Remek támadójátékának köszönhetően öt góllal tudott győzni Romániában, a Nagyvárad vendégeként a Szeged a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második csoportkörében szombaton.
Egy gyanúsított meghalt, három rendőr megsérült szombaton Strasbourgban, abban az országos terrorelhárítási akcióban, amelynek során hét radikális iszlamistát vett őrizetbe a francia rendőrség - közölte a francia elnöki hivatal.
A világnak úgy tűnik, mintha vége lenne a válságnak, de a dolgok nem tértek vissza az eredeti kerékvágásba: a bankok nem hiteleznek, egyes államok a csőd felé tartanak, az EU-ban pedig egy radikális átalakulás előjelei érzékelhetők - mondta Csaba László egyetemi tanár a történelemtanárok 22. országos konferenciáján, Budapesten szombaton.
Tizenkét tonna ismeretlen eredetű rezet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és a rendőrség munkatársai egy budapesti telephelyen - közölte a NAV szombaton az MTI-vel.
Hosszú távú gondolkodásra és összefogásra van szükség a lakossági pénzügyi szolgáltatásoknál - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a történelemtanárok 22. országos konferenciájának nyitó előadásán Budapesten szombaton.
Egy gyanúsított meghalt, három rendőr megsérült szombaton Strasbourgban, abban az országos terrorelhárítási akcióban, amelynek során tucatnyi radikális iszlamistát vett őrizetbe a francia rendőrség.
2012. október 8-án, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen hazai portfólió menedzserek fejtik ki véleményüket a nyersanyagpiaci kilátásokról, az árak várható...
Mint jelentős olajexportáló ország, Nigéria is létrehozta első állami befektetési alapját, amellyel igyekszik az olajbevételek egy részét a jövő generációjára örökíteni. Az alapba a költségvetésből a...
A Kaposvár még sohasem nyert bajnoki mérkőzést Szombathelyen, este fél héttől a pontszerzés reményében lép pályára Prukner László csapata a vasi megyeszékhelyen.
Hazai pályán, a győzelem reményében lép pályára a Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában. A mieink ellenfele a svájci Schaffhausen együttese lesz.
Kecskemét – Berki Krisztián (27) nyerte az olimpikonok száguldását. A lólengés londoni aranyérmese a lóról négykerekű kocsira „nyergelt át”, Kecskeméten, a japán autók napján száguldozott.
A svájci vagyonkezelési butik Falcon Private Bank megegyezett a Credit Suisse-szel a Clariden Leu Europe megvásárlásáról. A tranzakció véglegesítése 2013 első negyedévében várható, a Falcon 2...
Vasárnap délelőtt várhatóan még kellemes idő lesz, majd délután lép be az országba a front, a Duna vonalát késő délután, a keleti országrészt aznap estére érheti el.
Budapest - Nekünk vannak a legjobb villamosvezetőink Európában! A BKV villamosvezetői elsők lettek a Drezdában megrendezett európai villamosvezető bajnokságon.
Székesfehérvár – Parádés győzelmet aratott az Európa-ligában a Videoton futballcsapata, amely csütörtökön a sztárok során felvonultató portugál Sporting együttesét múlta felül 3-0 arányban.
Kifejezetten a magyar piacra készült, a Samsung okostelefonokra és táblagépekre ingyenesen letölthető alkalmazáscsomaggal jelentkezik október közepén a dél-koreai vállalat; a Samsung App Mixben olyan applikációk lesznek elérhetők, mint az MTVA Médiatár, a VinCE borajánló vagy a Port.hu kiállítás-ajánló.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) előző játéknapján a wild card mérkőzésekkel kezdetét vette a rájátszás. A Texas Rangers hatalmas meglepetésre kiesett.
A százszázalékos teljesítménnyel listavezető Bayern München hazai pályán 2-0-ra nyert a Hoffenheim ellen a német labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati játéknapján.
