2012. november 22. csütörtök

nov. 22
16:10
Gyepes Gábort szívpanaszok miatt kellett lecserélni a Portsmouth meccsén (Agroinform)
A középhátvédet irreálisan magas pulzusa miatt cserélték le, egyelőre nem tudni, hogy mi volt a rosszullét oka.
nov. 22
16:15
A Bankszövetség nem köt több megállapodást a kormánnyal (Privátbankár)
Eseti szinten lehet együttműködés a bankok és a kormány között, a tavaly decemberihez hasonló átfogó megállapodásról aligha lehet szó - mondta Gyuris Dániel, a Bankszövetség megbízott elnöke a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
nov. 22
16:18
Önkormányzatok - A kormány egyeztetést kezdett az adósságátvállalásról (Alternatív Energia)
A kormány képviselői, Tállai András önkormányzati államtitkár vezetésével, az önkormányzatok adósságkiváltásának szakmai részleteiről és a jövő évi költségvetés önkormányzati kérdéseiről tárgyaltak az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsával a Belügyminisztériumban.
nov. 22
16:18
Zárva tartanak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Az amerikai részvénypiacok zárva tartanak csütörtökön a hálaadás ünnepe miatt. Pénteken a szokásos időben, közép-európai idő szerint 15.30 órakor kezdődik a kereskedés, de korábban, 19 órakor már véget is ér. Szerdán emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde fő mutatói.
nov. 22
16:20
MSZP: a kormány vonja vissza a Kehiről szóló törvényjavaslatot! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kormánynak vissza kellene vonnia a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) érintő törvényjavaslatát, mert az szinte korlátlan ellenőrzési jogkörrel ruházza fel a szervezetet - mondta Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
nov. 22
16:24
A Napoli lemondott a Siena játékosáról (Sport365)
Megakadtak a tárgyalások a felek között, így a Napoli már nem kívánja januárban szerződtetni Gaetano D'Agostinót, a középpályás vélhetően marad a Sienában.
nov. 22
16:24
Falcon néven érkezik az átformált Bentley SUV (Auto Pult)
A Genfi Autószalonon a Bentley érdekes SUV tanulmánnyalborzolta a kedélyeket indult új irányba, ám a klasszikus, félreismerhetetlenül brit formatervű modell sokaknak nem nyerte el az ízlését. Ezért a gyártó újragondolja a karakterét, hozzá pedig az eddig is pedzegetett márkanév, a Falcon kerül előtérbe.
nov. 22
16:24
Egy 'bundameccs', amivel mindenki szakíthat (Agroinform)
A Sahtarnak és a Juventus is elég lehet az egy pont, apró szépséghiba, hogy egymás ellen zárják az etapot.
nov. 22
16:26
Abramovics hülye döntése miatt fellázadtak a Chelsea-szurkolók (Sport365)
A Chelsea egyik legnagyobb szurkolói csoportja szerint Di Matteo elbocsájtása felelőtlen, és nevetséges döntés volt, Benítez pedig katasztrófális megoldás a pótlására.
nov. 22
16:26
Elfogadták Sisa Tibor lemondását, a szezon végéig Szentes Lázár irányít (Agroinform)
A Honvéd elleni 4-0-s vereséget után a vezetőedző felajánlotta lemondását, amelyet csütörtökön elfogadott a vezetőség.
nov. 22
16:28
Kincset talált a Manchester City: hét millió font az ára (Sport365)
A Manchester City hét millió fontot adna Alen Halilovičért, a horvát Dinamo Zágráb 16 éves tehetségéért. A labdarúgó már januárban Angliába költözhet.
nov. 22
16:30
Kustánczi Lia már nem a régi (Blikk)
Budapest ‒ A Megasztár 6. énekese miatt dobta el régi megjelenését Kustánczi Lia (27), és váltott új külsőre.
nov. 22
16:30
Már a karácsony sem a régi (Kreatív Online)
A Gfk szerint nem fogunk többet költeni, mint tavaly.
nov. 22
16:30
Ma és holnap százmilliárdokról döntenek Brüsszelben (Gondola)
Az asztalon fekvő tervezet alapján hazánk a hét éves ciklusban mintegy 30 százalékkal kevesebb kohéziós forráshoz jutna, mint 2007 és 2013 között.
nov. 22
16:30
Új szabályok szerint tarthatják a 2014-es EP-választásokat (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén elfogadták azt az állásfoglalást, amely szerint a következő, 2014-es EP-választásokig célszerű lenne módosítani a választással kapcsolatos szabályokon. Egyebek közt lehetővé tennék, hogy az unió javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöki tisztségére az európai politikai pártok állítsanak jelölteket.
nov. 22
16:32
Saját műsorában alázták meg Hajdút (Blikk)
Budapest ‒ Már általános iskolában elhatározta, egyszer képernyőn lesz. Nem a csillogás vonzotta, inkább az volt a vágya, hogy valami olyat tegyen le az asztalra, amiről utána az egész ország beszél.
