A jelek szerint az idei influenzaszezonban már biztosan nem kerül arra sor, hogy a gyógyszerészek adják be az oltást a patikákban - írja a Népszava....
Negyvenegyezer háztartás maradt áram nélkül hó- és szélviharok miatt Japán legészakibb szigetén, Hokkaidón kedden - közölte a helyi áramszolgáltató cég és a japán meteorológiai intézet.
Megszökött egy rablás miatt elítélt férfi hétfő este a Márianosztrai Fegyház és Börtön egyik külső munkahelyről - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) sajtóirodája kedd reggel az MTI-vel.
Hatmilliárd forinttal jönne létre a webbank, a tőke felét az állam, felét a civilek adnák - írja a Magyar Nemzet. A lap keddi száma szerint a szinte kizárólag a világhálón működő pénzintézet akár már jövő nyár előtt felállhat.
Irracionális háromszáz embert állásidőn tartani a Gyulai Húskombinátban, elfogyott a pénz, miközben a folyamatos termelésre belátható időn belül kevés az esély - indokolta a háromszáz fős csoportos létszámleépítést Máté Istvánné, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. megbízott felszámolója az MTI-nek.
Megbocsáthatatlan szavak hangzottak el tegnap a Parlamentben, a szélsőjobboldali párt egyik képviselője olyan nyíltan antiszemita kijelentéseket tett, ami minden demokratának elfogadhatatlan - írja közleményében Mesterházy Attila, az MSZP elnöke
Athén és a nemzetközi hitelezői közötti megállapodás a magyar börzén is érezteti hatását a kereskedés indítását követően, a BUX 0,4 százalékos emelkedést könyvelhet el. A nap második felében a...
Az alkuszok tapasztalatai szerint az autósok jelentős része az utolsó napokban jár utána, érdemes-e a kampányban kötelező biztosítást váltania. Visszatérő tapasztalat, hogy a szerződésváltás a későn beérkező felmondás miatt hiúsul meg. A meglévő szerződés felmondásának ugyanis lekésőbb december 1-jéig igazolhatóan meg is kell érkeznie az érintett biztosítóhoz. A Független Biztosítási Alkuszok…
A politikától visszavonult Nicolas Sarkozy hétfőn személyesen próbált meg közvetíteni a szétesés szélére jutott legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) elnökjelöltjei, a Jean-Francois Copé eddigi pártfőtitkár és Francois Fillon volt kormányfő közötti vitában. A volt köztársasági elnök szerint meg kellene ismételni a riválisok közti szavazást.
Idén is december 1-je a kötelező biztosítások felmondási határideje azok számára, akiknek év végi évfordulós a szerződésük. Az új biztosítóhoz viszont még decemberben is le lehet szerződni. ...
Az MSZP támogatja Schmuck Andor javaslatát, ki kell mutatnia a demokratikus pártoknak, hogy nem tűrik tovább a Jobbik rasszista megnyilvánulásait – erről Molnár Zsolt beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A jövőre negyedszázados Csík Zenekar Kecskeméten alakult. Nevét Csík Jánosról, egyik alapítójáról, a Zenekar vezetőjéről kapta. A hét tagú formáció számos hazai díj kitüntetettje, többek között a Prima Primissima Díjé (2010), legutóbb pedig a Budapestért-díjat (2012) vehették át.
Az előzetes piaci várakozások szerint a jelenlegi 6,25 százalékos alapkamat további 0,25 százalékpontos csökkentése várható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának mai ülésén.
Szobrot állít Gyurkovics Tibor írónak, költőnek, publicistának Mosonmagyaróvár - derül ki a helyi képviselő-testület elé e héten kerülő előterjesztésből.
Szerette a Szomszédokat? Szeretne Taki bácsi lakásában lakni? Akkor hívjon és nézze meg - ez áll abban az ingatlanhirdetésben, ami egy XI. kerületi gazdagréti lakótelepi lakást kínál.
Irracionális háromszáz embert állásidőn tartani a Gyulai Húskombinátban, elfogyott a pénz, miközben a folyamatos termelésre belátható időn belül kevés az esély - indokolta a háromszáz fős csoportos létszámleépítést Máté Istvánné, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. megbízott felszámolója.
Az európai vállalatok nehezen tartanak lépést a technológia generálta változásokkal. Az alkalmazottak 82 százaléka ugyanis úgy érzi, elavultak a munkamódszereik, és hátráltatják őket a hatékony munkavégzésben - derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint ez a jövőben hatással lesz a bevétel és profit növelési képességekre és az ügyfelek igényeinek hatékony kielégítésére.
A Népszabadság leggazdagabb magyarokról szóló Top 150 kiadványa szerint Csányi Sándor lett ismét a leggazdagabb, annak ellenére, hogy a tavalyi 220 milliárdos vagyona mára 150 milliárdra apadt - cikkezi a Blikk.
