Azonnali hatállyal 1,2 milliárd forintot csoportosít át a kabinet a Piarista Rend Magyar Tartománya hitelfelvételének kiváltására és beruházás befejezésére a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatásköre nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellenőrzésére, a kabinet pedig nem is akar ezen változtatni, ezért pontosítja az államháztartási törvény...
Az Állami Autópályakezelő Zrt. péntek éjszaka értesítette az indulókat, hogy kik azok, akiket ajánlattételre felkér. Az eredetileg nyolc szereplős mezőny lefeleződött, versenyben maradt a Kapsch, a T-Systems, a Getronics, valamint végül a kínai jelentkező pályázatát is elfogadták - írja az Index.hu.
A Fidesz kétéves kormányzása minden tekintetben aláásta a jogbiztonságot, ezért egyetlen politikai szereplő sem lehet biztos abban, hogy a most elfogadandó választási szabályok szerint zajlik majd a 2014-es voksolás - állítja Hack Péter. A jogász, egyetemi tanár szerint látható, hogy gond nélkül, a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően változtatják a szabályokat. Szerinte még az is lehet, hogy a…
Az afgán rendőrség közlése szerint afgán katonák és a NATO-irányítás alatt álló szövetséges erők szombaton elfogtak egy magas rangú tálib parancsnokot Afganisztán északi részén. Szintén szombaton derült ki, hogy két napja hat rendőrt megmérgezett és lelőtt egy, a rendőrségbe beépült tálib szakács.
Beismerte tettét a 21 éves M. Roland, aki szerdán Táton megölte anyját és nagyanyját; a gyilkosságot bozótvágó késsel és döngölő kalapáccsal követte el - ismertette a bűnügy részleteit szombati sajtótájékoztatóján a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
Beismerte tettét a 21 éves M. Roland, aki szerdán Táton megölte anyját és nagyanyját; a gyilkosságot bozótvágó késsel és döngölő kalapáccsal követte el - ismertette a bűnügy részleteit szombati sajtótájékoztatóján a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete arra kéri a Gyulai Húskombinát tulajdonosi körének képviselőit, hogy ne akadályozzák meg a felszámolási eljárás megindítását.
A csütörtöki bemutatkozó fellépésen aratott 12 gólos siker és a pénteki pihenőnap után szombaton újabb kiütéses értékű győzelmet ért el a Szolnok a férfi vízilabda Eurokupa nizzai selejtezőcsoportjában.
Győztes gólt szerzett a Sydney FC színeiben Alessandro Del Piero. A veterán csillag a Western Sydney FC ellen 1-0-ra megnyert meccsen kiharcolt egy büntetőt, amit kihagyott, de a kipattanót a kapuba vágta.
Rábólintott a Gazdasági Versenyhivatal arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) megvásárolja a Takarékbank 38,5 százalékos részvénycsomagját - írta meg pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Magyar Nemzet szombaton.
Lábunk sok millió baktériumnak jelent természetes élőhelyet, amelyek izzadságunkkal és elhalt bőrsejtjeinkkel táplálkoznak. A kellemetlen lábszag kialakulásáért az esetek többségében ezek a mikroorganizmusok a felelősek. Túlszaporodásukat megakadályozhatjuk azzal, ha enyhíteni tudjuk a lábizzadást, illetve a cipőket szárazon tartjuk.
Felajánlotta lemondását a libanoni miniszterelnök a pénteki súlyos merénylet miatt. Bejrútban egy autóba rejtett pokolgép megölte többek között a libanoni hírszerzés vezetőjét is. Visszam al-Hasszán vezérőrnagy támogatta a szíriai felkelőket, és több vizsgálatot indított az Asszad-rezsim libanoni felforgató tevékenységének a felderítésére. Bejrútban feszült a helyzet, mert szunnita fegyveres…
Négy indulót kért fel ajánlattételre a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A társaság közleménye szerint a gazdasági szereplőknek november 5-ig kell elkészíteniük a terveket.
