2012. október 3. szerda

okt. 3
6:53
Háromszáz lázadóval végeztek egy nap alatt (ATV)
Legalább két, robbanószerrel megrakott autó robbant fel szerda reggel az észak-szíriai nagyváros, Aleppó központjában, "halottak és sebesültek tucatjait" követelve - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
okt. 3
7:03
Kizártam magam a médiapiacról - interjú Csermely Ákossal (Privátbankár)
Van ebben a konferencia bizniszben még 25 év, vagy talán még egyszer ennyi, csak kreatívnak kell lenni – mondja Csermely Ákos, a Media Hungary alapítója. Élete legjobb döntését ma már bizonyos szempontból bánja is.
okt. 3
7:03
Rossz hír számunkra - erős ellenszélben a német gazdaság (ProfitLine)
Lefelé módosította a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését kedden megjelent elemzésében a DIW berlini gazdaságkutató intézet, ez már sorban a hatodik tekintélyes elemző csoport, amely rontja növekedési prognózisát.
okt. 3
7:06
Folytatódik a vita az új Ptk.-ról (Infostart)
Az új Polgári törvénykönyvről (Ptk.) folytatják a vitát a képviselők szerdán a parlamentben.
okt. 3
7:15
Hajnalig vitáztak a választási eljárásról (Alternatív Energia)
Több mint hét és fél órás tárgyalás után ért véget szerdán hajnali háromnegyed négykor az új választási eljárási törvényjavaslat előző hétről folytatódó parlamenti általános vitája. Az ellenzéki frakciók szerdára virradóra is elsősorban az előzetes regisztráció bevezetése miatt támadták a kormánypárti tervezetet, a kormány és az előterjesztők a vita végén védték a javaslatot.
okt. 3
7:15
Blanchard: Előre vagy hátra, de itt nem maradhatunk (Portfolio)
Az adósságválság miatt a figyelem középpontjában Európa van, de ne feledkezzünk meg róla, hogy az Egyesült Államok költségvetési problémái mindmáig nem megoldottak - nyilatkozta Olivier Blanchard a...
okt. 3
7:24
Változik a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása (HR Portál)
Augusztus közepéig úgy tűnt, az állam nem támogatja a továbbiakban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. Egy friss kormányrendelet azonban év végéig zöld utat ad a szerződések meghosszabbításának visszamenőlegesen is - adta hírül riportjában a Gazdaság TV. A kormany.hu oldalon található rendelet szerint 2013-tól pedig egy teljesen új támogatási rendszerre fog átállni Magyarország.
okt. 3
7:26
Országgyűlési vitanapot kezdeményez a PDSZ (HR Portál)
A közoktatási intézmények államosításáról szóló vitanapra október 25-i határidőt javasolt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - tudósít az MTI.
okt. 3
7:28
A Praktiker kölcsönt szerzett a túléléshez (HR Portál)
A barkácsáruházakat üzemeltető német Praktiker 40 millió eurós hitelt szerzett az átszervezéshez, a német sajtó szerint ezzel sikerült megmenteni a céget.
okt. 3
7:30
Jelentősen nőtt a munkaköltség a német iparban (HR Portál)
A német feldolgozóiparban tavaly több mint egy évtizede a legnagyobb mértékben nőtt a versenyképesség egyik fő mutatójaként számon tartott munkaköltség.
okt. 3
7:32
Milliárdos adócsalást lepleztek le Győrben (HR Portál)
Milliárdos adócsalást leplezett le Győrben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a M1 Híradója kedd este.
okt. 3
7:33
Parlamenti képviselő lett az AC Milan egykori játékosa (ATV)
Parlamenti képviselő lett a grúz Kaha Kaladze, az AC Milan volt labdarúgója. A 34 évess, tavasszal visszavonult játékos otthonában, Szamtredia városában szerzett mandátumot a Grúziai Álom nevű ellenzéki koalíció színeiben.
okt. 3
7:35
Az új Ptk.-ról folyik ma a vita a parlamentben (ATV)
Az új Polgári törvénykönyvről (Ptk.) folytatják a vitát a képviselők ma a parlamentben.
okt. 3
7:36
Tovább szűkítenék a keretszámokat a felsőoktatásban (ProfitLine)
Az önfenntartó felsőoktatás megteremtése érdekében indokolt, hogy 2013-ban tovább szűkítsék az állami ösztöndíjas férőhelyek számát - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár a Magyar Nemzet szerdai számában.
okt. 3
7:37
Választási együttműködés az MSZP-vel? Cáfol az LMP (ATV)
Megszüntetné a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező választópolgárok esetében a feliratkozást az MSZP és az LMP, ezért közös törvénymódosító javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek. Tóbiás József és Karácsony Gergely cáfolta, hogy választási együttműködésben is gondolkoznak, mint mondták csak egyes a demokráciát fenyegető ügyekben működnek együtt. A Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella…
okt. 3
7:39
Új beruházásokat tervez Magyarországon az életéért küzdő Praktiker (Privátbankár)
A barkácsáruházakat üzemeltető német Praktiker 40 millió eurós hitelt szerzett az átszervezéshez, a német sajtó szerint ezzel sikerült megmenteni a céget.