A technológiai alapú vállalatok rugalmas megoldásaikkal a pénzügyi szektorban is helyet szereztek maguknak, különösen azokon a területeken, ahol a bankok nem teljesítettek jól. A banki szolgáltatások...
A jövő hét szerdai napját fedő rubrikát már piros filctollal satíroztuk be a naptárunkban, hiszen december 5-én foghatjuk először vallatóra a Dacia újdonságait, melyek nagy sikerhadjárat közepette arathatják le a hazai piac még érett babérjait.
Robert Pattinson és Kristen Stewart nemcsak beszélnek a családalapításról, de a bennfentesek szerint már jó ideje a tettek mezejére léptek, és most közös gyermeküket várják – írja az OK! Magazin.
Gyöngyösi Márton keddi közlése szerint előző nap félreérthetően fogalmazott a parlamentben. "A félreérthető kijelentéseimért zsidó honfitársainktól elnézést kérek" - írta a Jobbik frakcióvezető-helyettese az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Közel 20 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le a rendőrök egy csongrádi háznál. A drogot egy fiatalember termelte eladásra nagyanyjánál - értesült a HavariaPress.
Orbán Viktor tegnap nem volt jelen, amikor a választási regisztrációról döntöttek, párttársaival szavaztatta meg azt - írja Szekeres Imre MSZP-s politikus facebook oldalán. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor egykor még az "uralkodó párt" elleni fellépés szükségességéről beszélt.
Illegálisan töltött PB-palackokat árultak gyanútlan ügyfeleiknek egy dunaszegi gázcseretelep nemrég letartóztatott tulajdonosai. Az elkövetők ezzel egész környezetüket, minden vevőjüket veszélyeztették, nem mellesleg több tízmilliós gazdasági bűncselekményt követtek el.
Erősödött a forint kedden kora délelőtt a bankközi devizakereskedelemben: az euró jegyzése a reggeli és a kora délelőtti órákban 280,70 forint közvetlen közelében ingadozott, szemben a hétfő délután és este jellemző 281,80 forint körüli jegyzésekkel.
Az eredetileg tervezett 157 milliárd forintos 2013-as gyógyszerkassza 200-210 milliárd forintra hízhat - tudta meg a Népszabadság. A lap úgy értesült, hogy az egészségügyi kormányzat arról...
Szerdai ülésén dönt a fővárosi kabinet a városvezetők fizetéséről. Az előterjesztés szerint miniszteri fizetés, vagyis közel 1 millió 300 ezer forint illetné meg Tarlós Istvánt, s ennek csökkentett része a többi városvezetőt....
Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mégsem mentesülnek a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek.
Az ad-hoc kormányzati döntési folyamatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egyébként is jelentős szakemberhiánnyal küzdő szakma egy része elhagyja az országot − véli az IVSZ elnöke. Pedig a...
A sikerrel záródó Görögországgal kapcsolatos egyezkedések a nyugat-európai börzékre jótékony hatással vannak. A vezető indexek eddig fél százalék körüli nyereségeket halmoztak fel a kereskedésben. ...
Erősödött a forint kedden kora délelőtt a bankközi devizakereskedelemben: az euró jegyzése a reggeli és a kora délelőtti órákban 280,90 forint közvetlen közelében ingadozott, szemben a hétfő délután és este jellemző 281,80 forint körüli jegyzésekkel.
Az MSZP elhatárolódik a jobbikos Gyöngyösi Márton antiszemita kijelentéseitől, és felszólítja Kövér László házelnököt, hogy adjon ki elhatárolódó állásfoglalást az ügyben - közölte a párt kedden az MTI-vel.
A Videoton csapata az együttes minden tagja által aláírt mezt árverez el, hogy ezzel segítse Rakaczki Bence,a Diósgyőr fiatal kapusának a mihamarabbi felépülését!
Az Európai Tanács az egyszerűsített módosítási eljárás alkalmazásával jogszerűen módosította az Európai Unió működéséről szóló szerződést és ezzel együtt Írország az eurózóna állandó válságkezelési...
Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mégsem mentesülnek a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek.
A hetek óta nagyszerű formában játszó West Bromvich Albion - Gera Zoltán csapata - a Swansea City ellen, idegenben folytathatja sikersorozatát az angol labdarúgó-bajnokság hétközi, 14. fordulójában.
Gyermeket vállalni nagy felelősség és mással nem hasonlítható öröm. A terhesség az élet legszebb, és legnehezebb periódusa is lehet. Gyermeket vállalni minden felnőtt ember joga, bár bizonyos speciális betegségformákban azonban nem javasolt. Ha a leendő szülők valamelyike krónikus betegséggel él, pl. epilepsziával élő, akkor különösen fontos nagy figyelmet fordítani a terhességre, és…