Beismerte tettét M. Roland (21), aki szerdán Táton megölte anyját és nagyanyját. Vallomásából kiderült: a gyilkosságot bozótvágó késsel és döngölő kalapáccsal követte el
Óriási fordulatot vehet az élete az X-faktor tehetségkutató verseny döntőjében eddig sikeresen menetelő salgótarjáni énekesnek és családjának. A kétgyermekes Oláh Gergő korábban közmunkásként dolgozott és feleségével két gyermeket neveltek albérleti lakásukban nagyjából havi 114 ezer forintból. A családi kassza a felére apadt, miután a családfő most énekesi karrierjét építi, azt remélve, hogy a…
A bútorlap-gyártással, kereskedelemmel foglalkozó Press-Sys Kft. 38 millió forintos beruházással fejleszti lapszabászati gépsorait. A 65 százalékos uniós támogatottságú projekttel a budapesti cég a legmodernebb követelményeknek megfelelő, CNC vezérelt, Gabbiani típusú táblafelosztó gépet vásárolt.
A napokban lépett hatályba a gazdasági társaságokról szóló törvény egy fontos módosítása, amely a devizaárfolyam ingadozása miatt tőkeveszteséggel küzdő cégek megsegítését célozza - áll a a Deloitte tanácsadó cég közleményében.
Budapest ‒ Önmagával harcol Eszenyi Enikő (51). A Vígszínház igazgatónője nehéz feladatra vállalkozott, amikor a teátrum vezetése mellett a Jólelket keresünk című előadás kettős főszerepét is elvállalta.
A bankoknak is részt kell vállalniuk a közös terhekből - fogalmazott Orbán Viktor a HírTV-nek péntek este Brüsszelből hazafelé tartva. A kormányfő arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság...
Október végéig kell a kormány elé terjesztenie Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek a segélyezési plafonról szóló törvénymódosítás tervezetét - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából, amelyben kormányhatározat jelent meg a 2013-as büdzsé egyenlegét javító lépésekkel kapcsolatos feladatokról.
Már a jövő héten a kormány elé kerülhet az a javaslat, amely rendezné az önkormányzati hitelállomány jelentős részét az állam közbelépésével - értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint novemberben...
Október végéig kell a kormány elé terjesztenie Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek a segélyezési plafonról szóló törvénymódosítás tervezetét - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából, amelyben kormányhatározat jelent meg a 2013-as büdzsé egyenlegét javító lépésekkel kapcsolatos feladatokról.
A Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon a New Directors (Új rendezők) elnevezésű versenyprogram mezőnyében a zsűri Bergendy Péter A vizsga című filmjét ítélte a legjobbnak, a filmet Arany Hugó díjjal jutalmazták - tájékoztatta a Magyar Filmunió szombaton az MTI-t.
A Ferrari egy vadonatúj Red Bull-típusú kipufogóval versenyzett Koreában a múlt hétvégén, de csupán Felipe Massa autójára került fel a spanyol 20 Minutos című lap értesülései szerint.
Számos szurkoló a tévé előtt, a meccsre várva vagy a szünetben, az elfogyasztott sörök hatására kezd neki kedvenc csapatára fogadni az internetes fogadóirodáknál. Pedig sör nélkül is meglehetősen nagy hátrányban van, egy egész üzletág épül ugyanis arra, hogy a pénzüket vagy egy részét elnyerje, lehetőleg teljesen kifossza őket. Az iparág valóságos dzsungel, aki betéved, rengeteg veszéllyel kell…
Corvin-közi Hős - polgári tagozat díjjal tüntette ki három 56-os szervezet Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) józsefvárosi és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) hegyvidéki polgármestert - tájékoztatta a VIII. kerületi önkormányzat szombaton az MTI-t.
Az izraeli haditengerészet szombaton elfogta az Estelle finn vitorlás hajót, amely a Gázai övezet köré vont blokádot áttörve próbált meg palesztin területre jutni - közölte egy izraeli katonai szóvivő. Izrael minden Gázába tartó hajót elfog, megakadályozva ezzel, hogy a tenger felől csempésszenek fegyvert a térségben tevékenykedő palesztin terrorszervezeteknek.
Iryna Shandarivska vette át a Kraft Foods magyar leányvállalatainak irányítását. Az ukrán szakember karrierje hazájában indult, az utóbbi másfél évben azonban már a balti régiót irányította. Ő az első hölgy a hazai Kraft élén.