A választók 26 százaléka Orbán Viktort, 15 százaléka Bajnai Gordont, 5 százaléka Mesterházy Attilát míg 3 százaléka Gyurcsány Ferencet látná szívesen Magyarország kormányfőjeként a Századvég október végén készített közvélemény-kutatásának eredménye szerint.
Október 29-én, hétfőn, a Pikkelysömör Világnapján egyszerre öt nagyvárosban úsztak együtt a betegek és az érdeklődők. Az Úszók Éjszakáján egy óra leforgása alatt, váltóban 25 750 métert úsztak le a kaposváriak, ezzel az ő psoriasis klubjuk nyerte meg a kirándulást.
A chicagói beszerzési menedzser index értéke 0,2 ponttal 49,7 pontra emelkedett októberben, kisebb csalódást okozva a piaci szereplők számára, a szakértői konszenzus ugyanis 51 pont volt. Továbbra...
Aláírta a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszáról szóló részvényesi megállapodást Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója és Alekszandr Medvegyev, a Gazprom elnökhelyettese szerdán Budapesten.
Autóbusz és robogó ütközött egymással szerdán a XVI. kerületi Veres Péter út és Hősök fasora kereszteződésében, a robogóst kórházba szállították, a buszon nem sérült meg senki - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
Miközben fővárosi szinten is folynak az egyeztetések, tárgyalások a helyileg alkalmazandó szabályokról, megjelent egy kormányrendelet tervezet, mely országos hatállyal minden taxira, taxisra, illetve...
Aláírta a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszáról szóló részvényesi megállapodást Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója és Alekszandr Medvegyev, a Gazprom elnökhelyettese.
A 3 éves kötvényből a meghirdetett összeget, a 5 és 10 évesből a tervezettnél kevesebbet értékesített az előző aukcióénál magasabb, de a másodpiaci hozam alatti hozamon az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján.
Soron következő online előadásunkon két félautomata kereskedési programot ismerhet meg, melyek segítségével minden technikai szinten alapuló kereskedési stratégia megvalósítható. A programok hatékony...
A Sandy hurrikán miatt tartott kétnapos kereskedési szünet után emelkedő indexekkel nyitottak szerdán a New York-i részvénypiacok. A DJIA indexe 0,41 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,37 százalékos nyereségben állt, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója lényegében nem változott a nyitás utáni percben.
A legújabb elképzelések szerint a jegyző - vagy munkatársa - menne házhoz a választási regisztrációért. Gulyás Gergely fideszes politikus szerint ez egyszerűbb, mint levélben regisztrálni. Az alkotmányügyi bizottság kedd este is ülésezett, miután az ellenzék kifogásolta, hogy kevés idejük volt a 65 oldalas módosító indítványcsomag megismerésére.
Újabb csúcsra, 11,6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta az eurózónában, az uniós államokban pedig 10,6 százalékon stagnált szeptemberben. Legmagasabb a ráta Görögországban és...
A választók 26 százaléka Orbán Viktort, 15 százaléka Bajnai Gordont, 5 százaléka Mesterházy Attilát míg 3 százaléka Gyurcsány Ferencet látná szívesen Magyarország kormányfőjeként a Századvég október végén készített közvélemény-kutatásának eredménye szerint.
Jenson Button futással edz a hétvégi Abu-dzabi Nagydíjra. A McLaren világbajnoka hat kört tett meg a dubaji Autodrome pályán, ami már része az első maratonjára hangoló edzésprogramjának.
A kérdés pedig így hangzik: mihez kezdjünk egy valóságshow után? Ha hiányzott még mára egy nagy OMG! WTF? érzés (vagyis Úristen, hát ez meg mi a... ?!), akkor itt van Nagy Vivien, ismertebb nevén Seherezádé, a szőke démon a ValóVilágból, aki ismét a köztudatba akar kerülni. A két szótag megmaradt a neve előtt, csak már nem VV, hanem DJ lett - fantasztikus felemelkedése azonban így is kiborító…
"A Kossuth-címer a magyar függetlenség, a szabadság és a testvériség jelképe volt az 1848-as forradalomban és azt követően, ezért az összes demokratát annak viselésére kértük - közölte Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdán újságírói kérdésre.
