Folytatná a kormányfői munkát a tavaszi választások után is az olasz miniszterelnök. Erről a tavaly november 16-án, a lemondott Silvio Berlusconi utódaként miniszterelnöknek kinevezett Mario Monti a Corriere della Sera napilap vasárnapi számában nyilatkozott.
Budapest — Lapunkat sértő közleményben reagált L. Simon László kulturális államtitkár a földügyekről szóló szombati írásunkra. A cikkben azt írtuk, hogy politikusok szomszédai is nyertek állami földeket.
Bajnai Gordon politikai visszatéréséről, a bírák nyugdíjkorhatáráról, valamint a Jobbikról, illetve a párt kapcsán a lengyel szélsőjobboldali szervezetekről közöltek írást a hét végén a külföldi lapok.
A litván jégkorong-válogatott végzett a harmadik helyen a 2014-es szocsi olimpia selejtező-sorozatának budapesti tornáján, miután a vasárnapi zárónapon legyőzte a horvát csapatot.
Kimi Räikkönennek elege van abból, hogy kezdőként bánnak vele. Az abu-dzabi futam közben egyfolytában rádión utasítgatták a Lotus vezetői, pedig a finn pilóta jól tudja, mit és hogyan kell csinálnia.
Kihúzták a Hatoslottó 45. heti nyerőszámait. Mivel ezen a jtákhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 335 millióért folyik majd a harc....
Noha ugyanabból a megtermékenyített petesejtből származnak, mégis lehet genetikai különbség az egypetéjű ikrek között – derítette ki egy amerikai kutatás.
A maastrichti kritériumok jelen helyzetben túlságosan szigorúak a feltörekvő kelet-közép európai országok számára, ezért az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank főközgazdásza szerint a válság...
Túszul ejtette családját vasárnap délután egy rendőr Zagyvarékason. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrség és a terrorelhárítás egységei – adta hírül a Szoljon.hu. A rendőrség szerint az egész légből kapott.
A skandináv légitársaság (SAS) a csőd szélén áll - jelentette vasárnap a svéd közrádió, sajtóhíresztelésekre hivatkozva. A svéd kormány vasárnap egész nap ülésezett, feltehetően a légitársaság ügyét vizsgálta a rádió tudomása szerint.
Hét meccset játszottak eddig a Serie A vasárnapi játéknapján. Az AC Milan imét vereséget szenvedett, a Lazio viszont 3-2-re legyőzte városi riválisát, az AS Romát. Nyert a Palermo és a Napoli is.
Még a sokat látott tűzoltóknak is felfordult a gyomruk, amikor kiérkeztek az Illinois államban lévő szupermarketbe. A hentespultnál ugyanis az egyik dolgozó könyékig beszorult a darálóba, ami félig el is „fogyasztotta” a karját.
Antigua — Rosszabbat is el tud képzelni az ember egy fagyos novemberi napon, mint hogy egy trópusi paradicsomban rekedjen, B. Eszter és K. Dániel azonban mégis lemondott volna erről az örömről.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke szerint irreális elképzelés volt, hogy a rendszer átalakításából százmilliárdos megtakarítás hozható ki.
A német pénzügyminiszter gyakorlatilag kizárta, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek már hétfőn dönthetnének új hitelrészlet kiutalásáról Görögországnak, amint korábban tervezték.
Noha ugyanabból a megtermékenyített petesejtből származnak, mégis lehet genetikai különbség az egypetéjű ikrek között - derítette ki egy amerikai kutatás.