nov. 22
16:32
Orbán: a jóléti államok időszaka véget ért (Gondola)
A miniszterelnök szerint világosan látszik, hogy az európai történelem egy szakasza lezárult, a welfare state-ek, azaz a jóléti államok időszaka véget ért.
nov. 22
16:33
Adókedvezmény kutatóknak félmilliós bérig (Privátbankár)
Új eleme az adótörvényeknek, hogy kutatói járulékkedvezmény alkalmazható a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, legfeljebb 500 ezer forintos munkabérig.
nov. 22
16:35
Túl kevés a szemét Ausztriában, nem lesz hulladékégető (Privátbankár)
A heiligenkreuzi szemétégető felépítését tervező BEGAS jogutódja, az Energie Burgenland elnökségi szóvivője, Michael Gerbavsits ma délben az ORF Burgenlandnak adott interjújában bejelentette, végleg lemondtak a hulladékégető megvalósításáról.
nov. 22
16:42
Ezért szállt el októberben a hiány (4.) (Portfolio)
Méretes deficittel zárta az októberi hónapot az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt) központi alrendszere. A 112,3 milliárd forintos hiányban azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium...
nov. 22
16:42
Varju szerint közpénzből járatják le Bajnaiékat (ATV)
Közpénzből támogatott civil szervezeteken keresztül finanszírozták a Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc elleni lejáratókampányt – véli a Demokratikus Koalíció pártigazgatója.
nov. 22
16:42
Bajner Bálinttal szerződést hosszabbítana a Dortmund (Agroinform)
A Borussia Dortmund hosszabbítana a magyar csatárral, új szerződést ajánlottak Bajner Bálintnak.
nov. 22
16:48
A Műcsarnok és a Vigadó tulajdonjoga a Művészeti Akadémiához kerül (Infostart)
A Magyar Művészeti Akadémiának adja át január elsejével a magyar állam a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát.
nov. 22
16:48
Fónagy: Egységes tarifarendszer kell a közösségi közlekedésben (Infostart)
Egységes tarifarendszert szeretne kialakítani a kormány a közösségi közlekedésben - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
nov. 22
16:48
Szentes Lázár váltja Sisát (Blikk)
Miskolc — Házon belül találtak edzőt a Diósgyőr labdarúgócsapatánál. Az eddigi szakvezető, Sisa Tibor (51) a gárda szerdai, Honvéd ellen 4-0-ra elveszített Magyar Kupa-meccse után ajánlotta fel lemondását, állítása szerint nem először.
nov. 22
16:48
Biztos vizsgálja a UPC szerződésmódosítását (Kreatív Online)
Személyes egyeztetést kezdeményez.
nov. 22
16:50
Kilencen értékelik a Nemzeti Színház vezetői pályázatát (Infostart)
Kilenctagú szakmai bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat.
nov. 22
16:50
Ma is a Vidinek szurkol a legendás tréner (Blikk)
Székesfehérvár — Ki nem hagyna egyetlen hazai Videoton-meccset sem Kovács Ferenc (78). A labdarúgó-mesteredző szoros kötődése érthető, hiszen a nyolcvanas évek közepén az UEFA-kupa döntőjéig vezette a fehérvári együttest, jelenleg pedig a klub tiszteletbeli elnökeként segíti a sikeres utódok munkáját.
nov. 22
16:50
Keresik a legrosszabb reklámokat (Kreatív Online)
Az Aranydisznó-díjra november 29-ig lehet szavazni.
nov. 22
16:51
Zárolták a kapuvári húsgyár vagyonát - lőttek a befektetői tárgyalásnak (Privátbankár)
A felszámoló szerint megnehezíti a befektetői tárgyalások megindítását, hogy a győri Városi Bíróság zár alá vette a Kapuvári Hús néhány vagyontárgyát.
nov. 22
16:51
Egységes közösségi tarifarendszerre törekszik a kormány (ProfitLine)
A kormány célja az egységes tarifarendszer kialakítása a közösségi közlekedésben - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön.
nov. 22
16:53
Fekete Péntek, Cyber Monday: Indul a karácsonyi láz (ProfitLine)
Holnap "Fekete Péntek", azaz ezen a napon fordul át pozitívba a kiskereskedelmi cégek eredménye, hisz kezdődik a karácsonyi nagy bevásárlási hullám, az elemzők 4,1 százalékos forgalombővülést várnak tavalyhoz képest. Hétfőn "Cyber Monday", belendül az online piac is.
nov. 22
16:57
A Fradi-szív mindenkiben hevesen ver: még a 17 éves focistákban is (Sport365)
Az FFC U17-es együttese számára nem indult jól a szezon, problémás felkészülésen van túl Csőke Gábor csapata, lassan azonban összeérik a gárda.