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke lett az EU főbíráit tömörítő párizsi székhelyű szervezet tiszteletbeli elnöke - olvasható a Kúria honlapján.
Eséssel kezdte a mai kereskedést a Facebook árfolyama, miután a hurrikán miatti kétnapos kényszerszünetet követően ma újra kinyitottak az amerikai tőzsdék. A közösségi oldalt működtető cég...
2012. november 12-én, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen vezető lakáspiaci szakértők fejtik ki véleményüket a budapesti és a hazai lakáspiac aktuális helyzetéről, a...
Új biztonsági felszerelésekkel kell ellátni a 2012. november 1. után engedélyezett autótípusokat, hogy megfeleljenek a 2009-ben elfogadott úgynevezett általános biztonsági szabályozásnak.
Az Ab a jövő heti ülésén kezdi tárgyalni a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló úgynevezett semmisségi törvény ellen benyújtott indítványokat.
A digitálisan analfabéták száma meglehetősen magas Magyarországon, ez rontja nemzetközi versenyképességünket, és növeli a közigazgatási kiadásokat. Az információs társadalom döntéshozói, ágazati...
Az Arsenal drámai mérkőzésen, hosszabbítás után 7–5-re nyert a Reading otthonában az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében. A rendes játékidő után (4–4) a vendégek két játékosa, Olivier Giroud és Francis Coquelin kidobta a közönséghez a mezét, mert megfeledkezett arról, hogy lesz még hosszabbítás (a két játékos alighanem azt hitte, hogy – mint az FA-kupában – döntetlennél újrajátszás van, tehát…
A Hercegszántó és Tornyiszentmiklós közötti vezeték kapacitása mintegy 30 milliárd köbméter lesz évente. A beruházás költsége a tervek szerint 600 millió euró, ennek 70%-át fedeznék hitelből.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) olyan alkotmánymódosítást javasol Romániában, amely regionális nyelvként ismerné el a magyart Erdélyben - közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke szerdán, amikor bukaresti sajtóértekezletén az RMDSZ választási programját ismertette.
Figyelemre méltó statisztikai adat jelent meg a hétközi olasz labdarúgó bajnoki forduló kapcsán: a jelenleg a Juventust erősítő Andrea Pirlo két éve nem volt vesztes csapat tagja.
A külügyminiszterhez Srí Lankán magyar üzletemberek is csatlakoznak, akik egyebek mellett a két ország közötti vízgazdálkodási együttműködésről tárgyalnak.
A világ, és Magyarország legnagyobb szélenergia-termelője a következők években jelentős eszközértékesítésekbe kezd annak érdekében, hogy adósságállománya csökkentése révén javítsa finanszírozási...
A 88 évvel ezelőtt életre hívott Takarékossági Világnap alkalmából kedden nagyszabású öngondoskodás konferenciára került sor a Portfolio.hu rendezésében a Budai Várban. A teltházas rendezvényen a megtakarítási piac meghatározó szereplői mind képviseltették magukat, külön apropója volt a konferenciának, hogy a résztvevők ezen a napon hallhattak először az OTP Öngondoskodás Index legújabb…
Legkevesebb nyolc ember vesztette életét szerdán Damaszkuszban egy síita szent hely közelében végrehajtott pokolgépes merényletben - közölték ellenzéki aktivisták és az állami média.
Az OTP Banka Slovensko szerint az eredmények évközi javulása főként a kamatbevételek 6%-os, valamint a jutalékokból származó bevételek 12%-os növekedésének volt köszönhető.
Rendkívül komoly dilemma előtt állnak a hazai hitelintézetek: törvényt sértsenek vagy − legalábbis átmenetileg − egy az egyben nyeljék le a banki tranzakciós illeték költségeit.
Az utóbbi hónapokban az Alteo és a BTel kötvényeinek árfolyama is beesett kissé a névérték alá a tőzsdén, amiben könnyen lehetséges, hogy a harmadik kötvénykibocsátó, az E-Star problémái is szerepet játszanak. Megkérdeztük, érkeznek-e a kibocsátókhoz izgatott befektetői telefonok, hogyan vélekednek a tőzsdei árfolyamról, szeretnének-e a jövőben is kötvényeket kibocsátani, és általában hogyan élik…