2012. október 3. szerda

okt. 3
12:43
Zenit-Milan: a vesztes a poklok poklába kerül - beharangozó (Sport365)
A Milan a Bajnokok Ligája második fordulójában javíthat gyenge bajnoki kezdésén az orosz Zenit ellen, akik az első fordulóban csúnya pofonba szaladtak bele Málagában.
okt. 3
12:45
Ez az al-Kaida új stratégiája (hirado.hu)
Az al-Kaida új stratégiára tért át, amelynek része az európai erdők felégetése is - közölte Moszkvában az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője.
okt. 3
12:47
Szünetet tart a Foo Fighters (hirado.hu)
A csapat frontembere nyílt levélben számolt be a döntésről, amelyben azt írta, hogy az együttes az élete, "de azért mindannyiunknak jobb lesz, ha egy kicsit elvonulunk".
okt. 3
12:48
Elindult a Nemzeti Könyvtár-sorozat (Infostart)
Útjára indult a Nemzeti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelynek első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre, az alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.
okt. 3
12:48
Megnyílt a 116. BNV (Metropol)
A retro jegyében szervezett BNV hangulatával a múltat, tartalmával a jelent és a jövőt mutatják be.
okt. 3
12:51
Nem lesz többé államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés? (HR Portál)
2013-ban még kevesebb államilag finanszírozott felsőoktatási hely lesz, mondta a Magyar Nemzetnek Maruzsa Zoltán, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. A tervek szerint jövőre már egyáltalán nem indul államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés az egyetemeken.
okt. 3
12:53
Cafeteria: a változás nyertesei az egészségpénztárak (HR Portál)
Az idén sem tűntek el a béren kívüli juttatások, de a cafeteria-kosarat jelentősen átalakították a tavaly év közbeni és a januártól életbe lépő változások. A változás nyertesei az egészségpénztárak lettek - írja a Napi Gazadság.
okt. 3
12:57
Üldözik a lamantinon maszturbáló nőt - fotó (BorsOnline)
Körözést adtak ki arra az amerikai asszonyra, aki a tengerben felmászott egy lamantin hátára és molesztálta az állatot.
okt. 3
12:57
Új eljárás a ballószögi halálos fürdőbaleset ügyében (Alternatív Energia)
Hatályon kívül helyezte a 2008-ban Ballószögön történt halálos fürdőbaleset ügyében hozott elsőfokú ítéletet, és új eljárást rendelt el a Kecskeméti Törvényszék szerdán.
okt. 3
12:57
Küldik a válaszlevelet Brüsszelből is (Portfolio)
Véglegesítettük megállapításainkat és elkészítettük a levelet, amelyet Olli Rehn pénzügyi biztos fog elküldeni a magyar félnek - felelte kérdésre válaszolva a déli brüsszeli sajtótájékoztatón Olivier...
okt. 3
12:57
Kórházakkal finanszíroztatná a kormány a bv-intézeteket (ATV)
Kökény Mihály szerint végtelenül cinikus ez a megoldás és a kórházak adósságának enyhítése miatt a számlát végső soron az államnak kell megfizetnie.
okt. 3
12:57
Bálint Endre a KOGART Házban (Metropol)
Polcz Alaine és Mészöly Miklós gyűjteményének utolsó darabját egy magánszemély adományozta a KOGART-nak.
okt. 3
12:59
Csődbe ment Esztergom (Portfolio)
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, mert az inkasszó...
okt. 3
12:59
Összetűzések a kirgiz fővárosban: lőtt sebeket kaptak a rendőrök (ATV)
Több száz ellenzéki tüntető csapott össze rendőrökkel szerdán a kirgiz főváros központjában. A tiltakozók megpróbáltak betörni a kormánypalotába, de a rendőrök ezt megakadályozták. A kirgiz egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint összesen kilencen sérültek meg az összetűzésekben, három embert lőtt sebekkel szállították kórházba. Ketten közülük rendőrök.
okt. 3
13:00
Év végére fizetesképtelenné válhat Esztergom (Privátbankár)
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, mert az inkasszó kifizetéséig semmiféle önkormányzati feladatra nem lehet pénzt fordítani.
okt. 3
13:02
A szigetvita miatt kínai bankok bojkottálják az IMF tokiói ülését (Privátbankár)
Miközben újabb tengeri incidens történt a vitatott szigeteknél, több kínai bank jelezte, hogy nem vesz részt az IMF és a Világbank éves közgyűlésén Tokióban.
okt. 3
13:06
Ellopták Sváby weboldalát (Kreatív Online)
A Videoklinikát egy az egyben lenyúlta egy orosz cég. Egyelőre hallgatnak.
okt. 3
13:06
Tiltakozás Bukarestben a ciános bányászat ellen (Metropol)
Az erdélyi Érchegységben a verespatakihoz hasonlóan nagy mennyiségű cián felhasználásával mosnák ki az aranyat.
