Az Európai Úszószövetség (LEN) döntése értelmében a korábbi Vasas-sztár, Miho Boskovic lett Európa legjobb vízilabdázója. A hölgyeknél Anni Espar nyert.
Natalie Portman, korunk egyik legszebb és leghíresebb színésznője kollégájával, Michael Fassbenderrel jelent meg egy hétvégi, egyetemi amerikai futball mérkőzésen.
Arcon lőttek egy biztonsági őrt az Allee bevásárlóközpontban. A férfit a mentők kórházba szállították, a terepmintás ruhában öltözött lövöldöző elrohant a helyszínről, még nem tudni, kézrekerítették-e.
A kormány már csak az Európai Bizottság november 7-én megjelenő prognózisa után dönt pótlólagos költségvetési intézkedésekről, ha szükségesek lesznek - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szerda...
Douchev-Janics Natasa csak akkor indulhat jövőre szerb színekben, ha október 31-ig, azaz jövő szerdáig megérkezik érte a pénz a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez.
Egyetlen feltételük, hogy a tűzszünetet a kormányerők is tartsák be. A Szabad Szíriai Hadsereg legfelső katonai tanácsának főnöke ugyanakkor nem bízik Damaszkuszban.
Lényegesen javult a nemzetközi tőkepiacokon a hangulat, mely részben a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek, részben pedig a várakozások feletti, délután érkezett amerikai makrogazdasági adatnak...
Magyarországi eredetű, marhahúsként megjelölt mélyfagyasztott sertéshúst találtak a Szlovák Állategészségügyi és Élelmiszer-felügyelet (SVaPS) ellenőrei egy pozsonyi viszonteladó raktárhelyiségeiben - erősítette meg Paulína Komárová, az SVaPS szóvivője szerdán az MTI-nek.
Donyeck – „Kelet Chelsea-je" legyőzte a labdarúgó-Bajnokok Ligájában a címvédő Chelsea-t. A dollármilliárdos oligarchák által támogatott klubok összecsapásán az ukrán Sahtar Doneck felvette a versenyt nagytestvérével, sőt 2-1-re le is győzte.
2012. október 29-én, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen hazai portfólió menedzserek fejtik ki véleményüket a magyar és régiós részvénypiacok kilátásairól. Mikor...
A Fehér Házat, az amerikai külügyminisztériumot és a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) már két órával a bengázi amerikai konzulátust ért támadás után arról tájékoztatták, hogy annak elkövetését egy iszlamista szervezet vállalta magára - derült ki egy kormányzati e-mailből, amelyet az amerikai média szerdán tett közzé.
Könnyebb sérülésekkel szállították az ügyeletes szemklinikára azt a biztonsági őrt, akit gázzal működő riasztó fegyverrel megsebesítettek szerda délután a XI. kerületi Allee bevásárlóközpontban.
z államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének többlete szeptemberben 13,7 milliárd forint volt, az első kilenc hónapban a hiány 545,8 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 94,7 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a végleges adatokat a honlapján.
A tengerentúlon stagnáló nyitás, Nyugat-Európában pluszban záró börzék, idehaza viszont elhasalt az OTP és az MTelekom, miközben mínuszba futott a BUX.
Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének többlete szeptemberben 13,7 milliárd forint volt, az első kilenc hónapban a hiány 545,8 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 94,7 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a végleges adatokat a honlapján.
Hiába van téli gumi autóján, ha azt nyáron is használta, nem fog ugyanolyan biztonságot nyújtani, mint tavaly, a nyári használat során ugyanis jobban elhasználódnak a kerekek.
Az A, B, C és D csoport 3. fordulós meccseivel folytatódik ma a BL sorozat. Pályán többek közt a PSG, az Arsenal, a Real Madrid, a Milan - íme a mai mérkőzések.
Felturbózott ízek, színek, formák és csomagolás: a gyártók mindent bevetnek, hogy a szülők és a gyerekek az ő terméküket válassza. A külcsín azonban nem minden. Sőt, a látszat gyakran csal – figyelmeztet az élelmiszervegyész. Ajánlott inkább az összetevők alapján meghozni a döntést.
Budapest ‒ Csak akkor mehet Douchev-Janics Natasa (30) Szerbiába, ha fizet. A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségi ülésén elmaradt a meglepetés, a testület tagjai döntő többséggel nem járultak hozzá a háromszoros olimpiai bajnok versenyzői engedélyének kiadásához.
Idén nemcsak nagyobb mértékű keretösszeg áll a mezőgazdasági területalapú támogatások kifizetésére, de gyorsabb ütemben történik az előlegek kifizetése is. Mindez jelentős segítség lehet az aszály sújtotta agrárium számára, ugyanakkor a gazdák mellett a finanszírozásban részt vevő bankok, valamint a földbirtok tulajdonosok számára is kedvező lehet.