2012. október 23. kedd

okt. 23
12:48
14 évesen veszítette el a szüzességét Komár (Blikk)
Budapest - Tizenkét éves lehettem, amikor először szerelembe estem – emlékezett Táncoló fekete lakkcipők (2005) című könyvében, amelyből az is kiderül, hogy az udvarláshoz is vele született tehetsége volt, akárcsak az énekhez, és a tánchoz.
okt. 23
12:48
Herczog Edit : elérkezett a változtatás és az összefogás ideje (Alternatív Energia)
Elérkezett a változtatás és az összefogás ideje"- ez volt a fő üzenete Herczog Edit felszólalásának a keddi strasbourgi plenáris ülésen. A képviselő kifejtette, hogy a válságból való kilábaláshoz növekedésre és beruházásokra van szükség, amelyek egyik kulcsfontosságú eleme a megerősített európai ipar. "Eljött az ideje, hogy megteremtsük a növekedés keretfeltételeit, azt a struktúrát, amely…
okt. 23
12:50
Ujhelyi István: a szemünk előtt egy új állampárt alakul régi eszközökkel (Alternatív Energia)
Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke szerint a megalázott nép felemelte fejét 1956. október 23-án, a közös érzelmek szülte közös akarat pedig soha nem látott szoros összefogást teremtett.
okt. 23
12:54
Tovább mélyül a spanyol recesszió (Infostart)
Spanyolországban a gazdasági recesszió mélyülésére számít az ország központi a bankja.
okt. 23
12:54
Masszívabb és rutinosabb csapat a Debrecen - Elek Ákos (Agroinform)
A diósgyőri középpályás elismerte, hogy megérdemelten nyert a Debrecen, de javulást vár a következő meccseken.
okt. 23
12:56
Újabb lehallgatási sajtóbotrány (Infostart)
Újabb lapcsoportra terjedt ki a brit sajtóban kirobbant telefonlehallgatási botrány: ezúttal a Mirror-lapokat gyanúsítják azzal, hogy magánszemélyek mobiltelefonjait hallgatták le.
okt. 23
13:03
Az USA-nak meg kell értenie: Kína egyre erősebb (ProfitLine)
Az Egyesült Államoknak meg kell tanulnia békésen együtt élni az erősödő Kínával, a következő elnöknek pedig más hangot kell majd megütnie Kína irányában - vélte a harmadik amerikai elnökjelölti televíziós vitát követő kommentárjában az állami Hszinhua hírügynökség kedden.
okt. 23
13:06
Mesterházy Attila: a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig küzdeni kell (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és országgyűlési frakcióvezetője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mai üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig, minden nap küzdeni kell.
okt. 23
13:06
Újabb csalódást keltő gyorsjelentés érkezett (Portfolio)
Negatív meglepetést okozott mai gyorsjelentésével a DuPont, ami tovább erősítheti a befektetőkben a vállalati eredmények alakulásával kapcsolatos félelmeket. Az elmúlt napokban sorra érkeztek a...
okt. 23
13:06
A legnépszerűbb munkahelyek Magyarországon: itt a lista! (Pénzcentrum)
Idén a kisvállalkozások közül a Kecskeméti Termostar, a közepes méretűek közül az FGSZ Földgázszállító, a nagyvállalatok közül pedig a Provident lett a legjobb munkahely Magyarországon....
okt. 23
13:06
Varga Mihály: idegen erők szorításába kerültünk (ATV)
Az IMF tárgyalásokért felelős miniszter szerint keserédes számunkra az ünnep, mert Magyarország 1956-hoz hasonlóan ismét idegen erők szorításába került. Varga Mihály azt mondta: ismét távoli érdek hozta fejünkre a bajt. A Fidesz alelnöke szerint szabadságharcos nép a magyar, amit a 2010-es kormányváltással be is bizonyított. Varga Mihály azt is mondta: azok a népek a történelem során eltűntek a…
okt. 23
13:12
Varga Mihály: Nincs értelmetlen áldozat (Infostart)
A Fidesz alelnöke szerint 1956 üzenete ma az, hogy nincs értelmetlen áldozat, nincs hiába való élet, nincs vesztett ügy, de a siker, a győzelem és a felemelkedés csak összefogással érhető el.