okt. 3
13:06
Elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá a rendőrt (Metropol)
F. István egy kocsmai inzultust követően bozótvágó késsel és egy viperával megsebesített egy férfit.
okt. 3
13:06
NAV: a hegyvidékieknek és a budaörsieknek a legmagasabb a jövedelmük (Adózóna)
A tavalyi szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében, Hegyvidéken élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, 3 millió 733 ezer forint, míg a XXI. kerületben, Csepelen lakóké a legalacsonyabb, 2 millió 52 ezer forint; Pest megyében Budaörs vezet, míg Nagykőrös áll a lista végén - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményéből.
okt. 3
13:06
Meglepetést okozott az euróövezeti kiskereskedelmi adat (ProfitLine)
Az Eurostat ma közzétett adatai alapján augusztusban is nőtt az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom volumene az emelkedő munkanélküliség és a gazdasági kilátások romlása ellenére. Az augusztusi már a negyedik havi emelkedés volt egyhuzamban.
okt. 3
13:08
Illetékkalkulátor autóeladáshoz - használati útmutató (Adózóna)
okt. 3
13:12
Anderlecht-Málaga: meglepetéscsapatok küzdelme - beharangozó (Sport365)
Mindkét alakulat remek eredményt ért el az előző fordulóban, így amelyik csapat ma győzni tud, jelentős lépést tehet a továbbjutás felé. A mérkőzést Kassai Viktor dirigálja.
okt. 3
13:15
Megkérdezték a piacot: semmit nem ér Orbánék terve (Alternatív Energia)
A kis- és középvállalkozások 68 százaléka nem hiszi, hogy a Munkahelyvédelmi Akcióterv munkahelyeket teremt; a cégek 65 százaléka szerint nem lesz IMF-megállapodás az idén; sokan úgy vélik, hogy ha a Nemzetközi Valutaalap biztosítja is a kért hitelkeretet, a forint és a gazdaság gyengülése akkor sem áll meg - ez van a piac fejében.
okt. 3
13:15
Átmenetileg a D11-es hajók is a D12-es járatok vonalán közlekednek (hirado.hu)
Ennek oka a Duna és az Újpesti-öböl alacsony vízállása.
okt. 3
13:15
Élre tört a magyar piac (Portfolio)
Eséssel indították a kereskedést a közép-kelet európai piacok, azonban a délelőtt folyamán több indexnek sikerült visszakapaszkodnia a pozitív tartományba. A BUX is gyorsan magához tért, és ebédidőre...
okt. 3
13:15
Döntöttek: ennyivel emelkedik a lakbér Budapesten (Pénzcentrum)
Egységesen 3,9 százalékkal emelkedik a lakbér 2013. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló mintegy ezer lakásban - döntött a Fővárosi Közgyűlés....
okt. 3
13:17
Október végén kezdik lekapcsolni az analóg műsorszórást (hirado.hu)
A barcsi analóg M1 átjátszó adó október végi lekapcsolásával kezdődik az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolása.
okt. 3
13:18
Az Apple taszíthatja le a trónról a Coca-Colát (Privátbankár)
Az Interbrand felmérése szerint továbbra is a Coca-Cola a legértékesebb márka a világon, az üditőgyártó óriást azonban megközelítette a tavaly csupán a 8. helyen "szerénykedő" Apple, mely feljött az ezüst érmes pozícióba.
okt. 3
13:18
Elektromos Toyota rekord és meghökkentő Porsche-köridő a Nordschleifén (Auto Pult)
A mai nap folyamán két igazán érdekes köridő is napvilágot látott, természetesen hol máshol, mint a Nürburgring 20,8 km hosszú Nordschleife-i aszfaltcsíkján: a Toyota ’TMG EV P002’ névre keresztelt zéró emissziójú versenyautója az elektromos járművek között állított rekordot, míg a szériaváltozatú Porsche 911 Carrera S friss idejével ugyan nem a „leg”-ek autója, ám teljesítményéhez és utcai…
okt. 3
13:19
Nőtt a tőkekiáramlás Oroszországból (hirado.hu)
Nettó 13,6 milliárd dollárra emelkedett a 2. negyedévi 9,7 milliárd dollárról, de elmaradt az első negyedévi 34,6 milliárd dollártól.
okt. 3
13:20
Másfél év után sikeres kötvénycsere volt Portugáliában (Privátbankár)
Portugália először bocsátott ki kötvényeket azóta, hogy tavaly májusban nemzetközi mentőövet kapott az EU-tól és az IMF-től.
okt. 3
13:21
A HPV-vakcina átmeneti mellékhatásai (WebBeteg)
A humán papillomavírus (HPV) elleni vakcina alapvetően biztonságos, de emelheti az ájulás és a bőrfertőzések kockázatát röviddel az oltás után - állapították meg a Kaiser Permanente amerikai magán-egészségbiztosító kutatói tanulmányukban, amelynek elkészítését a vakcinát gyártó Merck gyógyszercég támogatta.
