Senki nem kapja meg a doppingolás miatt Lance Armstrongtól elvett hét Tour de France-elsőséget a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) pénteki döntése értelmében.
A már biztos továbbjutó orosz Marija Sarapova két sima játszmában nyert pénteken az ausztrál Samantha Stosur ellen a női teniszezők 4,9 millió dollár összdíjazású isztambuli WTA-világbajnokságán.
Az első helyen kiemelt spanyol David Ferrer pénteken két játszmában nyert Nicolas Almagro ellen, ezzel bejutott a legjobb négy közé az 1,42 millió euró összdíjazású valenciai keménypályás férfi tenisztornán.
Várhatóan 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkenti a jegybanki alapkamatot jövő keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa - az elemzők döntő többsége erre számít a Reuters hírügynökség pénteken ismertetett felmérése szerint.
Sajtóhírek szerint a jövő évre csúszhat az IMF-hiteltárgyalás hivatalos megkezdése. A kormány most inkább az uniós túlzottdeficit-eljárás lezárására koncentrál. A hírre péntek délelőtt erőteljesen gyengült a forint. Varga Mihály közben bejelentette: nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap, illetve az Európai Bizottság között zajló tárgyalások.
A tegnapi záróértékek közelében nyitott Amerika, majd az indexek lefelé vették az irányt, a napi mélypontokról azonban mostanra valamelyest visszakapaszkodtak. A kisebbfajta pesszimizmus részben az...
Negyedik meccsén a negyedik gólját szerezte Emile Heskey az ausztrál bajnokságban. A Newcastle Jets csatára ezúttal a Melbourne Victory hálóját vette be remek mozdulattal.
Barry Ritholtz, amerikai újságíró, részvénypiaci elemző, befektető, aki a Fusion IQ elnöke, a múltban több alkalommal is jól eltalálta a piacok irányát, most azt nyilatkozta, csökkentette kitettségét...
A négy évvel ezelőttihez képest erősen csökkent a fehér szavazók körében Barack Obama elnök támogatottsága: hátránya a választópolgároknak ebben a kategóriájában 23 százalékpont republikánus kihívójával, Mitt Romneyval szemben - derült ki a The Washington Post és az ABC News pénteken közölt közvélemény-kutatásából.
Az oktatási államtitkár nem tapasztalt sztrájkhangulatot az iskolákban az elmúlt napokban, ugyanakkor riadalmat igen a pedagógus-szakszervezetek "hamis állításai" miatt. Hoffmann Rózsa ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezetének péntek esti fővárosi rendezvényén mondta az MTI kérdésére.
További négy évig Bruno Grandi lesz az elnöke a Nemzetközi Torna Szövetségnek (FIG) - erről a szervezet Cancúnban zajló kongresszusán született döntés pénteken.
Az argentin Juan Martin del Potro és a francia Richard Gasquet bejutott az elődöntőbe pénteken a bázeli, 1,9 millió euró összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség azt a volt rendőr nyomozót, aki a gyanú szerint az idén nyáron halálra szurkálta volt barátnőjét egy szigetszentmiklósi lakásban - közölte Kállai Gábor ügyészségi szóvivő pénteken az MTI-vel. A vádiratot már megküldték a Budapest Környéki Törvényszéknek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 107,09 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 18 885,87 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Adócsalásért négy év szabadságvesztésre ítélte a milánói bíróság pénteken Silvio Berlusconit. Az általa birtokolt televíziós társaságok a közvetítési jogdíjakkal csalva károsították meg az olasz államot.
Lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a mai...
A Szeged hazai környezetben - elsősorban az utolsó két negyedben nyújtott teljesítményének köszönhetően - legyőzte a Jászberényt pénteken a férfi kosárlabda NB I-ben.
A napokban olyan sajtóhíresztelések futottak át a magyar médián, amelyek súlyos szakmai tévedésből azt sugallták, hogy "eltűnt 240 ezer adófizető Magyarországon”. Ezzel szemben a valóság az, hogy Magyarországon a legálisan foglalkoztatottak száma az elmúlt években nőtt - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében.
Elmúltak már azok az idők, amikor a befektetési bankok pusztán matematikusokat, vagy fizikusokat alkalmaztak a befektetési döntéshozatal támogatása érdekében, most már pszichológusok segítségét is...
Magyarországon a legálisan foglalkoztatottak száma az elmúlt években nőtt - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye, amely szerint súlyos szakmai tévedésen alapul az a sajtóhíresztelés, amely azt sugallja, hogy "eltűnt 240 ezer adófizető".
A szervezők azt kérik, hogy a megemlékezők tűzzenek gyászruhájukra színes kitűzőt, szalagot, vagy viseljenek színes sálat, nyakkendőt - olvasható az elhunyt zenész Facebook-oldalán. "Laci is így szeretné..." - írják.
Az elkövetkező 3 évben 100 új üzletet nyitna Kínában a kiskereskedelmi óriás, a Wal-Mart, mellyel mintegy 18 000 új munkahelyet teremtene - írja a Reuters. A Wal-Mart jelenleg is meghatározó...
Lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken.
Távozhat Barcelonából Simao Sabrosa, miután Mauricio Pochettino, az Espanyol vezetőedzője nem számol vele hosszú távon, amennyiben nem nyújt megfelelő teljesítményt.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A hidegfront leginkább a magas vérnyomásban szenvedőket veszélyeztetheti, de a szívbetegeknél is előfordulhat mellkasi szorító fájdalom. Gyakori tünet még a fejfájás, de a hidegfront az agresszivitást is fokozza - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön, az MTI megkeresésére.
Órákig hiába kértek katonai támogatást feletteseiktől azok a CIA-ügynökök, akik Bengáziban mintegy másfél kilométerről figyelték az amerikai konzulátus elleni támadást - közölte pénteken, exkluzív forrásokra hivatkozva a Fox News televízió.
A tegnapi záróértékek közelében nyitott Amerika, majd az indexek lefelé vették az irányt, a napi mélypontokról azonban sikerült aztán visszakapaszkodni. A kezdeti kisebbfajta pesszimizmus részben az...