Az olasz államadósság fenntartható pályán mozog, az idén kibocsátott állampapírok átlagos hozama alacsonyabb a válság előtti szinteknél - mondta Maria Cannata, az olasz államadósság-kezelő vezetője.
Hatályon kívül helyezte a 2008-ban Ballószögön történt halálos fürdőbaleset ügyében hozott elsőfokú ítéletet, és új eljárást rendelt el a Kecskeméti Törvényszék.
Közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.
Tizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója ugyan dúsgazdag, de ennek ellenére mindig ugyanolyan a pólóban mutatkozik. Egy interjúban bevallotta: nem figyel öltözködésére, ezért 20 egyforma, ugyanolyan pólója van.
Tizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.
Az euróövezeti gazdaság harmadik negyedévi visszaesését tükrözik a szeptemberi beszerzési menedzser index (BMI) végleges adatai, amelyeket szerdán hozott nyilvánosságra a Markit piackutató intézet.
Siófokon Károlyi Mihály a Végh Ignác téren elhelyezett szobrát szerdára virradóra ismeretlenek megrongálták. A város polgármestere ismeretlen tettes ellen feljelentést tett – áll a szerkesztőségünknek megküldött városi kommünikében.
Hat és ötven euró közötti összegért lehet jegyhez jutni a december 4. és 16. között Szerbiában sorra kerülő női kézilabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseire.
A magyar válogatott a szeptemberi rangsorhoz képest 12 helyet visszacsúszott, így jelenleg a 49. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján.
Elfogadhatatlannak nevezte szerdán az ellene felhozott vádakat Nikola Karabatic, a bundabotrányba keveredett francia bajnok Montpellier férfi kézilabdacsapatának olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékosa.
A HR-esek lassan megszokják, hogy a keresők mellett a közösségi oldalak is napi munkaeszközzé válnak. Ahogy az internethasználat mértéke rohamosan nő, a közösségi oldalak elterjedése is még inkább fénykorát éli. Mivel a toborzás potenciális célközönsége naponta többször is körülnéz a közösségi oldalakon, így elérésük hatásos módja lehet az ezeken feladott álláshirdetés, mint poszt. De valóban…
Megkezdték az Apple ázsiai beszállítói az alkatrészek tömeggyártását a társaság új, kisebb táblagépéhez, amit egyelőre még be sem mutatott a cég - írja a Marketwatch. Az innovatív, felső kategóriás...
Úgy tűnik, új eszközzel próbálkoznak a hamisítók Magyarországon: ismét hamis Erzsébet-utalványokat találtak a rendőrök. Az utalvány hamisítása összefügghet azzal, hogy egyre több van forgalomban, és nő az elfogadóhelyek száma is. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, hogy lehet kiszűrni a másolatokat....
Bagdy Gábor visszavonta azt a javaslatát, amely november 4-el végleg bezáratta volna a Vidámparkot. A mai Fővárosi Közgyûlés napirendjéről levették a Vidámpark bezárásáról szóló javaslatot,...
A magyar válogatott a szeptemberi rangsorhoz képest 12 helyet visszacsúszott, így jelenleg a 49. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.
A banki termékekhez kapcsolódó állami kedvezményekkel jelentős összegek használhatók fel, például otthonteremtésre. A megtakarításhoz stabil konstrukciók kapcsolódnak.
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, mert az inkasszó kifizetéséig semmiféle önkormányzati feladatra nem lehet pénzt fordítani - közölte a polgármester szerdán az MTI-vel.
Azon dolgoznak, hogy élhetőek legyenek a vörösiszaptól megtisztított települések, és senki ne akarjon elköltözni a térségből - mondta a vörösiszap-katasztrófa második évfordulóján Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely polgármestere.
Körvonalazódik a kormány legújabb, jövő évre tervezett csomagja, mely kiszivárgott hírek és kormányzati nyilatkozatok alapján vegyesen fog tartalmazni kiadáscsökkentő és bevételnövelő elemeket. Első...
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, mert az inkasszó kifizetéséig semmiféle önkormányzati feladatra nem lehet pénzt fordítani - közölte a polgármester szerdán az MTI-vel.
Leáldozott az apróbetűs szerződéseknek, az emberek már kerülik a sok kockázatot rejtő, bonyolult termékeket, helyettük az egyszerű, áttekinthető, kiszámítható hitelkonstrukciókat keresik.
A Duna és az Újpesti-öböl alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig D11-es jelzésű hajók is a D12-es járatok vonalán közlekednek. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint egyik járat sem érinti a Meder és a Népfürdő utca megállókat.
Az alaptörvényben rögzítené az előzetes regisztráció főbb szabályait az alkotmányügyi bizottság. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár korábban csak annyival egészítette volna ki az alkotmányt, hogy sarkalatos törvény feliratkozáshoz kötheti a választójog gyakorlását.
Mark Bridgert (46) kedden vette őrizetbe a rendőrség. A hivatalos szervek szerint a korábbi hivatásos katonának köze lehet a kislány hétfői eltűnéséhez. A szülők egy nyilatkozatban könyörögtek a férfihoz, ha bármit tud kislányuk hollétéről mondja el. A férfi a család egyik közeli ismerőse, de nem rokon.
Az asztali számítógépnek jelentős szerepe van abban, hogy a hátfájás századunk betegsége. 50plusz.hu abban ad hasznos tanácsokat, hogy mit tegyünk gerincünk épsége érdekében.
A következő kormányülésen áttekintik a közfoglalkoztatási program egy évének tapasztalatait, és javaslatokat is megfogalmaznak a területet érintő jogszabályok korrekciójára - jelentette be Hoffmann...
A tavalyi évre vonatkozó szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, míg a Csepelen lakóké a legalacsonyabb. Pest megye viszonylatában Budaörs és Nagykőrös áll a "toplista" elején, illetve végén - közölte a NAV.
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált.
Nem rövidítette le a bukaresti törvényszék Adrian Nastase volt román miniszterelnök börtönbüntetésének időtartamát, szerdán első fokon elutasították a politikus kérelmét.
A következő kormányülésen tekintik át a közfoglalkoztatási program egy évének tapasztalatait, és javaslatokat is megfogalmaznak a területet érintő jogszabályok korrekciójára - jelentette be a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára.
Egységesen 3,9 százalékkal emelkedik a lakbér 2013. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló mintegy ezer lakásban; a vonatkozó rendeletmódosításról szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Az MTK nemcsak Paksy Tímea kilencszeres világbajnok kajakosnak, hanem a sikeredzőnek is rengeteg pénzzel tartozik. Fábiánné Rozsnyói Katalin elárulta, pontosan mennyivel is - írja a Bors.
Tizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.
Hatalmas gólt rúgott Dean Cox a Leyton Orient játékosa a Wallsall elleni mérkőzésen. Gyanítjuk, hogy a League One (angol harmadosztály) történetének legnagyobb gólját látjuk most.
A Milan a Bajnokok Ligája második fordulójában javíthat gyenge bajnoki kezdésén az orosz Zenit ellen, akik az első fordulóban csúnya pofonba szaladtak bele Málagában.
Útjára indult a Nemzeti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelynek első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre, az alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.
2013-ban még kevesebb államilag finanszírozott felsőoktatási hely lesz, mondta a Magyar Nemzetnek Maruzsa Zoltán, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. A tervek szerint jövőre már egyáltalán nem indul államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés az egyetemeken.
Az idén sem tűntek el a béren kívüli juttatások, de a cafeteria-kosarat jelentősen átalakították a tavaly év közbeni és a januártól életbe lépő változások. A változás nyertesei az egészségpénztárak lettek - írja a Napi Gazadság.