okt. 23
13:12
Tucatnyi beteg lelte halálát egy kórháztűzben (Blikk)
okt. 23
13:12
Bernardo Bertolucci új filmje az olasz mozikban (Spa Trend Online)
Egy tizenéves és egy huszonéves fiatalról szól Bernardo Bertolucci új filmje, az Io e te (Én és te) című alkotás október 25-től látható az olaszországi mozikban.
okt. 23
13:12
Parma: szerződést hosszabbított Roberto Donadoni (Sport365)
Roberto Donadoni meghosszabbította szerződését a Parma együttesével. Az olasz edző 2012. január 9-én vette át a csapat irányítását Franco Colombától.
okt. 23
13:12
Lionel Messi is Armstrong doppingszerét használta egy madridi lap szerint (Agroinform)
Az FC Barcelona rögtön megtette az első lépéseket, beperelte a madridi lap szerkesztőségét.
okt. 23
13:14
Tarlós: 1956 nemzetegyesítő forradalom volt (Infostart)
Tarlós István szerint 1956 nemzetegyesítő forradalom volt, amely valóságos szabadságharcban teljesedett ki, a nemzet ekkor egységes volt és oszthatatlan, ebben volt az ereje.
okt. 23
13:16
Mesterházy: A demokráciát nem elég kivívni, azért mindig küzdeni kell (Infostart)
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és országgyűlési frakcióvezetője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mai üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig, minden nap küzdeni kell.
okt. 23
13:30
Esztergom díszpolgára lett Kökény Roland (Agroinform)
Esztergom díszpolgári címével tüntették ki az olimpiai bajnok kajakost, Kökény Rolandot.
okt. 23
13:36
Tovább dagad a brit sajtóbotrány (ProfitLine)
Újabb lapcsoportra terjedt ki a brit sajtóban kirobbant telefonlehallgatási botrány: ezúttal a Mirror-lapokat érte az a vád, hogy lehallgatták magánszemélyek mobiltelefonjait.
okt. 23
13:42
Az V. kerület díszpolgára lett Schmittné Makray Katalin (Alternatív Energia)
Belváros-Lipótváros díszpolgára lett Schmittné Makray Katalin, a volt köztársasági elnök felesége, aki október 23-án, kedden vette át az elismerést Rogán Antal (Fidesz-KDNP) polgármestertől, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjétől.
okt. 23
13:42
Még egy csalódást keltő gyorsjelentés érkezett (Portfolio)
Negatív meglepetést okozott mai gyorsjelentésével a DuPont, ami tovább erősítheti a befektetőkben a vállalati eredmények alakulásával kapcsolatos félelmeket. Az elmúlt napokban sorra érkeztek a...
okt. 23
13:44
Eladói nyomás a világ tőzsdéin: 100 pontos mínuszban a DAX (Portfolio)
A pénteki 1,5-2,1%-os esést követően kisebb megnyugvásnak lehetünk szemtanúi tegnap New Yorkban. Az európai tőzsdéken azonban ma már eséssel kezdődött a kereskedés és az eladói nyomás nem látszik...
okt. 23
13:45
Gyarmati, Pelé, Zanardi, Lóránt: boldog születésnapot - ez történt október 23-án (Sport365)
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
okt. 23
13:47
Zabari nyerte a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratont (Sport365)
Az első négy szakaszon győztes Zabari János nyerte meg kedden a Bécs-Pozsony-Budapest 317 kilométeres ultramaratoni futóversenyt.
