Bevállalós szurkolólányt rögzítettek a kamerák az amerikai bajnokságban a Columbus Crew-Toronto meccsen. A hölgy Gonzalo Higuaín bátyjának, a duplázó Federico Higuaínnak második találata után villantott.
Az FC Barcelona vezetőedzője szerint megérdemli a csapat azt, hogy ennyi pontja van, de hozzátette azt is, hogy néhány meccsen bizony meg kellett szenvednie a győzelemért a gárdának.
Nem köt hatósági szerződést a Click Rádióval a budapesti 95,8 MHz-es frekvencia használatára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, mert a cég a számára nyitva álló határidőben nem jelezte szerződéskötési szándékát - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivője.
80 kalauzt és vasúti vezetőt gyanúsítanak. A hatóság szerint csúszópénzt kértek a bliccelőktől, és a pénzt elosztották. 20 milliót eurót kerestek másfél év alatt.
Az elmúlt években mutatott látványos emelkedéssel az amerikai részvénypiac már megközelítette azokat a magasságokat, ahol a 2007-es csúcson tartózkodott, miközben a globális növekedési kilátásokat...
Újabb jelentős mértékű, literenként tíz forintos benzinár esés jön szerdán a kutakon, így mindössze pár nap leforgása alatt összességében már húsz forinttal tankolhatjuk olcsóbban az üzemanyag literjét. A dízelesek is örülhetnek, hiszen a gázolaj literje négy forinttal kerül majd lejjebb....
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Gáspár Győző valóságshow-szereplőt és feleségét adócsalásért első fokon hétfőn a Salgótarjáni Városi Bíróság. Az RTL Klub Győzike show című műsorában szereplő Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta 2005-ben és 2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót titkolt el, ezt az összeget 76,4 milliós jövedelmük után nem fizették be.
Megrongált egy földgázvezetéket egy markológép építési munkálatok közben hétfőn Székesfehérváron, a Sóstó Ipari Parkban. Senki nem sérült meg, de rövid időre le kellett zárni a várost elkerülő út egy szakaszát - mondta el a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
Az egészségügyi szűrés fontossága és hatékonysága egyáltalán nem egyértelmű. Az egykori egészségügyi miniszterek szinte egyöntetűen úgy vélték, a szűrések többsége nem hoz akkora eredményt, mint...
Nem a nemzetközi környezet, hanem elsősorban a kormány rossz gazdaságpolitikája felelős az egyre rosszabb gazdasági mutatókért – mondta az ATV Start című műsorában Burány Sándor, aki nem érti, miért mutogat a Fidesz még mindig a szocialistákra, amikor Európában a válság már elmúlt, de Magyarországon jelen pillanatban is 10 százalék feletti a munkanélküliség.
Improvizációt sejt Bod Péter Ákos, egykori jegybankelnök a Matolcsy-csomagok mögött, aki szerint az IMF-nek van elég ügyfele, nem kell nekik a magyar ügy.
A média nyilvánossága előtt tartotta meg első edzését hétfőn a megújult férfi vízilabda-válogatott, amely szerdán Nagyváradon Románia, szombaton Székesfehérvárott pedig Olaszország együttesével játszik Világliga-mérkőzést. "Eléggé történelminek érzem, hogy Dénes itt van, de mögöttem áll" - érzékeltette a helyzet sajátosságát Benedek Tibor, a megbízott szövetségi kapitány.
Újabb csúcsra emelkedett a németországi háztartások pénzvagyona, a bérek pedig négy éve a legnagyobb mértékben nőttek az ágazati kollektív szerződések alapján működő szakmákban hétfőn megjelent adatok szerint.
Hozzávalók: 25 dkg + kb. 10 dkg simaliszt 15 dkg teljeskiőrlésű rozsliszt (én most ezzel csináltam, mert épp ez volt itthon, de szerintem, működik a dolog búzaliszttel is) kb. 25 dkg sütőtökmassza (megsült sütőtökbél) 2,5 dl zabpehely vagy 2,5 dl napraforgómag 15 dkg vaj 2 dl tejföl 2,5 teáskanál só 0,3 dl akácméz élesztő kb. 1 dl tej (amennyit még felvesz a tészta dagasztáskor) 2 kisebb tojás…
A Barcelona a spanyol bajnokság 9. fordulójában idegenben 5-0-ra nyert. Argentin mágusa, Lionel Messi klub- és válogatottbeli góljainak számát tekintve túllépett a 300-as határon.
Aberdare - A kocsma feletti hálószobába rejtette vendége hulláját egy profitéhes bártulajdonos – csak hogy ne kelljen bezárnia a hétvégére, ami komoly veszteséget jelentett volna neki.
Elromlott a részvénypiaci hangulat, azonban ezt az OTP-részvények meg sem érzik, és 2 százalék feletti nyereséget könyvelhetnek el. A kötések összértéke az elmúlt 30 kereskedési nap átlagánál...
Hozzávalók: 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt 2-3 teáskanál barnacukor 1 nagy vagy 2 kicsi alma nagylyukú reszelőn lereszelve 2-3 evőkanál sütőtökmassza 1,5 evőkanál napraforgóolaj langyos víz csipet só 2 dkg élesztő (tejföl esetleg joghurt)
A biztosítók ádáz küzdelméről szólhat a kedden kezdődő gépjármű-felelősségbiztosítási kampány. Mivel a szerződések 70%-ának fordulónapja még mindig év végén van, az év utolsó két hónapja továbbra is...
A média nyilvánossága előtt tartotta meg első edzését a megújult vízilabda-válogatott, amely szerdán Nagyváradon Románia, szombaton Székesfehérvárott pedig Olaszország együttesével játszik Világliga-mérkőzést.
Óriási változás figyelhető meg a családi házak ingatlanpiacán a válság előtti 2008-as és az idei év összehasonlításában. Az árak már olyan alacsonyak, hogy idén meglendült a piacuk, legalábbis a Duna...
A Magyar Kézilabda Szövetség vizsgálatot rendelt el a vasárnap lejátszott Pick Szeged-MKB Veszprém férfi NB I-es mérkőzésen kihelyezett szurkolói transzparensek miatt.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt három év fogházbüntetésre ítélt hétfőn a Szegedi Városi Bíróság egy szentesi szülészt, akinek 2008 nyarán megműtött páciense három héttel később meghalt.
A nemzetközi sajtó főként a címvédő Sebastian Vettel újabb sikerét, és 13 pontosra nőtt előnyét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Indiai Nagydíj másnapján.
Hozzávalók: 4 vastagabb sertésszelet 2 marék sütőtök hosszúkás darabokra vágva 1 vastag póréhagyma 1/3 része (ha vékonyabb fajta, akkor majdnem az egész) hosszúkásra vágva fél kaliforniai paprika, ha lehet, piros - hosszúkásra vágva 2 gerezd fokhagyma olaj só bors kb. 1 kávéskanál gyömbérpor 1-2 teáskanál akácméz