A világelső fehérorosz Viktorija Azarenka lesz Sarapova ellenfele a pekingi tenisztorna döntőjében, miután két menetben győzni tudott a francia Bartoli ellen az elődöntőben.
A százszázalékos teljesítménnyel listavezető Bayern München hazai pályán 2-0-ra nyert a Hoffenheim ellen a német labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati játéknapján.
A csepeli polgármester a városrész valamennyi polgára nevében együttérzését fejezte ki, és támogatásáról biztosította a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét, akit vallási hovatartozása miatt támadtak meg a főváros XX. kerületében.
Háromnapos üléssel folytatódik a jövő héten az Országgyűlés őszi ülésszaka - mondta el az MTI-nek a parlament sajtószolgálatának vezetője a házbizottság ülése után. György Bálint közölte, a Ház hétfőn egyebek mellett szavazhat a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, míg kedden a tavalyi zárszámadás e hétről elnapolt vitája folytatódhat.
A címvédő Manchester City a gólt és gólpasszt jegyző Alekszandr Kolarov vezérletével 3-0-ra győzött a Sunderland ellen a Premier League 7. fordulójában. Gera Zoltán megszerezte idénybeli második gólját, miután betalált a West Bromwich QPR elleni 3-2-es sikere alkalmával. A Chelsea ugyan hamar hátrányba került hazai pályán a Norwich ellen, de ezután négy gólt szerzett, így maradt élen.
Összecsaptak a rendőrök és baloldali ellentüntetők szombaton a baden-württembergi Göppingenben egy tervezett neonáci megmozdulás kapcsán. A hatóságok több mint 60 tüntetőt őrizetbe vettek.
A harmadik helyen kiemelt francia Jo-Wilfried Tsonga után az elsőként rangsorolt szerb Novak Djokovic jutott be a döntőbe a pekingi tenisztorna 2,2 millió dollár összdíjazású férfi versenyében.
Halálos kimenetelű agyhártyagyulladást okoztak gombával fertőzött gyógyszerek öt betegnél az Egyesült Államokban - közölték az amerikai hatóságok szombaton a CNN hírtelevízió jelentése szerint.
Atlanta - 18 éves kora ellenére 12 évesnek tűnt, és annyira alultáplált volt, hogy átlátszott a bőre annak a fiúnak, akit a szülei éveken keresztül egy szobába zárva tartottak.
A legfontosabb, amit egy forgatókönyvírónak el kell sajátítania, hogy képes legyen a fenekén maradni, és írni - mondta el Joe Eszterhas az MTI-nek szombaton adott interjúban. Az Elemi ösztön, a Flashdance forgatókönyvírója a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu szervezésében megvalósuló filmíró mesterkurzus második vendégeként érkezett Budapestre.
Oslo - Édesanyja nevelhette Andres Breivikbe (34) azt a gyűlöletet, ami odáig vezetett, hogy a férfi kegyetlenül végzett 77 emberrel 2011. július 22-én.
Budapest - Évek óta szinte minden trófeát elhoznak a hazai és nemzetközi küzdősport-bajnokságokról a terrorelhárítók versenyzői. A Vasárnapi Blikk bekukkanthatott az edzésükre.
Akciócsoport felállításában egyeztek meg az Afrikából Európába irányuló illegális bevándorlás megakadályozására és a tengeren bajba jutott menekülők megsegítésére a Máltán ülésező mediterrán csúcsértekezlet résztvevői.
Életének 87. évében elhunyt Claude Pinoteau, a kamaszok körében kultuszfilmmé vált, Sophie Marceau főszereplésével 1980-ban forgatott Házibuli rendezője.
Az egészségügyért felelős szakminiszterek uniós tanácsa elfogadta azt az irányelvet, amelynek értelmében a gyógyszerforgalmazók kötelesek lesznek például megindokolni, miért vonnak vissza egy terméket a piacról.