Legalább nyolc polgári személy, köztük három gyerek és két nő vesztette életét vasárnap két pokolgépes támadásban Afganisztánban - közölték a helyi hatóságok.
Ha végigmegyek ma Budapest utcáin, megnézem a plakátokat és ezeknek a szövegét lefordítják nekem, kiderül, hogy sok közülük nacionalista hangvételű, a nacionalizmus pedig elszigeteltséghez vezethet. Ha egy kormány kizárólag a nemzeti érdekeket veszi figyelembe és helyet ad a szélsőségeknek, akkor az a diktatúra felé tart - állította a 2009-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett, Berlinben élő Herta…
Elszenvedte szezonbeli első hazai vereségét az újonc MTK Budapest csapata.Garami József együttese a Győrtől kapott ki. A találkozót követően a két vezetőedző nyilatkozott.
Hetvenkét órás sztrájkot hirdetett november 20-tól a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség az ISD Dunaferr Zrt. egész területén, mert nem sikerült megállapodniuk a 2,1 százalékos béremelésről a cégvezetéssel. A társaság menedzsmentje nem ért egyet az ultimátumszerű nyomásgyakorlással.
A kisvállalati adó (kiva) lényegében áfaszerű adó, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) pedig hatmilliós árbevétel közelében nagyon előnyös - mondták el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakértői egy CompLex Kiadó által szervezett konferencián, amelyről az Adó Online, a kiadó adózási szakportálja számolt be.
Azonnali hatállyal lemondott szombat este a BBC vezérigazgatója, miután az első számú brit közszolgálati médiatársaság legnézettebb esti hírműsorának egy minapi riportja nyomán alaptalanul pedofilgyanúba keveredett a kormányzó Konzervatív Párt egyik tekintélyes veterán politikusa.
A kormány szombaton honlapján tette közzé a 15 tagú bizottság névsorát. A bizottság elnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, és és több tárca államtitkára is tagja a Hungarikum Bizottságnak.
A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) 12 szakmai szervezet nevében küldött levelet valamennyi parlamenti képviselőnek, amelyben a lakások és a középületek energiahatékony felújításának támogatását kérték - közölte a TLE az MTI-vel.
Az OTP Bank Liga 14. fordulójában 3-1-re nyerni tudott az Eger ellen a Budapest Honvéd az Illovszky Rudolf Stadionban. A mérkőzés után Simon Antal és Marco Rossi nyilatkozott a Sport TV-ben.
A dánoknak is vannak ötletei a különleges adók terén, ilyen volt például a zsíradó, amit most akar visszavonni a dán kormány, az adó ugyanis többet vitt el, mint amennyit hozott, és nem is étkeztek tőle egészségesebben a dánok. Vajon a mi hasonló okból bevezetett chips adónk is erre a sorsra jut?
A Barcelona B tegnap este a CD Numancia csapatát fogadta a Segunda División másodosztályú bajnokság bajnoki mérkőzésén. A 20 éves Luis Alberto a 85. percben talált be a végül 3-3-ra végződő találkozón. Úgy gondoljuk, hogy nem szükséges a kommentár...
Az Abu-Dzabi Nagydíj után a kétszeres német világbajnok Sebastian Vettel elnézést kért, amiért élő egyenes adásban beszélt trágárul a díjátadót követően.
Ismét megjelent egy álommunka hirdetése Magyarországon, most a Bónuszbrigád kínál egyéves munkát, egészen jó fizetéssel és egyéb extrákkal. A mai magyarországi viszonyokat ismerve jó az ajánlat, de a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke szerint erősen meggondolandó, hogy a biztos állást érdemes-e felmondani egy ilyen, egy éves szerződésért.
A kisvállalati adó (kiva) lényegében áfaszerű adó, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) pedig hatmilliós árbevétel közelében nagyon előnyös - mondták el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakértői egy CompLex Kiadó által szervezett konferencián, amelyről az Adó Online, a kiadó adózási szakportálja számolt be.
Vasárnap változóan, többnyire fátyolfelhős időre van kilátás, többfelé kisüt a Nap. Csapadék estig nem várható, sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délkeleti szél. Délután 10-15°C várható, de északkeleten, a tartósabban ködös helyeken pár fokkal hűvösebb lehet.
Összesen 331 millió forint értékű védett márkajelzéssel ellátott, hamis boxer alsónadrágot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a hét közepén az M1-es autópálya győri pihenőjében - közölte a NAV vasárnap.
Bár a tranzakciós adó gyors költségvetési bevételt biztosíthat, negatív "tulajdonsága", hogy "homokot szór" a pénzügyi intézményrendszer működésébe, relatív értelemben megdrágítja a tranzakciókat, így a pénzügyi műveletekkel elérhető hatékonyságot ronthatja - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a napokban kiadott pénzügyi stabilitási jelentésben.