okt. 23
13:48
Ma ünnepli 85. születésnapját Gyarmati Dezső (Agroinform)
Ma ünnepli 85. születésnapját a Nemzet Sportolója, a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső.
okt. 23
13:49
Fotó: 317 km után is mosolyog a győztes futó (Sport365)
Zabari János, a Bécs-Pozsony-Budapest 317 kilométeres ultramaratoni futóverseny győztese (b) és Bogár János, az összetett verseny második helyezettjét fotózták le együtt a célba érkezés után.
okt. 23
14:00
Utolsó reménysugár - a Škoda Rapid beárazva (Auto Pult)
Kollégáimmal gyakran folytatunk vitát arról, hogy néhány éve bizony kihaltak a megfizethető szedánok a hazai kínálatból. Példaként mindig a családunk 2003-as Seat Cordobáját hozom fel, ami még alumínium felnikkel együtt sem érte el a 3 milliós határt, igaz, akkoriban vélhetően az utolsó olyan új autót sikerült megvásárolnunk, amiben kazettás magnó szólt, s bizonyítandó, hogy egy egészen…
okt. 23
14:06
Befagyasztották a körözés alatt álló volt bankvezető vagyonát (Infostart)
Oroszországban zárolták a Bank Moszkvi pénzintézet nemzetközi körözés alatt álló korábbi vezetőjének vagyonát.
okt. 23
14:06
Milliókat követelnek Armstrongtól a szponzorok (Infostart)
Várhatóan több millió dollárnyi prémiumot kell visszafizetnie Lance Armstrongnak, akit doppingvétség miatt hétfőn mind a hét Tour de France-elsőségétől megfosztott, és örökre eltiltott a versenyzéstől a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI).
okt. 23
14:06
A Győrrel és a Sopronnal rajtol az Euroliga (Agroinform)
Szerdán rajtol el a női kosárlabda Euroliga 2012/2013-as idénye, amelyben a Győr és az Uniqa-Euroleasing Sopron szerepel
okt. 23
14:09
DuPont - gyászos negyedéves eredmény, 1500 fős leépítés (ProfitLine)
Az amerikai DuPont harmadik negyedévi adózott eredménye jelentősen, 98 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest egyszeri tételek, valamint a bevételek csökkenése miatt.
okt. 23
14:11
Mélyebb recesszióval számol a spanyol jegybank (ProfitLine)
A spanyol gazdaság recessziójának további mélyülésére számít a harmadik negyedévben az ország központi bankja. Elsősorban a kormány megszorító intézkedéseinek a hatására a jegybank azzal számol, hogy a szeptember végén záródott három hónapban a hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékkal zsugorodott éves összevetésben a második negyedévi 1,3 százalékos csökkenés után.
okt. 23
14:18
Debrecen: kitüntették Risztov Évát (Sport365)
A hagyományokhoz híven október 23-án, ünnepi közgyűlés keretében adták át Debrecenben a helyi kulturális- és sportéletben maradandót alkotó személyiségeknek a Csokonai-, Hatvani- és Hajós Alfréd-díjakat.
okt. 23
14:20
Hihetetlen: a britek spóroltak az olimpiával (Sport365)
A tervezettnél mintegy 377 millió fonttal kisebb lett a londoni olimpia és paralimpia költségvetése.
okt. 23
14:22
Videó: megalázó csel után bombagól a felsőbe (Sport365)
Az argentin másodosztály bajnokiján Rodrigo Alba lőtt hatalmas gólt a Rosario Centralnak a Douglas Haig színeiben. A játékos előbb kiosztott egy kötényt a vonal mellett, majd a 16-os sarkáról elképesztő nagy gólt rúgott.
okt. 23
14:24
Ez többről szól, mint a játékos ereje - Mike Kadar (Agroinform)
A fitnesz edző már orvosi szerepet is betölt a csapatok mellett Mike Kadar szerint.