okt. 3
13:21
Jótékonysági koncert nehéz helyzetű újságírók javára (hirado.hu)
Az Összefogunk! szlogent viselő november 15-i eseményen a magyar könnyűzenei élet kiválóságai lépnek fel.
okt. 3
13:23
Tüntetők csaptak össze rendőrökkel Kirgizisztánban (hirado.hu)
Kilencen megsérültek, három embert lőtt sebbel vittek kórházba a kirgiz fővárosban, ahol a rendőrök megakadályozták, hogy a tüntetők behatoljanak a kormánypalotába.
okt. 3
13:24
Gyermek- és ifjúsági országgyűlés a Parlamentben (Infostart)
A gyermekek világnapja alkalmából rendezték meg a második Magyar Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlést a parlament Felsőházi termében szerdán Budapesten.
okt. 3
13:24
Topless rohant be a focimeccsre! - VIDEÓ (Blikk)
Egy fedetlen keblű hölgy dobta fel az egyik holland focimeccset, miután a csapat színeit pingálta a mellére, és a játékosok közé rohant.
okt. 3
13:24
Októbertől leállítják az analóg sugárzást (Metropol)
A digitális földfelszíni adás vételéhez dekóderre van szükség.
okt. 3
13:33
Hendrix babérjaira tör Mario Balotelli (BorsOnline)
Nyerési kényszerben futballozik ma a Manchester City, tudniillik a Bajnokok Ligája-csoportkör első körében egy már-már megnyert derbit bukott el idegenben 3-2-re a Real Madrid ellen.
okt. 3
13:33
Ilyen dögös Cameron Diaz negyven évesen is! (Blikk)
Cameron Diaz (40) egy új fotósorozatban bizonyította be, hogy a negyedik x után sem kell egy nőnek az alakját temetnie.
okt. 3
13:33
Gödöllői késelés - Elmeorvosi vizsgálat következhet (Alternatív Energia)
A bizonyítékok begyűjtése és vizsgálata, valamint a tanúk meghallgatása után a szakértő kirendeléséhez szükséges orvosi papírokra vár a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség - közölte a szeptember 19-ei gödöllői késeléssel kapcsolatos nyomozás állásáról a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
okt. 3
13:33
Elindult a Nemzeti Könyvtár-sorozat (hirado.hu)
Első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre.
okt. 3
13:33
Erdélyben építheti fel új gyárát a BMW (Portfolio)
Erdélyben létesítene gyárat a BMW, erről pedig már folynak a tárgyalások a német autógyártó és a Temes megyei Lugos polgármesteri hivatala között - számolt be a kolozsvári Krónika. A lap...
okt. 3
13:35
Czomba: Első munkahely garancia több mint 7 ezer fiatalnak (hirado.hu)
A pályakezdők bérére és járulékaira maximum 4 hónapig teljes, 100 százalékos támogatást kap a munkáltató a minimálbér kétszereséig.
okt. 3
13:37
Elkészült az Európai Bizottság válaszlevele (hirado.hu)
Elemezte az Európai Bizottság a magyar kormány álláspontját. Olli Rehn pénzügyi biztos levélben fogalmazta meg a véleményét.
okt. 3
13:39
Lakásfinanszírozás - Előtérbe kerültek a lakástakarékok (ProfitLine)
A végtörlesztési időszakot követően, márciustól aláírt lakáshitel-szerződések mintegy harmadát a lakástakarékok kötötték, ami a Fundamenta szerint a termékek kiszámíthatóságának, áttekinthetőségének köszönhető a banki, kockázatos hitelekkel szemben.
okt. 3
13:39
Elkészült a közép-magyarországi jövedelemista (hirado.hu)
A 2011-es szja-bevallások alapján a fővárosban a hegyvidékiek, a megyében a budaörsiek jövedelme a legmagasabb, a csepelieké és a nagykőrösieké a legkisebb.
okt. 3
13:41
Elkészült az Európai Bizottság válasza is a magyar levélre (ProfitLine)
Végzett a magyar kormány álláspontjának elemzésével az Európai Bizottság, a testület pénzügyekért felelős alelnöke, Olli Rehn pedig levélben fogalmazta meg ezzel kapcsolatos véleményét a magyar kormány számára - közölte szerdán a bizottság szóvivője.
okt. 3
13:41
A lájkolás pszichológiája (hirado.hu)
Miért töltünk el egyre több időt a virtuális térben? Miért osztjuk meg az életünket olyan emberekkel, akiket 20 éve nem is láttuk?
okt. 3
13:42
Tiltakozás Bukarestben a ciános bányászat ellen (Kripto Akadémia)
A Regeneration nevű környezetvédelmi szervezet több aktivistája a román kormány épületének főbejáratához láncolta magát szerdán, tiltakozásul a Felsőcsertésre (Certej) tervezett ciántechnológiás aranybánya engedélyezése ellen.

Keresés