Bántalmazta a gesztelyi polgármestert egy helyi ittas közmunkás, aki sérelmezte a községvezető szóbeli intését - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t kedden.
A parlament tegnap elfogadta a jövő évi adózás rendjéről szóló törvényt, amelyben Matolcsy György javaslatára a kormány a működő pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal között online kapcsolat...
Bár az LMP nemet mondott a csatlakozásra, az Együtt 2014 halad tovább a kijelölt úton – mondta az ATV Start-ban Juhász Péter, aki ugyanakkor örült volna, ha az LMP legalább leül velük tárgyalni az együttműködésről.
A Parlament 2012. november 19-én elfogadta a 2013. évi adótörvényeket, amelyek eredményei között megtalálhatók a legális gépjármű javítói szakmát jelentősen és pozitívan érintő döntések is. A Magyar...
Bántalmazta a gesztelyi polgármestert egy helyi ittas közmunkás, aki sérelmezte a községvezető szóbeli intését - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t kedden.
Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szerint egy cégnek körülbelül százezer forintjába kerül lecserélni a pénztárgépeket, ami kevés cég engedhet meg magának, ezért a szövetség, amely egyébként egyetért a a pénztárgépek és az adóhatóság online összekapcsolásával, a kormány támogatását kéri.
A legfontosabb állami szervek ellen tervezett terrortámadást akadályozott meg Lengyelországban a belbiztonsági szolgálat, a tervezőt őrizetbe vették - jelentette be a krakkói ügyészség kedden.
Éves szinten tízmilliárd forintos megtakarítás várható az állami fenntartásban lévő egészségügyi intézmények központosított közbeszerzései révén a következő egy-két évben - mondta Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Változtatni kell Magyarország Európához képest tapasztalható kulturális hátrányán, illetve azon, hogy rosszak a foglalkoztatás bővítésének lehetőségei - hangsúlyozta Kiss Péter, az MSZP társadalompolitikai kabinetvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Zuhanásba kezdett percekkel ezelőtt a Hewlett-Packard árfolyama, a részvények a nyitás előtti kereskedésben 11%-kal kerültek lejjebb. A vállalat most tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését,...
Egy ausztrál bíróság 13 és fél év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki tavaly augusztusban – zsarolási szándékból, működésképtelen – „bombanyakörvet” erősített egy tinédzser lányra.
Változik a tranzakciós illeték értékpapírügyletekre történő kiterjesztésének életbe lépése egy vasárnap benyújtott módosító indítvány révén. Ennek alapján csak akkor vezeti be a kormány 2014-től az...
Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szerint egy cégnek körülbelül százezer forintjába kerül lecserélni a pénztárgépeket, ami kevés cég engedhet meg magának, ezért a szövetség, amely egyébként egyetért a a pénztárgépek és az adóhatóság online összekapcsolásával, a kormány támogatását kéri.
Magára talált az euró a dollárral szemben, jó hírek jöttek a tengerentúlról, az elfogadott hazai adócsomag sem rogyasztotta meg a forintot és lélektani határvonal alá süllyedt az OTP árfolyama.
Soron következő előadásunkon a CFD kereskedés világába avatjuk be a résztvevőket. Szemináriumunkon egy költséghatékony kereskedési formát ismerhet meg, amely lehetővé tesz, hogy Ön a piac minden...
Elfogadta Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének beszámolóját a parlament alkotmányügyi bizottsága a Magyar Igazságügyi Akadémián tartott ülésén kedden.
A bankszektor újabb gyomrost kapott, a Parlament ugyanis tegnap megszavazta, hogy a bankadó 2013-ban is a jelenlegi szinten marad a rendszerben, a pénzügyi tranzakciós illeték pedig a korábban...
A magyar alapkezelési piac 20 éves fennállását ünnepli, azonban az első befektetési alap felállítása 1774-re tehető, amikor egy holland kereskedő egy zártvégű alapot indított útjára. A következő 100...
Fizetésképtelenné minősítette a kapuvári húsgyárat alkotó két cég egyikét, a Kapuvári Bacon Kft.-t a Győri Törvényszék - erősítette meg Máté Kinga szóvivő bíró az MTI értesülését.
A munkanélküli Armstrong Baillie a vécén ülve döntötte el, valamit tennie kell az emberiségért. Azóta zsiráf jelmezben, jó cselekedetekkel örvendezteti meg az embereket.
Visszautasítja a Mol Nyrt. a Sanader-ítéletben elhangzottakat, és közölte, soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.
Négy év börtönbüntetésre ítélt nem jogerősen a Szegedi Törvényszék kedden egy tollfeldolgozással foglalkozó makói vállalkozót, aki vádlott-társaival együttműködve fiktív számlák felhasználásával több mint 188 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul.
Külföldön is megéri bankkártyával fizetni, mert általában nincs díja, az átgondolt ATM használat is kedvezőbb lehet, mint a pénzváltás, és biztonságosabb is. Egyre többen használják, az utazáshoz kapcsolódó költségek 20-25 százalékát fizetjük bankkártyával: leggyakrabban az útiköltséget, de egyre sűrűbben fizetünk a szállásért és az éttermekben is.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.