okt. 3
7:39
100 milliárddal kevesebb jutna Budapestnek jövőre? (ATV)
Csaknem 100 milliárd forinttal kevesebb központi forráshoz juthat jövőre Budapest – ezt írja szerdai számában a Népszabadság.
okt. 3
7:42
Kevesebb pénzt kaphat Budapest - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint drámai forráselvonással számolhat jövőre Budapest, míg a Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, tovább csökkennek a keretszámok a felsőoktatásban.
okt. 3
7:42
Fotó: bárki pózolhat a félkarú Messivel Magyarországon! (Sport365)
Olvasószerkesztőnk küldte ezt a fotót. A képen látható Lionel Messit ábrázoló hungarocell szobor Szombathely Fő terén található.
okt. 3
7:44
Forma-1: Robert Kubica visszatérhet (Sport365)
Robert Kubica egyelőre remek úton halad a teljes felépülés felé. Orvosa rendkívül bizakodó: szerinte a versenyző újra a Forma-1-ben versenyezhet.
okt. 3
7:46
Galéria: így sérült meg Carles Puyol keze (Sport365)
A spanyol FC Barcelona örökké elnyűhetetlen védőjének tegnap este a portugál Benfica elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen tört el a keze. Íme a játékos sérüléséről készült fotósorozat.
okt. 3
7:48
Atlétika: 11,5 millió forint jár a világcsúcsért (Sport365)
Szombaton a bulgáriai Kavarnában rendezik meg a félmaratoni világbajnokságot, amelyen a világcsúcsot ötvenezer dollárral, azaz 11,5 millió forinttal jutalmazza a nemzetközi szövetség (IAAF).
okt. 3
7:50
AC Milan: a csapat egykori játékosa parlamenti képviselő lett (Sport365)
Parlamenti képviselő lett a grúz Kaha Kaladze, az AC Milan volt labdarúgója.
okt. 3
7:51
A befektetők fókuszába kerülhet a Telekom (Portfolio)
A MetroPCS Communications tárgyalásokat folytat az amerikai T-Mobile felvásárlásáról - tudta meg a Bloomberg. A MetroPCS ma meg is erősítette a híreket, aminek hatására részvényei több mint 18%-kal...
okt. 3
7:51
286 forint fölött az euró árfolyama (ATV)
Árnyalatnyit gyengült a forint a legfontosabb devizákkal szemben szerdán délelőtt; az eurót fél tízkor 286,35 forinton jegyezték a reggeli 286,04 és a kedd esti 286,22 forint után.
okt. 3
7:57
Blamával zárulhat a Malév közgyűlése (Privátbankár)
Csütörtökön tartja rendes közgyűlését a Malév Zrt., amelyen a társaság 2012. és 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolót kellene elfogadni.
okt. 3
8:09
Vegyesen zárult az amerikai kereskedés (ProfitLine)
Volatilis kereskedés után vegyesen zártak a vezető amerikai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, a spanyol mentőcsomag kérelmet övező bizonytalanság és a hamarosan induló vállalati gyorsjelentési szezonnal kapcsolatos aggodalmak miatt.
okt. 3
8:09
IMF-megállapodás: az Európai Bizottság is válaszolt a kormánynak (ATV)
Végzett a magyar kormány álláspontjának elemzésével az Európai Bizottság, a testület pénzügyekért felelős alelnöke, Olli Rehn pedig levélben fogalmazta meg ezzel kapcsolatos véleményét a magyar kormány számára - közölte szerdán a bizottság szóvivője.
okt. 3
8:11
Rogán: megérkezett az IMF-válasz (ProfitLine)
Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza a magyar kormány korábbi levelére; a valutaalap ebben főként pontosításokat kért a kabinettől. A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután pedig újból megkezdődhet a konzultáció a nemzetközi szervezet delegációjával - mondta Rogán Antal szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
okt. 3
8:15
Lőttek az evának, az új adók fehéríthetik a gazdaságot (Privátbankár)
A kisadózás az eva valódi alternatívája, sőt érdemben fehérítheti is a gazdaságot, az egymilliós limitet átlépők viszont automatikus adóellenőrzésre számíthatnak - derül ki az Adó Online legfrissebb összeállításából.
okt. 3
8:15
A magyar sportlegenda, a nők álma visszavonult - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
okt. 3
8:17
A Bajnokok Ligája összes keddi gólja - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
okt. 3
8:18
2016-17-re készülhet el az új Duna-híd (Infostart)
Legkésőbb 2017-re készülhet el a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-híd, amelynek megépítéséről tegnap (kedd) írt alá nyilatkozatot Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Pilisszentkereszten - közölte a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.
