Az apró, színes virágú krinzantém jól bírja a hideget, ezért a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnökségi tagja azt javasolja, hogy aki teheti, ezt vigyen a temetőbe halottak napján. Váradi Éva szerint idén kevés a vágott virág, ugyanis a "túl jó" időjárás miatt a termelők egy részénél sokkal előbb megtörtént a virágzás, mint október vége. Emiatt az import növekedett. Jó megoldás lenne a…
A cseh központi bank rekordalacsonyra, gyakorlatilag nullára csökkentette az alapkamatot csütörtökön. A Reuters által megkérdezett szakértők többsége a kamat szinten tartására számított.
A várakozásoknak megfelelően emelkedett, bár a vártnál némileg kisebb mértékben az amerikai fogyasztói bizalmi index. A szeptemberi 70,3 pont után 72,2 pont volt októberben a Conference Board...
Egy német állampolgár személygépkocsijával egy autóba szaladt, több méteren keresztül tolta maga előtt, majd megállás nélkül elhagyta a helyszínt csütörtökön Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Szeptember után októberben tovább javult az amerikai feldolgozóipari konjunktúra, az ISM intézet által közzétett beszerzési menedzser index 51,7 pontra emelkedett, a piaci konszenzus 50,5 pont volt. ...
Tragédiába fordult egy nagyszabású halloween-party csütörtök hajnalban Madrid egyik sportcsarnokában, ahol egy pánik okozta tolongásban agyontapostak három 18 és 25 év közötti lányt.
A 18 éves énekes teste újabb tetkóval gyarapodott. Persze a hírt azonnal posztolta a világhálóra és természetesen fotót is készített az új szerzeményről. Csak két éve csináltatta az elsőt, de azóta nem is tud leállni a mániával.
A Plotinus 2012.10.31-én a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 720 db saját részvényt értékesített 1862 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével - áll a társaság...
Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, a IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. Rice szerint az IMF jelenleg nem tervezi, hogy missziót küldjön Magyarországra.
Oroszországban az idei első kilenc hónapban 3,1 százalékkal több aranyat bányásztak, mint egy évvel korábban - közölte az orosz aranytermelők szövetsége csütörtökön. A szeptember végével zárult...
Szűkülne az EU büdzséje 2014-től az uniós költségvetés tervezete szerint. A legnagyobb vita a felzárkóztatási összeg körül alakulhat ki, ami Magyarországot is érzékenyen érinti.
Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva csütörtöki washingtoni...
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapír-piacokon a nyitás előtt ismertetésre kerülő foglalkoztatottsági adatok hatására, az indexek lendületét pedig a feldolgozóipari BMI és a fogyasztói bizalmi index alakulása tovább erősítette.
Szeptemberben a várakozásokat meghaladó mértékben, 158 ezerrel növekedett a magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - az Automatic Data Processing Inc. által végzett havi felmérés alapján.
Úgy tűnik, a bjelovari kórház óriástumor-eltávolítására szakosodik. Mint ahogyan öt hónappal ezelőtt, most is egy 25 kilós daganattól kellett megszabadítaniuk egy pácienst.
Nemzeti ügynek nevezte az antiszemitizmus elleni küzdelmet a francia államfő csütörtökön Toulouse-ban, ahol az izraeli kormányfővel együtt emlékezett meg arról a négy zsidó áldozatról, akiket egy francia iszlamista szélsőséges ölt meg márciusban.
Térképszoftver-gyártóknál tiltakozik a dél-koreai kormány, amiért a cég térképszoftvere a vitatott japán-tengeri szigetek koreai neve mellett a japán elnevezést is feltünteti.
Nem volt forgalmi engedélye annak az orosz szállítóhajónak, amelyik 700 tonna aranyérccel a fedélzetén eltűnt az orosz Távol-Keleten - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség.
Hihetetlen nagy gólt lőtt a Vorksla Poltava - Tavriya mérkőzésen Roman Bezus. A visszavont támadóként játszó csatár gólját egy nemzetközi fociblog egyenesen egy Tomahawk rakétához hasonlította.
Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki az MTI kérdésére válaszolva csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, a IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
Bár maga az öregedés elkerülhetetlen, nem mindegy, milyen ütemben zajlik a folyamat. Kutatások eredményei szerint korábban „öregszik” az szív- és érrendszere azoknak, akik 2-es típusú cukorbetegséggel élnek. Dr. Szentpály Emőke, az Oxygen Medical kardiológusa szerint ez a folyamat lassítható.
Budapest - Vajon miért járt Kásás Tamás (36) pszichológushoz? Ez is kiderült a Kása című könyvből, amelyben a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó M. Kiss Csaba segítségével meséli el az eddigi életét és azt: mi vezetett odáig, hogy a 2012-es londoni olimpia után végleg befejezte a sportkarrierjét.
A Conference Board felmérése alapján az amerikai fogyasztói bizalom októberben 2008 februárja óta nem látott szintre emelkedett. A fogyasztók optimizmusában szerepet játszhatott az ingatlanpiacról érkező pozitív hírek, valamint az üzemanyagárak csökkenése.