okt. 23
14:26
A Juventusnak hoznia kell a kötelezőt, a Chelsea Donyeckben okozhat meglepetést (Agroinform)
Kedden folytatódik a Bajnokok Ligája csoportköre, mi pedig természetesen ezúttal is adunk néhány tippet!
okt. 23
14:36
Békemenet - Elindult a lengyel-magyar csapat a Széna térről (Alternatív Energia)
Elindult a békemenet kedden kora délután a budapesti Széna térről a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén.
okt. 23
14:36
Ma van a Facebook nagy napja - mire számítsunk? (Portfolio)
Bár csak rövid tőzsdei pályafutást tudhat maga mögött a Facebook, azt a legkevésbé sem lehet mondani, hogy unalmas lett volna a társaság részvényeivel kereskedni. Ma ismét a közösségépítő cég...
okt. 23
14:36
Bajnai: 2014 sorsforduló lesz, Orbánnak mennie kell - élő (ATV)
Megkezdődtek a hivatalos állami ünnepségek és a pártrendezvények. A Milla Bajnai Gordont jelölte az ellenzéki összefogás élére, aki hangsúlyozta: a kormány leváltása nem elég, rezsimváltás kell, de még ez is kevés, új politikai kultúra, alkotmányos garancia kell, hogy hazánkban többé ne sajátíthassa ki a hatalmat senki. Orbán Viktor arról beszélt, hogy ma az egész világ tudja és elismeri, hogy a…
okt. 23
14:38
Elindult a Szolidaritás mozgalom menete a fővárosban (Alternatív Energia)
Csaknem teljesen megtöltötték a fővárosi Clark Ádám teret a Szolidaritás mozgalom szimpatizánsai kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. Többezres menetük koradélután indult el a Lánchídon keresztül a Szabad sajtó útjára, ahol csatlakoznak az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) ünnepi demonstrációjához.
okt. 23
14:42
Roberto Donadonival szerződést hosszabbított a Parma (Agroinform)
A Serie A-ban szereplő Parma meghosszabbította Roberto Donadoni vezetőedző szerződését.
okt. 23
14:51
Legendás olasz edzője lesz a magyar légiósnak (Sport365)
Luigi Del Neri lett a Tőzsér Dánielt foglalkoztató olasz Genoa labdarúgócsapatának a vezetőedzője.
okt. 23
14:53
Videó: pimasz esernyőcsellel verte át védőit a játékos és gólt lőtt (Sport365)
Sergio Almiron a perui bajnokságban varázsolt a León de Huánuco - Alianza Lima mérkőzésen. A játékos két védőt küldött el csodás, amolyan esernyőcsellel, majd higgadtan a kapuba lőtt.
okt. 23
14:54
Hét szexpóz, amit imádnak a pasik (Blikk)
Már a Kámaszútra óta tudjuk, hogy a szexpózok száma szinte végtelen. Mégis vannak olyan pozitúrák, melyek népszerűbbek lettek az idők során a többinél. Most azokat mutatjuk be, melyek egy amerikai közvélemény-kutatás szerint a férfiak kedvencei. Vigyázat, meg fogsz lepődni!
okt. 23
14:54
Rekordbevételt produkálhat a német gépipar (Portfolio)
Rekordbevételre számítanak az idén a német gépipari cégek: az ágazat szakmai szövetségének kedden publikált jelentése szerint 2012-ben 209 milliárd euró bevétel várható, ami minden eddiginél jobb az...
okt. 23
14:55
Összeverték egymást a középiskolás focisták - videóval (Sport365)
Nem mindennapi jelenetsort láthatunk a cikkünkben szereplő videón. A középiskolai focimeccsen össze-vissza verték egymást a játékosok. Az edzők és szurkolók is beszálltak a végére...
okt. 23
14:56
Őszi testápolás tetőtől talpig (Blikk)
okt. 23
15:00
Az V. kerület díszpolgára lett Schmittné Makray Katalin (Blikk)

Keresés