Kínai szakértők szerint már láthatók a stabilizálódás jelei. Idén - a célnak megfelelően - 7,5 százalékkal növekedhet a gazdaság, bár a harmadik negyedévben csak 7,4 százalékos volt a növekedés, ami...
Felgyorsulhatnak és egyszerűbbé válhatnak a rokkantellátással, rokkantnyugdíjjal kapcsolatos társadalombiztosítási (tb-) perek a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának jelentése nyomán - mondta Patassyné Dualszky Katalin kúriai bíró, a joggyakorlat-elemző csoport tagja egy háttérbeszélgetésen.
Mesterhármasként ünnepelte dupláját Javier Hernandez, a Manchester United mexikói futballistája, aki szombaton az Aston Villa otthonában 3-2-re megnyert bajnokin vezette győzelemre csapatát.
Felgyorsulhatnak és egyszerűbbé válhatnak a rokkantellátással, rokkantnyugdíjjal kapcsolatos társadalombiztosítási (tb-) perek a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának jelentése nyomán - mondta Patassyné Dualszky Katalin kúriai bíró, a joggyakorlat-elemző csoport tagja egy háttérbeszélgetésen.
Az EMMI idén új ösztöndíjat hirdet meg a gyermekorvos-jelöltek számára a tavaly első alkalommal, a szakorvos- és szakgyógyszerész-jelölteknek kiírt ösztöndíjak ismételt kiírása mellett.
A magyar labdarúgó NB I 14. fordulójának zárómérkőzésén a Kecskemét csapatát fogadja a Videoton a Sóstói Stadionban. Horváth Ferenc szerint Videoton nem a csütörtök esti arcát fogja mutatni.
Mesterhármasként ünnepelte dupláját Javier Hernandez, a Manchester United mexikói futballistája, aki szombaton az Aston Villa otthonában 3-2-re megnyert bajnokin vezette győzelemre csapatát.
A BÉT részvényindexe, a BUX a hetet 19 049,57 ponton zárta. A forgalom 45,271 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az OTP 2,14 százalékos eséssel visszatáncolt korábbi ellenállási pontja közelébe, 4061 forinton zárt pénteken.
Csaknem 140 embert öltek meg két hét leforgása alatt a legnépesebb brazíliai városban, Sao Paulóban; a hatóságok szerint egy bűnszervezet bebörtönzött tagjai adtak utasítást a gyilkosságokra.
A magyarországi villamosenergia-fogyasztás az utóbbi időszakban gyakorlatilag nem növekedett, középtávon azonban évi 1,5 százalékos bővülésre lehet számítani, eközben több erőművi blokk elöregedése is aktuálissá válik. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kapacitástervében követi a várható teljesítményalakulást.
Megkezdődött vasárnap reggel a szlovéniai elnökválasztás: három jelölt verseng, legesélyesebb közülük Danilo Türk hivatalban lévő államfő. A baloldali Türk egy szintén baloldali politikussal, Borut Pahorral, illetve egy jobboldali jelölttel, Milan Zverrel verseng. A szavazásra jogosult 1,7 millió ember este hétig voksolhat.
Sikkasztásért 13 évi börtönre ítélték vasárnap Jordániában a titkosszolgálat volt vezetőjét, Muhammad al-Dahabi extábornokot. Ő az első magas rangú tisztségviselő, akit felelősségre vonnak a tavalyi tömegtüntetések hatására indult korrupcióellenes kampány keretében.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetősége azt szeretné, ha a gárda korábbi sikeredzője, a tavaly visszavonult Phil Jackson visszatérne az együttes kispadjára.
Azonnali hatállyal lemondott szombat este a BBC vezérigazgatója, miután az első számú brit közszolgálati médiatársaság legnézettebb esti hírműsorának egy minapi riportja nyomán alaptalanul pedofilgyanúba keveredett a kormányzó Konzervatív Párt egyik tekintélyes veterán politikusa.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben nem törli azonnal azon cégek adószámát, amelyek elmulasztják kitölteni a kockázatkezelési eljárás részét képező kérdőívet, hanem első alkalommal csak bírságot szab ki, akiknek pedig az adószámát egyszeri felszólítás után már törölték, nem lesznek öt évre eltiltva a további cégalapítástól - tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)....
Összesen 331 millió forint értékű védett márkajelzéssel ellátott, hamis boxer alsónadrágot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a hét közepén az M1-es autópálya győri pihenőjében - közölte a NAV vasárnap az MTI-vel.
A német pénzügyminiszter gyakorlatilag kizárta, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek már hétfőn dönthetnének új hitelrészlet kiutalásáról Görögországnak, amint korábban tervezték.