nov. 22
17:00
Jól indul a hibrid Ford (Portfolio)
Még csak a prototípusait tesztelik, de jövőre már sorozatgyártásba kerül a Ford plug-in hibrid autója, a C-Max Energi. A normál belső égésű motorokkal szerelt versenytársaival vetekedő hatótávolságú...
nov. 22
17:00
Távozik a Honvédtól Kozák Danuta (ATV)
Nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését a Budapest Honvédnál Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos.
nov. 22
17:00
A szövetség tiszteletben tartja Kozák Danuta döntését (Agroinform)
Az MKSZ bízik benne,hogy a kétszeres olimpiai bajnok megfelelő szakmai irányítással képes lesz folytatni sikerszériáját.
nov. 22
17:06
Mennyiért dolgozik egy politikai tanácsadó? - hetilapszemle (Infostart)
Most már aligha építhető fel egy kevéssé ismert politikus vagy szakember a 2014-es választásokra - írja a Figyelő. A Heti Válasz a budapesti temetkezési díjak drágulásáról cikkezik.
nov. 22
17:06
Edzőváltás a Diósgyőrnél (Infostart)
A Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetősége elfogadta Sisa Tibor vezetőedző lemondását.
nov. 22
17:06
Whitereport az MMKlaszterben (Kreatív Online)
Az innovációs központ 60-nál több tagot számlál.
nov. 22
17:09
114 százalékon a deficit - novemberben majd jobb lesz? (Privátbankár)
Októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 112,3 milliárd forint lett. Az áfabevételek gyengén teljesülnek, a bankadó is csak csordogál, a különadók viszont szépen jönnek.
nov. 22
17:11
Mark Mobius: ha USA pénzügyi szakadékba zuhan, ránt másokat is (Privátbankár)
A fiscal cliff, a költségvetési szakadék problémája ellenére is bizakodó a feltörekvő piaci és kínai befektetésekkel kapcsolatban Mark Mobius, a Templeton Emerging Markets Group alapkezelő igazgatója - írja a Business Insider online pénzügyi portál.
nov. 22
17:12
A hétvégén helyenként 10 fok is lehet (Alternatív Energia)
A hétvégén több helyen is 10 fok körül alakulnak a maximumok, de napsütés helyett továbbra is jellemzően borult lesz az ég, folytatódik a párás, ködös idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
nov. 22
17:12
MINDJÁRT PÉNTEK: Mozi ezerrel! (Éva Magazin)
Erre a hétvégére 5 filmet és 5 filmfesztivált ajánlunk. Menjetek moziba! :) 1. Felhőatlasz Rendező: Lana Wachowski, Andy Wachowski, Tom Tykwer, szereplők: Tom Hanks, Halle Berry, Hugo Weaving, Hugh Grant, Jim Broadbent Bemutató: 2012. november 22, forgalmazó: Budapest Film A Mátrix alkotói új, szédületes, csaknem háromórás filmeposzt rittyentettek. Bővebben már írtunk a filmről (klikk!), de az…
nov. 22
17:18
Egyhónapos csúcsközelben maradt a forint (Portfolio)
Az izraeli-palesztin tûzszünet szerda esti bejelentése, illetve a kedvezõ üzenetû kínai és eurózónabeli makroadatok együtt összességében mérsékelten tovább javították a globális...
nov. 22
17:18
Ciki a lakásbérlés, a kormány szerint inkább venni kell (Pénzcentrum)
Bár lassul a visszaesés az ingatlanpiacon, azonban a fellendülésre egyelőre még várnunk kell. Mindemellett szükség lenne a szociális bérlakásállomány felélesztésére, ezt azonban a gazdaságpolitikai környezet csak kevéssé támogatja - hangzott el a Portfolio.hu Property Investment Forum 2012 konferenca, lakáspiaci panelbeszélgetésén....
nov. 22
17:18
Lenhardt újabb feljelentést tesz Szegedi ellen (ATV)
Újabb feljelentést tesz Szegedi Csanád Jobbikból kizárt EP-képviselő ellen az ellenzéki párt parlamenti frakciójából kilépett Lenhardt Balázs.
nov. 22
17:18
Bernek Péter ezüstérmes 200 háton (Agroinform)
Bernek Péter új országos csúccsal ezüstérmet szerzett 200 m háton, ezzel a magyar küldöttség első érmét szerezte.
nov. 22
17:20
Még tart a növekedés, de meddig? (Portfolio)
Nagyrészt lezajlott Amerikában a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, ami a profit tekintetében egyértelműen pozitív meglepetéseket okozott eddig. A bevételek alakulását illetően azonban már...
nov. 22
17:20
Nem valószínű, hogy több ilyen gólt szerzek - Philippe Mexés (Agroinform)
Philippe Mexés szenzációs gólt ollózott az Anderlecht elleni szerdai Bajnokok Ligája meccsen.
nov. 22
17:22
Kásás Tamás Amerikában folytatja (Agroinform)
A válogatott pólós itthon főleg pihent és várja a januárt, hogy visszatérhessen az Egyesült Államokba.

Keresés