okt. 3
8:27
Orbán nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt alelnöki tisztségére (ATV)
Orbán Viktor nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt (EPP) alelnöki tisztségére - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-t.c
okt. 3
8:29
Gőgös: a kormány szétveri a mezőgazdaságot (ATV)
Az nem normális, hogy a Nemzeti Földalapkezelő elnökhelyettese írja alá saját unokaöccsének a földbérleti szerződését, ahogy az sem, hogy Budai Gyula rokona – az unokaöccsének az apósa – jár jól a pályázatokon – ezt Gőgös Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 3
8:31
Mérsékelten növekvő autópiac (ATV)
A JATO Dynamics legfrissebb szeptemberii új autó forgalomba-helyezési összesítése szerint 2012. szeptember hónapban összesen 3,539 új személygépkocsi, valamint 832 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó kishaszon-gépjármű került forgalomba. Az első kilenc hónapban összesen 39,599 új személyautó és 8,077 új kishaszon-gépjármű került a magyar utakra.
okt. 3
8:33
Emelheti a kormány a nyugdíjjárulékot, válaszolt az IMF (Privátbankár)
Rogán Antal szerint átgondolják, hogy a nagyobb jövedelműek több nyugdíjjárulékot fizessenek és a közszolgákon is spórolnának. Az IMF pontosításokat vár a magyar féltől.
okt. 3
8:33
A Hungaroringen eldől a bajnoki cím sorsa (ATV)
Október első hétvégéjén kerül sor a Lotus Ladies Cup 2012-es idényének utolsó versenyhétvégéjére!
okt. 3
8:35
Fideszes polipot fedeztek fel Pécsett? (ATV)
Pécsett Páva Zsolt fideszes polgármester megválasztása óta több mint százmillió forintot fizettek ki ügyvédeknek jogi tanácsadói szerződések alapján. Erről számolt be az MSZP helyi szervezete, amely egy év alatt vizsgálta át az önkormányzati cégek szerződéseit. Az ellenzéki párt szerint egy olyan rendszer jött létre a városban, amelyben ismerősök, jó barátok kapták a megbízásokat a pécsi polgárok…
okt. 3
8:42
OTP részvény: 4100-ig viheti a lendület (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,91 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 18.742,90 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Jelenleg egyensúlyban vannak az árfolyamok, a BÉT-en az IMF/EU-tárgyalásokról érkező hírek befolyásolhatják az árfolyamok alakulását.
okt. 3
8:45
Megérkezett az IMF válasza - Mi rejlik benne? (Portfolio)
Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza a magyar kormány korábbi levelére; a valutaalap ebben főként pontosításokat kért a kabinettől. A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután...
okt. 3
8:45
Jelentősen megvágják a budapesti költségvetést (Pénzcentrum)
Csaknem 100 milliárd forinttal kevesebb központi forráshoz juthat jövőre Budapest - írja a Népszabadság....
okt. 3
8:45
Vámosi-Nagy: jó intézkedéseket tartalmaz a kormány új adócsomagja (ATV)
Nagyon jó intézkedéseket tartalmaz a kormány új adócsomagja – ezt Vámosi-Nagy Szabolcs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 3
8:47
A CBA három területi cégét is elveszítette (Portfolio)
Hamarosan kiválhat a CBA hálózatából három nagy területi cége, a Palóc Nagykereskedelmi, a CBA-Piliscsoport kft.-k, illetve a Pólus Coop Zrt. a rivális hazai lánchoz a Coop-hoz igazolhatnak át - írja...
okt. 3
8:48
Magyar csapat a BL-ben, de játszik a City és a Real is - Ezt látod élőben (Sport365)
A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
okt. 3
8:49
Újra 286 felett az euró a borongós hangulatban (Portfolio)
Nem tartott ki tegnap este az amerikai részvénykereskedési zárás végéig az optimizmus a piacokon és ma reggel sem látszik egyelőre, hogy visszatérne a jókedv, mindez pedig a forint árfolyamán is...
okt. 3
8:50
Videó: gusztustalan videóval savazzák Terry-t a rasszista botrány miatt (Sport365)
Meglehetősen ízléstelen animációs videót készített John Terry rasszista-botránya kapcsán a taivani Next Media Animation. A sztárt négy meccsre tiltották el, mert rasszista megjegyzést tett Anton Ferdinandra.
okt. 3
8:51
Ezt megúsztuk: maradt 430 forint egy liter benzin (Privátbankár)
Nem változtatott a héten az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt., így mától a 95-ös benzin átlagára 429-430 forint, a gázolajé pedig 432-433 forint marad.
okt. 3
8:51
40 milliárdos vesztesége lehetett a Malévnak (Portfolio)
Holnap tartja rendes közgyűlését a Malév Zrt., a napirendi pontok között szerepel a társaság tavalyi és idei pénzügyi beszámolójának elfogadása. A felügyelőbizottság azonban a csődeljárás...
okt. 3
8:52
Manchester: ma este megfigyelik Lewandowskit (Sport365)
Angol lapértesülések szerint a Manchester United megfigyelői ma este jelen lesznek a Manchester City - Borussia Dortmund Bajnokok Ligája mérkőzésen, hogy megfigyeljék a németek egyik játékosát.

Keresés