedése egyértelműen negatívan hat...
A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a 4,7 százalékkal szemben 6,3 százalékkal nőttek a bruttó keresetek az első nyolc hónapban a múlt év azonos időszakával összevetve.
Világszerte közel 1,5 milliárd a szülőképes korú, vagyis a 15-45 éves nők száma. Ezen évek során ők rendszerint szexuális életet élnek, de nem akarnak teherbe esni vagy azért, mert számukra „még nem jött el az ideje”, vagy pedig nem kívánnak a meglevőknél több gyermeket. A fogamzásgátlók gyakoribb használata ellenére a nők világszerte még igen sokszor vállalkoznak abortuszra.
Lezárták csütörtökön délelőtt, az Északi összekötő vasúti hidat, mert a honvédség tűzszerészei gyanús tárgyról kaptak bejelentést. A búvárok lemerültek, hogy beazonosítsák a tárgyat - értesült a HavariaPress.
Napok óta töretlen a forint erősödése. A hazai deviza reggel csaknem elérte idei csúcsát a euróval szemben. Közben maradtak a bizonytalanságok a költségvetéssel és az IMF-tárgyalással kapcsolatban. A jó hangulatot valószínűleg az elmúlt hetekben a piacokra öntött többletlikviditás táplálja, de sokat számíthat a CDS-ek kereskedésének küszöbön álló megváltozása is.
A Magyar Bankszövetség folyamatosan, napi szinten tárgyal a kormánnyal, és ha a parlament elfogadja a pénzügyi tranzakciós illeték emelését, akkor a szövetség a bevezetés legalább negyedévvel való elhalasztásáért fog küzdeni. Ha a bankok a hitelállomány leépítésére kényszerülnek, 10 százalékkal visszaeshet a GDP.
Az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt pénzbírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)Médiatanácsa több közszolgálati médiumra, illetve az egyik kereskedelmi csatornát a jogsértés azonnali abbahagyására szólította fel - közölte a médiatanács szóvivői irodája csütörtökön az MTI-vel.
A szükségesnél jóval több, összesen 3100 aláírást gyűjtöttek össze gyömrői civilek, illetve több párt képviselői a város főterén lévő Horthy Miklós park elnevezése kapcsán tartandó helyi népszavazás érdekében - közölte a tiltakozó akció főszervezője csütörtökön az MTI-vel.
Arra kényszerül a francia kormány, hogy segítséget nyújtson a Peugeot pénzügyi részlegének, melyet hitelminősítői oldalról leminősítés fenyeget. A francia pénzügyminiszter tegnap azt nyilatkozta, a...
A szükségesnél jóval több, összesen 3100 aláírást gyűjtöttek össze gyömrői civilek, illetve több párt képviselői a város főterén lévő Horthy Miklós park elnevezése kapcsán tartandó helyi népszavazás érdekében - közölte a tiltakozó akció főszervezője csütörtökön az MTI-vel.
Újabb emblematikus névvel lesz szegényebb hamarosan a száguldó cirkusz, mégpedig a Williams és a Caterham istállók döntése miatt a független motorszállító Cosworth kényszerül kivonulni 2014-ben. A jelentősebb bevételi és megrendelésbeli kiesés szintén rosszul érinti a gyártót, ám a Rolls-Royce már be is jelentkezett az autóiparban is ténykedő vállalat megvételére.
A kereszténydemokrata Nagy Kálmán arra szólította fel csütörtökön a Demokratikus Koalíciót és a Jobbikot, hogy ne a miskolci Avason éljék ki a bennük "tobzódó politikai gyűlöletet", és ne próbáljanak politikai hasznot kovácsolni az ott lakók nehéz helyzetéből.
A rövid határidőkkel kiírt, az elektronikus útdíj szedési rendszer kiépítését szolgáló közbeszerzési pályázaton a kezdeti nagy érdeklődés után végül nyolc pályázó indult el. Közülük ketten már - a...
A Lexus már több ízben is ízelítőt adott merőben új stílust és egyéniséget felmutató sporthibrid tanulmányából, azonban a japánok ezúttal minden korábbi változatnál kívánatosabb konfigurációjú példányról rántották le a leplet az Ausztrál Nemzetközi Autószalonon alkalmával.
Az oktatási államtitkár reméli, hogy közoktatásért felelős helyettese, Gloviczki Zoltán a mostani bejelentés ellenére jövő tavaszig meggondolja magát, és posztján marad.
A fogyókúra sikerének titka a helyes választásban rejlik. Ha rejtett kalóriákat tartalmazó ételekkel pakolod tele a fridzsidert, azzal a diétádat is megnehezíted!
Egy 33 éves nő meghalt, amikor autójával szalagkorlátnak ütközött, majd felborult csütörtökön az M3-as autópályán a Heves megyei Kál térségében - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Szeptemberben az előzetes várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a kiskereskedelmi értékesítés volumene Nagy-Britanniában az augusztusi visszaesés után.
Bár nem volt kirobbanó vételi érdeklődés, az Államadósság Kezelő Központnak sikerült 2 milliárddal a tervezett 47 milliárd forint felett kötvényeket eladnia ma délelőtt megtartott 3 aukció keretében...